OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2008. december 10.
» Hozzászólások (6)
Címkék:
 

Álom torokgyulladás idején

Schüttler Tamás

A hatvanadik évemen túl is kezdő írónak tartom magam, jóllehet a fél életem írással, szerkesztéssel telt el. Több mint tizenöt éven át egy tudományos folyóirat szerkesztőjeként próbáltam gyerekkorom óta dédelgetett álmomat valóra váltani, azaz, hogy emberekről, sorsokról, írjak. Eddig egy-egy interjú vagy szerkesztői levél komoly sorai mögé rejtve fogalmaztam néhány olyan mondatot, amely talán a lelkem mélyéről jött. Közben mindig írtam, többnyire magamnak s az íróasztalfióknak. Néha azért megjelent pár irodalmi riportom, szociográfiám, sőt egy napilap publicistája is lehettem. Úgy tekintem hát az eddig eltelt hat évtizedemet, mint a készülődést arra, hogy végre úgy és azt írjak, ami nem hagy nyugodni, amit igazán fontosnak érzek. Ki tudja, sikerül-e?

Unokámnak, N V-nek

Kezdettől fogva nem szerette az iskolát. Már az első napon komornak tűnt a valamikor pirosas klinker téglával borított épület, amely addigra a városi füsttől meg az idő elszíntelenítő eróziójától egyre inkább szürkésfeketének hatott. Minden ridegen, már-már ijesztően hatalmas volt, a kapu éppúgy, mint a végeláthatatlannak tűnő lépcsősorok, a termek sötétzöldre mázolt, számára hihetetlen magasságba törő ajtajai, nem különben a verekedő, vadul üvöltő nagy fiúk, akiknek jószerivel a derekáig sem ért, s akiknek erőfitogtató durvasága első naptól kezdve idegenkedéssel vegyes félelemmel töltötte el. Ráadásul az egész épületet áthatotta valami áporodott vécébűz, vegyülve a konyha és az ebédlő felől folytonosan áradó ételszaggal.

A vécé nemcsak büdösségével keltett benne rossz érzéseket, hanem már az első napon irtózott a harmadik emeleti osztályterme közelében lévő fiúillemhely málló, salétromos falaitól is s attól, hogy a töredezett, eldugult kagylók körül vastagon állt a vizelet, amelybe dolgának elvégzése miatt kénytelen volt belelépni. A kicsit hosszú ünneplő sötétkék pantallójának egyik szára így bűzös nedvességet szívott magába. Ez az élmény hosszú időre meghatározta az iskolához fűződő érzelmi viszonyát, s mindenekelőtt évekre elriasztotta attól, hogy szükségét az iskolai vécében végezze el. Annyira undorodott az illemhelytől, hogy ha csak tehette, még a pisilést is visszatartotta, székelni pedig évekig meg sem próbált. Túlzottan kipárnázott otthonból, levendulaszagú, fénylő rézcsapos fürdőszobából érkezett, amelyben a vécécsésze lakkozott fenyőülőkéjét bordó frottír huzat borította, s nagyanyja nemcsak a vécéhasználat utáni kézmosásra, hanem altestének megmosására is rászoktatta.

Voltak dolgok, amik nehezére estek. Nehéz volt felcipelni a harmadik emeleti osztályterembe a könyvekkel, füzetekkel teