OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. június 24.
» Hozzászólások (97)

A virtuális nevelésügyi kongresszus zárszava

Virtuális Nevelésügyi Kongresszusunkat az elmúlt év novemberében indítottuk. Az apropó a VII. Nevelésügyi Kongresszus meghirdetése volt, amelyhez civil szervezetként az OFOE az elsők között csatlakozott. Mégpedig azért, mert nagyon sok problémát érzékeltünk a közoktatás működésében, és szerettünk volna lehetőséget találni az ezekről való szakmai diskurzusra pedagógusokkal, közoktatási szakértőkkel, tudományos kutatókkal, döntéshozókkal. Reménykedtünk abban, hogy több oldalról látva a problémákat, azok megoldásához is sikerül utat találni. A Virtuális kongresszus gondolatát Takács Géza, a Taní-tani korábbi főszerkesztője inspirálta, akinek a személyes naplókra épített beszélgetés műfaját is köszönhetjük.

Kongresszusunk indítása tudatosan kemény volt. A határozott felütéstől azt reméltük, hogy motiválja az érintetteket, akik aztán majd reflektálnak, érvelnek és ellenérvelnek, tehát beindul a széles körű vita. A nyílt vitára való felhívást – lehet, hogy annak szándékosan provokatív jellege miatt – az oktatásirányítás és a kutatás, fejlesztés szakemberei nem fogadták el. Maradtunk tehát magunk között: egy virtuális térben szerveződő, nagyjából 60 tagot számláló aktív csapat, a statisztikai adatok szerint körülbelül ezerfős holdudvarral.

Amikor elkezdtük a virtuális kongresszust, magunk sem tudtuk, mi keletkezik ebből. A beköszöntőben több szereplős szakmai vitát vizionáltunk. A szakmai vita létrejött, de sajnos – mint már jeleztük – nem lett több szereplős, minthogy az oktatásirányítás felelősei és a pedagógia tudományának művelői, csekély számú kivételtől eltekintve, távol maradtak. A kongresszus résztvevőinek jelentős része abból a virtuális tantestületből került ki, amelyik spontán módon szerveződött már korábban is az interneten, továbbá abból a csapatból, akik korábban a Takács Géza által szerkesztett Taní-tani szellemi műhelyéhez tartoztak.

Novembertől kezdve többnyire heti rendszerességgel kerültek fel a honlapra azok a „naplórészletek” (összesen 27), amelyek szerzői arra vállalkoztak, hogy személyes látleletet adjanak az iskola világáról. A naplók között szép számmal akadtak komoly vitát, pezsgő beszélgetést provokáló írások, melyeknek – s a mindinkább aktivizálódó olvasói körnek is – hála, színes, sokrétű, az iskolákban felmerülő problémákkal tabuk nélkül foglalkozó beszélgetés bontakozott ki a virtuális kongresszuson. Amiért a rendezvényünket sikeresnek tekintjük, az a spontán módon megszerveződő empatikus, elkötelezett és igényes kisközösség, amellyel a következő tanévben – más formában – folytatni szeretnénk a közös munkát.

Nem véletlen, hogy a legnagyobb visszhangot azok az írások keltették, amelyek a pedagógiai gyakorlat legküzdelmesebb területével: a hátrányos helyzetű tanulók iskolai esélyeivel foglalkoztak. Ezek közül kiemelkedően sok reflexió érkezett Leiner Károly: Varázsoljunk kollégák! (91), Peer Krisztina: Az idegen: Találkozásom cigány gyerekekkel (72) és Benedekné Fekete Hajnalka: Hétköznapok (50) című írására.

„Bízunk abban, hogy ha minél több oldalról sikerül ránéznünk az előttünk tornyosuló problémahalomra, világosabban fogunk látni, és talán még egymáshoz is közelebb jutunk” – írtuk annak idején a virtuális kongresszus beköszöntőjében. Problémák vetődtek fel bőven, és – legalábbis a pedagógusok szemszögéből – sikerült is néhányról mélyebben szót váltani. Civil szervezet lévén – mivel az oktatási kormányzat „társadalmi vitát” hirdetett – megtettük és a területért felelős államtitkárnak eljuttattuk észrevételeinket, javaslatainkat. Sajnos semmi jele annak, hogy a döntéshozók a legcsekélyebb mértékben is odafigyelnének arra, amit mondunk, javaslunk. Ez a tapasztalat is része annak a látleletnek, amit Virtuális kongresszusunk segítségével vázoltunk fel.

A jövő tanévben a virtuális térben és a „valóságban” is tovább keressük a szakmai cselekvés lehetőségét.

Köszönjük szerzőinknek, beszélgetőpartnereinknek és olvasóinknak szellemi-lelki jelenlétüket!

Földes Petra
Szekszárdi Júlia

Számok

A webhelystatisztika a szerkesztőség munkáját segíti. Mivel elég sok szempont és összehasonlító adat ismerete szükséges a számok elemzéséhez, ezért elég nehéz a Virtuális kongresszusra vonatkozó adatokat úgy nyilvánosságra hozni, hogy azok valóban informatívak legyenek.

Óvatosságból a következőkben a statisztikában található legkisebb mutató, az egyedi látogatók száma szerint fogjuk áttekinteni a Virtuális kongresszus látogatottságát. Ez az egy-egy lapot letöltő, egymástól egyértelműen megkülönböztethető látogatók számát jelenti (ennél kb. 1,7-szer nagyobb szám lenne a látogatások száma és az Osztályfőnök.hu esetében kb. 4,8-szeres érték lenne a lapletöltéseké). Fontos megjegyezni, hogy az adatok csak a humán látogatókra vonatkoznak; a különféle jó- és rosszindulatú robotok tevékenysége nem torzítja a számokat.

A Virtuális kongresszus cikkeinek a 2007. november 21. és 2008. június 19. közötti időszakban 22 943 egyedi látogatója volt. Ugyanezen időszakban 4 794-en keresték fel a Virtuális kongresszus rovatoldalát. Persze nem kell rögtön egy stadionnyi olvasót elképzelni, mert ugyanazon olvasó minden cikk esetében egyedi látogatónak számít. Azonban így is elmondható, hogy látogatóink ezres nagyságrendben követték a kongresszus munkáját.

A Virtuális kongresszuson (a köszöntőt nem számítva) 26 cikk jelent meg a vizsgált időszakban. Alább a kongresszus 10 legnézettebb cikkének eredményei láthatók – ez természetesen nem verseny; azt sem árt figyelembe venni, hogy nem minden cikknek volt ugyanannyi ideje, hogy olvasókat szerezzen; a naptári hatások (pl. szünetek, félévzárás, érettségi időszak) is nagyban befolyásolják egy-egy cikk esélyeit. A cikkek mellett a megjelenés dátuma és az egyedi látogatók száma olvasható.

  1. Varázsoljunk, kollégák! (2008. március 5.): 2087
  2. Levél közoktatásunkról (2007. november 21.): 1980
  3. Az idegen (2008. április 16.): 1388
  4. Emelt fővel tanárnak lenni (2008. január 23.): 1251
  5. Rekviem a pedagógiai intézetekért (2008. február 13.): 1216
  6. Periklész ma (2007. december 12.): 1174
  7. Mostan finom sajtokról álmodom (2007. december 5.): 1168
  8. Fapados közoktatás... (2007. november 28.): 1111
  9. A kudarc érintése (idézet) (2007. december 21.): 1072
  10. Tudósítás a maszlagból (2008. március 19.): 988

A Virtuális kongresszus cikkeihez összesen 514 hozzászólás érkezett. Az egy cikkhez érkező hozzászólások számának legkiemelkedőbb értéke 91 volt, a legkisebb 2. (Bár nem statisztikai szempont, de a hozzászólásokat jóformán nem kellett moderálni, a többségük konstruktív volt; szinte senki nem próbálkozott személyeskedő, trágár vagy alkotmányt sértő megnyilvánulásokkal tönkretenni az eszmecserét.)

*

A vizsgált időszakra vonatkozó tájékoztató adatok (az átfedések miatt ezekből az adatokból nincs értelme arányszámokat képezni):

  • Összes látogató: 322 953.
  • Cikkeket letöltő egyedi látogatók: 169 246 (a honlapon összesen kb. 540 cikk található).
  • Összes hozzászólás: 1 443 (a Tanácsadó hozzászólásai nélkül 663).
  • Összes lapletöltés: 1 549 394.

A nyitólapnak 61 249, a legnézettebb szolgáltatásnak (Tanácsadó) 49 917, a legnézettebb cikknek (Rendhagyó megemlékezés 1848. március 15-ről) 8 063; a legnézettebb rovatoldalnak (Óratervek) 6 564 egyedi látogatója volt.

Mészáros János

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

zoldbeka | 2008. augusztus 30. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Mindenki!
Terveimmel ellentétben nem leszek, lehetek veletek(egyik békámnak szerzek éppen munkát), így nézzétek el nekem!, de a megbeszélést nem tudtuk más időpontra tenni - azért ha sikerül, megyek utánatok ...
Szekszárdi Juli | 2008. augusztus 30.
Kedves Meseszép! Ne aggódj folytatjuk a "a virtkongot, a formán még töprengünk. Lesz még találkozó is, ahogy már korábban Sulifonnak írtam. A könyvből mindenképpen jár Nektek mint törzstagoknak a tiszteletpéldány. Az már más kérdés, hogy megköszönöm, ha segítitek a terjesztést.
Nézzétek a Kölöknetet is a sok jó írásotokkal,amelyek a napokban jelentek/jelennek meg.
Tőled tanultam különben – többek között – azt is, hogy "az élet szép", szíveskedj tehát ehhez tartani magadat. Jó tanévkezdést, sok aranyos kisgyereket kívánok.
meseszép | 2008. augusztus 30.
Kedves Juli, és Virtuálisok!
a kongresszusról lemaradtam, (túlélem), a sajtótájékoztatót, az utána következő beszélgetést viszont szívből sajnálom. nem a tiszteletpéldány miatt. én azt nem is kérném, szeretném boltban megvásárolni, ezzel is gyarapítani az ofoe mozgásterét. :) nekem ez a virtkong nagyon sokat jelentett, jelent. a napi harcok, kudarcok közt - a szakmát. hogy erről kellene szólnia a mindennapoknak is. amikor elfogyott az erőm, úgy éreztem, nulla vagyok (vagy hulla?), akkor itt olvashattam olyakat, hogy megszépült a lelkem. vagy mélyen magamba révedtem, és elgondolkodtam, lám, így kellett volna. de szívesen tanulok, csak legyen miért. és kiért. ez a tanév eldönti. így, vagy úgy.
hajrá, előre!
Szekszárdi Juli | 2008. augusztus 30.
Kedves Gergely! Szeretettel üdvözlünk, és várunk hétfőn. Szívesen nézünk előre, és örülünk, ha ebben segítesz. Az eddig befektetett energiát sem véljük feleslegesnek, bár jó lenne a dologban tovább jutni.
Kedves Fantomunk,alias Sulifon! Teljesen megértjük, hogy a tanévkezdés napján olyan messziről nem tudtok eljönni, és persze sajnáljuk. Vigaszul annyit, hogy szervezünk még egyéb találkozót is. Írd meg, kérlek, milyen címre küldjük majd a Neked járó tiszteletpéldányt.
sulifon | 2008. augusztus 29.
Én (mint a virtuálisok fantomja) mindig Veletek vagyok. A helyrajzi kérdések nem számottevőek, bár az a "kocka sör" a Margitszigeten Veletek, kedves Virtuálisok, határozottan jobban esne élőben. Sajnos vagy szerencsére (még nem tudom eldönteni) egy cipőben járok Meseszéppel. Még megvan az iskolám,az állásom. És akár hiszitek, akár nem, két nappal ezelőtt ez még nagyon is kétséges volt.
Azért remélem sikerül egy jó kis találkozót összehoznotok. Kíváncsian fogom várni az erről szóló beszámolókat.
Szekszárdi Juli | 2008. augusztus 29.
Kedves "Meseszép"! A világért ne veszítsd el az állásodat miattunk! Könyvet majd küldünk, csak írd meg, milyen postacímre.
meseszép | 2008. augusztus 28.
amikor megjött a meghívó julitól, nem tudtam eldönteni, mi a jobb? ha el tudok menni, vagy ha nem. ha tudok menni, nincs állásom. ha nem, van. most ez utóbbi a helyzet.
egy webkamera esetleg?
szeretem olvasni a lényeget megragadó írásaidat. szeretném élőben is hallani az érveidet. le kéne majd írnotok milyen volt, hogy mi, távolmaradók is részesüljünk a jóból.
hanczár | 2008. augusztus 28. | gergely[kukac]hanczar[pont]hu

helló mindenkinek (illetve jóestét azoknak, akik még látták lenint)! :)

kicsit eltűntem a világból. esküvő, nászút, ilyesmi... most itt vagyok és olvasok. az jó.

kicsit jobban kéne célratartani a szemünket. sajnálom a sok kárbaveszett energiátokat. nézzünk nagyon előre. ((én eléggé megválogatom, hogy kinek engedjem meg, hogy megsértsen. ezt másoknak is javaslom.)) ha valakinek van fölösleges energiája, pocsékolja énrám. lehet próbálkozni engem megsérteni. :) egyébként imádom a civódást, lételemem. de majd ha készen vagyunk a hazai iskolakérdéssel, akkor érek én erre rá. addig nem. (mondanám, hogy addig még fehérnemüt sem érek rá váltani, de félek, hogy úgy járok, mint izabella a mórokkal vagy kikkel).

alig várom a hétfői könyvbemutatót. nagyon remélem, hogy utána beszélgetünk? hm? jó lenne, ha sokan itt lennétek. jó lenne megint látni az arcokat. vagy ha jó idő van, mi lenne, ha kiülnénk a margitszigetre valahová. vinnék egy kocka jeges sört, ha van rá igény.
csilla | 2008. augusztus 15.
Egy kérdésem van: ki fogja, kik fogják mindezt a szakmai munkát ellenőrizni: pénzügyileg, szakmailag az intézményeket, önkormányzatokat és a társulásokat?
Már a bőrömbe is beívódott bizalmatlanság.
Megéltem a '90-es évek legelején viszonylag magas normatív támogatását az óvodákban: senki sem ellenőrizte az új önkormányzatokat, hogy az óvodára költik-e a normatívát. Hallottam és láttam a kisgazda honanyát, aki az új demokrácia parlamentjében közölte, hogy el kell törölni a böcsődék állami támogatását, mert a gyermeknek 3 éves koráig az anyja mellett a helye. Megtapasztaltam, amikor módosították az oktatási törvényt és bevonták az óvodákat az alapoktatási intézmények közé, de eltörölték a 3 éves kötelező beóvodáztatást. A Bokros-csomag alatt lettem volna GYED-en, amit egy tollvonással megszüntettek, így vittem magammal a kicsi gyermekemet az óvodába két éves korától, melyet akkor még a finanszírozási törvény nem tiltott, majd pár év múlva ki kellett tennem a GYET-es anyukák gyermekeit az óvodából délutánról, mert a MÁK megvonta tőlük a támogatást. Az elmaradott kistérségekben általában azok vannak GYET-en akik többet szültek mint három gyerek és akik ma a halmozottan hátrányos helyzetű kategóriákba sorolandók. Arra szorulnak az óvodák, hogy a lecsökkent pedagógus létszámuk miatt a gyesen lévő anyukákat is megkérjék vigyék haza délután a gyermekeket, mert a három csoportos óvodát csak 4 óvónővel működtetik. ( teljesen törvénytelen: ki is ellenőrzi?) Működnek óvodák statisztikailag két csoporttal hatalmas és megengedhető ( oktatási törvény 35 fős létszámmal, de valójában három csoportban helyezik el a gyermekeket és túlóráznak ingyen az óvodapedagógusok. Ki ellenőrzi? Közben 4 munkatársnőmnek kellett kiadnom a munkakönyvét, mert létszámcsökkentéseket foganatosított végig az önkormányzatom képviselőtestülete. Még pályázni is lehetett a végkielégítések összegére, közben oly módon módosították a Kjt-t, hogy lehetőleg a közalkalmazott rosszul járjon és minél több pénz maradjon az államnál. Ugye nem az elbocsátott pedagógusok bérének költségmegtakarításából finanszírozzák az új "Új" programot?
A gyermekétkeztetés ( ötszöri étkezés naponta) biztosítása egy bölcsőde alapítására rendkívül szigorú szabályozóknak való megfeleléssel jár.
Plussz szeméyzettel. A mai nap már egy óvodában az is megengedett, ami egy pár éve elképzelhetetlen lett volna: a dajka a konyhalány az alvó gyermekre felügyelő, a wc-re kísérő az adminisztrátor.( oktatási törvény: technikai létszám számítás %-ban) Senki sem ellenőrzi.
A bölcsődés gyermek életvitele nem egy három-hat éves gyermek életvitele. Más a bioritmusa is. Milyen együttnevelés? Én annak idején vállaltam a saját gyermekemet a saját csoportomban, mert egész más gondozást igényelt. Hogyan fogják átalakítani az óvodák épületeit ennek megfeleően, vagy más ingatlanokba helyezik a bölcsődéket és csak a nevük lesz összevont intézmény: akkor egy pár év múlva egy más finanszírozással megint a magas bér és rezsiköltséggel kell számolnunk.
Szélmalom harcot vívtam egy éve szinte az egész kis világommal: várjunk, húzzuk ki ameddig lehet, hátha változik valami.
Most honnan álmodták meg ezt a programot odafönn egy nyár alatt? Tavaly még erről hallani sem lehetett. Kik voltak azok, akik cinikusan végignézték az óvodák kiürítését: MÁK-rendelet, létszámcsökketés, csoportösszevonások: most hol vannak? Ők is javasoltak? Hát nagyon csúnyát tudnék mondani.
A védőnőkről: védőnő barátmőm munkanélküli lett, mert összevontak körzeteket, elment egy halmozottan hátrányos helyzetű kistérségbe és családjától messze lakik, hogy munkaviszonya legyen: őt ki rehabilitálja?
meseszép | 2008. augusztus 14.
http://www.orientpress.hu/portal.php?ReszletesHir=1&HirID=33804&ajanlo=RSS
ki is másolom. ha így lesz, jó lesz.

50 milliárd forintot szánna a kormány az elkövetkező években az Új Tudás Programra, melynek keretében bölcsődei-óvodai fejlesztések, az iskolákban pedig idegen nyelvi, informatikai és természettudományi jellegű beruházások valósulhatnának meg. A kabinet eközben a védőnői hálózat kibővítését is tervezi – derül ki az MSZP sajtóosztályának közleményéből.


Az Új Tudás program első eleme a kora gyermekkori fejlesztés, mely a születéstől a hat éves kor betöltéséig kíséri figyelemmel a hátrányos helyzetű gyermekek fejlődését, különös tekintettel a halmozottan hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő, elsősorban roma gyermekekre. Célja, hogy minden gyermek egyenlő eséllyel kezdhesse meg az iskolát, s a szegény és leszakadó társadalmi rétegek gyermekei számára is biztosítottak legyenek a kora gyermekkori készségfejlesztés komplex szolgáltatásai.

A kormány ennek érdekében a védőnői hálózatot három év alatt 300 fővel bővítené ki, s a magas színvonalú szakmai munkát végző védőnők számára szakmai díj alapítását javasolja – évi 350 millió forint többlet-forrással; a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek óvodába íratását az első alkalommal 20 ezer forinttal, majd félévente további 10-10 ezer forinttal támogatnák, ha a gyermek részt vesz foglalkozások legalább háromnegyedén, és óvodáztatása 4 éves kora előtt megtörténik. A bölcsőde-és óvoda hálózat bővítésének támogatása azt a célt szolgálja, hogy az önkormányzatok a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket három éves koruktól igény esetén el tudják helyezni az óvodákban, továbbá, hogy a 10.000 fő alatti településeken egységes, összevont óvoda-bölcsőde jöhet létre – olvasható a közleményben. A tájékoztatás szerint olyan többcélú új intézménytípusról van szó, ahol lehetőség nyílik a két évet betöltött, de a három évet még el nem ért gyermekek felvételére és együttnevelésére az óvodás gyermekekkel.

A program megvalósításához szükséges infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatosan a kormány a helyi önkormányzatok – általuk pedig a helyi bölcsődék, óvodák és kis iskolák– számára egy 1,6 milliárd forint összegű, fejlesztési forrást biztosítana a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségben. Az esetenkénti támogatás összege legkevesebb 2 millió forint, maximálisan pedig 50 millió forint lesz, s a keret 20 százalékig eszközbeszerzésre is fordítható – a kormány mindehhez csupán 5 százaléknyi önrészt vár el majd.

Szekszárdi Juli | 2008. július 25.
Csillag Ferenc vezette az MPT ülését (nem tudom pontosan, milyen tisztséget visel ott), amikor a kongresszusi téziseket vitatták. Az MPT különben a kongresszus első számú kezdeményezője, tehát súlya kell, hogy legyen annak, ami a téziseket vitató ülésén történik.
Ennek ellenére, ha Laci nem dob rá még egy lapáttal, akkor én sem tulajdonítottam volna az előző ügynek akkora jelentőséget. Az lenne jó, ha ő maga adna magyarázatot: miért mondtak le a döntéshozókkal való párbeszédről, illetve lemondtak-e erről egyáltalán, vagy csak én értek félre valamit.
Csirmaz | 2008. július 25.

Elnézést a tudatlanságomért: Ki Csillag Ferenc? (MPT-elnök?)
- Ő mondta, hogy "a kongresszusnak nincs törvényalkotási feladata" ?
Ha igen, el vagyok hűlve ekkora butaság hallatán!
Ugyanis a kongresszusok feladata nem a "törvényalkotás" ( az a Parlamenté).

Az is furcsa, hogy ilyeneket mond: "a kongresszusnak nem célja egy új közoktatási törvény kezdeményezése":

- Miért lenne célja? Egyetlen egy dokumentumban nincs benne. Mi az, hogy egy új közoktatási törvény? Valaki, vagy valakik talán titokban készítettek egy új- többszáz oldalas- közoktatási törvény- alternatívát? (nem hinném)

- Az, hogy különböző szervezetek (akár magánszemélyek) állásfoglalásokat, véleményeket tesznek közzé, az a párbeszéd, a diskurzus elindítását jelenti, jelentheti akár a döntéshozókkal is. Ha feltételezem, hogy a döntéshozók nyitott fülekkel, együttműködési szándékkal viszonyulnak e diskurzushoz, akkor is messze van a lehetséges realizálástól, amikor majd megfelelő előkészítettség után szükség lesz a közoktatási törvény módosítására (meg egyéb más összefüggésben lévő jogszabály módosítására is)(Ez akkor sem "új közoktatási törvény"). Ezek hosszú folyamatok, s társadalmi legitimitáson kell átesnie, mert különben úgy járunk, mint eddig (kampányszerű jogalkotási dömping, defekt-következményekkel).

Megnéztem a NÜK honlapján: a Fórum- rovatban jelent meg az MPT- jegyzőkönyv, amely nem olyan súlyú, mint az általam idézett NÜK- Szervező- Tudományos Bizottság által írtak.

Viszont Trencsényi László Sulifonnak írt válaszát én sem értem.


Szekszárdi Juli | 2008. július 25.

Kedves Mátyás!

Magam is érzékelem az ellentmondást, amikor az általad idézett tézis részlettel szembe állítom az alábbi megnyilvánulásokat:

1. Kivonat az MPT 2008. évi küldöttgyűlése jegyzőkönyvéből
(részlet)
„A vita lezárása után Csillag Ferenc röviden reflektál a hozzászólásokra, és bejelenti, hogy az elnökség az állásfoglalásaként elkészült anyagot, a mai hozzászólások jegyzőkönyvét megküldi a szervező- és a tudományos bizottságnak. Megköszönve a hozzászólásokat, az új szekciókat javaslókat kéri, hogy csatlakozzanak a már kialakított kongresszusi struktúrához, amelyet a Tudományos Bizottság igen körültekintően és nagy munkával alakított ki.(...) Valamennyi hozzászólás vonatkozásában felhívja a figyelmet arra, hogy a kongresszusnak nem célja egy új közoktatási törvény kezdeményezése, hanem egyfajta szakmai eszmecsere, amely eredményeit közvetíteni lehet a miniszter felé, de a kongresszusnak nincs törvényalkotási feladata”
http://www.nk7.hu/nk7/nk7.guestbook.page?cmd=0&nodeid=20&pageNum=1

2. Jelen vitánk során Trencsényi. Laci azt írta Sulifon érdeklődésére válaszolva: (a VII. Nevelésügyi Kongresszus) "nem a hatalommal való párbeszéd fóruma lesz, bár nyilván a hatalom is érdeklődik majd, kíváncsi lesz, s mérlegeli a nézetek politikai súlyát. Minden populizmus ártana a nevelésügynek, a dolgok annyira bonyolultak..."

Akkor most mi van, illetve mi lesz? Nekem is jól jönne valami magyarázat.
Csirmaz | 2008. július 25.

Szekszárdi Júlia írja 2008. július 24-én:
„De rossz néven veszem, és ezt Trencsényi Lacinak is szóvá tettem már korábban, hogy a szervezők eleve lemondanak a közoktatás felelőseivel, a döntéshozókkal történő dialógusról. Laci, kérlek, ezen ne sértődj meg, hanem segíts választ, elfogadható választ találni erre a fontos kérdésre.”


A NÜK honlapján több dokumentum tartalmazza a döntéshozókkal történő dialógust:

- „Felhívás 2008. augusztus 25-re összehívja a VII. Nevelésügyi Kongresszust, Az oktatás közügy (http://www.nk7.hu/nk7/nk7.head.page?nodeid=37):
Mindezek indokolják azt, hogy a nevelés-oktatás iránt elkötelezett társadalmi és szakmai szervezetek 15 év elteltével újra országos kongresszuson vitassák meg a magyarországi nevelés ügyét azzal a céllal, hogy a civil szféra, az iskolafenntartók, az állam, az érintett szakmák elméleti és gyakorlati képviselői együttesen
 elemezzék az oktatásügyben halmozódó problémákat és a megtett reformlépések hatását,
 mutassák be a társadalomban, illetve a gazdaságban zajló folyamatok és az oktatásügy kölcsönhatását Magyarországon, s egyben tegyenek javaslatot a kívánatos és lehetséges fejlődés irányaira;
 teremtsenek alkalmat a nevelésügyért, az oktatásért közvetlen felelősséget viselők eszmecseréjére, együttműködésének erősítésére;
 mindezzel érdemben járuljanak hozzá ahhoz, hogy a nevelésügy társadalmi közüggyé váljon. „

- „Szakmai háttéranyag- Kiindulópontok” 4. és 5. pontja (http://www.nk7.hu/nk7/nk7.news.page?nodeid=71)

- „Nevelésügyi Kongresszus tézisei- 3. A Nevelésügyi Kongresszus ajánlásainak érvényesítéséről” (http://www.nk7.hu/nk7_files/File/tezisek_szerk.pdf)


Összegezve: Nem értem miről van szó! Jó lenne, ha valaki/k elmagyarázná/k/ nekem (is).

Csirmaz | 2008. július 24.

Szekszárdi Júlia írja 2008. július 24.:

"De ha a nyilvánosság is elszunnyad, illetve elbulvárosodik, illetve lemond arról, hogy a valóságos szakma érdekeit képviselje, akkor ennek a megoldásnak sem igen marad esélye."

Véleményem szerint a nyilvánosság régóta aludta Csipkerózsika-álmát, s az utóbbi időben kezdett el ébredezni.

A szakmáról nyilatkozó (író, beszélő, mutogató) "média" is régóta elbulvárosodott (ezzel szembemenő magányos harcosok mindig voltak és lesznek is).
Akinek nem jó ez így (mint egyre-többeknek, s nekem), az küzdjön ellene, de legalábbis minél többször jelezze a nyilvánosság felé. A sejtésem az: többségben viszont sosem leszünk (Igaz, választásokat sem akarunk nyerni, csak egy számunkra normális közoktatást)
Kádár Judit | 2008. július 24. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Kedves Tanabaj!

A még élő kisbárányok nevében is köszönöm!

Mindössze két mást gondolás: Azt írod, tessék minket békén hagyni. Ezt én nagyon-nagyon másként mondanám. Úgy fogalmaznék, ne tessék minket rángatni, cseszegetni, viszont tessék velünk szóba állni és minden eszközzel elősegíteni, hogy mi szóba állhassunk egymással. A rendes tanárképzés támogatásával, szakmai felügyeletével, folyamatos korszerűsítésének támogatásával – és ezen nem a divat-projektek támogatását értem, hanem az aktuális igényekhez, problémákhoz illesztését –, a tanári önfejlesztés, a tanárok közti rendszeres problémamegoldó kommunikáció kereteinek biztosításával akár úgy, hogy a tök fölösleges adminisztráció helyett ERRE kötelezzék munkaidejükben a pedagógusokat.

Viszonylag keveset dumálok most (viszont folyton olvaslak titeket), mert a Géza által emlegetett berzsenyis könyv munkálataiban vagyok. Nyakig. Baromi érdekes és megrázó lesz az a könyv ebből a szempontból is. Az egyik legmegrendítőbb tanulsága két évnyi szenvedésnek, kiszolgáltatottságnak és megaláztatásnak, ami ebben az iskolában gyereknek, tanárnak, szülőnek egyaránt osztályrésze volt, hogy az áldozatok hogyan hagyták egymást és magukat védtelenül – MERT nem beszéltek egymással, mert hagyták magukat elhallgattatni, mert amikor a hatalom (az igazgató, az önkormányzat) azt mondta, kuss, akkor kuss lett. Egyébként azóta is.

És nemcsak félelemből, egzisztenciális kiszolgáltatottságból. Egy csomóan voltak, akik prímán és bátran akcióztak, de azt, hogy pedagógiai értékekről, azok képviseletéről, programokról, megoldási kísérletekről rendesen, nagyobb körben, másfajta véleményekre is odafigyelve beszéljenek, nem tudták megvalósítani. Olyannyira nincs ennek kultúrája, hogy inkább belehalunk a tehetetlenségbe, kiszolgáltatottságba, de nem ülünk le a közös ügyeinket együtt megbeszélni, megoldani. Inkább elmegyünk az iskolából. Inkább petíciókat írunk. Inkább tüntetünk. Leginkább magunkban vagy egy-két barátunkkal füstölgünk. És ennyi.

Tehát: tessék velünk szóba állni és tessék megteremteni a kereteket arra, hogy mi magunk hatékonyan, konstruktívan, értőn, figyelmesen, szakmailag és emberileg elfogadható módon szóba álljunk egymással. Én ezt mondanám.

Azt az utalást, hogy az agresszív, a többiekre veszélyes sertéseket el kell távolítani, nem fogadom el. Egyszerűen azért, mert a sertéstelep nem pedagógiai helyszín,. Az iskola viszont igen. Az eltávolított sertéseket majd levágják – a többieket is, legfeljebb ezeket majd hamarabb –, de mi is történik majd az eltávolított gyerekekkel?
Szekszárdi Juli | 2008. július 24.
Még egy fontos gondolat, ami ezt előző kommentből kimaradt. Achs Karcsi írását a Szegizbajev bizottságról és az iskolai erőszakról valóban érdemes elolvasni, elgondolkodni rajta, hozzászólni. Ez az az írás, amit a Népszabadság nem volt hajlandó közölni, a Magyar Nemzet kihagyásokkal adott közre, és az online felületére nem tett fel. Pedig akár nagyot is szólhatott volna egy mindenkit foglalkoztató kérdésről. Vitára ingerlő, gondolatébresztő, ráadásul igényes, kitűnő írás.
Szekszárdi Juli | 2008. július 24.
Csatlakozom Gézához, Mátyáshoz: „A kongresszus is csak egy működő nyilvánosság terében bír valami lenni”. A közoktatási rendszer működési zavarait valamennyien érezzük, akik bármifajta minőségünkben kapcsolódunk hozzá, de azt hiszem, hogy egy érdemben működő nyilvánosság valóban segíthetne legalább a valódi problémák felvetésében, körüljárásában, a válsághelyzetből történő kilábalás lehetséges változatainak a feltérképezésében, megtalálásában. De ha a nyilvánosság is elszunnyad, illetve elbulvárosodik, illetve lemond arról, hogy a valóságos szakma érdekeit képviselje, akkor ennek a megoldásnak sem igen marad esélye.
A Köznevelés, az egyetlen államilag érdemben és folyamatosan támogatott szakmai lap, meg sem próbálja betölteni a közszolgálati szerepet. Annyira vigyáz arra, hogy ki ne pottyanjon abból a kényelmes tojásból, amelyben évtizedek óta kucorog, olyan lojális valamennyi aktuálisan regnáló hatalomhoz, annyira se színe, se bűze, hogy nem is szoktuk a nyilvánosság fórumának tekinteni. (Bocs, most hallottam, hogy színesben fog megjelenni!) De rossz néven veszem, és ezt Trencsényi Lacinak is szóvá tettem már korábban, hogy a szervezők eleve lemondanak a közoktatás felelőseivel, a döntéshozókkal történő dialógusról. Laci, kérlek, ezen ne sértődj meg, hanem segíts választ, elfogadható választ találni erre a fontos kérdésre.
"Kriptaillat és a köd..." - írja Géza – a szakmai nyilvánosságban uralkodó hangulatról. Ha elolvassátok a NÜK 6. hírlevelésben a Halász Gábor professzorral, a kongresszus tudományos bizottságának elnökével készített interjút, félek, egyre többen fogjátok ugyanezt gondolni.
Amikor a "szakma" a kongresszusra készül - ez ismét Géza felvetése. Először is mit értünk "szakma alatt"? Ki készül valójában és mire? Én sem gondolom, hogy egy országos rendezvény a szakmai érdekképviselet helye lehetne, és hatására az egyik napról a másikra beáll valami látványos fordulat. Egyetértek abban is, hogy a NÜK "a szakma önérzetének, önértékelésének, elitje toborzásának és elszámolásának nagy jelenete lehetne" (csak lehetett volna, sajnos).
Engedd el nekem, Géza, hogy most kigyűjtsem a pontos idézeteket, mert már túl vagyunk a hangnem problémán. Cak annyit, hogy engem személyesen is nagyon érzékenyen érintett a jogtalanság emlegetése, a kioktató hangvétel, ami még az ÜZENŐ-ben megjelent hozzászólásodban megjelent. Jó, ez remekül katalizálta az azóta is folyó vitát itt a honlapon, de akkor azért rosszul esett, és méltatlan őv alatti ütésként éltem meg. Ha akarod konkrét idézetgyűjteményt is küldhetek hasonló hangvételű szövegekkel e-mailben. Nem szeretném megint effelé vinni a diskurzust, már elég szó esett erről.

Csirmaz | 2008. július 24.
Takács Géza írja:
„Csirmaz Mátyás felsorolta a köznevelés szintjeit és tényezőit. Nem véletlen, hogy a nyilvánosságot kifelejtette belőle. Holott e nélkül a nyilvánosság nélkül csak az jöhet, ami van. Kriptaillat és a köd.
A kongresszus is csak egy működő nyilvánosság terében bír valami lenni, ha egyáltalán.”

Legutóbbi hozzászólásomban lehet, hogy nem írtam a „nyilvánosságról”, de az elmúlt egy évben szinte csak a közoktatási rendszer nyilvánosságáról beszélek (s nem csak az ofi honlapon, hanem a NÜK honlapján is), még ebben a fórumban is.
Én végig a közoktatási rendszerről (annak nyilvánosságáról) beszélek, s nem a kongresszusról. Ennek egyszerű oka van:
- a közoktatási rendszert, struktúráját, működését elég mélyen ismerem
- sem a NÜK, sem a virtuális kongresszus szervezési részéről, finanszírozási-működési hátteréről nincsenek ismereteim (s megmondom őszintén, nem is érdekel). Mind a kettő fórumát én arra használom, hogy kifejtsem nézeteimet a közoktatás rendszeréről, mint a „nyilvánosság” egyik lehetséges terepén.

„A kongresszus is csak egy működő nyilvánosság terében bír valami lenni”: ez így van! Mit várunk el tőle, ha maga a közoktatás egész rendszere nem így működik? Engem ez utóbbi sokkal jobban érdekel.
takács géza | 2008. július 24. | csgez[kukac]freemail[pont]hu
Adalék, morgolódás, javaslat

Benéztem a Köznevelés honlapjára. Néhány adat. A legutolsó elérhető szám, valószínűleg a tanév utolsó lapszáma, május 23-ai. A kérdésre, melyet május végén tett fel a honlap a hónap kérdéseként, hogy „Mi a véleménye az iskolai erőszakról, két rövid hozzászólás érkezett.
A lap legközelebb szeptemberben jelenik meg. Nyáron, amikor a szakma a kongresszusra készül, amikor a tanárnak volna ideje olvasni, a lap szünetel. Mint mindig. Mondjuk el tudtam volna képzelni, hogy az idén kivételesen a szerkesztőség dolgozik tovább, és mondjuk elszámol az évvel.
De nem lep meg, hogy nem tette.
Az utolsó számban a 150 éves Berzsenyit ünnepli egy összeállítás. Az iskola igazgatója ad interjút, akiről köztudott, hogy politikai intrikákkal maradt a helyén. Viszont az iskola néhány tanárának hamarosan nem akadt munkája, éppen véletlenül a rivális jelöltet támogatók, miután Somogyi Lászlónak sikerült valahogy, az önkormányzat politikai elfogultságára támaszkodva a székében maradnia. Megesett, hogy szülők, volt tanárok nem léphettek be az iskolába. Ez az igazgató mesél a Köznevelésnek a liberális Berzsenyiről, a szabad szellemről és közvetlen légkörről.
Miközben az iskola ünnepére végre megjelent a Taní-taniban egy fejezet Hosszú Gyula szociográfiájából, mely épp a Berzsenyi hanyatlástörténetnek a krónikása. Sajátos főszereplője az elbeszélésnek az igazgató úr, aki nem volt hajlandó megszólani, megvédeni sem próbálta magát. Az is csak árulkodott volna az eszközeiről.
Csirmaz Mátyás felsorolta a köznevelés szintjeit és tényezőit. Nem véletlen, hogy a nyilvánosságot kifelejtette belőle. Holott e nélkül a nyilvánosság nélkül csak az jöhet, ami van. Kriptaillat és a köd.
A kongresszus is csak egy működő nyilvánosság terében bír valami lenni, ha egyáltalán.


Ami a fórumunkat illeti. Újra és újraolvasom a hozzászólásokat. Olyan sok kincs, jó mondat, szép jelenet marad visszajelzés nélkül. Mondjuk egy-egy hozzászólásból körülbelül 1-2 százalék az, ami továbbél egy-két válaszban, ha egyáltalán, aztán már szinte elvész.

Sulifon idézem: Fogjuk-e érezni - tanító, gyerek, szülő - , hogy történt ott valami az érdekünkben?

Nem, ezt még jó kongresszus esetén se nagyon lehetne érezni. Hiszen a kongresszus nem efféle érdekképviseleti fórum. Viszont a szakma önérzetének, önértékelésének, elitje toborzásának és elszámolásának nagy jelenete lehetne. De az sem lesz.

És még Csillát is: Egy kongresszusra kisebbségi komplexusom miatt soha nem mennék el, de örülök, hogy tudom még fizetni a korlátlan internetet és olvashatom, irhatom a mások és a saját gondolataimat. Örültem volna, ha Önök is örülnek nekem, mindannyiunknak.

Higgye el Csilla, az öröm az alapvető, mégha az ember vitatatkozik is körömszakadtig, vagy éppenséggel hallgat körömrágva.

Juli azt mondja, kérésre sok esetet tudna durvaságaimból felsorolni. Ne kímélj, kérlek, hadd lássak tisztán. Ne egyet mondj, ötöt-hatot legalább. Abból már lehetne mérleget vonni.

És még azt is mondod, hogy mit beszélek én a sereg hiányáról, micsoda elárulása ez mindazoknak…
Nem figyeltél. A sereg ez esetben nem a barátokat jelentette, nem azokat, akikkel évek óta van ilyen-olyan munkakapcsolatom, akik kedvelik az írásaimat, a dadogásomat, vagy ilyesmi, hanem a hadra foghatókat.
Én ezt nem hiányolom, nem panaszolom, nem is dicsekszem vele, csak mondom. Hogy ezért sem lövészárkolok.

Egyébként azt javaslom, mindenkinek, aki ide betér, hogy ugorjunk át Achs írására, kiváló apropó, hogy megvitassuk rendesen, kongresszusi felajánlásként aZ ERŐSZAK BIZOTTSÁG állásfoglalását. Sokkal komolyabban, mint AMENNYIRE KOMOLYAN ÍRTÁK. Nincs más esélyünk.
T G
zöldbéka | 2008. július 23. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Pedig mennyivel "népiesebb" lett volna a NÜK, nem csak a Mátyás által vázolt közokt. rendszer 4.pontjáig jutott volna (fentről)! Ha egy évvel ezelőtt az iskolák, vagy a körzeti Pedagógiai Szolgáltatók kaptak volna egy listát a tervezett témákból, melyekhez csatolhatták volna a tantestületek a véleményüket (150ezer ped. szava csak több, mint...)!
Ha ezeket összesítve reagált volna a "rendszer feje"!
Ha a kiszolgáltatottság helyett ezek a felvetett problémák és megoldási javaslatok összesítve, megrágva visszatértek volna az iskolákba, miután a "politika" is rábólintott és eszközöket, forrásokat biztosított az orvoslásukhoz, akkor nem kellene látszatintézkedésekről, meg kényszerről beszélni.
Igaza van Sulifonnak: legalább meg kellett volna próbálni!
sulifon | 2008. július 23.
Meseszép! Rendkívül elégedett vagyok Veled! Szívemből szóltál!
Én már csak annyit tennék hozzá, lehet, hogy sok az a 150000 pedagógus, és annyira lentnek érez minket a fönt, meg olyan költséges is lenne párbeszédet folytatni velünk, megnyerni minket lélekben is, ha új elképzeléseket akarnak végrehajtatni velünk, mégis meg kellene próbálni, mert bár innen lentről a fent nagyon kreatívnak látszik, mégsem olyan ügyes, hogy meggyőződésünk ellenére tudja alkalmazni a "végrehajtási kényszert".
meseszép | 2008. július 23.
(Csirmaz Mátyás)
a közoktatás rendszere:
1. mi, pedagógusok
2. iskolaigazgatók
3. fenntartó önkormányzatok
4. OM és háttérintézményei
5. kormány
6. parlament
7. szakmai szervezetek
ha jól értettem, így áll föl a rendszer, amely működteti, felügyeli, átalakítja,....stb a közoktatást. és kooperatív viszonyban van egymással.
végre valami, amihez én is értek egy kicsit..:)
a kooperatív együttműködés 4 alapelve (Kagan szerint) a következő:
-párhuzamos interakciók
-építő egymásrautaltság
-egyéni felelősség
-egyenlő részvétel

párhuzamos interakciók: mindenki csinál valamit. ez tény. de inkább csak akciózunk, és a párhuzamosság sok esetben felesleges azonosságot jelent."fentről" csorog "lefele" az információ, mire a célhelyre ér, deformálódik, időnként önmaga karikatúrájává válik. a pokol és a jószándék..(lásd aktívtábla roadshow) a párhuzamosság időbeli és gondolatbeli azonosságot is takarna. optimális esetben. ez gyakran az 1. szinten is problámát okoz. a virtkong erre a párhuzamosságra tett kísérletet. az érintettek körében sikerrel. igaz, a felvetett témákat nem jártuk körül alaposan, de közösen gondolkodtunk. kezdetnek remek. együtt gondolkodott tanítótól egyetemi oktatóig sok szakember, az oktatás-irányítás meg olvas minket. nem rossz.

építő egymásrautaltság: "egyedül nem megy". élem én is az iskolámban. van OM rendelet, a központi eltökéltségre már nem tenném le a nagyesküt, vagyok én, aki megvalósítom/tanám, van az iskolavezetés, aki szintén, van az önkormányzat, aki hát... , a háttérszervezetek, szakmai szervezetek pedig szekértáborokba tömörülnek. így bizony, kódolva a kudarc.

egyéni felelősség: a pedagógusé leírva, iktatva, aláírva. ezen felül ott van a saját elkötelezettsége, elhivatottsága (ami működteti mindenek ellenére a rendszert). és ahogy haladunk tovább, egyre elmosódottabb az egyéni felelősség. mert intézmények, hivatalok és nem egyes emberek képviselik a szinteket. akik lecserélhetők, vagy ha nem, önként állnak fel. a döntések következményei nem a döntéshozók szintjén jelennek meg, a visszacsatolás pedig olyan áttételeken jut vissza, hogy az "optimálisra" torzul.

egyenlő részvétel: akkor lenne, ha mindenki szakmának, és nem munkának tekintené, amit tesz. a benne résztvevő tömeg és a megbecsülés egy lapjára és egy csúcsára állított piramishoz hasonlít. fordítottan arányos egymással. illetve szorzatuk állandó.
amit én látok belőle(torz, mert lent vagyok):
1. mi, pedagógusok: egy része elhivatott, egy része munkának tekinti, egy részét el kéne zavarni. az arányokat nem tudom. tehát már itt sem érvényes az elv.
2. iskola igazgatók:akkora az elvárás (időnként irreális) a fenntartók részéről, hogy az érdemi munkára igen kevés energiájuk marad.
3. fenntartó önkormányzatok: túl sok politikát kevernek az oktatásba, súlyukhoz képest kevés amit tesznek. vagy tehetnek.
4. OM és háttérintézményei: állandóan átszervezik, politika és hatalmi harc fékezi a hatékonyságot.
5. kormány: biztos jót akar mindegyik, de a maradékelv alapján. nincs azonnali "eredmény", nem központi kérdés. tettekben. mert szóban igen.
6. parlament: inkább nem mondok semmit
7. szakmai szervezetek: ez, itt, tesz valamit. akar. és még számosan. de mennyi a lobbiértékük? milyen információkkal rendelkeznek? honnan gyűjtik? nekem igen rossz tapasztalataim is vannak.
a visszacsatolás nagyon fontos. ma aki akar, tájékozódhat. el is mondhatja a véleményét. kérdés, van-e értelme? teremtődik-e hely, fül, az információk befogadására. vagy maradnak a látszatok. látszik, hogy rossz, de nem mondjuk ki nyíltan, tehát jó.
Csirmaz | 2008. július 22.

Ez a "Nagy Magyar Kooperativitás"
Csirmaz | 2008. július 22.

Zöldbéka írja 2008. július 21-én:
„többségünk azt sem tudja, hogy van "fenn": teljesen egyedül, magárahagyva dolgozik a saját területén, …..
3. Miért kell állandóan beleütnie orrát a politikának olyan ügyekbe, ahol keresnivalója nincs és nem is lehet? Ilyen például az oktatás.”

A közoktatásnak van egy rendszere, struktúrája:
1. A pedagógusok végzik a dolgukat (gyerekekkel, szülőkkel, adminisztrációval). Ki így, ki úgy.
2. Az iskolavezetők döntenek kompetenciájukba tartozó kérdésekben („Ki így, ki úgy”).
3. Az önkormányzatok, mint fenntartók, valamilyen módon viszonyulnak a fenntartásuk alá tartozó iskoláikhoz („Ki így, ki úgy”).
4. Az Oktatási Minisztérium jogszabályokat alkot: OKM- rendeleteket, határozatokat, utasításokat (Olyanokat, amilyeneket). Háttérintézményei (OFI, Educatio, Oktatási Hivatal, stb.) pedig végzik az ilyen- olyan szakmai munkát, amíg át nem szervezik őket (ilyen-olyan átszervezési mániákkal. Mert ugyebár a „szervezeti változatlanság a fejlődés gátja”.).
5. A kormány kormányrendeletekkel szabályozza az oktatásügyet (is). (Ilyenekkel, olyanokkal)
6. A Parlament pedig módosítgatja, változtatgatja az oktatással kapcsolatos törvényt, a Közoktatási törvény előírásait (mint más a gatyáját).

B. S végezetül vannak azok az országos szakmai szervezetek, akiknek az lenne a dolguk, hogy befolyásolják szakmai kiállásukkal, véleményükkel ezt a rendszert, de legfőképpen a döntéshozókat („jogalkotókat”). Ilyenek pl.: OKNT, Közokt-politikai Tanács, Szülői Érdek-képviseleti T., Közoktatási Érdekegyeztető Tanács, Szakszervezetek, MPT, stb.


A Kormányban és a Parlamentben politikusok ülnek (s nem szakemberek. Még akkor sem, ha esetleg „eredeti foglalkozását” tekintve valaki pedagógus közülük).
Az OKM vezető posztjaira politikai szempont alapján kerülnek emberek, s nem szakmai szempont alapján. Az OKM háttérintézményeinek működését pedig ez befolyásolja.

Az iskolában dolgozó pedagógusok (1. szint) túlnyomó többsége maximum a vezetőikkel vannak kapcsolatban (2. szint: iskolavezetés), tovább nem is látnak (s talán nem is engedik őket látni). Mérgeskedni viszont mérgeskednek eleget, mert a Közoktatási tv. szabályozza nekik a nevelési terv, a helyi tanterv, a MIP, a házirend, anyám tyúkja dokumentumok állandó változásait, stb, stb. Nem is tudják, hogy ez a „legfent”, mivel az igazgató szól nekik, hogy „gyerekek, ezt meg ezt meg kell csinálnunk!”

Az iskolavezetők többsége annyira leterhelt a saját iskolája működésével kapcsolatos munkával, hogy többre nem is futja ideje.

Az önkormányzatok jelentős része, mint fenntartó, nem ért oktatás-szakmai dolgokhoz. Ezért fordul elő, hogy az „igazgatóválasztáshoz” érve az önkormányzatok jelentős része nem szakmai, hanem „más” alapokon dönt (párttárs, sógor, koma, Mikszáth- Móricz).
Felfelé (OKM, Kormány, Parlament) pedig ők is kiszolgáltatottak: elszenvedői, s nem együttműködő részesei az önkormányzati szférára vonatkozó jogszabályi előírásoknak.


Az OKM, a Kormány, a Parlament látszategyeztetéseket folytat. Megteheti, mert az országos szakmai szervezeteinkkel meg lehet ezt tenni (már csak azért is, mert végletesen megosztottak e szakmai szervezeteink, s érdekképviseletben „harmatgyengék”. Ettől még rosszabb, amikor valamelyik politikai párt holdudvara). A 150 ezer pedagógussal pedig lehetetlenség egyeztetni (nem is kell: ezért vannak elvileg az egyes csoportokat képviselő szervezetek), s drága is lenne. De meg lehet ezt tenni az önkormányzatainkkal is (melyik település képviselőtestülete ilyen, vagy olyan).

Kérdezitek: mi a kapocs az iskolában dolgozó pedagógusok és a „3”- „4”- „5”- „6” szint között? Mondhatom, szinte semmi: csak a fentről lefelé irányuló „végrehajtási kényszer”. Ezt hívják kiszolgáltatottságnak.
Szekszárdi Juli | 2008. július 21.
Mondd, "de nagyon haragos" Laci, most miért húztad fel magad? Miért sértés az hogy "hivatalos"? Ennyire be vagy állva a megbántódásra, hogy a kákán is csomót keresel? Mit kell ahhoz írnom, mondanom, hogy elhidd: nem akarlak, nem akarunk bántani? Hogy elhidd: nem vezérel semmifajta ellenséges szándék?
Zöldbékát – több más velünk kapcsolatban álló civil szervezettel együtt – még a meghirdetés idején én tájékoztattam, és bíztattam, hogy a saját civil szervezetét mozgósítsa. Pedig akkor csak a blogját ismertem. Én magam az interneten találtam a kongresszusi felhívást, és képzeld el, akkor őszintén örültem is neki. Megvolt tehát minden jószándék. Zöldbéka kollégánk is tovább adta az információt az igazgatójának. (A lent meg a fent kérdés itt irreveláns.)
El kellene viszont gondolkodnunk nekünk a szakma "hivatalos" vagy "nem hivatalos" (mit tudom én!) képviselőinek azon, hogy az iskola, a nevelés ügyét magukénak érző, az azt hivatástudattal szolgáló pedagógusokat vajon miért nem sikerült nagyobb számban megnyerni? Tehát akár együtt eltöprengeni ezen, és nem bűnbakot keresni, mert az semmire sem lesz jó. Legfeljebb tovább tart az "acsarkodás", amin pedig – egy boldog pillanatra úgy tűnt –, túl jutottunk.
Vagy még mindig a lövészárkokban kuporgunk?
zöldbéka | 2008. július 21. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Kedves László!
Ebben teljesen igaza van, csak én ezt nem írhattam le! De azért gondolja meg: ha egy igazgató nem tud erről (vagy nem akar tudni -a lehetőségek folytathatók), akkor amagamfajta "mezei" honnan tudna róla? Igen, van net és tudjuk van netes kultúra is, csak ...
Trencsényi, de nagyon haragos | 2008. július 21.
Tiltakozom, hogy Szekszárdi Júlia engem hivatalosnak nevezzen!
A NÜK anyagairól pedig egy igazgató olvashatná a szaksajtót, meg nézhetne internetet (2 éve) Egy ilyen igazgató most "lent" van vagy "fent"?
Honnan tudott a kongresszusról Szekszárdi Júlia? Meg 200 civil szervezet?
zöldbéka | 2008. július 21. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Táborból tegnap visszaérve gyorsan végigolvastam a hozzászólásokat:
1. Visszatérnék még kicsit a NÜK-höz, mert a pengeváltásokhoz nem tudok hozzászólni, annyira "lent" vagyok: csak annyit kérdeznék, hogy ha ez egy "népi" kezdeményezés és célja a ped. társadalom segítségével az oktatás aktuális és jövőbei problémáinak megbeszélése, netán megoldási utak keresése, akkor hogyan lehetséges, hogy csak június elején érkezett egy meghívó a már kész programmal, semmi egyéb információ, megvitatni való anyag, felvetés nem? Hogyan lehetséges, hogy saját kollégáim, igazgatóm is csak tőlem értesült arról, hogy ilyen szerveződik?
2. A "fenn és lenn" kérdésében már sokan megszólaltak. Erről csak annyit, hogy többségünk azt sem tudja, hogy van "fenn": teljesen egyedül, magárahagyva dolgozik a saját területén, legfeljebb iskolai mikroközösségekben folyik szakmai munka és útmutatás. Erre persze lehet mondani, hogy az ő hibájuk és micsoda ped. értelmiség ez és van is benne igazság. Mégis, szavunk sosem jutott ki még az iskola kapuján, még önkormányzati szinten sem kérdezte véleményünket senki, legfeljebb formális okok miatt, például az iskolánk bezárása kapcsán!
3. Miért kell állandóan beleütnie orrát a politikának olyan ügyekbe, ahol keresnivalója nincs és nem is lehet? Ilyen például az oktatás. Nekem teljesen mindegy, hogy milyen színezetű hatalom üldögél a csúcson: elveim, nézeteim nem befolyásolta sosem. …Szükségesnek érzem, hogy mindig meghallgassam az állampolgárokat, és megmagyarázzam az általunk folytatott politikát…”-mondta Sarkozy. Jó lenne, ha igaz lehetne hivatásunkra is (a "meghallgatásért" nagy köszönet a virtuális kondresszusnak!) és nem a fejünk fölött dobálóznának velünk és a gyerekekkel ott "fent"!
meseszép | 2008. július 21.
Alföldi Róberttel készült interjú részlete:
"A meghirdetett repertoárját azzal támadták: keveseknek szól.

- Még el sem készültek az előadások, máris értékelik. Aki követi a munkásságomat, ha használhatok ilyen magasröptű szavakat, az tudja, a célom, hogy az elsőre ijesztőnek tűnő darabok is emészthetőek legyenek. Persze kommunikáció kérdése, a néző hogyan és mikor reagálhat az előadásra. Nekem ez a nyitottság: ha nem érted, ne érezd magad hülyének. Erre valók a nyitott próbák, a beavató színházak. A Bárkán jól működtek. A kampányunkon dolgozó reklámosok azt kérdezték, ki a célközönség. Mindenki - 12 és 99 év között."
amiért idemásoltam, egy félmondata: "..ha nem érted, ne érezd magad hülyének."
nekem ezzel a "hülyevagyok-érzéssel" vannak a problémáim. többek közt. igyekszem sokat olvasni, a problémákat nem átlépni, de mégis miért érzem gyakran azt, a fejem felett beszélnek rólam? és miért nélkülem? ez a virtuális kongresszus ezért (is)volt eredményes. szóhoz jutott a szakma művelője is. csapongva, sok kitérővel, de elmondhatta gondolatait. és meghallgattatott.
Csirmaz | 2008. július 21.

Kedves Júlia. Én a virtuális kongresszuson végig a "közoktatási rendszerről" beszélek, s nem a virtuális kongresszusról. A virtuális kongresszus "seregében" nincs, s nem is lehetséges a hierarchia.

Teljes mértékben egyetértek: nincs kivel vitáznunk lényeges kérdésekben (azért, mert általában azok szólalnak meg, akik hasonló nézetet vallanak). Ennek két oka lehet:
1. Egyetértenek mondanivalónkkal.
2. Nem értenek egyet, de nem hajlandóak vitatkozni. Hogy miért nem hajlandóak vitatkozni, annak is több oka lehet:
- nem tartanak méltónak bennünket arra, hogy leereszkedjenek az elefántcsonttoronyból.
- félnek vitába bocsátkozni, mert akkor meg kell mutatni az "arcukat".

Abban viszont biztosak lehetünk: "ők" is olvasnak bennünket.
Szekszárdi Juli | 2008. július 20.
Kedves István! Személyes indulat nincs bennem sem, de ennek a kommentsorozatnak azért tagadhatatlanul van feszültsége. Ez, ha nem tereli el a figyelmet a lényegről, nem is baj.

Igen, kell a "sereg", azaz egy olyan szakmai közösség, amelynek tagjai nyíltan, tabuk nélkül, egymásra figyelve diskurálnak szakmai kérdésekről, megvitatják például azt, hogy milyen pszichológus vagy sportember szükséges az iskolákba. A virtuális kongresszus során rengeteg téma maradt a levegőben, és ezért is lenne fontos megtalálni a folytatás legadekvátabb lehetőségét. Meg azt a módot, ahogyan a véleményünket átjuttathatjuk a rivaldán.

A mi "seregünkben" nincs szükség a hierarchiára, Mátyás, amikor erről írtam a saját körünkre gondoltam, nem a teljes közoktatási rendszerre. Mert sajnos magunk között maradtunk a virtuális diskurzus során, a másik, a hivatalos oldal képviselői közül egyedül Trencsényi Laci állt szóba velünk.

Laci, azt írod Sulifon kérdésére válaszolva, hogy a VII. Nevelésügyi Kongresszus "nem a hatalommal való párbeszéd fóruma lesz, bár nyilván a hatalom is érdeklődik majd, kiváncsi lesz, s mérlegeli a nézetek politikai súlyát. Minden populizmus ártana a nevelésügynek, a dolgok annyira bonyolultak..."
Akkor milyen célt szolgál az egész? Egy országos kongresszus, amely eleve feladja, hogy dialógust folytasson a hatalommal. Géza szerint a kongresszus nem legitim, szerintem ilyen megközelítésben inkább értelmetlen. Nem hiszem, hogy az, ami például a mi virtuális kongresszusunkon zajlott, populizmusnak volna nevezhető.
Zsóka | 2008. július 20.
Az eltanácsolásról még gyorsan pár mondat.
Most már én tudom, hogy törvényileg nincs ilyen. De a valóságban sajnos nagyon létezik.

Mikor az embernek az igazgató azt mondja, hogy a fia nem kezdheti itt az iskolát szeptemberben - hát akkor nagyon meg tud ám ijedni egy szülő. Kétségbeejtő, és kiszolgáltatott helyzet.
Egy átlag szülő nem olvasgatja a közoktatási törvényt, szülői értekezleten ilyenről végképp nincs szó.
Arról nem beszélve, hogy egy ilyen helyzetre nincs felkészülve az ember. Ez váratlanul ér.
Nekem eszembe jutott, hogy itt segítséget kérjek. A segítségkérésemre jöttek a válaszok, hogy hiszen nincs is eltanácsolás, nincs kirúgás.Ezek után olvastam el a KT vonatkozó részét, és így kerestem meg újra az igazgatót. Szót értettünk, a fiam folytathatja az iskolát ott, ahol elkezdte.

De egy osztálytárs anyukája nem tájékozódott, és elvitte a fiát másik iskolába, mert "eltanácsolták". Hálából nem buktatták meg a gimnáziumban. Így nem ismétel a fiú osztályt.

Tegnap találkoztam a fiúval, kérdeztem tőle, hogy megbékélt-e már a helyzettel, hogy másik gimnáziumban kezd. Azt mondta, úgy érzi, soha nem tudja elfelejteni, hogy milyen igazságtalanul elbántak vele, és az anyukájával.

Hirtelenjében ez 2 gyerek eltanácsolása. Tehát létezik. Ott, akkor, még esélyt sem kaptunk a megbeszélésre. Csak miután tájékozott lettem.

Nem tudok másra gondolni, hogy így javítják az iskolai tanulmányi átlagot. Eltanácsolják a bukott kölköket.

Persze, talán jót tesz a környezetváltozás. Talán az a fiú, akit gyorsan elvitt a szülő - jobban járt. Ki tudja? Ez is gyerektől függ. A fiam maradni akart, mindenáron. Be akarja ott, OTT bizonyítani, hogy ő képes rá.

Reménykedem, hogy helyesen cselekedtem.



Csirmaz | 2008. július 20.

Szekszárdi Júlia írja 2008. július 18-án:
„Felesleges a kint és bent, fent és lent helyzet definiálása, ugyanabban a katyvaszban ülünk valamennyien,….
2. Ne hozzunk létre mesterségesen újabb hierarchiákat, azok a bizonyos "vaskos bástyák" már nem léteznek, viszont számtalan szintén vaskos (gyakran álcázott) őrtorony vigyáz arra, hogy ne merészkedjünk túl bizonyos határokon, ne merjünk kritizálni "szent bölényeket" stb.”

Úgy gondolom, hogy nem felesleges a közoktatási rendszer szempontjából a „fent” és „lent” („kint” és „bent”) közoktatást érintő döntési-, s a döntéseket befolyásoló szervezeti struktúra – „rendszertani”- elemzése, értelmezése. Már csak azért sem, mert itt valami nagyon nem stimmel. S jól tudjuk, ha valami ezen a szinten „nagyon nem stimmel”, annak komoly rendszerműködési- zavar következményei vannak. Ezt a „rendszerműködési- zavart” éljük most mélységében az összes következményével együtt. Definiálni nem kell ezt a struktúrát, mert ez már adott. Elemezni, értelmezni, vitázni kell róla őszintén és nyíltan, mert különben megoldások sem lesznek (csak rosszak: a félelem-némaságból eredő „magára hagyott döntéshozók” cselekvései, akik már oda is elmerészkednek – nem ok nélkül- hogy semmibe veszik, butának, s befolyásolhatónak nézik, tekintik az ő döntéseiket szakmailag meghatározó szervezetek elképzeléseit, nyilatkozatait. )

A döntéshozók és a szakma soha nem állt ilyen távol egymástól, mint most. S nem csak a kettejük viszonyára vonatkozik ez, hanem magára a szakmára is: a szakma meghatározó (és nem meghatározó) csoportjai, szervezetei sem álltak még soha ilyen távol egymástól, mint most. A közoktatási rendszert alkotó struktúra recseg-, ropog (ha cinikusan pozitív akarok lenni, akkor erre azt mondanám, hogy „azért recseg-, ropog, mert átalakulóban van”).
Szekszárdi Júliának igaza van: döntéshozás szempontjából hierarchikusan épül fel e rendszer. A probléma az, hogy jelenleg a hierarchia sem működik, s helyette az anarchia vette át az uralmat. Az anarchiára félelemből adott hatalmi válasz pedig mindig a diktatúra szokott lenni, ami ugyanúgy nem oldja meg a problémát, csak elodázza, mélyíti azt. Ilyetén szép dolgokat élünk meg jelenleg közoktatási rendszerünkben (is).

Én nem tudom, hogy mit értünk a régi „vaskos bástyák”, s a mai szintén „vaskos, álcázott őrtorony” alatt. Úgy gondolom, hogy nyíltan ki kell mondani, hogy pontosan mire gondolunk. Ha valamit a nevén nevezünk, nem is tűnik olyan „félelmetesnek” (elefántból kisegér lesz. Sokszor mi magunk csinálunk a kisegérből elefántot).
Én elég sokszor „túllépek bizonyos határokon” megszólalásaimban, s nem látok sem vaskos bástyákat, sem őrtornyokat. Amit látok, az a dermedt csend a „hétköznapi” arcokon, a „félelem-elkerülés”, a „hang sem rezzen”, a kellemetlenség érzése. Úgy gondolom: amilyen a közoktatás társadalma, olyan a közoktatás-politika. Ha az utóbbi „elszemtelenedett”, annak is mi vagyunk az okai ezzel a mentalitással. Annyit kérjünk számon rajta, amennyit magunkon.
Szávai | 2008. július 20.
Bennem mondjuk indulatok nem nagyon mozdultak meg, azt hiszem a - ki milyen pedagógiát művel, és azt milyen szinten - vitákat én, ha nem ugyanazzal a gyerekcsoporttal dolgozunk, inkább valamiféle tompa tőrökkel folytatott párbajként élem meg. Nem tudom, érti-e itt valaki, amiről beszélek, de egy sportszerű párbajban az ember minden ízével győzni akar, aztán, amikor vesztett, nem azt éli meg, hogy ő gyengébb volt, hanem, hogy a másik még jobb. Vagy mikor traktor után iramodunk, betonúton, ha beérnék a szélárnyékába, utazhatnák pár kilométert erőlködés nélkül negyvennel, megyek, pörgetek, túl messze van, nem fogom beérni. Vagy mégis, egyre lassabban közeledik, ahogy fogy az erőm, feladom. Maradok a saját sebességemnél, de nem élem meg különösebben. Megpróbáltam, nem ment, menjen ami megy.

A van sereg - nincs sereg szerintem itt az igazi kérdés. ( A Zsóka - Géza vitát a magam részéről most már teljesen terméketlennek, érdektelennek érzem, viszont a belé rejtett néhány témát rettenetesen fontosnak tartom. A pszichológus az iskolában. ( Mennyiben lehet a tanár is lelki gondozó, és mennyiben szorul rá maga is arra. Épp a napokban mondtam egyik kollégámnak, hogy ha most megint be kellene menjek egy átlag iskola átlag osztályaiba művészeti nevelni, bizony előtte mindenképp szükségem lenne egy felkészítő tréningre, holott hetente egyszer játéktermi ügyeletben vagyok náluk, ismerem őket, tudom mit kellene tenni, és mégis...)A sportember az iskolában. ( Szent-Györgyi is sportember volt, Böjte Csaba is sportember. )
Szóval nyilván az itt a kérdés, miféle pszichológus, meg miféle sportember kellene az iskolákba? Meg miféle csapat kik mögé?

Szekszárdi Juli | 2008. július 20.
Kedves Géza! Még mindig sok részben lebénító, részben folytatásra ingerlő indulat fortyog valamennyiünkben, ezen már csak a külső körülmények miatt sem lehet csodálkozni. A konstruktívitáshoz először is kiszámítható, átlátható közeg kellene. Nekem úgy tűnik, hogy hihetetlen sűrű ködben keressük és közben el-, elveszítjük egymást.
Sereged valóban nincs, de akadnak szép számmal olyan "harcostársaid", akik a maguk módján tenni akarnak valamit az "ügyért".Te azonban ragaszkodsz a magányos harcos szerepéhez. Ennek közvetkeztében bizony néha gőgösen, máskor sértetten, löksz el magadtól másokat.
Olyan "seregre" vágysz, amelynek minden tagja gondolkodás nélkül ad fel mindent, és feltétel nélkül követ Téged? Ahogyan azonban ismerni véllek, mélységesen megvetnéd azokat az embereket, akik kritikátlanul, feltétel nélkül csatlakoznak Hozzád. Te igazi partnerekre vagy méltó ellenfelekre áhítozol, ezen a téren is igényes vagy. (Az általad annyira hiányolt nagyra becsült Andor Misit különben próbáltuk keresni, először kissé arrogánsan, majd kedvesebben, de egyértelműen közölte, hogy ő a maga részéről kiábrándult, kiszállt, nem hajlandó a reménytelennek ítélt dolog érdekében egy lépést sem tenni.)
El tudom fogadni, hogy Te a magad részéről szemben állsz a mindenkori hatalommal, és ebben kérlelhetetlen vagy. Sajnos, amióta ismerlek, mindig volt elegendő ok keményen ellenállni. A jelenlegi sem éppen a "szeressük egymást, gyerekek" korszaka. De nem is a "hódolat illet, nem bírálat" ideje. A kérdésem csupán annyi, hogy körmöd szakadtáig ragaszkodsz-e a magányos harcos hálátlan, de tagadhatatlanul imponáló szerepéhez, vagy hajlandó vagy meglátni a többi hozzád hasonlóan utat kereső embert, és együttműködő partnereket látni bennük.
Még egyetlen megjegyzés: megrendítően és hitelesen emlékeztél meg a volt osztályfőnöködről. Hasonlóképpen kellene tisztelni a még élők emberi méltóságát is...
takács géza csúsztató | 2008. július 20.


Kedves Judit, muszáj sorra venni a meglepetéseidet. Még az elejéről. Az 1418-as számú üzenetedből idézek:

„Csak mondanám: mialatt olyan abszolút középponti kérdésekről mennek/mentek ölre, mint az, hogy ki itt az igazi csegevara,”

Trencsényivel egyetlen levelet váltottunk az üzenőn a te leveled megjelenése előtt, korábban te és Juli vitatkoztatok vele, többszöri levélváltással, a ti vitátok érdemi volt, az enyém nem, jól értem? Te például a tervezett konferencia könyvről tettél megjegyzéseket, miért pocsékoltál erre időt, ha fontosabb ügyek is vannak a világon?
Azért mert én iróniával kezeltem egy utalás és egy rövid bekezdés erejéig Trencsényi önjellemzését, hogy pedagógiai gerilla volna, miért tűnik ez mellébeszélésnek? Az óriásplakáthoz képest? Minden egyéb részlete a leveleinknek és szerintem ez is, olyasféle vita, ami a valódi pedagógiai autoritás helyreállítási kísérlete. Hogy ha plakát van, legyen, aki megszólalhat. Ma nincs. Se pedagógia, se autoritás. Ami bírna némi konszenzussal. Ma csak óriásplakát van. Sajnos ráfér a kongresszus is.

„Miközben azzal vannak/vagytok elfoglalva, hogy aki nem közétek/Maguk közé való, az táguljon innen”

Ki az aki ezzel van elfoglalva, melyik mondata utal erre? Egyáltalán nem értem.

„2. Nagytekintélyű, felelősségérzéstől eltelt szakurak és szakhölgyek bizottsága nyilatkozatot ad ki az iskolai erőszak tárgykörében. Megmondják nekünk, balga népeknek a nagytutit: vajha az ebadta brigantikat kötelezően iskolapszichológushoz lehetne cibálni, ezenkívül vajha a testmozgás napvilága ragyogna minden ház ablakán… Ehhez a két ordas butasághoz most nem is fűzék kommentárt”

Miért nem, engem más sem érdekel, épp ilyesféléket kellene hosszasan megbeszélnünk, mi baj az iskolapszichológussal, mi baj a testmozgással, én nem értem, tényleg ez a két semmitmondó és sokszor elcsépelt programelem magában, megemlítve annyira botrányos, és értenem is kellene, hogy miért, fogalmazol olyan élesen:

„ezerszerr, csak csöndesen reménykedem, hogy szakértő uramék elég sok lét kaptak, hogy legalább ne aprópénzért tegyék ki magukra a táblát: „Nézd, milyen nagyon hülye vagyok”

„Ami azonban zavar: sem a Pedagógiai társaság, sem az Osztályfőnökök Országos Egyesülete, sem a Robbantsuk Fel a Magyar Közoktatás Szörnyetegét/Fantomját Egylet nem vette a fáradságot, hogy közleményt adjon ki ezekben az ügyekben. Sem. Jó, látom, mással vagytok/vannak elfoglalva. Egymással”

Ebből a körből, ha jól értem, én az utóbbi szervezet volnék, egy személyben, nem értem, miért csúfolódsz rajtam, és főképp azt nem, hogy nem létező egyletként hogyan kellene közleményt kiadnom? Bár ehhez képest eléggé műveltem, ami tőlem telt, vitaindító levelem épp azért időzött el olyan hosszasan és részletesen az MPT-nél, mert a jogosult és érdemesült megszólalót oly nagyon nélkülözzük, ez a szál azonban, mint te is írod, a virtuálison mellékszál lett, nem is került többet szóba. Azt sem értem, hogy miért nem érted, pedig részleteztem is, az MPT fantomlétét én sajnálom, és az épp önmaga kísértetté válása miatt amúgy is felrobbanthatatlan. Ha azt kérdezed, miért nem foglalkozom az iskolai erőszak kérdésével, akkor erre meg azt mondhatom, hogy a lapomban már akkor vita volt erről, emlékezhetsz rá, részt vettél benne, amikor a nyilvánosság még épp csak ébredezett. De most nincs lapom.
Amúgy meg a magam módján továbbra is foglalkozom az erőszak kérdéseivel. Mindközönségesen gyakorlatilag is. Épp úgy, mint te.
Az pedig, hogy mással lennék elfoglalva, és érdemi dolgok nem is izgatnának, s a személyeskedésben élem ki szakmai életemet, mondjuk Trencsényivel, és ezért nem látnék tovább az orromnál, az meg annyira nem igaz, hogy nem is értem, hogy tudtál ilyen mondatot leírni. Ki járhatott közben a fejedben? Akivel összetévesztettél?

És aztán a leveleid időről időre hozzák ugyanezt a tónust, amit, mint az eddigiekből is kivehető, egyáltalán nem tudok mivel magyarázni.

Olyan furcsa mondatokat írsz (Üzenő, 1425):

„Nem hiszek ellenkongresszusokban, lövészárkokban, csak értelmes, türelmes, konstruktív emberi párbeszédben.”

Az ellenkongresszus az biztosan lövészárok? A te imént idézett leveled türelmes és konstruktív? Nem arról van szó, hogy ezzel a mondattal, ha mondjuk Trencsényi írta volna le, a z egész Virtuális Konferencia kompromittálható volna? Nem túl üres ez a mondat épp ezért? Ki dönti el, mi a konstruktív? Én soha nem voltam lövészárokban, mert nem volt seregem, és nem csatlakoztam hadakhoz sem. Viszont egy ellenkongresszust, ami megint csak nem ellenpápaság, hiszen ahhoz kellenek pártfogó fejedelmek is, vagyis nem hatalmi harc, hanem a kongresszusi fasírtba bekerülni inkább nem akaró szakma szellemi demonstrációja, meg fogok szervezni. Noha valószínűleg egyedül leszek, és nem adok magamnak szót.

Szia, Géza
Zsóka | 2008. július 18.
Kedves Csilla!
Tényleg nem tudok megszólalni. Csak olvasom elejétől végig, hogy csinált belőlem Takács Géza egyre undorítóbb, ellenszenvesebb lényt... Minden mondatát cáfolni tudnám. Tegyem ezt? 10 oldal lenne belőle. Inkább nem.
Milyen eszközöket használt? Cinizmus, csúsztatás, kirekesztés, lekezelés, nem igaz mondás, manipulálás,... mindegyikre tudnék több példát hozni. Lenne 5 oldal. Inkább nem.
Egyébként azért is hagynám abba erről a beszédet, mert végeláthatatlannak érzem, megoldás nélkül. Mivel évek óta az OFOE "tagja" vagyok - természetesen továbbra is maradok. :-)


Üdv: Zsóka
csilla | 2008. július 18.
A hang!
Milyen módon szólíttatom meg? Milyen az a hang, amire úgy érzem válaszolnom kell? Milyen az a hang, amire nevetek, sírok? Milyen az a hang, amelyikre megnyílok?
Van egy állapot, a mutizmus, mely nem engedi a gyermeket, az embert beszélni. Van az elektív mutizmus, mely bizonyos helyzetekben, környezetben nem engedi beszélni az embert. Ne csináljunk egymásból elektív mutistákat.
Milyen nagyszerű a zene világa. Az A hang mindenkinek, mindenhol ugyanazt jelenti, sőt ki lehet belőle skálázni a többi hangot. Ettől zene a zene, ettől lesz belőle muzsika: sökszínű. Mint mi, a szülők, a gyermekek.
A siket ember is érzi a lüktetését, rezgését. Próbáljuk meg megérezni egymást. Megérteni. Tiszteletben tartani: Zsóka ne legyél te mutista.
Zsóka | 2008. július 18.
Gondolkoztam,mit tegyek? Válaszoljak újra a sok csúsztatott mondatért, kedves Takács Géza? Úgy döntöttem, nem reagálok. Számomra teljesen nyilvánvaló a bántó szándék. Ha írnék, újra kiforgatná a szavaimat. Inkább nem írok.
Egy kérdés: ha valóban érdekelte, hogy létező személy vagyok-e - miért nem válaszolt az e-mail-emre?
Szóval: nem szeretném megakasztani a szakmai vitát, nem szeretném, ha rólam szólna a Fórum - tehát itt, és most ezt a témát én befejeztem. Üdvözlettel: Zsóka
Szekszárdi Juli | 2008. július 18.
"Igazoltattam Zsókát!" (Röhej! – mondaná Hanczár) Bizonyíthatóan nem virtuális, hanem valóságos emberi lény. Név, cím, adatok a szerkesztőségben.
Szekszárdi Juli | 2008. július 18.
Olyan sokszálú, sőt szövevényes beszélgetés jött létre itt, hogy képtelenség valamennyi felmerülő kérdésre reflektálni. Pedig szerettem volna...
Beérem annyival, hogy széljegyzeteket fűzök az engem leginkább foglalkoztató témákhoz.
1. Az aktuális helyzetet tökéletesen szemlélteti Csirmaz Mátyás "álma" az Üzenőben (1415.). Felesleges a kint és bent, fent és lent helyzet definiálása, ugyanabban a katyvaszban ülünk valamennyien, akik mégiscsak azt szeretnénk, hogy megtaláljuk az ebből való kikeveredés módjait.
2. Ne hozzunk létre mesterségesen újabb hierarchiákat, azok a bizonyos "vaskos bástyák" már nem léteznek, viszont számtalan szintén vaskos (gyakran álcázott) őrtorony vigyáz arra, hogy ne merészkedjünk túl bizonyos határokon, ne merjünk kritizálni "szent bölényeket" stb.
3.Trencsényi Laci, el ne tűnj, kérlek, beszéljük már ki végre a vélt és valódi sérelmeinket, és segítsünk egymásnak! A Virtuális Kongresszus nem rivalizálni akart a NÜK-kel...
4. A virtu kötet nemsokára megjelenik, Géza, örülj egy kicsit légy szíves! Szép és vállalható szövegek vannak benne, akár büszkék is lehetünk rá valamennyien. Újra mondom: ezzel nem zártunk le semmit, csak kézzel foghatóvá kívántunk tenni néhány fontos gondolatot annak reményében, hogy többen bevonódnak majd a folytatásba, és előbb-utóbb sikerül többet elérni, mint némi szellőrezdülés.
5. Hogy Zsóka létező személy-e vagy sem, azt nehéz kideríteni, az internet csapdája, hogy képes megkettőzni a világot. Arra kérünk, kedves kolléganő, jelentkezz, bizonyítsd be, hogy nem kreált figura vagy csupán.
6. A rugdosásnak minősített odamondásod, kedves Géza, azért vont a fejedre annyi szemrehányást, mert ezt a virtuális társalgás résztvevői durvának és méltatlannak találták függetlenül attól, hogy a háttérben valóságos személy rejtőzött-e, vagy egy, esetleg több olyan ember, aki provokálni akart. Ha meg Te korábban rájöttél már a turpisságra (ha valóban az volt), akkor figyelmeztethettél volna bennünket.
7.Ha már itt tartunk, Te bizony olykor – elfogadom, nem szándékosan – nagyon meg tudsz bántani teljes nyilvánosság előtt is olyan embereket, akik igencsak léteznek (ráadásul jó viszonyban vannak Veled).
Kádár Judit | 2008. július 18. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Karcsi, a Vekerdy-vita nekem azért volt nagyon tanulságos, mert úgy láttam, egész jól leképez valamit a pedagógiai helyzet nehézségeiből és az ezeket nem megérteni, hanem elcsinálni igyekvő intézkedésekből. Nekem úgy tűnt, a jogalkotók és a gyerekközpontúság nagytudású apostola (az általam is roppant mód tisztelt, nagyon remeknek tartott Vekerdy) épp abban a vétekben lettek elmarasztalhatók, amit ők nagyon vehemensen, szigorú szankciókat megalkotva és megvédve a pedagógustársadalom nyakába varrtak. De a másik oldalon minden felhördülő ugyancsak belesett ebbe a csapdába, az okokra, körülményekre, folyamatokra fittyet hányó elhamarkodott ítélkezés hibájába.

Mindenki úgy tett, mint az egyszeri tanító néni, akinek tele a hócipője Pistike rosszalkodásával és büntetni akar, illetve az ügyeletes jó tündér, aki szerint nehogy már tanító néni belegázoljon Pistike zsenge lelkébe, micsoda dolog folyton folyvást csak intőket írni – hát csak szeretni kell a gyerekeket, bízni bennük, mosolyogni rájuk, értelmes programokat csinálni nekik, amik lekötik azt a rengeteg energiájukat... A két tanerő (Üldöző és Megmentő, nevezzük így őket az egyszerűség kedvéért) ezen jól összevész, nem sok időbe telik, és ki is nevezik egymást ókonzervatívnak és hülye liberálisnak. Az mondjuk eszükbe sem jut, hogy azon kezdjenek tűnődni, milyen helyzetben van Pisti – otthon, az osztálytársai között, az órán, a mateklecke számonkérésénél –, ezek a helyzeti feszültségek hogyan nyomják bele meg nem engedett eszközök használatába, mi ezeknek a helyzeteknek az az eleme, aminek jobb megértése, jobb pedagógiai kezelése segíthet neki feszültség mentesebb állapotba jutni, illetve alkalmasabb eszközökkel úrrá lenni a maradék feszültségeken. Nem, a vita arról folyik, Pisti rossz gyerek vagy szeretnivaló kis szerencsétlen, akit az ág is húz, illetve azon, hogy főbe lőjük-e vagy puszilgassuk a kis szentemet.

A tanárok igen nagy része úton-útfélen, boldog-boldogtalannak a legcsekélyebb gátlás nélkül pletykálkodik. Irdatlanul sok tanárral kerültem kapcsolatba működésem húsz éve alatt, nyugodtan állíthatom, hogy egészen elképesztő mértéket ölt a gyerekek személyes ügyeinek, titkainak, másra nem tartozó családi, baráti, lelki, egészségi, vallási stb. magánügyeinek kifecsegése. Ha itt megállunk (ahogy törvényalkotó és pl. Vekerdy megáll), annyit mondhatunk, borzasztó fegyelmezetlen, rossz magaviseletű nebulók ezek a tanárok, írjuk be gyorsan az intőt, sózzunk oda egyet, de akkorát ám, hogy eszükbe ne jusson legközelebb ilyen csúnyaságot tenni. Igen ám, de erre rögvest feltűnik a láthatáron Megmentő, és kikéri magának, hogy ezekről a drága emberekről ilyen csúfakat mondjanak – hát mivé lenne a világ, hova lenne a bizalom, ha ilyesminek akár a gyanúja fölmerülne? Különben is, ezeket a szegény, ezer sebből vérző Pistikéket (akarom mondani, tanárokat) dédelgetni, óvni kellene inkább.

Az valahogy senkinek nemigen jut az eszébe, hogy a helyzet – a rémületes magány – amiben egy tanár él, dolgozik, tipródik napra nap, önmagában előállítja azt a lelkiállapotot, amiben olyan nagy a nyomás, hogy az óráról órára (percről percre) őt érő feszültségeket egyszerűen képtelen belül tartani, azok menthetetlenül ki fognak csurogni. Akár még az órán (üvöltöző, gúnyolódó, büntetőakciózó tanárok), akár a tanáriban, amikor gátlás nélkül meséli, hogy Pisti már megint, de nem is csoda, mert képzeld, az apja… és itt jön a pletyka. Üldöző szerepéből lecsapunk, törvényt alkotunk, a szigorú törvényt a bűn felemlegetésével, a bűnös megnevezésével jól megvédjük. Megmentő szerepéből úgy teszünk, mintha mindez csak rút rágalom lenne. Milyen szép is volna, ha mindezek helyett leülnénk és megpróbálnánk elképzelni, mi vihet arra felnőtt, jóakaratú, szakmájukat ismerő embereket, hogy elemi szakmai-etikai hibákat vétsenek, mi az a helyzet, amiben – szinte teljesen függetlenül emberi kiválóságuktól – ezeket a hibákat nem tudják nem elkövetni. Milyen szép is volna, ha a nádpálca után kapkodás és a „csúnya, agresszív, igazságtalan nádpálcás” kiabálás helyett inkább erről a helyzetről lennének magvas gondolataink és megoldó erőfeszítéseink. Különben csak az tud történni, hogy ami bennünk történik, az megtörténik velünk és közöttünk, ami velünk és közöttünk megtörténik, az megtörténik a gyerekekkel és a gyerekek között, ami a gyerekekkel és a gyerekek között megtörténik, azt a gyerekek megteszik velünk – és nincs megoldás, csak tehetetlenség, harag és egymásra mutogatás.

Nekem ez jutott eszembe a Vekerdy-vitáról.
Szávai | 2008. július 18. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Takács Gézától most egy olyat olvastunk, amikkel engem annak idején havi rendszerességgel látott el. Hogy mit jelent számára az, hogy pedagógusember. Nyilván kell legyen benne, bennem, bizonyos kiirthatatlan férfiegó. A szövegben nem látom, de hát hogy is látnám, ha bennem is ott van. Bocs! Judit, te másképp gondolod. Szerintem egy tantestületben termékeny mindennapi vitákat folytatnánk.
De nem ezért írok. ( Lakásfelújítás, családi prágai túra szervezése kertápolás stb. közben.)

Sok hibánk lehet, de azt azért senki ne tételezze fel sem Takács Gézáról, sem rólam, hogy emberi, szakmai értékességet az elvégzett iskola, a diplomák száma, vagy a tevékenység helyszíne, vagy akár csak az illető humán műveltségének terjedelme alapján ítélnénk meg.

Iskolázatlan, nem túl olvasott falusi emberek közt felnőve az ember zsigereibe égett, hogy az emberi - szakmai értékesség az más. Összefüggés van ugyan, de ...á, Ancsel Éva írja valahol, hogy ha előtte dícsérik egy ember eszességét, visszakérdez, hogy egyébként két füle van? Kb. ennyire tartja az önmagában vett eszességet, mint emberi értéket.

Nincs bennem semnmi sértettség, hisz tudom, hogy ez egy bevett közhely, minél magasabb iskolaszinten dolgozik valaki, annál fényesebb szemekkel nézünk rá, nyilván sokan gondolják így, de nem hinném, hogy az itt fórumozók közül bárki is ebbe a körbe tartozna.



achs | 2008. július 18.
Vekerdy kritizálásáról.
Takács Géza is emlegette a kritikai hangot, amit Vekerdyvel kapcsolatban tettem meg. Sulifon is emlegeti a témát.
Akkor hadd pontosítsak.
Vekerdytől nagyon sokat tanultam. 82-ben láttam egy nyári egyetemen az előző évben felvett előadását a meséről. Máig emlékszem rá (kb. arról szólt, hogy a gyerek fölnéz a környezetére, csupa "feddhetetlen" felnőtt veszi körül, a meséből tudja meg, hogy a felnőttvilágban vannak gonoszak is stb.) A stencilezett anyagot ki is adtam gyerekeknek, hogy készítsenek beszámolót belőle az órán. Aztán igyekeztem mindent elolvasni, ami a kezembe került tőle, A Kicsikről nagyoknak című könyvéről lelkes ismertetőt írtam a Nők Lapjában. Az ő kedvéért lógtam be egy pécsi konferenciára, a hangszóró mellé ültem, hogy diktafonra vehessem. Máig vele kezdem (és fejezem be) a Nők Lapja olvasását, még ha a rovat természetéből adódóan ismételgeti is magát.
Ez az egyik oldal.
A másik oldal: 2004-ben Földes Petra írt egy cikket a titoktartásról. Az erre adott Vekerdy-szöveg ütötte ki a biztosítékot nálam. Már a kezdése: "Szégyellem magam, hogy erről még beszélni kell. Földes Petra kritikájának semmi értelme." Aztán később valami ilyesmi: "Most az a baj, hogy ha akad tizenöt gyerek az országban - nincs annyi egyébként - aki megosztja egy titkát egy tanárral, akkor ez a tanár nem rohanhat a többiekhez pletykálkodni?" (fejből írtam, valószínűleg nem pontos, de valami hasonló szöveg). Én azt hiszem, ha közösen dolgozunk gyerekekkel, akkor alapvető lenne az egymás iránti bizalom, ami ezekből a sorokból nem igazán érezhető... Egy hosszú reakcióm meg is jelent erről a Taní-taniban akkor.
A másik problémáról itt is írtam többször: az zavar, amit nem hallok tőle. Se az óvodai számítógépekről, se mondjuk "a gyerekekkel céltalanul eltöltött idő" ellehetetlenítéséről stb. Esetleg arról, hogy azért ő is látja, hogy micsoda elmebeteg viszonyok közepette próbálunk nagyon-nagyon sokan iszonyatos mennyiségű munkával valami jót is csinálni...

Még egyszer: amit ír,kilencvenöt százalékig jó, igaz, fontos. Viszont hadd tartsam meg a jogot ahhoz, hogy neheztelhessek is rá néha-néha.
Kádár Judit | 2008. július 18. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Karcsi, persze, hogy pontatlanul, persze, hogy összetettebb - nekem most ez a villanása vagy szelete jutott eszembe.

Én abban hiszek, hogy a dolgoknak több közepe van, és ha valamitől, hát attól nagyon-nagyon félnék, hogy azt mondjam, mi vagyunk a dolgok közepe.

Hát épp ez az.
achs | 2008. július 17.
Kedves Csirmaz Matyi! (meg a többiek)

Én magam is hivatkoztam a föntre meg a lentre, most mégis módosítanék a fogalmakon. Mondjuk inkább azt, hogy a dolgok közepétől való távolság. Egy valódi és egy fiktív példát hozok föl.
Valaki kitalálja, hogy végig kellene járni Radnóti utolsó húsz kilométerét éjszaka, tanárok és diákok együtt. Megszervezi, több iskolából jön össze a negyvenöt résztvevő, a szervező kitalálja, hogy hosszú vonatutazás után érjünk csak oda, este tízkor megtalálja az arányt, hogy mondjon is lényeges bevezetőt, de ne dumálja szét az eseményt, eléri, hogy távol tartson médiát, leskelődőket, még azt is, hogy egyetlen fényképfelvétel se készüljön, mert akár egyetlen kép is csökkenti a részvétel intenzitását, hogy aztán a derengő hidegben fél hétkor Abdán, a sírnál elhangozzon még egy-két szöveg - na ezt tartom a dolgok közepének. Itt aztán tényleg történik valami. A gyerekek a lábukkal emlékeznek. A gyerekek csendben tudnak lenni. A gyerekek közül van, aki természetesen elkezdi a teát osztani a többieknek félúton. A gyerekek együtt fáradnak el halálosan a tanáraikkal. És így tovább. Ez annyira a dolgok közepe, hogy abszolut lényegtelenné válik, melyikünk "alternatív", melyikünk "frontális", melyikünk "Freinet" stb. - persze nyilván nem lehet ezt háromszázhatvanöt nap csinálni... máskor fontosak lehetnek a skatulyák, de a lényegnél könnyűvé válnak. (Köszönet Takács Gézának az ötletért, szervezésért.)
De talán a dolgok közepe az is, amit édesanyámról írtam a virtkongos szövegemben: azaz az is, amikor tényleg egész életre kedvenccé válik a margaréta egyetlen pedagógiai pillanat okán...

A másik példa kitalált: "A kompetenciamérések metodikai különbségeinek vizsgálata Heves és Csongrád megyében, különös tekintettel a domborzati viszonyok hatására" - ez az én szememben nem igazán a dolgok közepe... (még akkor sem, ha néha-néha nem vitatom az ilyen típusú kérdések vizsgálatát, azt se, hogy sok munkával, sőt, talán még örömmel is járhat a készítőjének).

Az oktatásirányítás nyilván képtelen a dolgok közepébe jutni. Amit elvárnék tőle (reménytelen...), hogy ismerje el, hogy oda csak mi vagyunk képesek eljutni, bízzon bennünk, adjon időt, lehetőséget, teremtse meg az adminisztrációmentes igaz pillanatok lehetőségét.

Judit! Azt hiszem, nem egészen pontosan hivatkozol a drámaórás helyzetre. Kicsit összetettebb helyzetről beszéltem... Meg a kérdés is összetettebb...

Kaptam egy felkérést az nk7 egyik kerekasztalán való részvételre. Bár nem vagyok szakértője a kérdésnek, úgy gondolom, elmegyek. Tényleg annyi indulat volt az elmúlt hetekben (akár bennem is), amennyi az én konfliktuskerülő fejemnek már sok volt. Táncsak jó beszélgetés lesz.
sulifon | 2008. július 17.
"Vekerdy mindaddig aktuális lesz, amíg a magyar közoktatás képtelen megszabadulni az ismeret-központúság béklyóitól, amíg a tanítás nem igazodik az ember antropológiai sajátosságaihoz, a gyermeki lét sajátos szükségleteihez, amíg nem veszi figyelembe az egyes gyerek eltérő fejlődési ütemét." - írta róla Schüttler Tamás Egy megszállott pszichológus intő figyelmeztetései címmel az Új Pedagógiai Szemle hasábjain.
Nagyon egyetértek vele! Örülök, hogy Takács Géza szóvá is tette, amit én csak dohogtam magamban. Sokkal egészségesebb, és egységesebb lenne a közoktatás, kevesebb szégyellnivalónk lenne miatta, ha mind több szereplője (lent és fent is) itatódna át azzal a szemlélettel, amit Vekerdy Tanár úr évtizedek óta próbál belénk plántálni. És most elárulok valamit. Az ok, amiért nem menekültem el abból a "végvárból", ahol dolgozom éppen az, hogy az egyetlen hely a mi városunkban, ahol mindennapjainkat ez a szellem hatja át. Itt ember tudok lenni, még ha embertelen körülmények között is.
Kádár Judit | 2008. július 17. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Géza, egyetlen megjegyzés ezen az éjjeli órán.
Nem, nem minden anyuka és igazgató tudja, hogy nincs eltanácsolás. A magam körzetében él, dívik, burjánzik az eltanácsolás óvodából, általános és középiskolából egyaránt. Minden felvilágosító, nyomatékosan figyelmeztető próbálkozásom dacára idén nagyjából húsz eltanácsolással volt dolgom (a magántanulóba tanácsolást is ide értem, hiszen olyat sem tehet az iskola, és abban ugyanúgy az eltüntetés a cél)3-18 éves falusi, városi gyerekek körében egyaránt.

Ha nekem nem, az oktatási ombudsmannak hidd el, aki éves jelentésében folyton beszámol ilyen esetekről, folyton állást foglal, és folyton hiába. A helyzet az, hogy az újabb jogszabályok hatályba lépésével valószínűleg még hevesebb - bár haladottabb helyeken valószínűleg szemfülesebb módszerű - eltanácsolási törekvések lesznek tapasztalhatók. Ne nekem legyen igazam, de meg fogom számolni.

Gondolod, hogy a fővárosi Berzsenyi Gimn. igazgatója például 2000-ben nem tudta, hogy nincs eltanácsolás, amikor vitára és szavazásra engedte a kérdést, hogy öt fiút... Gondolod, hogy amikor ugyanő azt mondta három évvel később a fiam osztályfőnökének, hogy úgy tudom, te jóban vagy KJ-tal, mondd már meg neki, hogy vigye el innen a fiát, akkor még mit sem tudott arról, hogy ilyet nem mondhat, nem üzenhet - sem ő, sem az osztályfőnök?
takács géza rugdosó | 2008. július 17.
Azt hittem, a „Zsóka” nevet használó megszólalót sikerül rábeszélnem arra, hogy a dologról beszéljen, magáról, közös vagy személyes iskolaügyekről, ha arról mondanivalója van, vagy mondja a magáét, ha van saját mondanivalója, de azt, hogy vitamagatartásunkat minősíti, tévesen, azt nem érdemes folytatni.
Mit sem törődött az érveimmel, folytatta, kicsit emeltebb hangon. Akkor, egy utalása alapján, megnéztem, ki ő, mármint természetesen nem személy szerint, hiszen Zsóka nem személy, nem anyuka, akibe bele lehet rúgni, Zsóka fiktív személy, a szövegeit írhatnám akár én is. Noha beismerem, nem én írom.
És kiderült, hogy ennek a címnek elég érdekes előtörténete van.
Levélben kér segítséget olyan ügyben, amiben levélben nem lehet segíteni. Aztán amikor mégis segítséget kap, voltaképp angyali segítséget, Achstól, aki elhitte, hogy ez valódi segítségkérés, nyeglén viccelődik, hogy túl sok vonatozás volna Mezőtúr. És már tette is föl segélykérését újra. (Egy értelmiségi hölgy, három diploma, de lehet, hogy csak szerénykedik, még ha csak óvónő is, nem dicsekszik azzal, hogy nem ismeri a középiskolákat, hiszen két gyermeket már végig iskoláztatott, és a harmadikat is beíratta valahogy, valahová, csak nem tájékozatlanul tette mindezt?) Föl sem fogva, hogy Mezőtúron lakni is lehet. Laknak is ott középiskolások, kollégium nevű intézményben, akik nem mezőtúriak. Hogy tehát problémájára Achs egy nagyon is jó ajánlatot tett, hiszen egy elszállt fiúknak gyakran használ a radikális helyváltoztatás. Gyógyít.
Aztán közben kioktat egy osztályfőnököt, hogy nem kellene megengedni a diákok iskolából való elküldését. Pedig az iskolaváltás nem erőszak. Olykor a legjobb megoldás.
Aztán óvónői tanácsadó lesz egy kisgyermekes anya kioktatása erejéig, hogy csak ne akarja óvodába vinni a hároméves gyerekét, majd eljátszik a szoptatás ideje alatt is. Tisztára, mintha Vekerdyt utánozná. Egyáltalán nem figyelve arra, mit kér a szülő. Mit lát. Mit él át. Mit írt.
Majd öntudatosan jelzi, ők bizony nem a Nők Lapja Vekerdy rovatából tanulják az óvodai nevelést. Űberelve Achs Vekerdy kritikáját. Holott egy óvónő ma jobbat aligha tehetne óvónői kultúráltságáért, mint hogy hetente szembesül Vekerdy-féle értékrenddel, és a Vekerdy közvetítette ezer problémával. És kialakítja a maga szuverén pedagógiáját.
Aztán a fiáról több szó nem esik, noha a honlapon többen is próbáltak neki tanácsokat adni, de úgy látszik, nem tartozik rájuk, végül is mi lett a gyerekkel. A létkérdés lekerült a napirendről.
Mindezt átolvasva úgy láttam, hogy Zsóka nem véletlenül nem figyelt mindarra, amit kritikájára reagálva írtam, vagy írt neki más. Zsóka, aki írogat nekünk, valóban mindent csak egy szűk nézőpontból érzékel. Ért. Mint a fórumokra beirogatók többsége. Ez egyfajta szellemi játék, kicsit személyes, kicsit személytelen, ha akarom valódi, ha akarom nem, ha akarom én vagyok, ha akarom nem, a másikkal kedvem szerint bánhatok. Kicsit pótcselekvés, kicsit az új évezred kommunikációs mintája.
A virtuálisoknál is volt ilyesmi, de inkább csak érintőlegesen. Zsóka viszont beleakadt a hálóba, és most ezt nagyon élvezi. Az ő helyében talán én is élvezném, mennyi ember foglalkozik velem, hisz ez remek.
Én azonban nem Zsókával szeretnék foglalkozni, s Judit abszurd vélekedésével szemben, még kevésbé magammal, hanem a közelgő kongresszussal. Ahol szakmai életünket, sorsunkat érintő dolgok eshetnek meg.
Amúgy pedig nem rúgtam bele senkibe, sem egy anyukába, sem egy Zsóka nevű levelezőbe, csak jeleztem, hogy saját szövegei alapján nem egészen hiteles alak.
De ezt is a legszelídebb formában. Mivel ugyanazt hajtogatja, érveket meg sem hallva, makacs tehát, mivel úgy kér segítséget a fia ügyében, hogy valójában el sem meséli, mi volt a fiával, ez nem volt őszinte segítségkérés. Amíg bízott abban, hogy a fia maradhat, addig kezelhetetlennek tűnő, tanárok rémének mondta, írta, aztán, amikor kiderült, hogy mennie kell, akkor már nem értette, többé, miért. Hiszen csak nem tanult. Ez így nem őszinte.
És persze az lett volna a minimum, hogy nem tesz úgy, mintha nem tudná, hogy 16 éves diákot iskolából nem lehet eltanácsolni, ezt már minden tanulatlan szülő tudja. És minden igazgató. Itt tehát az a minimum, hogy egy lényeges információt nem osztott meg velünk. Az eltávolításnak tehát speciális oka van. Aki pedig úgy beszél fia egy éves totális iskolai kudarcából, hogy a vágtató hormonokon és a felelőtlen tanárokon túl más nem jut eszébe, amit meg kellene említenie, ami esetleg ok lehetett volna, abban szerintem nincs önkritikai hajlandóság. Én ennyit értek a világból.
Hogy pedig rám vonatkozó megjegyzése kapcsán miért kerestem elő korábbi szövegeit, bármennyire is meglepő, csak a megértés szándékával. Indiszkrét pedig nem lehettem, ami ismételten annyira fáj a hölgynek, hogy nem győzi ismételgetni, hisz mindannyiunk előtt ismeretlen.
Amúgy élőben lehet csodás anya és kiváló óvónő. Ez itt nem számít.
Ezt itt csak szöveggel lehet bizonyítani. Szerintem nem sikerült.
Különben is, Zsóka, és az őt lelkesen védő kedves kollégák annyiféle változatban rúgtak vissza, hogy legalább nyolc nulla oda.
S végül. Ahogy Trencsényivel kapcsolatos állítólagos vagdalkozásom minden jelzője mögött volt sok kifejtett érv, úgy Zsókával kapcsolatban is igyekeztem körültekintő lenni, alaposan megrágni. Ahogy most is. Lehet, tévedtem. Ha érvek jöttek volna, talán beláttam volna. Mindenesetre arra kérem, hogy akinek érvei vannak, ne kíméljen. Viszont nem értem, miért gondolja azt, hogy egy álneves levelező feltétlenül heves és fenntartás nélküli védelmet érdemel egy magát mégiscsak mindenestül vállaló akármilyen, de mégis csak azonosítható tanárral szemben. Mert nem értettem, hogy ami ismeretlenül kijár Zsókának, az odaadó védelem, noha kétségtelenül ő kötött belém (belénk), és elég rondán, nekem, ha annyi nem is, legalább némi méltányosság miért nem?
Hogy aztán miféle pedagógiai giccs az, amit Petra jószándékú, noha kétségtelen kissé tudálékoskodó megjegyzése kiváltott, s más efféle apróságokról most ne essék szó.
Arról sem, hogy ez nem világmegváltó dolgok fóruma, ahogy Zsóka véli, nem ért semmit továbbra sem, arról sem, hogy diplomái számát tekintve messze fölöttem áll, de ettől még lehet kétségbeejtő szörnyűség, bár remélem csak tévedés, ha meghatódik attól, és elfogadja, sőt, dicsekszik vele, hogy az óvodásai anyukának szólítják.
Mindezt természetesen nem Zsóka kedvéért írtam, mivel ő nem olvassa el rendesen azt, amit írok, ezzel sem bánik majd másként, javaslom, a fentiek alapján nevezzen aljasnak, ez eddig még nem volt, aztán meg szeretnék még züllött alak is lenni, de akár óvónők ellensége, akármi, személyes neki nincs okom válaszolni, viszont eléggé tanácstalan vagyok, hogyan értessem meg magam azokkal a kedves kolléganőkkel, akik érteni szokták a mondataimat.
Üdv TG
Csirmaz | 2008. július 17.

Visszatérve a - nem világmegváltó- "fent" és "lent" (kint és bent) kérdésére.

Lehetek fent:
- üres pusztában álló fára mászva
- világvárosban felhőkarcoló tetején
- Jászfényszarun, a ház padlásán
- bánya mélyén egy szinttel feljebb a többiektől
- űrbázisból nézve a kék golyó történéseit
- akrobataként (vagy törtetőként) a másik fejére állva

Kérdés, hogy mi alapján határozom meg a „fent” és a „lent” viszonyát.
Ha nézem a magyar közoktatási rendszert, akkor például az én egyik viszonyításom alapja a rendszer irányítása, működtetése:
- ki/k/ hozzák a döntéseket rendszerszinten?
- ki/k/ azok, akik befolyásolják, vagy legalábbis hatással vannak a rendszerszintű döntések hozóira?
- ki/k azok, akik a rendszerszintű döntések végrehajtói, úgy hogy van visszahatásuk a „befolyásolókra”, vagy akár a „döntéshozókra”?
- ki/k azok, akik a rendszerszintű döntések végrehajtói, úgy, hogy semmiféle visszahatásuk nincs se a „befolyásolókra”, se a „döntéshozókra”?

Magyarországon kb. 150 000 pedagógus dolgozik a közoktatási rendszerben (óvoda, általános iskola, középfok). Hogyan értelmezhető szerepük a közoktatás rendszerszintű alakításában? De hogyan értelmezhető a több millió iskolás gyerek és szüleik szerepe a közoktatás rendszerszintű alakításában?
- Ha mindenki egyszerre mondaná a magáét, akkor csak a pedagógusok esetében150 ezer „anarchia- hangorkánról” beszélnénk.
- Hogy ne legyen anarchia, szervezeteket hoztak létre, amelyek egy-egy csoport érdekeit, gondolkodását jeleníti meg a közoktatásban. E szervezetek vesznek részt a döntéshozók befolyásolásában. Számomra ez a legizgalmasabb kérdés: az egyes szervezetek kiknek az érdekeit, álláspontját képviselik, s mekkora befolyásoló hatásuk van a döntéshozókra, s milyenek az egymásközti viszonyaik? Szervezetek például: Önkormányzatok Szövetsége, Tankönyvkiadók Szövetsége, Szakszervezetek, Országos Köznevelési Tanács, Közoktatás-politikai Tanács, Közoktatási Érdekegyeztető Tanács, Országos Szülői Képviseleti Tanács, Magyar Pedagógiai Társaság, (csakhogy néhány „legnagyobbról” beszéljek), stb. (a stb-ben pl. benne vannak a „kisebbek” is).
Összességükben képviselik-e ők a 150 ezer pedagógus, a több millió szülő, s tanuló érdekeit? Képesek-e megjeleníteni őket „befolyásoló- hatásukban”? Egyáltalán van-e- s ha van, mekkora- a befolyásoló hatásuk a döntéshozókra, s egymásra? Képesek-e ezek a szervezetek arra, hogy a nyilvánosság előtt (vagy „befolyásoló hatásukban”) a szervezetüket eredetileg létrehozó „csoport” („személyek tömegének”) érdekeit jelenítsék meg, s ne az őket létrehozó csoporttól független szervezeti érdekeket?

A kérdés az, hogy ez a nagy vonalakban felvázolt struktúra tud-e megközelítően „harmonikus” rendszerként működni az őket alkotó „tömeg” megelégedésére, vagy ezt a struktúrát újra kell gondolni, ha egy normálisabban működő rendszert szeretnénk. Ez viszont hatalmas konfliktusokkal jár, amelyeket bizony fel kell vállalni az azt akaróknak.

A közoktatás rendszerszintű irányítása, működtetése szempontjából egyértelműen beazonosítható, hogy mely szervezetek vannak „fent” vagy „lent”, „fentebb”, vagy „lentebb”, vagy „még lentebb”, s melyiknek mi a szerepe, s a felelőssége.
Az egyének szervezetben, szervezetekben betöltött helye, pozíciója pedig - megfelelő informáltságunk alapján- képet adhat arról a felelősségről, szerepről, amit az egyes egyének betöltenek a különböző szervezetekben.
Zsóka | 2008. július 17.
Világmegváltó dolgokról beszélni, miközben nem észre venni, hogy milyen mélyen megbántottam a másikat - nekem ez nem jön be.

Még azt is elfogadtam volna, hogy mint hozzászólót ledorongol Takács Géza. Mert igaz, nem a tartalomra reagáltam, hanem a formára.

De azt, hogy utánam nézett, és felhasználta a fiamról szóló információt (amit csupán azért tártam a világ elé, hogy VALAKI SEGÍTSEN! Mert a középiskolák életét nem ismerem. Segíteni akartam a fiamnak)szóval ezt - én gusztustalannak tartom. Bocsánat kedves István, nem tudom a dolgokat úgy látni, ahogy írta.
Olyan szövegkörnyezetbe helyezett engem Takács Géza ami alapján én egy lumpen, szavahihetetlen emberré váltam ott, a szövegben.

Tovább megyek: miután megtudta, hogy óvónő vagyok - na akkor történt a nagy kioktatás.

Sajnos gyakran tapasztaljuk mi óvódapedagógusok, hogy a közoktatás legelső láncszemeként, legalulra helyeznek bennünket. Érzékeny emberek vagyunk - mint minden vérbeli pedagógus - tehát érezzük ezt a fejünk fölött való átbeszélést, átlépést. Mint ahogy Ön is teszi kedves Takács Géza, hisz szóra sem érdemesíti az ügyet. Pedig ez nem SZEMÉLYES ÜGY. (csak nekem az)
Nos, ezek után nem tudom a világmegváltó dolgokat értekelni.
Üdv: Zsóka
Ui: azon mosolygok egyébként, hogy ha személyesen ismerne,mondjuk egy szülő lennék a szülői csapatából, egészen biztos,hogy egy kedves, együttműködő embernek tartana.
Kádár Judit | 2008. július 17. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Egyszer pedagógiai beszélgetésen vettem részt, ahol Achs Karcsi elmesélte, hogy a drámafoglalkozáson a középiskolásoknak azt szerette volna megmutatni, hogyan lehet arra a pici hangra figyelni, amikor az ember egyik ujjával a másik ujját ütögeti. Nem tudta, mert akkora volt a zaj.

Amikor főiskolásokat tanítottam, és „akkora volt a zaj” (amikor most felnőtteket tanítok, esetmegbeszélést vagy drámacsoportot vezetek, vagy bárhol bármiről előadok) és „akkora a zaj”, megállok egy kicsit és átadom a szót – aztán csak figyelek, hol tartanak most a hallgatóim. Azért teszem ezt, mert nekem persze fontos a gondolat, ahol éppen tartok, de nem azért vagyok ott, hogy ha a fene fenét eszik is, végigmondjam, hanem azért, hogy együtt eljussunk valameddig. Ha nem figyelek rájuk, ha sértetten odavágok nekik valamit, ha kétségbe vonom a jogukat arra, hogy másfelé vigye őket a gondolat, az érzés, az indulat, akkor egy duplafalú süketszobában is dumálhatnék. Akkor tuti meg fogok sértődni, tuti azt fogom érezni, hogy micsoda népek ezek, hát ezeknek tök fölösleges bármit mondani. De akkor minek mentem oda?

A beszédmódról beszélek. Arról, amit Szávai erről mondott (hogy bírd ki, mert tökös legénynek kell lenni ebben a vérkapitalista világban, meg különben is, a baráti beszólásoktól csak izmosodik a… nemtom, mi, hogy ne légy már olyan nebáncsvirág, hiszen felsőbb szempontból nézve tök indokolt, hogy beléd rúgtak, lécci, gondolkodj el ezen ahelyett, hogy a párnád csücskét harapdálod). Arról István, amit – így, naná, hogy igazságtalanul, a fentebb stílre és a magasztos tartalmakra süketen – értek abból, amit mondasz, azt gondolom, hogy nem. Így, ilyen egyszerűen gondolom: nem.

Kicsit részletezve: Géza nem Zsóka barátja, vagyis vele szemben nem engedheti meg magának, amit egy baráttal szemben… sem (mondom halkan). Értem, amit arról mondasz, hogy Géza azért minősítette Zsókát úgy, ahogy, mert ő nem kapcsolódott mondandójának ahhoz a részéhez, amit Géza nagyon-nagyon fontosnak vélt. Igen, Zsóka abban a pillanatban nem hallotta a finom kis hangot, ahogy az egyik ujj a másikat ütögeti, mégpedig azért, mert neki akkor épp más volt a fontos. Erre egyszerűen azt tudom felelni (anélkül, hogy külön kitérnék arra, hogy akkor sem sértegetjük a másikat), hogy én sosem bírok olyan fontos lenni magamnak, hogy ne tudnám bármikor megszakítani a legremekebb gondolatmenetet és odafigyelni arra, hogy akivel beszélgetek, annak mi fontos. Mert ha nem tudom, ha nem figyelek rá, ha elvárom, hogy csak én, én, én… akkor nincs beszélgetés, és nem is lesz.

Azt hiszem, valami ilyesmit mondtam Karcsinak is abban a cúgos folyosói beszélgetésben másfél-két éve. És azt is mondtam, hogy ez nagyon fontos, én ezt nagy tanár-nehézségnek látom. Tanárnak lenni, állni egy falkányi gyerekkel szemben nagyon nárcisztikus pozíció: ugye, elől vagyok, középen vagyok, tekintetek gyújtópontjában vagyok. De ez nyilván magával hoz egy csomó veszélyt, amire figyelnem kell. Legelsőnek mindjárt ezt: nem én és még csak nem is az a bölcsesség a fontos, amit én ott mondok (vagy próbálok mondani), hanem az, hogy mi ott együtt mire jutunk. Mire jutni meg nem lehet, ha nem adom föl a magam nárcisztikus fontosságát, és nem figyelem nagyon, hogy a többiek miben vannak, hol tartanak, mi felé indulnának. Ha az ön-fontosság bűvöletéből nem tudok kitörni, tíz perc nem sok, már dühös leszek rájuk. Nagyon. És sajnálni fogom magam. Nagyon. Aztán újabb egy-két perc, és már ők is dühösek lesznek rám, mert ebben az egy-két percben ütök, rúgok, harapok.

Nagyon fájdalmas volt látnom a Zsóka-Géza ütésváltást, de csak azt láttam, ami egy osztályban is látható, amikor a gyerekek nem figyelnek. Mert másra figyelnek, amire viszont mi nem figyelünk. Mert azt mondjuk, hogy az nem fontos, nem olyan fontos.
misley | 2008. július 17.
Olvasónapló

Szerzője csak a végén. 'lő ítélet nélkül olvasandó. Van fogyatékossága. Mégis, megmutatnám, nem általában, nem akármikor, de most, hogy elém került, s azután , hogy a Ti legutolsó bejegyzéseiteket megismertem.

Légy ellenállás

Ha nem vagy ellenállás...
Úgy élj, hogy a lelked is test legyen
melyen színeket ver vissza a nap.
Foglalj magadnak tért a levegőből,
határozott helyet az ég alatt.

Mert semmi vagy, ha nem vagy ellenállás.
Vigyázz, ne fújjon rajtad át a szél!
Őrizzed árnyékodban szent, komoly
s nyugodt dolgok biztos lélegzetét.

Úgy élj, hogy a lelked is test legyen!
Fordíts hátat a politikus vének
karának, s szögezz mellet a bolond
fiatalok gyanakvó seregének.

Vesd meg a lábad, az idő gonosz
s egy bal léptedre les már a vadon.
Ne táncolj minden ősz füttyére, mintha
virág volnál a saját sírodon.

Ha meghalsz, a lelkedből is virág nő
s ing-leng a hitvány jövendők szelében.
De makacs csontod a virág alatt
üljön súlyosan és keményen

Babits,
és abból az alkalomból idézi az ÚjKönyvpiac (július –augusztusi száma), hogy megjelent egy válogatás a vers címével, a kötetet Ferencz Győző a szerkesztette.

meseszép | 2008. július 16.
ígéret szép szó..
(előtte egy kitérő: nem lehetne az üzenőfalról kitiltani a pornótévét? a legszorgalmasabb hozzászólóvá vált)
7nk: alaposan végiggondoltam. az anyagiakon túl van még egy igen nagy problémám: a tanév előkészítő hetében kit enged el az iskolája 4 napra? alakuló értekezlet 25-én, aztán a szokásos őrület, egyebek, onnan a mezei pedagógus nem hiányozhat.
a téziseket sulifon már kivesézte, arra nem térek ki. végignéztem a programot, az előadókat, szekció- kerekasztal résztvevőket. mindössze 16 név volt ismerős számomra. ez nagyon kevés. (indulás a kazánhoz) én csak hallgató lehetek ott, gondolat-továbbgörgető csak igen csökkentett üzemmódban.
de. ha. mégis eljutok, kivel osztom meg az ott elhangzottakat? a ma zaklatott, kutyavacsora-jövőképű kollégák közül (magamat is ideértve) kit terheljek még ezzel is? mert az elmélet szép, az iránymutatás remek, a célok felemelőek, de a "végeken" ebből mi valósulhat meg? tudom, a lehetőséget én teremtem magamnak, de ha engem is marginalizálnak? akkor mi a teendőm?
önkritikát gyakorlok. eddig nem voltam látogatója a 7nk-nak. most, az ottani kommenteket olvasva az itt megszólalókon kívül is találtam virtkonf. olvasót. aki hivatkozott ránk. tehát van némi érdeklődés, még ha nem is hivatalos. ettől még borsó, de...
talán jobb lett volna, ha kölcsönösen látogatjuk egymást. ha nem azon "verjük el a port", aki legalább megszólal.
szávainak igaza van, a kemény kritikát nehezen tűrjük. (muszáj egy kitérőt megengednem magamnak: volt főnökömmel még a kezdet kezdetén vmi fontos dologról egyeztettünk. én azt próbáltam neki magyarázni, ne legyen rám tekintettel. ő sommásan annyit válaszolt: sz****** én a te érdekedre. akkor köpni, nyelni nem tudtam. amiért elfogadtam, és megemésztettem, az a köztünk lévő jó viszony volt.)szeretjük az igazságot sztaniolba csomagolni (ebben én világbajnok vagyok), nem merünk élni a véleménynyilvánítás jogával, nem tanultuk meg az egyenes beszédet. más világban szocializálódtunk. pontosítok: a fenti sommás ítélet rólam szól. én nem tudok kertelés nélkül kimondani tényeket, én nem tanultam meg a fájó, ám fontos tényközlést. illetve magas hőfokú pozitív érzelmi kapocs/tisztelet kell hogy fűzzön a kemény kritika közlőjéhez. ez a fórum erről is szól. a maszatolásról. ami rövidtávon könnyebb, de végső soron cunami.
a lent és fent érzéséről:(aztán már tényleg befejezem)még a '90-es évek elején szerelmesedtem bele Meixner Ildikó módszerébe. a szülők szervezete hozott össze egy nagyszerű konferenciát bp-en. 2 napos, és hétvégén. elmentem, méterekkel szárnyaltam a föld fölött. végre kezdtem érteni a kudarcaim okát. meg a gyerekét. hazajöttem, próbáltam előadni a munkaközösségben. úgy elhajtottak, mint annak a rendje. azért én aszerint (is) tanítottam. eretnek módon, félresöpörve, titokban. most ez már természetes, sőt, alapkövetelmény, hogy tisztában legyek vele. akkor mikor voltam én hol? pályám kezdetén összevont osztályban tanítottam. a feladatokkal kiküldtem a gyerekeket a folyosóra, aztán beszámoltak az eredményről. persze ezt is csak ha a szakfelügyelő meg a főnököm nem látta. és az utolsó utáni voltam a rangsorban. el is hittem magamról. most, 2008. júliusában tanerők a szabadság alatt itt koptatják a szemüket. ők hol vannak? lent? fent? horizontálisan kéne osztályozni a dolgokat. te ezt a szegmenst képviseled, te ezt. jól, rosszul, pocsékul. menj, maradj.
és miután ilyen jól kiosztottam az észt, megyek.
takács géza 4.b | 2008. július 16. | csgez[kukac]freemail[pont]hu
Jövök, csak kicsit elakadtam, eltemettük, pontosabban elbúcsuztattuk az osztályfőnökömet, az Apor Vilmos téri úrnatemetőben, katolikus szertartás szerint, Éva nővérünket a pap az Úr kerjébe kalauzolta, ellenben elfelejtette megemlíteni, hogy tanár volt. És bármit, ami az élete volt. Leginkább persze a tanárság. A matematika.
Noha az utolsó fiúosztály, az ő első osztálya öregecske legényei ott álltak sorban a fal mellett. Ha nem is mindannyian. Meg mintha a gyönyörő lánykák a bejáratnál azok lettek volna, akiket tavaly májusban még tanított, vagy meglehet, két hónapja még fogadta őket otthoni korrepetálásra. Malacpofának hívtuk különben, fura kis nőszemély volt, annyi szent, viszont eléggé élt-halt értünk. A gyerekei voltunk.
Amúgy az iskolája se mukkant meg, az Arany János Gimnázium. A szégyen szorongat, valaha, gimnazistaként, ezt nem tűrtem volna.
Bordás Éva, aki később aztán Bara Jánosné lett, igyekezz azzal az égi matematikával - háta mögött tegeztük persze -, hamarosan szükségünk lesz rá.
Pontosabban, kissé már el is késtünk vele.
Áldás emlékedre
meseszép | 2008. július 16.
...ˇ"félmeztelenül napozgatva arról".. na innen folytatva. - és milyen igazad volt! "vérkapitalistának" kell lennünk, hogy a befektetett energiánk optimális arányban térüljön meg. hogy ne "belepusztuljunk", hanem eredményesek legyünk. és én se legyek "terjengősen felvezető kolléganő". törekszem a lényegre. ezután. ígérem.
és még visszajövök. mert egyszerre nem jut minden eszembe. de zanzásítani fogom. :)
Szávai | 2008. július 16.
Na, kár volt álmatlanul átforgolódni az éjszakát, mondjuk néhány százezer éve még ez volt a normális alvásunk, alvás közben is résen állni. ( Ne vigyorogj gyerek, hogy mersz ilyenkor a résen alvásra gondolni, amikor én itten… (( Hm. Ha legmélyebb emberi dolgokról beszéleket mondok, akkor megint fülig szalad a szája, hogy aszongya: „Tényleg jó mély az tanár úr, áldassék..” pillanatnyi megingás, semmi nem jön helyette) legmélyebb emberi dolgokról beszélek!))
Ébren meg persze eleve, átlagban nem is éltünk tovább huszonegynéhány évnél. Úgyhogy ahol most tartunk, az valami hihetetlen csúcsteljesítménye a fajnak, de ezzel nem gondolunk, a jót könnyű megszokni, eleinte vérig sértődünk egy-egy álmatlanul átforgolódott éjszaka után. Aztán megszokjuk, ezzel jár a szakmánk, hogy időnként elszúrunk valamit, ez esetben gondozatlan szöveget adunk ki a kezünk közül. )
Kár volt, ha Judit nem indult fel egyetlen mondatomon sem.

Beszédmód ügyben megint csak könnyű a dolgom, van saját élményem bőven, osztottam ( csapatbeli zrikálós beszólogatásoktól tantestületi értekezletek, szakmai fórumok vérfagyasztó helyreutasításaiig ) és kaptam ( Hisztérikus kirohanásoktól korrekt szakmai kritikákig) eleget, hideget, meleget. Utóbbiakat a túlméltatásokat nehezebb volt elviselni, tovább visszajárt az élmény. ( Bocsásson meg mindenki, hogy ilyen jelentéktelen apróságokkal untatom, de a pedagógus ilyen apró dolgoknál kezdődik – kocsmaaszataloknál történő alkoholos egymást fényező beszélgetések barátaimban látszólag nem hagytak semmiféle rossz nyomot, legalább is nem bontották meg miattuk az asztalt, én igen. )

Szóval van egy pedagógustársadalom, nyilván van benne néhány őszintén és mélyen elégedett ember, aki épp lendületben van, világképe optimista, anyagilag jól szituált, ha kritizál, azt csak állampolgári tudatosságból teszi, önmagát kívül érzékeli a rendszeren., én nem ismerek személyesen egyet sem. Aztán van megint jónéhány, aki szintén lendületben van, jól szituált, de nem érzi magát a helyén, ilyeneket már ismerek, egy nagy multi oktatási főnökéről tudom, másoknál gyanítom. Az anyagi jól szituáltság ára persze rengeteg munka, ha valami nagy szerencse folytán olyan munkák, amit pénz nélkül is csinálna a kolléganő ( konkrét személyről beszélek), akkor életmeghosszabbító tényező, ha nem, akkor felőrlődés az ára.
De ez egy törpe kisebbség, a pedagóguok nagy többsége anyagi nehézségekkel küzd, fiatal házaspárokként, szülői támogatás, lakás nélkül szinte reménytelen helyzetben van. Szakmai felkészültségét vagy egy másik világban szerezte ( Ahol minden tanári mozdulat mögött ott volt bizonyos személytelen a tudásnak, a tanári pozíciónak szóló, arra alapozott elvárás. Tekintélyelv. A pedagógiai felkészítés azt célozta, hogy a tanárjelölt ennek méltó tárgya lehessen. ), vagy nem szerzett semmiféle bevetésre kész tanári felkészültséget, töredék ismereteket kapott egy tudomány kicsinyített világából, a pedagógiai – lélektani vizsgákra bebiflázott fogalmak meg leperegtek róla. Tanult persze óratervet készíteni ( kérdve kifejtő módszerre alapozva ) - szemléltető eszközöket használni, ez utóbbiakat persze egyre korlátozottabb mértékben, ahogy egyre kevesebb jutott ilyesmire az iskolákban, aminek okai egyes tárgyaknál a pénzhiányban keresendők, másoknál meg abban, hogy a mozdulat, a szó ugyan ingyen van, de olyan éhségeket szabadíthat fel, amiknek kielégítéséhez megint csak pénz kellene.

Szóval van egy alulfizetett, tudással alultáplált pedagógusság, ahol egyesek azért jobban meg vannak fizetve, mások meg jobban fel vannak készítve, a harmadik meg közelebb van a döntéshozatali helyekhez, néha kifejezetten abban a helyzetben van, de tudja mi az a maximum amit kihozhat a szervezeti a szervezeti hierarchiából, ha tudja. ( A három csoportnak gondolom vannak közös tagjai. )

Hogy melyikünk melyik csoport tagja, azt nem nagyon tudni. Itt nem nagyon jön át, hogy ki miféle pedagógiai iskola képviselője, milyen mélységű, terjedelmű a tudása, mennyire képest azt napi rendszerességgel használni. Azt tudjuk egymásról, hogy vannak elvárásaik a politika, a közoktatási igazgatás, saját iskolavezetésük vagy a szülői világ felé, és ebből kirajzolódik egy kép a másikról, mint pedagógusról, de ez a kép – számomra legalább is – meglehetősen durván vázolt. Néha még én sem tudom, hogy pedagógiai szándékainkban egy oldalán állunk-e mondjuk a Lénárd –Demeter és Varga Tamás hívek közt húzódó barrikádnak. ( Ha még van ilyen. Politikai megosztottságról itt most ne beszéljünk.)

Néha kibuknak jellegzetes mondatok, amik jól ismert tanártípusokra utalnak.

„Képzeld, I. azt mondta a gyerekeknek, hogy előbb neki adják át az írónőnek szánt kérdéseiket, aztán majd ő eldönti, melyiket tehetik fel neki!” – rohant hozzám felháborodva egy kolléganő az olvasótáborban. ( Nem voltam vezető pozícióban!)

„Biztosan ezt mondta, nem az történt, hogy előbb beszéljük meg, miket kérdeznénk tőle, játsszuk el, stb?”

Már nem emlékszem mi volt a válasz, az biztos, hogy a Kiss Anna délután remekül sikerült.

Az ilyesfajta kérdéscenzúra számomra elviselhetetlen volt, de mivel az olvasótábor irodalmárai közt rajztanárként azért bizonyos fokig idegen voltam reflexből eltoltam magamtól a mondatot, megforgatva, megvizsgálva: nem lehet-e valahogy másképp érteni.

Szóval ez egy másképp is érthető mondat volt. A mondat, a magatartás néha teljesen félreérthetetlen.

„a mi családunk bármilyen helyzetben képes a törpe kisebbséghez tartozni,” – mondja a szülő, gyermeke perifériára kerülésének okain morfondírozva, és tanárként ilyenkor ugye azt mondjuk, hogy mi mélyen megértjük, a mai világban ez bizony elég könnyen megy, de neki is meg kell értenie, hogy iskolánknak megvannak a maga korlátai, a hasonló családban szocializált gyermekek befogadását illetően, tehát ne intézzük el ezt a dolgot egy ilyen egyszerű poénnal, nézzük meg részleteiben is mire gondol, hátha van azért valami remény.
(http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9020368)

„Ha csak ennyit tudsz mondani, azért kár könyvet írni” mondta annak idején Hadas Miklós, teljesen elszakadva attól, hogy akinek ezt mondja, az most épp milyen lelki, egzisztenciális helyzetben van, baráti érzületekről nem is beszélve. Elszakadt, absztrakcióvá váltam számára, bárkinek ezt mondta volna. És rögtön éreztem, hogy ezt így kell. Igen, menjek haza, dolgozzak tovább, olvassak, készüljek, teljesítsek, figyeljek, mert amit eddig fel tudok mutatni, az neki kevés. Eszembe sem jutott, hogy akkor egye meg Hadast a fene, megyek a pedagógiai intézethez, nekik hátha elég lesz. ( Harmincegynéhány éve volt.)

Takács Géza hasonlókat („Zsóka épp annyira makacs értetlenkedésével, mint amennyire négyből bukott fia ügyében nem volt egy gondolatnyi hajlandósága sem az önkritikára, miközben még őszinte sem volt, viszont közvetlen segítséget és szolidaritást várt. Innen úgy látszik, nem ugyanazt a szakmát műveljük”.) nekem is mondott, csak ez az úgy látszik nem ugyanazt a szakmát műveljük valahogy rejtettebben volt benne.

Én ezeket a dühös baráti rámordulásokat mindig úgy fordítottam le magamnak, mint középső fiam főnöke, amikor bement hozzá beadni a felmondását. („Úgy tűnik, valami problémád van hogyan tudnánk kezelni?”) Vérkapitalista ( Belga) vérprofitorientált cég, már a bölcsőben beléjük nevelik ezt a mentalitást. Pedig belém aztán nem ezt nevelték, de mindig tudomásul vettem, hogy egynémely barátaim egyúttal afféle felső szakmai kapcsolataim is, olvasottabbak, jártasabbak, tágabb látókörűek, szóval – ha valamit mondanak, valamivel túlmentem az elviselhetőség határain, azon el kell gondolkodjam. Aztán volt, amit elgondolkodás után is félre kellett tegyek, ez így nem teljesíthető, nem fogok elmenni gyermekotthoni nevelőnek, nem…

Azt hiszem itt néhányan néhányszor szintén végigjárták ezt az utat, válogattak a szövegekben, eltoltak, elhárítottak maguktól mondatokat. Ezért maradt együtt a csoport.

Ennél a pontnál olvastam utána a történteknek, és úgy látom, hogy a konkrét esetben Takács Gézából szerintem inkább a hasonló helyzetben egészen kíméletlen önvizsgálatot végző szülőtárs mordult rá a másik szülőre. a nem ugyanazt a szakmát műveljük mondatrészt meg talán az mondatta, hogy Zsóka elsiklott a ködszurkálásra utaló mondatomba rejtett vitaindító fölött, és persze nem Zsóka óvónői gyakorlatának, hanem középiskolai „paradigmaképző igyekezetének érzem szólni. ( Szólani?)

Rövid bevezetőm után rátérnék arra, hogyan beszéljünk egymással. Legutolsó emlékem az, ahogyan félmeztelenül napozgatva arról beszélek egy típusproblémát szerintem túl terjengősen felvezető kolléganőnek, hogy végül is a típusprobléma alanyainak ( Nagyravágyó roma szülő és jól elnevelt gyereke) értékrendje szerint mi valóban nem sokat érünk. Közelebb kellene mozdulnunk hozzá, ameddig lehetőségeink engedik, motorszerelést tanítani, meg sok minden mást, jobban felkészült hittérítővé válni, többet tanulni Böjte Csabától, azon túl meg kőkeménynek lenni. És nem esküszöm meg, hogy a verbális megnyilvánulásom megmaradt az írásban tőlem megszokott szalonképesség határain belül. Aztán mégis itt vagyok, senki nem szedte le a fejem, fel lett dolgozva a dolog, hogy hát ez egy ilyen szenvedélyes fickó.

Szerintem nyilván úgy kellene beszélni, ahogy én szoktam, csak okosabban, empatikusabban, ámde önmagunkhoz azért hűen, elfogadva, hogy esetleg halmazelméletileg diszjunktok vagyunk vitapartnerünkkel, nem fogjuk magunkhoz téríteni, de szeretnénk jobban megismerni álláspontját, világát, és ezért párbeszédet folytatunk vele.

Helyreigazítás

Amikor előzőleg azt írtam, hogy valami jó nagy százalékban mindent Takács Gézának kösztönhetek, ezt úgy értettem, hogy rajta keresztül jutottam el Sinkó Istvánhoz, Schüttler Tamáshoz, Andor Mihályhoz, Szabó Imréhez, azoktól meg, na hagyjuk, szóval jelentkezzen, akihez nem T. G. volt a hálózati pontom. Igen, igen, tudom, azt írtam: egy T. G, kreatúra vagyok, ilyenkor szokás megkérdezni, hogy maga most dicsekszik, vagy mentegetőzik.
sulifon | 2008. július 16.
Kedves Trencsényi László!
Milyen "történésre" számítok a 7nk-on, ezt kérdezte tőlem két-három nappal ezelőtt. Kicsi vagyok, buta vagyok,lent vagyok, kellett nekem ez a néhány nap, hogy végiggondolhassam valóban mire is? Közben fúrtam, faragtam, fűrészeltem, kalapáltam, hiszen szabadságon vagyok éppen, és nekem ez az igazi pihenés. Kigondolni valamit, aminek aztán kézzel fogható eredményét tarthatom a kezemben. Elfuserált nőszemély! - gondolhatja most magában. És ha még azt is hozzáveszem, hogy az örömteli munka közben is folyton az iskola, jelen helyzetben az Ön kérdése járt a fejemben, maximálisan igazolást nyerhet a fenti gondolat. A pragmatikusok táborának hű elkötelezettje vagyok. Hiszem, hogy minden elmélet, szemlélet helyességét csak a gyakorlat hivatott igazolni. Elolvastam (és meg is értettem, a kódolt nyelvvel és az árnyalt kérdésfelvetéssel is elboldogulok) a Téziseket. Összességében valóságos képet ad mai helyzetünkről, minden útvesztőre kitér, ilyen tekintetben akár megnyugtató is lehetne számomra. Idézem azt a részt, amely egyik legégetőbb problémája ma a közoktatásnak, de a "végvárakban" dolgozóknak mindenképpen: "Szükség van arra, hogy alaposabban elemezzük a méltányossági és igazságossági problémákat,
és ezzel összefüggésben az iskolai kudarc, a leszakadás, az egyenlőtlenségek tartós
fennmaradásának, sőt erősödésének az okait. Mindenekelőtt arra a kérdésre kell választ adnunk,
hogy melyek ezek közül az okok közül azok, amelyek inkább az iskolai oktatás világán kívül
keresendőek, és amelyekkel kapcsolatban az oktatásfejlesztés vagy az oktatáspolitika mozgástere
értelemszerűen korlátozott, illetve melyek azok, amelyek az oktatásfejlesztés és az oktatáspolitika
számára hozzáférhetőek, így amelyekre elsősorban koncentrálnia érdemes.
Az iskolai oktatás világán kívül lévő okokkal kapcsolatban rá kell kérdeznünk arra is,
hogy vajon kik és hogyan tudják befolyásolni ezeket (például a foglalkoztatás, a szociális gondoskodás,
a településfejlesztés területén belül), és arra, vajon az oktatás hogyan tud e területekkel
együttműködni."
Milyen "történést" várok? Egyrészt biztos vagyok benne, hogy sikerül a nagytiszteletű grémiumnak legalább ezen az egy területen olyan konstruktív megállapodásra jutni, amelynek gyakorlati megvalósulása nagyon sok iskola válláról venné le azokat a terheket, amelyeket nem neki kellene cipelnie. Természetesen nem várom semmiféle junta megvalósulását, pusztán hiszek még (javíthatatlanul naív is vagyok) a szellem erejében. Teszem ezt mindaddig a 7nk-sal kapcsolatban is, amíg meg nem győződöm az ellenkezőjéről.
Ugyanakkor azt is meg kell vallanom, bár megtisztelő számomra hogy megszólíttattam, mégis éppen az Ön kérdése bizonytalanított el leginkább abban, hogy van-e értelme reménykednem a kongresszusban? Kételyemet erősítette, amikor elolvastam a másfél évtizeddel ezelőtti kongresszus megelőző tanulmányainak összegzését:
"Az iskola fenntartásban manifesztálódó érdekek sokfélesége sajátos érdekfeltáró, érdekszervező és
érdekérvényesítő mechanizmusokat követel.
Az iskola feletti hatalomgyakorlásban kísért a dilettantizmus veszélye, amely az iskola esetében azért
veszélyes, mert más társadalmi csoportoktól, intézményektől eltérően ez ellen az iskola tud a legkevésbé
védekezni az önkormányzatoktól való költségvetési munkáltatói függősége miatt. Ezért van szükség az
önkormányzatok fenntartói tevékenységét kontrolláló, az iskola tevékenységének megítélésében
kompetensebb szervezetek működtetésére."
Ha erre - a ma aktuálisabb, mint valaha problémára - gondolok, akkor valóban nem várhatok többet a közelgő kongresszustól, mint Nostredamustól. Megjósolja majd hová juthat -a jelenlegi irányt tartva - közoktatásunk a következő 15 évben.
A két kiragadott példa égető gondjaink közül pusztán arra volt hivatott itt, hogy érzékelhetővé tegye a hitemet és a kételyeimet. Természetesen - ahogy Ön is fogalmazott - a helyzet ennél sokkal bonyolultabb, szerteágazóbb, sokrétűbb, ahogy a problémáink és a reményeink is azok.
Tisztelettel: egy tanító néni a végekről




Kádár Judit | 2008. július 16. | judit48[kukac]gmail[pont]com
István, nézd csak meg a naptáradat! - a tegnap emlegetett holnap ma van (ez nem fideszes kampánymondat, csak a rögvaló). Izgatottan várom az egymással való beszédmódról szőtt gondolataidat.

Mert ebben a percben nem látok ennél fontosabbat, ha gyerekekre, szülőkre, óvodákra, iskolákra gondolok. Vagy kialakítunk, megformálgatunk, megvédünk, újra meg újra megszerelgetünk valami tűrhető, vállalható beszédmódot egymással, vagy nem lesz a kezünkben SEMMI, amit a gyerekeknek adhatnánk.

És ez alatt nemcsak azt értem, hogyan közvetíthetnénk nekik pl. agressziómentes, empatikus vagy akár csak elfogadhatóan illedelmes viselkedésmintákat, ha magunk sem rendelkezünk ilyenekkel (naná, hát a hárommal több tesióra nyilván megoldja ezt - de kár, hogy a hírek natúrbrutál botrányhősei többnyire kigyúrt kétajtós szekrények), hanem azt is, hogy az atommagra vagy az evolúcióra sem tud az a gyerek jól ránézni, jól ráfigyelni, jól rákérdezni, ha a beszédmód, amit tőlünk hall (amit egymással gyakorolunk, vagyis menthetetlenül neki tanítunk) silány.

Tudsz te ilyen mondatszornyet fabrikálni? Marquez-től tanulgatom, majd azt figyeld, amikor elérem a fél regény = egy mondat hosszúságot.
Szávai | 2008. július 15. | vizuszol[kukac]freemail[pont]hu
Könnyű dolgom van most itt ebben a vitában, mert voltam, vagyok fenn, lenn, meg középen is a pedagógiai világban, kinn is meg bent is. ( Ne tessék kérem reflexből tiltakozni, igenis van lenn, meg fenn. Lenn vagyok akkor, amikor a legelemibb munkafeltételek előteremtésén dolgozom, legyen papír, ceruza, festék, és fenn, amikor tantervet írok. Normális világban természetes módon alakulnak ki a rétegek, gyakorló szakemberek, elméleti szakemberek, szervező szakmunkások. A kinn és benn meg úgy volt – van, hogy az ember egyrészt tantestületi tag egy állami iskolában, meg egy magánban is, vagy egy alternatívban, vagy egy egyesületben, ami kifejezetten az államilag szabadon hagyott teret igyekszik kitölteni.) Takács Géza és Trencsényi László személyes vitájában is könnyű a dolgom, dolgoztam már mindkettőjükkel ( Az, hogy Gézával baráti viszonyban vagyok, hogy pályámat kilencvenvalahány százalékban neki köszönhetem, egy ilyen vitában nem jelent semmit – amire persze nem vagyok büszke.), ismerem mindkettőjük értékrendjét, életútját, munkásságát, mindent tudok hát drága hercegek, kitől mi várható, mi nem, de most itt nem ez a kérdés, hanem, hogy én ( A kinn és benn, fenn és lenn lévő, de azért természetesen bizonyos partikularitások közé szorult, foltszerű tudásokkal – jártasságokkal rendelkező szakember szerint. Ja, igen. Foltosság. Foltos a párduc is, meg a hiéna is. E sorok írója tudja, hogy ő maga egyik sem, de mások időnként ennek vagy annak látják. És ezen nem háborodik fel.) mit vártam ettől a virtuális kongresszustól.

1.
Kedvesen ideköszön ötvenegynéhány ember. Két-három kolléga egy-egy szakterületről, nevelést, életet ismerő nők és férfiak ( Csitt szív, hagyjuk a több tízes kört, és a tanáraik beszélgetését figyelemmel kísérő, megjegyzésekkel tarkító lányok és fiúk csoportját) közli egymással, hogy lenne kedve, ideje egy gondolatkísérletre. Mi lenne, ha együtt kellene dolgozniuk egy szabolcsi, vagy egy budapesti belvárosi iskolában, mit vinnének magukkal, mit várnának el egymástól. Kívülállónak meglehetősen száraz, nehezen olvasható szövegeket tettek volna fel, tele internetes hivatkozásokkal, irodalomjegyzékekkel. Fél év alatt szépen sorra vették volna a különböző nevelési területeket, kialakult volna egy virtuális program, ami persze nem önmagában lett volna érték, na jó, önmagában is, de értékesebb lenne maga a folyamat, hogy lehet ilyet csinálni, ha vannak szerszámok a szerszámos táskákban, akkor építhető egy élhető iskola.

2.
Ideköszön néhány ember, zavart vagy rejtélyes mosollyal (dacos fejrázással, stb.): Én ez és ez vagyok, így-és így dolgozom ( B változat: „Nem mindegy ki vagyok, hogyan dolgozom, teszem a dolgom, ahogy mindenki, csak kicsit ( sokkal) jobban.”), már, ha hagyják, de nem nagyon hagyják, mert…és jön a panaszáradat, vagy a középszintű pedagógiai modellalkotás. ( Pozitív példákkal színezett panaszkodás.

Ami történt, valahol a kettő között volt, hasznos és jó, naponta, kétnaponta olvastam, nem új barátokat keresve, a régiekre sincs elég időm, nem reménykedve új munkahelyben – a mostani is kínál épp elég munkát – hanem mert olyan ritkán van alkalmam a szakmánkról beszélgetni, szakmai beszélgetésekbe belehallgatni.

Tegyük fel, hogy egy normális világban élünk, ahol vannak iskolaépületek, a célnak megfelelőek, jól kimunkált pedagógiai programok, jól felkészült, jól megfizetett pedagógusok hosszan kellene még sorolni, mi mindentől lenne normális eme elképzelt világ, szóval egy normális világban a tanárember dolgozna, olvasná a szakirodalmakat, szakmai összejöveteleken örömmel mutatná fel a rá eső pár percben, mire jutott tanítványaival, megerősítendő a publikáló kollégákat, szerkesztőket: nem dolgoztak hiába. Egy idő után aztán maga is publikálna valami kis didaktikait, mígnem….( Néhány adalék még a normális világhoz: http://www.freeweb.hu/szavaiistvan itt az írások, azon belül az Esélyegyenlőség cikk.)
Na, ebben a világban a virtuális kongresszusok teljesen megszokottak lennének, internetes fórumokon zajlanának, kb. olyan módon mint mondjuk most az Indexen a kerékpárosoké, gombászoké, botanikusoké. Érdemes összevetni az említett helyek forgalmát a Sulinet tanár szobájáéval. http://www.sulinet.hu/tart/forum?fid=33

Akkor mit lehet tenne a mi – normálishoz nem túl közelálló világunkban?
1. Széles mozdulattal lesöpörni az asztalt. Ez az egész úgy rossz, ahogy van. Jöjjenek egészen más emberek, egészen más szemlélettel, tudással, építsenek új szervezeteket…
2. Nem hinném, hogy lennének új emberek, próbáljuk meg hát használni a meglévőket, a meglévő szervezeteket.
3. Köztes megoldás.
A virtuális kongresszus legszélsőségesebbjei is a köztes megoldást választanák, csak jobban elhúzva az egyes számú paradigma felé. A vita csak azon folyik, ki mennyire húzna oda, ki mit dobna ki a hajóból, mit vinne tovább.

A vitát nehézzé teszi az, hogy egyik fél sem hivatkozhat könnyedén a háttércsapatokra, nem mutathat maga mögé egy laza mozdulattal:

„Há’ kérem a xy Pedprog. segítene itten, ami mögött ugye ott vannak a bevált tantervek, taneszközök, felkészített tanerők.”

Merthogy ilyenek nincsenek, amik vannak ( Beleértve sajátomat is), a körülmények szerencsétlen környülállása folytán vagy igen vázlatosak, vagy igen sok megkötéstől terhesek ( kis célcsoportra szűkítettek – na, ne rejtélyeskedjek, a Waldorfokra gondolok), vagy igen szegényesek, vagy igen el vannak rejtőzve.

Nyilván lehetnének, ha a rendszerváltás után máshová folytak volna a fejlesztőpénzek, másképp viselkedtek volna a kollégák lenn és fenn, kívül és belül. ( Pl. én is. Érettebben. )

A hiányzó háttércsapatok miatt aztán mindenkiben van némi bizonytalanság, indulatosság.
Az indulatokat nyilván az is fokozza, ha valaki a másikat közelebb állónak véli a lehetséges akciópontokhoz ( Döntéshozatali helyek, tudásbázisok, harcra kész partizánosztagok tábortüzei, stb.)

Tartok tőle, esetleg az efféle hozzászólások is fokozzák, ezért gyorsan be is fejezem.

Takács Géza végül is, ha jól érzékelem, azt gondolja, hogy ha egy normális településen egy normális képviselőtestület elhatározná, hogy a lehető legnormálisabban működteti a csupa kiváló tanárral dolgozó kiváló igazgató iskoláját, akkor egyrészt kétségkívül automatikusan jobbá válna az iskola levegője, másrészt viszont rögtön beleütköznének a törvényi szabályozás merevségeibe, alkalmatlanságaiba. Ha nem akarnának megalkudni, megrekedni, harcolniuk kellene, politikai küzdőtérre lépni…

Mondjuk a mások is ezt gondolják, csak előrébb veszik azoknak a bizonyos normális igazgatóknak, tanároknak a dolgát. „Kedves kollégák, azért már tudomásul kéne venni, hogy az atommag már nem csak három részre osztható, meg az agressziómentesítésnek ( Ha mérséklést mondanak, mindjárt hitelesebbeknek tűnnek) nem a hospitalizálás a legjobb módszere!”

Valamiben azért mégis csak nehéz nekem is, valamit mondani kellene, nem is annyira Zsókának, azt Petra megtette, hanem a dologról, aminek csak kis része a zsókának írt néhány mondat, azonban mindjárt éjfél, nem fogom már átlátni a helyzetet, ha meg most nem küldöm el ezt az ál zárszavat, hisz a topic nyilván marad, akkor holnap már biztos nekiállok javítgatni, mígnem teljesen újat írok, de azt megint javítgatom.. szóval inkább küldöm. Az egymással való beszédmód kérdése marad holnapra.
Zsóka | 2008. július 15.

Csilla és meseszép!

Állva tapsoltam!!!!! Zsóka
Csilla | 2008. július 14.
Kedves Trencsényi és Takács " kollégák " !
Régóta, elég sok helyen olvastam írásaikat. Higyjék el, nagyrabecsülöm munkásságukat, de: egyrészt bizony sértő olykor-olykor, amit mondanak, mivel már a virtkong előtt is néma olvasója és rajongója olvasói, rajongói voltam voltunk a honlapnak, néha sajnálkoztam, hogy mennyire nincsenek tisztában saját jogaikkal pedagógusok, de örültem, hogy megtalálták e honlapot és mertek kérdezni. Másrészt írtam egyszer egy szakvizsgára dolgozatot, mely szociográfiai méréseket, adatokat is dolgozott föl. Számos köznevelési tanács és más egyéb publikációikat olvastam el saját településem földolgozásához. Nem állítom, hogy remekbe szabott művet alkottam, de Trencsényi úr, Takács úr: ittam szavaikat pl: a hátrányos helyzetű iskola jellemzéséről. Miért felejtették el a tíz, húsz éve írt következtetésekre adott elméleti pedagógiákat, magyarázatataikat: higyjék el ez lett a következménye. Bizonyos szempontból Önök is eme következmények áldozatai lettek. Nem tudnak már igazán bízni, újat alkotni?. Dehogy nem: csak Félnek, hogy a szavaikat, gondolataikat kihasználják, kifordítják, saját maguk ellen fordítják. Nehéz ma olyat mondani, állítani még bizonyítani is melyet ne kérdőjelezne meg valaki, vagy valakik, vagy a média ne vágná össze számára elhatározott vélemény alapján. Sőt magunk között is gyakran rosszul kommunikálunk. A pedagógus ember, hibázik, nem mindenki a szakma nagy mestere, ebből tanulunk: de ilyet mondani, hogy cenzúra, Önkritika. Engem is sért. Mindazon által nem haragszom: megbizonyosodtam, hogy Önök is emberből vannak, és időnként úgy mint mi a hátuk mögé tekintgetnek.Előítéletektől, következnményektől tartanak. Ugye milyen rossz érzés. Közeledjünk egymáshoz megértő szavakkal, ilyen vitákkal, láttassuk be egymással, hogy pici eredményekből, nagy eredménytelenségekből lehet tanulni, tapasztalatot gyűjteni. Számomra lényegtelen, hogy ezek az írások megjelennek-e bárhol is, ki írja és mekkora betúvel, színnel az az előszót!
Én büszke vagyok Zöldbéka, Terepmunkás szavaira, Örülök, hogy Ax még néha álmodik, hiszem, hogy peer ilyennek látja a világát, Szekszárdi és Kádár, Petra és Zsuzsi, Csirmaz, Szávai ...és a többiek. Az Országos Köznevelési Tanács publikációit szerintem nem olvasták ennyien, hiába jelentek meg nyomtatott formában. Egy kongresszusra kisebbségi komplexusom miatt soha nem mennék el, de örülök, hogy tudom még fizetni a korlátlan internetet és olvashatom, irhatom a mások és a saját gondolataimat. Örültem volna, ha Önök is örülnek nekem, mindannyiunknak. Vagyunk néhányan, akik alulról tapasztaltunk és önmagunk Önök nélkül akartuk valamit alkotni, melyeket néhányan már program szerint jegyeztek a nevük mellé. Coménius 2000 nélkül is kiderül az igazság, gazság, erősség, gyengeség, küldetéstudat és jövőkép. Reformok mindig is lassan születtek és meg kellett hozzá érnünk, hogy egymás céljait, feladatait, kompetenciáit meg is értsük. Üdvözlettel és tisztelettel: csilla
meseszép | 2008. július 14.
tudjátok mit? nekem ez a fórum ezer 7nk-nál többet jelent. (igaz, nem ismerem a másikat, tehát nem tudom, mit veszítek) itt emberek beszélgetnek, rezonálnak egymásra. lehet, nem a "magas és szent szakmát" művelik minden gondolatukkal. ám gyakorolják.
emberek beszélgetnek, akik hibáznak is néha, vagy csak egyszerűen más a leírt szó, mint az elgondolt tartalom. de ettől emberek, és nem szentek. ne is legyenek. hiszen a munkánk "tárgya" is ilyen jóravaló, ám hibát hibára halmozó és javító gyerek, felnőtt. mondom én, aki megjártam a poklot, mennyet, mentem volna, mégis maradok.
a hivatalos kongresszus biztos nagyon jó lesz, ha már annyi jóakaratú ember dolgozott rajta. de kérdés, eredményes lesz-e? kérdés, mit tekintünk eredménynek? hogy én nem leszek ott, annak rút anyagi okai is vannak. többek közt. az a pénz (plusz a járulékos költségek)azért nagy szelektáló erő. "mezei" tanerő nem engedheti meg magának. és nagyon sok iskola sem. ez is az igazság része. majd nyomon követjük a sajtóból, a közleményekből, publikációkból. (bár a kolléganőmmel volt egy merész gondolatunk, hogy úri passzióból megengedjük magunknak, és elmegyünk )
kedves mindenki!
ez a virtkong úgy jó, ahogy van. fésületlen, csapongó, de mindig a szakmáról szól. a felkért publikálók nem hogy szakszerűek, egyenesen nagyszerűek. csak épülésére szolgál mindenkinek, aki olvassa. a kommentek meg ilyenek is, meg olyanok is.
az enyém ilyen. vállalom.
Zsóka | 2008. július 14.
Kedves Petra!
Na, jól végig bőgtem az írását! Hálásan köszönöm! Igen, nagyon jó, hogy ezt tudom. Köszönöm! Zsóka
Petra | 2008. július 14.
Kedves Zsóka!
Itt most már végérvényesen minden mindennel keveredik, lévén nincs tanácsadó rovatunk... De mit tegyek, ha most mondtál valamit a kamasz fiadról, amihez szívesen hozzáfűznék egy gondolatot. Nos, a családterápia (s ezzel együtt a hétköznapi tapasztalat is) azt mondja, hogy a nagyobb családokban az utolsó előtti gyermek az, akinek és akivel nehezebb. Egyszerűen azért, mert "foglaltak" a pozitív szerepek, s nehezen talál magának megfelelőt. Így bukkan rá a lázadó, a "szabálytalan" szerepére, ami csak az övé lehet, csak rá jellemző. Talán ha tudjuk, hogy mindez, egyszerűen a családi pozíciójából adódóan, természetes, még több szeretettel és türelemmel tudjuk együtt átélni ezt az időszakot. Persze, könnyen beszélek: mi, a magunk életében "megúsztuk" ezt a problémát, lévén középső gyermekem A LÁNY a családban, így nem volt a szerep megtalálásával túl sok gondja...
Zsóka | 2008. július 14.
Kedves Juli!

Hiszek neked.
Igazad van, mindenki hibázhat. Nekem még bántóan fáj - de nyilván nem omlok össze.

A saját területemen van 3 diplomám, de nem is ez számít. Ami lényeg: a csoportomban anyukának szólítanak a gyerekek.

Sajátjaimból a négy közül egyik orvos, másik matematikus.Ez a kamasz, akiért most remegek - igen, ő sok fejtörést és álmatlan éjszakát okoz. De ő is jó ember lesz. A legkisebbel még összebújok esténként.
Mindezt csupán azért írtam le, mert szeretném, ha tudnák,hogy nem az vagyok, akit Takács Géza "bemutatott" a hozzászólásában. Bár kisgyermekekkel foglalkozom, de ez nem azt jelenti, hogy lent vagyok.
Részemről befejeztem ezt a témát, majd megemésztem.
Erre a honlapra én tájékozódni, tanulni jövök. Most is tanultam - magamról is, másokról is.

Üdv: Zsóka
Szekszárdi Juli | 2008. július 14.
Igen, fiúk, ez bizony bántó, sőt kegyetlen arisztokratizmus! Innen jön a "fent", meg a "kint". Pedig Ti a saját ügyeitekre roppant érzékenyek vagytok. Sajnos ez a másikba taposás, lekezelés nem csak Gézánál fordul olykor elő. (Nem szeretném sorolni az erre vonatkozó konkrét példákat, de kívánságra megteszem.) Miközben valóban két rendes emberről van szó, akikből, ha elborítja őket a küldetéstudat, teljesen elvész az empátia. Most mondjam Zsókának, aki anélkül hogy személyesen ismernénk, már régóta társunk, együttműködő partnerünk a honlapon, hogy ne vegye a dolgot magára? Hogy Géza különben kedves, (Achs Karcsi felesége szerint egyenesen szelíd), önfeláldozásra kész, ügyszerető, zseniális ember? (Holott elég régóta ismerem ahhoz, hogy biztonsággal kijelenthessem: valóban az.) Amikor most sikerült ráadásul a legérzékenyebb pontján porig aláznia egy másik embert csupán azért, mert annak nem tetszett az éppen zajló vita stílusa? Nem vagy már taknyos gyerek, és én sem vagyok az anyukád, hogy például olyanokat mondjak,hogy "Most kérj szépen bocsánatot!"
Trencsényi | 2008. július 14.
Kedves Sulifon!
Mit nevez "történésnek"? Különböző elképzelésű és tapasztalatú 1000 ember fog eszmét cserélni, kinek sikerül majd meggyőzően érvelni, kinek nem. Ez nem pedagógus-junta lesz, félre ne értse. Arra való, hogy közbeszéd tárgyává abban a kódban tegyük a nevelésügyet, mely konstruktív, vesztes nélküli, árnyalt kérdésfeltevésre késztet majd mindenkit. A Tézisek hangütése is ezt szolgálja. Nem a hatalommal való párbeszéd fóruma lesz, bár nyilván a hatalom is érdeklődik majd, kiváncsi lesz, s mérlegeli a nézetek politikai súlyát. Minden populizmus ártana a nevelésügynek, a dolgok annyira bonyolultak...
Zsóka | 2008. július 14.
Úgy érzem ezt még fontos ide leírnom - bármennyire is személyes ügynek tűnik, szerintem nem az.

Takács Géza személy szerint engem nagyon megbántott. Minősített, kioktatott, belém rúgott. Megkérdőjelezte az őszinteségemet. Felhasználta a gyermekemről az információt egy olyan ügyhöz - amihez a fiamnak semmi köze.
Mondhatják, hogy ez személyes ügy. De szerintem nem az. Mert: amilyen fent, olyan lent is... Szerintem nincs incs olyan, hogy ebben a szerepkörben korrekt ember vagyok, abban a szerepkörben inkorrekt ember vagyok. Takács Géza az én szememben hitelét vesztette. Hiszen én most "találkoztam" vele először, véleményemet elmondtam - erre földbe döngölt, méltóságomban megbántott. Felülről lekezelt.

Természetesen Takács Géza mondhatja azt, hogy kit érdekel Zsóka, az óvónő, aki szerinte nem pedagógus. És különben is, hogy mert a nagyok dolgába bele szólni. Ugye?
sulifon | 2008. július 13.
Nyári szünet ide vagy oda, én bizony itt vagyok minden nap. Takács Géza gondolataiból kettővel különösen szoros kapcsolatban állok: 1."küszködésem irracionális. Rég föl kellett volna adnom"
2."Vagy civilizáljuk, vagyis civilként visszahódítjuk az országunkat, vagy hosszú, végeláthatatlan romlásra kell számítanunk."
Engem egy dolog érdekel a 7nk-sal kapcsolatban. Fogjuk-e érezni - tanító, gyerek, szülő - , hogy történt ott valami az érdekünkben? (Sürgős lenne, mert már kevesebb évtized van előttem a pályán, mint amennyi mögöttem.)
Kádár Judit | 2008. július 13. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Micsoda öröm! (Kakaja radoszty) – híd a zavaros víz fölött mosolyogva hátradől. Vagy csak álmodom mindezt?

Rövid, pontokba szedett, fegyelmezett megjegyzések:
1. Kedves Trencsényi László, nem a cenzúra, hanem a szerver. Az én egyik hozzászólásomat sem engedte föl a minap ez a rettenet (pedig senkire semmi súlyosat nem mondtam), másnap viszont gond nélkül megjelent egy következő megnyikkanásom.
2. Géza, van úgy, hogy az ember eltűnődik azon, mit gondolhat róla vagy a cselekedeteiről a másik. Van úgy, hogy anélkül tűnődik el ezen, hogy a felbukkanó érzéseit, gondolatait bármivel szövegszerűen alá tudná támasztani. Ez a nagyszerű pillanat, amikor meg is kérdezheti: tényleg így van? Tényleg ezt érzed, ezt gondolod rólam? – mert nekem ez a benyomásom. Nem tetted, úgyhogy én teszem: miből gondolod, hogy én téged nevetségesnek látlak? Egyébként miből gondolod, hogy a Kongresszust nevetségesnek látom? Sem téged, sem azt. Valóban nagyon sok kérdésben egészen másként látjuk a világot, én ebben-abban tényleg „bohó” vagyok, ahogy nagyon helyesen megállapítod, de ez akkor nagy baj? Viszont köszönöm kérdésedet, ahogy harminc éve, ma is olvasok Andor Mihályt – nem mindig olyan jókedvűen, mint harminc évvel ezelőtt, de igen, olvasom.
3. Belerúgtál egy anyukába, óvónénibe. Észrevetted? Bármikor bárki tévedhet, elragadhatja az indulat, különben olyan nyakkendős, öltönyös miazmák lennénk, hogy magunk is belesápadnánk a szégyenkezésbe, de egymást rugdosni nem szabad.
4. A virtu-kötet (Az iskola dolga) körüli vitát nem nagyon értem. Nagyon-nagyon sok konferencia, kongresszus után megjelenik egy-egy kötet, amit az ott elhangzott referátumokból állítanak össze. A kötetről a tanácskozás előadóit szokták megkérdezni, és nem a közönségét, a – mégoly kitűnő – hozzászólókat. Bőven előfordul, hogy a hozzászólások némelyike legalább olyan jó (vagy jobb), mint az általa kommentált előadás, de mégis ez a szokás. Ez a virtuális kongresszus ráadásul olyan műfajú, közegű, hordozójú volt, ahol a hozzászólások csapongóbbak, kevésbé mederben maradók lettek. Ez egyáltalán nem baj, de az élőbeszéd közvetlensége és fésületlensége, az ilyen beszélgetés szövevényes utalásrendszere papíron bosszantó és érthetetlen lenne mindazoknak, akik nem vettek részt az eredeti csevelyben. Mi, akik részt vettünk, akkor, ott tudtuk követni egymás reflexióit, asszociációit, de az olvasó nem tudná – sejdítem, ha most visszaolvasnék, itt-ott magam is nehezen tudnám rekonstruálni, mikor, ki, kinek, miért mondott valamit. Ráadásul az, hogy a vitaindítóban megszólítottad Trencsényi Lászlót, olyan meta-utalás, amit az olvasó (a nép egyszerű gyermeke) nem tud hova tenni. Én teljesen egyetértek azzal, hogy ez ne kerüljön a kötetbe, és ezt egyszerű közérthetőséggel magyaráznám, semmiképpen sem cenzúrával.
5. A tusáról. Őszinte érdeklődéssel követem a pengeváltásokat. Tényleg.

Üdv.
Judit
Szekszárdi Juli | 2008. július 13.
Kedves Laci! A Gézával és a velem folytatott vitát, kérlek, ne folyasd össze. Gézával tisztázd tőlem függetlenül a közös ügyeiteket.
Én, mi valóban szerettünk volna bekapcsolódni a kongresszusba, hiszen annak idején az elsők között jelentkeztünk mint társszervező civil szervezet. A virtuális kongresszus indítása is arról szólt (volna), hogy mivel az oktatás közügy, induljon meg erről a közbeszéd. Te azonban az MPT kritikáját személyes sértésként megélve a diskurzusból eleve kiszálltál, mielőtt beszálltál volna. Ha engem esetenként meg is szólítottál, ezt olyan kioktató, fölényes módon tetted, hogy valóban elment a kedvem az együttműködéstől. Olvasd csak vissza a hozzám intézett leveleidet!
Nem vonom kétségbe a fáradozásodat, a fáradozásotokat, és valóban sajnálom, hogy ennyire elmélyült közöttünk a szakadék. Nagyon örülnék, ha a NÜK jól sikerülne, hiszen valahol a mélyben mégis közös az ügy.
Egy darabig naív módon azt reméltem: örülni fogsz annak, hogy a neten ennyi embert, ennyi szakmáját szerető pedagógust sikerült megszólítanunk és megszólaltatnunk. Mi ezt mindenképpen szakmai sikerként könyveljük el. Nem rajtunk múlt, hogy ez az egész nem vált az országos rendezvény szervesebb részévé, nem segített azt elevenebbé tenni.

Trencsényi | 2008. július 13.
Kedves SZ.J!
Én - s az MPT 10 szakosztálya, küldöttgyűlése - a kongresszus fórumát használtam álláspontom kifejtésére. Mind a gyerekkultúráról, mind a civil világról, mind a gyermekvédelemről, mind a gyerekek egészségmagatartásáról ott ez "előzetes anyagok" közt a megszólalásom. Oda "ti" se szóltatok hozzá. Szegény Matyi vállalta, hogy ő is "párhuzamos". A szervező bizottság megbízásából vállaltam részt a tudományos bizottságban, s e körben volt feladatom a Tézisek szerkesztésében való közreműködés. Minden szavát vállalom, bár egy sem az enyém, hanem az előzetes dokumentumok szavai betűről betűre. E szövegeket is gyarló pedagógusok állították elő, s szántak társadalmi vitára, s szánnak ma is.
Géza újfent inszinuál: "protekciós potyázókat" szimatol. A Kongresszus gazdálkodása nyilvános. Az SZB igen korlátozottan bánt a "tiszteletjegyekkel". Ami a gálát illeti: néhány professzionális művésztől eltekintve díjazott művészek, rendezők, koreográfusok vállaltak - lassan egy éve - önkéntes munkát, hogy a MŰPÁ-ban a kongresszusi termen kívül is a gyerekről essen szó, sőt játszhasson, színpadra lépjen, a pedagógus filmet nézzen stb. 5 ember készül csak arra, hogy például az OFOE kiadványa árusításához komfortos feltételeket teremtsen. A szekcióvezetők két éve szervezik a fontosnak tartott megszólalókat, szerkesztik az absztraktokat - akik bizony befizetik, befizették a díjukat. Tudok több civil szervezetről, amelyek több aktivistájukat befizették.
Szekszárdi Juli | 2008. július 13.
Én lennék az a rejtélyes Sz. J., aki a „tradicionális paradigmán belül törekszik az optimalizálásra”. Kíváncsi vagyok, hogy ezt a mondatot, Laci, vajon hányan értik, de nem is ez a lényeg.
Két nagyszerű harcos csap itt végre közvetlenül össze, ez végső soron pompás, kár, hogy ez a dialógus nem jött létre akkor, amikor erre a Virtuális kongresszus első cikkében Géza közvetlenül is felszólított név szerint Téged, Laci. Megvallom, örültem ennek az indításnak, mivel Téged évtizedek óta ismerve bíztam abban, hogy a nyílt vitában partner leszel.
Nem szálltál be azonban a virtuális diskurzusba sem Te, sem más abból a másik világból. (Bentről, fentről, érted Te pontosan, hogy mire gondolok.)
Kedves Géza! A cikkek sorrendjét mi, szerkesztők azért változtattuk meg, mert a Te első leveledben felvetett téma végül – sajnos – nem maradt a középpontban a virtuális kongresszus egészében. A Fapados közoktatás gondolatát az egész szöveg szempontjából érvényesebbnek gondoltuk. A Lacit ismét megszólító záróbekezdést meg azért „szerkesztettük ki”, mert ennyi idő után felesleges személyeskedésnek véltük.
A Nevelésügyi Kongresszus ügyében csupán annyi történt, hogy lemondtam a szekcióvezetői megbízásról, és döntésemet megindokoltam az ezután érdeklődő Benedek Andrásnak. Szó sem volt a rendezvény „fikázásáról”. Ott leszünk mint egyesület a MÜPA előtt.
Géza még mindig mintha hinne abban, hogy a NÜK lehetőséget kínál, illetve kínálhatott volna arra, hogy az iskolaügy saját hajánál fogva kirángassa magát a mocsárból. Ezzel én részben egyet is értek: nagy, nem igazán kihasznált lehetőséget látok benne. Szeretnék kellemesen csalatkozni.
A kongresszusi zárszó nem jelenti a virtuális folyamat lezárását, és a nyári szünet alatt is lehet folytatni a beszélgetést, hiszen éppen ezt a lehetőséget használjátok ki – többek között –Ti is.
A Nevelésügyi Kongresszus idejére pedig kézben lesz a kötet a vitaindítókkal. Mindegyik esetben ott van az internetes elérhetőség, aki kíváncsi rá, elolvashatja a hálón a kommenteket is. Talán kedvet kap arra, hogy majd odafigyeljen, bekapcsolódjon a további diskurzusba.
Még egy pedagógiai indíttatású észrevétel:
Meggyőződésem, hogy mindketten ügyszerető emberekként a magatok módján a világ megváltását ambicionáljátok. Bármilyen hihetetlennek tűnik, tisztellek és becsüllek is ezért Benneteket. De a nagy világmegváltó hevületben azért ne oktassátok ki, ne kezeljétek le és ne bántsátok meg azokat, akik másképp éreznek, gondolkodnak, netántán kritikával illetnek Titeket.
a szerk. | 2008. július 13.
Természetesen itt, ezen a fórumon "folytatódhat a tánc". Továbbra is örömmel vesszük a tárgyszerű, egymás GONDOLATAIVAL vitázó hozászólásokat. Kérem, hogy a felfokozott érzelmi állapotban is találjunk vissza a kulturált kommunikációhoz, mellőzzük egymás minősítését! Ne valakiről, hanem valakihez beszéljünk! Sok még a mondandónk egymás számára; találjuk meg a megfelelő formát mindehhez!
Zsóka | 2008. július 13.
Szintén egy mondat: ez volt aztán igazán rosszindulatú személyeskedés - különösen, hogy alig tud valamit a gyermekem ügyéről. Egyébként teljesen őszinte voltam, és kétségbeesett. A nevemet nem vállaltam, és látom jól tettem.

Semmit nem értett meg abból, amit írtam, de sértettségében igyekszik engem megbántani.
Bevallom, Önben csalódtam csak igazán nagyot!
takács géza | 2008. július 13. | csgez[kukac]freemail[pont]hu
Csak egy mondat

Először még visszatérnék Zsóka óvónő ismételt kritikájára az acsarkodásról. (Most valóban kicsit oktatólag.) Zsóka épp annyira makacs értetlenkedésével, mint amennyire négyből bukott fia ügyében nem volt egy gondolatnyi hajlandósága sem az önkritikára, miközben még őszinte sem volt, viszont közvetlen segítséget és szolidaritást várt. Innen úgy látszik, nem ugyanazt a szakmát műveljük.
Ami Judit megjegyzéseit illeti a mi külön játszmánkról Trencsényivel. Nincs ilyen, „sulifon” értelmezése helytálló, én ezen a konferencia úton dacosan továbbmennék, mert ez egy régi római út, és nem lelkesedem az alkalmi útfoglalásokért. A 93-as kongresszus is az volt, útfoglalás, kisajátítás, és azért nem volt ott a kormányzat, mert az a konferencia már a Demokratikus Charta szellemében fogant, a modernista szocialisták és a liberális alternatívok vették át, vitték tovább a közoktatás kulcspozícióit, egy elidegenedett elit, Fodor Gábor, Magyar Bálint, Hiller István jött, némi megszakítással, teljes a siker, és egyre ijesztőbb a (kutatásokkal is bizonyított, jobb híján a tanárok nyakába varrt) hanyatlás.
(Pokorny nem volt kevésbé rossz, és a rosszban kevésbé hatékony, de ezt csak a félrehallások kedvéért jegyzem meg.)
Trencsényivel nekem semmi személyes konfliktusom nincs. Noha nem esik jól, hogy alkalmilag könnyedén megbélyegez, minősít. De hát úgy látszik, ma a doktor urak szabadszájúak, és a gyalogosok illedelmesek. Végül is érthető az indulata, hiszen küszködésem irracionális. Rég föl kellett volna adnom. De ez nem számít.
Ellenben ami a vita tárgya, az se több, se kevesebb, mint hogy legitim-e kongresszus vagy sem. Én azt mondom, nem az. És ezzel a tételemmel nagyjából egyedül állok, még jobb eset az, hogy Judit szemében a kongresszusnál csak én vagyok nevetségesebb, a rosszabb eset az, hogy sima ünneprontónak látszom. Trencsényi tud erről a tagadásról. És ingerli. Hisz onnan jön ez a tagadás, afelől, az irány félreérthetetlen, ahol az ő gyökerei, ahová ő maga is hivatkozik, ha megszorul, bármikor meg is tudja mutatni. Ez a mi konfliktusunk. A legtisztább közügy.
Ami azokat a nagy ügyeket illeti a kongresszussal, a mi vitánkkal szemben.
(Szerintem egyébként az a tét, hogy a kongresszus révén a magyar pedagógia saját hajánál fogva kirángathatná magát a mocsárból. Újjászerveződhetne. Azok szavaiból, akik mondanak valamit. Ám a pillanatnyi állás szerint a kongresszusnak már vége, az állásfoglalást már lehetne borítékolni, bárki, bármit mondhat, és annak az ellenkezőjét is, a dobozok (szekciók) címkéje és tömege számít, a többi csak folklór. Mátrai Zsuzsa nem fog álláspontot változtatni négy nap alatt. Néhány meggondolatlan hozzászólás miatt. Hiszen ő az okosabb.

És azokról a hiányzó nagy állásfoglalásokról plakát ügyben, erőszak ügyben.
A plakátnak az a legkisebb baja, hogy pszichológiailag torz. Legalább fogódzkodó van a leleplezéshez. Nagyon vicces lenne, ha az Országos Közoktatási Tanács szóvá tenné a hibát, miközben az oktatásügy ámokfutással szemben abszolút tehetetlen, s ez a megengedhetetlenül jóindulatú értelmezés. Hiszen nyilvánvalóan asszisztál.
Ráadásul a plakát, noha nem láttam, csak Judit szemével magam elé képzelem, legalább őszinte, hogy tényleg nem a gyerekekről van szó, csak a hatalomról.
Ami pedig az erőszak ügyet illeti. Mit kellene itt mondania annak a legfelsőbb méltóságnak? (Kinek van ma szakmai autoritása? Akár csak két ajtóval arrébb?) Szerintem még csak kerülgetjük ennek az erőszaknak a megértését. A szakmai és politikai deklarációk eddig minduntalan akadályozták a megértést. Én félek attól is, aminek te várnád a kinyilvánítását. Elveszett gyerekek és elveszett tanárok küzdelmében a tekintélyi szó nem tagolhatna mást, csak saját bűnlajstromát. És különben is, elvi tiszteletedet a magas hivatalok iránt olyan bohóságnak vélem, amit nem is tudok mire magyarázni.
A hivatali, hatalmi tisztesség és közösségi elkötelezettség olyannyira nem jellemző magatartásjegy errefelé, hogy talán nincs is ennél a hiánynál súlyosabb oka pocsék nemzeti közállapotainknak.
Vagy civilizáljuk, vagyis civilként visszahódítjuk az országunkat, vagy hosszú, végeláthatatlan romlásra kell számítanunk.
Volt szó még a könyvről. Csirmaz Mátyásnak igaza van. A könyv nem a referátumok szerzőinek magánügye. Ez a virtuális kongresszus azt a benyomást keltette sokakban, sok tekintetben joggal, hogy itt nincsenek egyenlőbbek. És ez az elv e könyv ügynél bizony sérült. Nyílt tárgyalás kellett volna róla. Azt gondolom, azzal, hogy a hozzászólásokról nem lesz összefoglaló, meg semmi, komolyabb probléma annál is, mint ahogy eredetileg feltételeztem. Aki itt akár csak egyetlen komolyabb gondolatmenetet leírt, társsá lett ebben az informális vállalkozásban. Aminek szellemére olyan büszkék a szervezők, joggal, csak épp mintha a konzekvenciáit nem vennék egészen komolyan.
Ennél a döntésüknél csak a virtuális kongresszus bezárásán csodálkozom jobban. Hogy épp akkor megyünk el nyaralni, amikor közeledik a nagy színjáték.
És akkor jelzem itt, hogy vita folyik a kötet körül, a szerzők szűkebb körében. Melyet nagyjából az iménti indítékkal én magam kavartam. Most ott tart, hogy lesz kötet a hozzászólásokkal, az írások a megjelenés eredeti sorrendjében, csak az én vitaindítóm valamiért egy írással hátrébb kerül, utószavát is elhagyják. (Javasolnám, hogy kisebb betűkkel kellene nyomtatni, esetleg eleve halványabbra.)
No most, hogy már mindenkivel perben állok, majdnem jó kedvem kerekedett. Olyan sírás közeli.
Megjegyzem, Kádár Judit neheztelését, hogy ha már hónapokra elhallgattam, most utólag miért nagy a szám, és miért nem volt bennem annyi becsület, hogy az egyes írásokat legalább egy-két szóval üdvözlöm, jogosnak ítélem, nem mentség, hogy szorgalmas olvasó voltam. És az sem mentség, hogy azért adtam föl a részvételt, mert azt a kezdeményezésemet, olvasható, leírtam, hogy külön fóruma legyen annak a vitafolyamnak, mely mindegyre megindult volna, s a következő héten aztán elakadt, vagy ha nem akadt el, az új írás rovására ment tovább (s amit most itt a vége után végre művelni kezdünk), senki nem respektálta, se a szerkesztők, se a vitázók. Csak úgy tudtam volna megszólalni, hogy mindig mindenkihez szólok, ide-oda forogva, könyörögve, hogy tessék olvasni is, Andort is, nem csak írni, megakasztva az épp fellángoló vitát, konstrukcióm csak dekonstrukció, vagy egyenesen destrukció lett volna, inkább hallgattam. Pedig nyilván alkalmazkodhattam volna.
És akkor pedig, ha nem kell elhallgatnom ismét, a vitát átterelném a leendő kongresszus közeli vizekre. A kongresszus ugyanis épp olyasféle valami, ahol megtörténhet az, ami a mindennapokban nem. A közoktatásban, mint látjuk, nagyon nehéz rendszert váltani. Egy kongresszus azonban időn kívül kerülhet. Nem abban az értelemben, ami most fenyegetően közelinek látszik, hogy még a bukása sem lesz esemény, hanem akként, hogy ott a kis tüzér egyből tábornokká válhat, mert neki volnának a legtüzesebb, legjobban célzott, legnagyobb hatótávolságú, legnagyobb ütőerejű szavai. Hátha volna néhány ötvenen aluli, vagy egyenesen negyvenen aluli, vagy uram bocsá’, harmincon aluli, aki átlát rajtunk, sőt látja a világot is, cselekvőképes, múlttal nem terhelt, megfordítva néhány szóval a történelem menetét. Én adnék erre egy esélyt.
Noha veszett fejsze nyele, hisz ez a kongresszus lezajlik most már résztvevők nélkül is, de azért addig is.
Először is ez a húszezer izgat. Hogy ha mindenki ingyen dolgozik. Mindenki ingyen dolgozik? Az előadóknak nem jár honorárium? A szekcióvezetőknek sem? A kerekasztalok résztvevőinek sem? Tehát a teljes szakmai gárda csak elkötelezettségből szerepel, szervezkedik, gondolkodik? És nem csak az előadásán lesz jelen, hanem az egész konferencián? És ők maguk is kifizetik a húszezret? A szállodát?
Meglehet így van, így lesz, ha ezt megerősíted, tisztelet érte mindannyijuknak.
De nem hiszem, hogy így volna. Azt gondolom, a többség költségeit az intézménye állja. Ami többnyire nem magáncég, hanem közintézmény. És akkor nekik sejtelmük sincs arról, milyen lehet annak a pedagógusnak a közérzete, aki kereskedelmi árat fizet a szakma nagy összejöveteléért. Csak azért, mert az iskolája szegény. Vagy, mert önérzetes. Vagy, mert nem akar intézményi programot képviselni.
Másodszor. Miért kell fogadás, miért kell koncert, művészetek palotája, Budapest központ? 93-ban jó volt az Állatorvosi Egyetem, ma már az is túl periféria?
Ha szegény az eklézsia, mire a nagy felhajtás? Van Siklóson egy elhagyott laktanyaépület, háromezren is elkonferenciázgathatnánk ott, ingyen, egy hétig is. Akkora nagyterme van, ha még össze nem dőlt, hogy a jelentkezők mindannyian le tudnának heveredni a kis pokrócaikra, hogy meghallgassák az előadásokat. És a szünetben ki lehetne szaladni Alsószentmártonra, akár biciklivel, megnézni, hogy készülnek a cigány gyerekek az új tanévre. És kideríteni, hogy a cigány gyerekek kis óvodaparadicsoma, ahova naponta ellátogat az Atya egyik derék hófehér szakállú hivatalsegéde, hogy ne kiűzzön, hanem óvjon és gyönyörködjék, hogy miként volnának a határok kissé kitágíthatók. Időben is és térben is.

Nem tudom, mi lesz ebből a szócsatából, én azt kérem a szerkesztőktől, akik talán nagyon elfáradtak az egész évi kiszolgálásban, hogy ha már nekünk épp zárás után támadt kedvünk táncra perdülni, szóljanak, mehet-e tovább ez a mulatság itt, hisz egyszer végre meg kell próbálni kiúszni a partra, elég az örökös sodródásból és vágyakozásból.
És tessék elhinni, minden szó, ami itt elhangzik, attól az ezertől kap tartást, visszhangot, teret, amit itt az előző hónapokban kollégák sora írt le a virtuális kongresszuson.
Más most nem jut eszembe.
Achs és Kádár vitája Vekerdyről, a Vekerdy-féle iskolaellenes programról, hogy nem is az, hogy dehogyisnem, mert hogy az iskola tulajdonképpen nem igazolható, hiszen csupa erőszak, alapkérdés, rászánhatnánk néhány évet.
Addig lássuk a hétfői Magyar Nemzetet, tűnődjünk Trencsényi életútján, valamint olvassuk újra a kongresszust.

Üdv: TG



Trencsényi | 2008. július 13.
Coming out
Hát annyian mondják, hogy valami "régi haragot" verünk el egymáson, hogy ideje elgondolkodnom rajta. Mindenkit megnyugtatok - bár Gézától elszenvedtem e felületen néhány nagyon rosszul eső bántást - ennek nincs személyes oka. Mi lehet, hogy mégis ilyen mennyiségű érzelmi erőt raktunk bele? Van egy magyarázatom. Géza útja lehetséges út-változat volt annak idején előttem is. Mondhatnám: az egyik lehetséges út (mindjárt kifejtem, mi is). Hogy nem ezt választottam, most már - önmélylélektanilag akár - magyarázhatom is: egy elvesztett utat, mármint a magamét haragszom Gézában. (Lehetne itt egy harmadik személy is a relációban, ez Sz. J., de engedelmetekkel ezt most nem elemzem. Róla annyit (túl azon, hogy valóságos cserbenhagyás volt, nem az enyém!, hogy egyszercsak fogta magát s kiszállt a NÜK-ből, s fikázni kezdte), hogy a hetvenes évek óta halad a pályánk párhuzamosan, úgy látom: mindig - miért? miért sem? - belül maradt a tradicionális paradigmán, ennek optimalizálásáért küzdött, érvelt, miközben jómagam Don Quijote-i társaimmal iskolakritikát tekintve hamar kiléptünk ebből, mindhatni lényegi eleme volt mozgásunknak, hogy más/új iskolaképet vizionáltunk, ha utópikusat is (de történelmi tény, majd 50 év múlva a neveléstörténet leírja, hogy én jártam a 80-as években farncia Waldorfban, s hoztam hírét, én hoztam be újra a köztudatba Freinet-t, sőt az én tanítványaim kezdték a Summerhill-retro-t is, felszánztva - felszántva? - a terepet Fóti Péternek, Korczakot is én emlegettem először, bár Sztehlo-t is, magam készítettem az első "rehabilitáló" riportot a cserkészetről, én dolgoztam együtt a regéscserkész Juló bá'-val stb., igaz, közben reformáltam az úttörőt, közben Makarenko, igazságát (is) (is?) kerestem.)NÉKOSz, de főként -olykor Géza ellenében - Gáspár László igazságát kerestem. Meg Vészi János álmát kergettem: az ÁMK-univerzumban!
Szóval Géza anno nagyot "durrantott" a VAskos bástyák-cikkel! EGycsapásra híres ember lett, Báthory emelte maga mellé. (Nem sokkal később én is írtam egy - szerintem - ekkora horderejű írást az ÚPSZ-be, Schüttlernek"a pedagógiai reformelit" történetéről". Ennek súlyát Mihály Ottó értékelte. Nem ez a lényeg. Géza kanyargós pályáján a hatalommal való folyamatos szembeszegülés útját járta, kereste (s kereste a konfliktusokat), valójában ő volt a pedagógia "városi gerillája". Ez a szerep, mint fentebb írtam, sokáig tetszett nekem is (igaz "balról" szereztem hozzá bátorságot).Ezt az utat mégsem jártam (ez fájna nekem? Gézának?)Miért nem? Félreértés ne essék, nem lettem semmilyen hatalom tányérnyalója, kritikáim nyilvánosak, hiszen beszélő-író ember vagyok. Ám az én tapasztalatim arról szóltak, hogy ha az államot (bocsánat) b.....ogstjuk (meg ne szóljanak), akkor folyamatosan benneragadunk abban a paradigmában, mintha a felelősség az állam vállán nyugodnék, vagyis megképezzük magunk az állam fantomját, s bízunk egy "jó" államban (államférfi-jelöltek előre és hátra bőven akadnak). Ezt az utat nem vállaltam! Tettem a dolgom, ha tudtam szövetséget kötni - az ördöggel is (bár ennek a filozófiának lényege, hogy nem készít, nem tételez ördögképet) De az már belefér, hogy szélesebb horizonton (egyébként a sokat átkozott minőségbiztosítás igazi szabályai szerint) kerestem a felelősöket. Erről szólt utolsó lillafüredi előadásom is (azóta inkább nem hívtak), melynek címe: Rettenetes a kísértés a kudarcra. S itt bizony a pedagógusok védekezési stb. technikáiban kerestem, s találtam sok diszfunkció okát. (Géza ezt nem hajlandó, mert az államból csinál támadandó szélmalmot.)
CSirmaz MAtyi igen nagy empátiával írt e hasábokon az én utamról (útjaimról). Ez az ő mondata bíztatott, hogy ebbe az önképbe belevigyem az olvasót. Nekik segít? Vagy rajtam? Most már édesmindegy.
Utóiratként: mint egykori kisiskolai falusi tanár, sőt a Falufejlesztők Társaságának, drága jó Kemény Bercinek hűséges szolgája sok indokkal bírnék véres karddal tüntetni a kisiskolák védelmében. EZt nem tettem. De tudtommal az én nevemhez fűződik a kisiskolákról szakmailag gondolkodó két szakkönyv (nem tudom, írt-e más), a Kicsi,de ép (kiadta az OKKER), s a Hátulsó pár előrefuss, a miskolci Fókusz különszáma. Lehet, hogy ezt is csak annyian olvassák, mint ahányan hallgatnak a tüntetőkre. Én ezt az utat járom.
S a NÜK civilségét 200 csatlakozott szervezet nevében nem engedem bántani! Az MPT drótozottfogaskereke pedig gurul. Talán mégsem szakadékba!
(Az üzenőbe írtam először, de onnan ki vagyok tiltva, nem fogadta el a szerver az én nevemmel érkező levelet! Cenzúra?)
Kádár Judit | 2008. július 13. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Nincs rajta copy right. :)

Szolgáltatóknak érzik magukat? - én pedagógust mondanék. Nem kell folyton bedőlni a világ újhullámos baromságainak, mert a végén még gerincproblémáink lesznek! És akinek megállás nélkül fáj a háta, az haragudni kezd (Vekerdire, fenntartóra, szülőkre...), és az további ártalmakat okoz az egészségnek - bennünk is, körülöttünk is.

Én azt mondom, nem álmodni kell, hanem makacskodni. Úgy értem, makacsul megpróbálkozni az értelmes beszéddel, párbeszéddel.

Üdv (megyek meggyes pitét sütni a gyerkőimnek)
Judit
Zsóka | 2008. július 13.
De szép is lenne! Álom-álom-édes álom!!
Szolgáltatók vagyunk. Megkérdezzük a szülőket, hogy mit várnak el tőlünk. Megkérdezzük a szülőket, hogy elégedettek-e velünk. Megkérdezzük a fenntartót, hogy elégedett-e velünk. Megkérdezzük a gyerekeket, hogy mit várnak el az óvodától, és hogy jól érzik-e magukat.

Mindenki mást akar. Mi pedig frusztráltak leszünk, mert mi is mást akarunk. Csak minket senki nem kérdez.

A lövészárkos hasonlata nagyon találó, elgondolkodtató, és megszívlelendő!! :-)))
Ha megengedi használni fogom a következő nevelőtestületi értekezletünkön.

Üdv: Zsóka
Kádár Judit | 2008. július 13. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Persze, Vekerdi nagyon vehemensen fogalmaz, nagyon sommásan. Ez nem feltétlenül rossz. Azt sejtem, hogy ha a család-óvoda kapcsolat (ahogy a család- iskola kapcsolat is) nem lenne önmagában is neuralgikus pontja a történetnek, kevésbé lenne botránykő, amiket ír. Lövészárokban az a baj, hogy minden felbukkanó személyről azonnal döntést hozunk, hogy ellenség vagy szövetséges, lelő minket vagy testével óv a sebesüléstől. Vagyis kiélezett helyzetben minden - a legszelídebb megszólalás is - élesen hangzik. Hát még az (pl. Vekerdié), ami eleve nem akar nagyon szelíd lenni.

Rendbe kéne tenni ezt a család-óvoda viszonyt, és ha sikerül kimászni a lövészárokból, máris nem tűnik majd olyan rettenetesnek az az 1-2 cikk, mert akár egyetértenek vele, akár nem (vagy csak részben), nem kiélesített kézigránátnak tekintik majd, hanem egyszerűen egy érdekes, talán megfontolandó szempontnak, amin nem haszontalan együtt eltűnődni, beszélgetni róla.

Hangsúly az együtt-ön!

Lukács Zsóka | 2008. július 13.
Kedves Judit,
Sokszor árt (szerintem) az óvoda-család kapcsolatnak. Az az igazság, hogy az óvodai életnek a család-óvoda kapcsolat a neuralgikus része - és ő 1-2 cikkével még tovább ront ezen.
Kádár Judit | 2008. július 12. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Kedves Zsóka!

Pedig nem mindig rossz az (Nők Lapja szakirodalom), Vekerdi Tamás például egész jókat ír, csak néha túl hevülten. Kell vele vitatkozni ebben-abban, de érdemes odafigyelni rá.
Lukács Zsóka | 2008. július 12.
Kedves Judit!

Csak megnyugtatásul: mi óvónénik, nem szoktunk a Nők Lapja szakirodalommal foglalkozni. Azt is mondhatnám, hogy némi ellenérzéssel viseltetünk az ott megjelenő óvodáskorú gyermekekről szóló cikkekkel szemben.
Kádár Judit | 2008. július 12. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Hopp, ezt most Achs Karcsinak írom az Üzenőről - mégiscsak jó játék ez!

Karcsi, tudod, hogy a sztár… kifejezésre bármikor szívesen ütök, rúgok, harapok. Ezúttal azonban (illő keserűséggel) inkább bevallom: a magam szakmájától, a magam szakmájának „fent”-jétől ugyanazt várnám el, mint a pedagógusokétól. Az is MPT (Magyar Pszichológiai Társaság). Azt is bevallom, hogy amikor pár hónapja két részben megjelent Ranschburg (tudod, Nők Lapja, hetvenes-nyolcvanas évek) közlése arról, hogy már az óvodában megismerszik, kiből lesz a pszichopata, csak azt kerestem, hova hányjak – az Ofoe-ről is elérhető volt Jenő bácsi kinyilatkoztatásának mindkét része. Ez a hülyeség ugyanis ugyanolyan tarthatatlan szakmailag, mint amilyen káros. Ez ügyben is elvártam volna „az égi kórus” felhördülését, hogy édes óvónénik, nehogy már elkezdjenek holnap reggel nyolctól leendő tömeggyilkosok után kutatgatni a kiscsoportosok között, mert ez a mi Jenő bácsink egyszerűen megöregedett és elkapta a hevület, hogy már megint fényképezik és interjúzzák, mint szép legény korában.

Engem általában (a szemléletemet) elég jól leír a liberális és a hivatal-nem-tisztelő jelző. Éppen csak liberálison nem azt értem, hogy semmilyen érték (szakmai, emberi, spirituális) nem szükséges, hanem azt, hogy figyeljem, fontoljam meg és tartsam tiszteletben a másik – az enyémektől különböző – értékeit is. A valódi liberalizmus baromi munkás dolog: érték- és erőfeszítés-telített. Megvallom, azt a pökhendi, kioktató, intoleráns csapkodást, ahogy az antiliberálisok és a pszeudoliberálisok egymás felé fordulnak, nagyon-nagyon szimmetrikusnak, hogy ne mondjam, egy tőről fakadónak látom: a közös tő a végtelen szellemi, érzelmi restség – a kutyaközönséges lustaság. Nincs annál könnyebb, mint amikor fújja mindenki a maga nótáját, és a bajsza se rezdül azon, hogy mit mond a másik. A hivatal-nem-tisztelő is teljesen igaz rám, de nem azonos a felelősség-nem-tisztelővel. Az emberi közösségek minden korban megalkottak testületeket, grémiumokat, akiket felruháztak azzal a felelősséggel, hogy a mindenkori szakmai, emberi, közösségi minimumot kimondják, képviseljék, azokat veszély, támadás esetén megvédjék abban a szeletében az emberi ügyekben, amit rájuk bíztak. Ehhez persze kéne lennie ilyen szakmai, emberi, közösségi minimumnak – és itt vissza is kanyarodtunk a liberalizmus/antiliberalizmus kérdéséhez.

Veszély, támadás esetén. Én nagyon komolyan azt gondolom, hogy vannak ügyek, amelyekben – teljes felelősséggel, szakmai autoritással, mindenki számára világos, egyértelmű beszéddel – igenis a felkent legfelsőbb testületeknek kell megszólalniuk: az Alkotmánybíróságnak, az MLSZ-nek, az MPT-nek… Ha nem teszik, az nekem azt jelenti, hogy nincs meg az a szakmai, emberi, közösségi minimum, ami a létezésüket indokolja – nincs meg, és ez még csak nem is zavarja őket olyan nagyon, nem is törődnek vele, hogy meglegyen, hiszen technikailag elműködgetnek, a többi nem számít. Igen, a Magyar Pszichológiai Társaságtól is elvárnám ugyanazt, amit a pedagógusok „fent”-jétől. És attól is hiába.

A sztárakárkiktől nem várok semmit. A gyalogkakukkoktól (mint jómagam) azt várom, hogy tegyék a dolgukat tudásuk, meggyőződésük, hitük, szeretetük legjavát nyújtva ott, ahol élnek, működnek. Vannak mindezeken kívül „mesterek”: rabbik, bölcs kádik, tapasztalt szakik. Ők azok, akiknek a személyes közelségére, szavára, hümmögésére időről időre szükségünk van, akikért futárt küldünk, akiknek emailt küldünk vagy postagalambot, akiktől konzultációt, szupervíziót vagy személyes vigaszt, útmutatást és bátorítást kérünk elgyengülés esetén. Ők se adjanak ki közleményt, mert nem az a dolguk – csak legyenek, hagyják, hogy a lábuknál üljünk, lessük a szavukat, mozdulatukat, és ha elmennek, meggyászoljuk őket és emlékezzünk rájuk. Azért tartom ezt nagyon fontosnak, mert amit a mestereinktől kapunk, az ad annyi tartást nekünk, gyalogkakukkoknak, ami feljogosít minket és lehetőséget ad nekünk, hogy számon kérjük formális és magasságos képviselőinktől azt a bizonyos céhes minimumot.
Szekszárdi Julli | 2008. július 11.
Kedves Mátyás! A könyvről még nem is tudhatott. A Virtuális Kongresszus vitaindítóit adjuk ki egy kötetben. Még csak a szerzők tudtak róla, mert az ő hozzájárulásukat kérnem kellett hozzá. Persze, tájékoztatjuk majd erről a nyilvánosságot is, miután valóban megjelent. A virtuális rendezvényt is folytatjuk jövőre, csak most szünetelünk, illetve kicsit lassítunk. De a hozzászólásokra továbbra is itt a tér, és örülünk, hogyha minél többen élnek vele.
Csirmaz | 2008. július 11.

Én úgy gondolom, hogy igenis szükség van az olyan vitákra is, mint a Trencsényi- Takács féle (az sem baj, ha elragadtatják magukat. Én is el szoktam magamat néha).
A vitájukat értem. S nagyon fontosnak is tartom.
Amit nem értek, az a "könyv": ki, mikor, mit, s hogyan jelentet meg? Ha nem robban ki a vitájuk, akkor nem is tudunk róla (igaz nem is kötelessége senkinek, hogy bennünket tájékoztasson)

Tetszik sulifon hozzászólása:"Géza lövöldöz egy zárt tömlőre sokunk érdekében"
A kérdés az, hogy Trencsényi Lászlónak az e a szerepe, amire sokan gondolnak: "egy közülük igyekszik nagyon, hogy befoltozza a Géza által ütött lyukakat."
Vagy átok rajta önmaga képessége?: ugyanis ő az egyetlen, aki a párhuzamos világban egyszerre tud jelen lenni.
Kádár Judit | 2008. július 11. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Szokatlan módon (talán nem is megengedhető módon), viszont a nagyobb nyomaték - és a játék - kedvéért az üzenőre és ide is elküldöm, amit gondolok - mintegy hidat képezve "over troubled water".

Kedves Egymással (egy mással – jaj, ezt a poént egyszer már elsütöttem, igaz, akkor is kiszerkesztették, úgyhogy miért is ne) elfoglaltak!

Csak mondanám: mialatt olyan abszolút középponti kérdésekről mennek/mentek ölre, mint az, hogy ki itt az igazi csegevara, az utcán, a közbeszédben, a hivatalos nyilatkozatokból, a csapból… folyik a hülyeség. Miközben azzal vannak/vagytok elfoglalva, hogy aki nem közétek/Maguk közé való, az táguljon innen, aki nem úgy beszél, nem azt mondja, amit hallani szeretnétek/szeretnének, arra nem kell odafigyelni, nem kell vele beszédbe elegyedni, reflektálatlanul hagytok/hagynak olyan beszédeket, amire KUTYAKÖTELESSÉGETEK lenne hangosan, nyilvánvalóan, a nehéz felfogásúak kedvéért akár szótagolva is válaszolni.

Hirtelenjében kettőt említenék:
1. Óriásplakát az utcán jó két hónapja. „Van mire büszkének lennünk – óvodafejlesztés: Csemő”. Ha megfigyelitek/megfigyelik, négy öt év körüli gyerek látható a képen. Egyikük olyan csábos marketing-mosollyal néz a buszra várakozókra, mint egy feszülős gatyában tampont reklámozó tinicsaj. A maradék három gyerek egy-egy monitort stíröl rezzenetlen képpel. Óvodásgyerekeket látunk itten, akik legfőbb ismérve, hogy NEM NÉZNEK EGYMÁSRA – csak mondanám, az addikció egyik legfőbb ismérve ez: a „szer” belép a szociális kötelék helyére.
2. Nagytekintélyű, felelősségérzéstől eltelt szakurak és szakhölgyek bizottsága nyilatkozatot ad ki az iskolai erőszak tárgykörében. Megmondják nekünk, balga népeknek a nagytutit: vajha az ebadta brigantikat kötelezően iskolapszichológushoz lehetne cibálni, ezenkívül vajha a testmozgás napvilága ragyogna minden ház ablakán… Ehhez a két ordas butasághoz most nem is fűzék kommentárt, csak csöndesen reménykedem, hogy szakértő uramék elég sok lét kaptak, hogy legalább ne aprópénzért tegyék ki magukra a táblát: „Nézd, milyen nagyon hülye vagyok!”

Ami azonban zavar: sem a Pedagógiai társaság, sem az Osztályfőnökök Országos Egyesülete, sem a Robbantsuk Fel a Magyar Közoktatás Szörnyetegét/Fantomját Egylet nem vette a fáradságot, hogy közleményt adjon ki ezekben az ügyekben. Sem. Jó, látom, mással vagytok/vannak elfoglalva. Egymással

Csókjudit (még mindig kíbic, amennyire gyerekpszichológusként, egykori tanárként, tanárképző tanárként, anyaként, állampolgárként kíbic lehet bárki)
Petra | 2008. július 10.
Igen, én is azon gondolkodtam, hogy miért Ott zajlik Az. Mármint az Üzenőben... De van egy optimista értemezésem: azért, mert ehhez a diskurzushoz nem való. Kedves Géza, köszönjük neked a Virtuális Kongresszus ötletét! Mindvégig abban a meggyőződésben működtettük - sok és kitartó munkával -, hogy az általad megálmodott szellemben, őszintén, szabadon, nyíltan beszélünk egymással. Sajnálom, ha meggondolatlan gesztusokkal kizárod magad ebből. Kedves Laci, nagyon örültem az első megszólalásodnak az Üzenőben. S reméltem, hogy beljebb lépsz, és végre beszélgetni fogunk egymással. Sajnálom, ha nektek csak egymás számára van mondanivalótok. Azt hiszem, mindkettőtök szívügye, az iskola világa megérdemelné, hogy egy vélhetőleg több tíz éves, és számunkra kívülről teljesen értelmezhetetlen magánvitán felülemelkedve, egymás helyett kifelé forduljatok. Nekem nagyon hiányoztok, hiszen mindkettőtöktől sokat tanultam, s szeretnék is még... De abból, ami most zajlik, nem tudok.
sulifon | 2008. július 10.
Igen, ez jó. Kicsi vagyok, buta vagyok. Kicsit értem, kicsit nem. Géza lövöldöz egy zárt tömlőre sokunk érdekében, hátha sikerül lyukat ütni rajta, amin keresztül megindulhatna egy oda-vissza áramlás. A tömlő "lakói" többnyire mással vannak elfoglalva, nem fűzi őket semmi érdek ahhoz, hogy az áramlással törődjenek. De egy közülük igyekszik nagyon, hogy befoltozza a Géza által ütött lyukakat. Jól értettem?
Kádár Judit | 2008. július 10. | judit48[kukac]gmail[pont]com
Milyen nagyon szerettem volna valami szépet, derűset, reménykeltőt mondani itt, a virtu végén. Jó ideje fogalmazgatom. De most kedvem ment ettől, mert hát üzenünk, üzengetünk, az üzenő tele üzenetekkel. Valahogy ideszólónak tűnik a dolog, de valahogy mégsem. Mint amikor a gyerek feje fölött beszélnek róla a felnőttek, hiszen olyan kicsi és buta, hogy nyilván úgysem érti.
sulifon | 2008. július 6.
Kedves Virtuálisok! Kedves Juli és Petra! A tanév minden napján itt voltam Veletek, mindent elolvastam, amit közzétettetek. Kitartásra buzdítottatok, amikor szembesültem azzal, hogy mennyire hasonló problémákkal küzdünk mi mindannyian. Eléggé homogén csapat vagyunk még, ez alatt azt értem, hogy mind, akik megszólaltunk általában a közoktatás nehezebbik felén teljesítünk szolgálatot. Meggyőződésem, hogy ha a jövőben is lesz itt lehetőségünk beszélgetni egymással, azok közül is sokan meg fognak szólalni, akik eddig csak olvasták az itt megjelenő írásokat. Örülnék, ha olyan kollégák is jelentkeznének, akiknek nem kell annyi nehézséggel megbírkózniuk. Legalább hírt hallanék róla, hogy létezik még hazánkban olyan iskola, ahol minden szempontból általános körülmények között folyik a munka. És szívesen olvasnám azoknak a megszólalásait is, akik válogatottan jó körülmények közül érkező gyerekekkel dolgoznak. Milyen örömeik vannak, milyen gondokkal küzdenek?
Köszönet a lehetőségért, a további folytatás reményében mindannyiótoknak igazi feltöltődést, remek vakációt kívánok!
zöldbéka | 2008. július 4. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
Csatlakozom Meseszéphez: remek társaság jött létre, sokat tanulhattunk egymástól! Ha mást nem, akkor azt, hogy kiváló pedagógusok dolgoznak az iskolákban: akarattal, hittel és talán reménnyel. Nem mellékesen ez volt az ELSŐ! olyan fórum pályafutásom alatt, ahol kiváncsiak voltak a véleményemre, állásfoglalásomra, tapasztalataimra, nézeteimre. Az eltelt évtizedek alatt soha senki nem volt kiváncsi a "mezei" tanítókra, teljesen elszakadtunk a szakmától. Nem kárhoztatom érte a pedagógus réteget, bár elkeseredéssel tölt el a dolog! (Pedagógus ismerősöm szavai meglehetős pontossággal leírják az állapotokat: Már a pedagógiai folyóiratok sem jutnak el hozzánk -telni meg nem telik rá; "kamu" konferenciákon és pedagógiai napokon veszünk részt,a szakirodalomra se idő, se pénz - ennyi számunkra a szakma.)
Nem érdektelenség ez a részünkről,sokkal inkább beleszakadunk a munkába -de milyen pedagógus értelmiségi lét ez?
Jó, hogy volt ez a fórum, hogy kiszakadjanak belőlünk azok az érzések, amik kavarognak mindannyiunkban, hogy megoldásokat mutassanak egy-egy kérdésben. Mert, ha kimondatlanul is, de nagyon sok kérdésben tisztább lett az út, amin járni kellene:
jó lenne, ha lenne folytatása!
Jó lenne, ha több pedagógus (és szülő, szakmai vezető, döntéshozó) venne részt benne!
Jó lenne, ha az itt leírtak eljutnának oda, ahova irányultak!
Jó lenne, ha együtt tudnánk, minden szinten, dolgozni!
meseszép | 2008. július 2.
most érkezett el az ideje, hogy én is lezárjam a virtuális kongresszust. ami az utolsó lökést adta, az az üzenőfal.
szerettem a vk-t, mert nem sértődött meg senki. (még én se :), csak egy kicsit, de rögtön meg is békültem. és nem is volt igazam :()
szerettem, mert senki sem bizonygatta görcsösen az igazát, nem ragaszkodott körömszakadtáig a véleményéhez, érvek vitáztak érvekkel.
szerettem, mert olyan jó kollégákkal jöttem össze.
szerettem, mert okosodhattam, és mégsem kellett nagyon szégyenkeznem a hiányosságaim miatt. volt kiktől tanulnom.
nem szeretem, mert vége.
nem szeretem, mert virtuális. én már egy komplett tantestületet összeálmodtam a résztvevőkből.
és várom a folytatást.
és hogy hatékony volt-e? ki tudja? ez is olyan, mint a nevelés. 10-20 év múlva érződik a hatása. ha egyáltalán.
és ez az optimista változat. nagyjainkat figyelve.
V. Ildikó | 2008. június 28.
Én nagyon szkeptikus vagyok az augusztusi kongresszussal kapcsolatban,pedig elvileg végre történhetne valami.
De az oktatási kormányzat közönyét látva az a kérdés fogalmazódik meg bennem, vajon tényleg akarják ők a közoktatás fejlődését,vagy csak arra valók a különböző kampányok és jogszabály-változtatások, hogy eleget tegyenek az ún.EU-s elvárásoknak? Meddig lesz még az iskola kiszolgáltatva ennyire a politikai csatározásoknak?
Meddig fog tartani az,hogy pártszínektől függ, jó-e egy koncepció vagy nem, és egyáltalán nem fontos, milyen hatással van egy-egy fordulat magára a szakmára?
Hogy meri felelősséggel felvetni bármelyik oldalról is egy funkcionárius, hogy ha ő kerülne döntési helyzetbe, visszaállítaná az osztályzást és korlátozná a szabad iskolaválasztást, meg hogy megszabná, hány százaléka kell hogy legyen a gyerekeknek a veszélyeztetett tanuló minden iskolában? Hogy lehet ilyen egy szempontú, szűk látókörű intézkedéseket még csak felvetni is?
Hát ennyire nem ismerik a valóságot? Hol tájékozódnak ezek az emberek? Kiktől szedik az információkat?
Érdekes, minket még sohasem kérdeztek meg, pedig jó hírű iskola vagyunk, de még senki se volt kíváncsi arra, hogyan lettünk azok! Mostmár a szülők választják az iskolánkat, két-háromszoros a túljelentkezés, de a népszerűséget nem ingyen szereztük. Több mint húsz éves megfeszített munkánkba került, folyamatos önfejlesztő tevékenységet folytatunk azért, hogy eredményeinket megtartsuk, hogy gyermekeink magas követelményeink ellenére jól érezzék magukat nálunk. Pedagógusaink nem számolták sohasem, hogy mennyi időráfordítással jár a rengeteg önképzés,a rengeteg tanórán kívüli program színvonalas megszervezése,az újítások,kísérletek,innovációk előkészítése és végigvitele. Így aztán nem csoda, hogy kifejezetten megalázónak érzik például a teljesen felesleges "munkaidőkeret-elszámolás" nevű nyomtatvány kéthavonkénti kitöltését. Rendszeresen sokkal többet dolgoznak a heti negyven óránál.
Tűrik, tűrjük a pénzügyi megszorítások okozta nehézségeket, a státuszelvonásokat, a nevetséges szegénységet,a kicsinyes spórolást a dologi költségekkel, a minőségi bérpótlék és persze az alapfizetés megalázóan alacsony összegét.De a "szánk íze" egyre keserűbb. Mert a "társadalmi megbecsülésnek" semmi jelét nem látjuk.
A felülről jövő intézkedések egyre inkább a szakmai önállóságot fenyegetik, mivel szűkülnek a lehetőségek, szaporodnak a korlátok. A valódi értékekre senki se kíváncsi, csak a költséghatékonyságot bizonyító számokra. Vajon tényleg akarja a felső vezetés a fejlődést, a tudástársadalmat? Úgy tűnik, valójában ez nem érdekük, mert egy valóban "látó" tudástársadalom nem a bal vagy a jobb oldal közül akarna választani maga fölé irányítórendszert, hanem a hozzáértők köréből, akik egy kicsit előre is tudnak gondolkodni.
Kívánom a nevelésügyi kongresszus résztvevőinek, lássanak át a szitán, és bármelyik oldalról is próbálnák visszafelé rángatni a szekerünket, álljanak a helyzet magaslatán, és ne hagyják, hogy a jó (a közjó)értelemben vett haladó, előremutató vívmányokat ne hagyják elvenni.
A közoktatásnak elsősorban szabadságra van szüksége. S hogy a szabadsággal az iskolák élni tudjanak, ahhoz pedig a felelősségtudatot kell növelniük. Hogy hogyan, azt pedig csak egy országos "szakmai fejlesztő fórum" hivatott irányítani, semmiképpen nem a politika! A politikai irányításnak egyetlen dolga: hogy lehetőséget, megfelelő körülményeket biztosítson ehhez.
Üdvözlettel: egy "innovatív típusú" iskolavezető-helyettes
L.Ritók Nóra | 2008. június 25.
Kedves Virtuális Kongresszus!

Számomra rendszeres éjszakai elfoglaltsággá vált, hogy a munkám végén még ránéztem az új írásokra.És jó volt így befejezni a napot, értelmes dolgokról társalogva, más éjszakai baglyokkal, vagy másokkal, akik később reflektáltak. Az, amit írtatok, hogy nem használták ki a döntéshozók azt, hogy itt problémaérzékeny, és a problémákban élő pedagógusok, szakemberek társalognak, és talán számukra is megfontolandó dolgokat mondanak, nem lep meg. Sajnos, ez a lánc most megszakadóban van, elmennek egymás mellett a dolgok. A döntéshozók valami ok miatt nem szeretnek szembesülni azzal, hogy amit az íróasztalnál kigondoltak, az a gyakorlatban nem működik. De állítólag ilyen a világ: állandó egyensúlykeresés az alulról jövő kezdeményezések, és a felölről jövő utasítások között. Most éppen a mi felünk van alul. De bízom benne, hogy majd fordul a kerék, és talán a jövő tanévben, vagy utána kíváncsi lesz valaki ott is, mit gondolunk az általuk kitalált dolgokról. Addig is mi folytassuk, feltétlenül, magunk között, mert iszonyú szükség van rá,(legalábbis nekem) hogy az ember olyanokkal beszélhessen, akik megértik, akiket hasonló dolgok foglalkoztatnak, akiket hasonlóan folyamatok izgatnak, és akiket még érdekel ebben a furcsa, összetett problémamhalmazban az a valami, amiről mi talán még tudjuk, hogy mi fán terem: A GYEREK.
Jó pihenést kívánok én is a nyárra, és találkozzunk újra, szeptemberben.
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.04.25.
Államosítanák a Dr. Ámbédkar Gimnáziumot
Kérdés, hogy a kormány képes-e szakmailag irányítani egy ennyire speciális intézményt, ahol a pedagógiai módszerek is teljesen eltérők az egyen köntösbe öltöztetett állami intézmények...
(Forrás: 168 óra)
--
2019.04.25.
Három percet kértek Orbántól: a budaörsi pedagógusok kiállnak magukért
A budaörsi pedagógusok emlékeztettek arra is, hogy mára ott tartunk, hogy az ország összes pedagógiai szakmai szervezete, a szakszervezetek, de a kormányt döntései meghozatalában segítő c...
(Forrás: mérce)
--
2019.04.25.
Jogos a diákkövetelés: minőségi oktatás nélkül nem elvárható a nyelvvizsga
A minisztérium intézkedése súlyos támadás az esélyegyenlőség ellen. Rengeteg olyan diák szorul ezzel ki a felsőoktatásból, akiknél a szülőknek nincs anyagi lehetőségük a gyenge iskolai...
(Forrás: Szülői Hang)
--
2019.04.25.
Az Emmi mentette meg a bezárástól a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnáziumot
„A napokban megjelent álhírekkel szemben” az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) mentette meg az azonnali bezárástól az egyébként nem állami fenntartású, buddhista közösség által...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.04.25.
Egyre alacsonyabb a fiatal tanárok aránya az általános iskolákban
Égetően hiányzik a fiatal korosztály az oktatásból. 2017-re 13 százalékra csökkent a 35 év alattiak aránya az általános iskolai tanárok között a 2011-es 16 százalékról, az 55 év feletti...
(Forrás: Pénzcentrum)
--
2019.04.19.
„Kiemelkedő” csaló iskolák. Nahalka István írásas
Felmerülnek jogi és oktatásigazgatási kérdések is. Nem vagyok jogász, nem tudom megmondani, hogy a kompetenciamérések során történő csalás jogi értelemben minek minősül. Ha van ilyen...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.04.18.
Odaszúrt az MTA Palkovicséknak egy méretest
Az ITM eddig nem árulta el, hogy javítaná a magyar innovációs teljesítményt, sőt a kormány adós egy részletes tanulmánnyal, de addig is az MTA összeálított egyet, az Eötvös 2020+ anyagot...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.17.
Ötéves technikumok lesznek a szakgimnáziumokból
2020 szeptemberétől a mostani szakgimnáziumok ötéves technikummá, a szakközépiskolák pedig hároméves szakképző iskolákká alakulnak – jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innováció...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.04.15.
Megreformálnák a tanári pályaalkalmasságit
Jelenlegi formájában nem tölti be valódi szerepét a pedagógusok pálya­alkalmassági vizsgálata az érintett oktatók és hallgatók szerint. A felvételi részét képező vizsgálat jórészt...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek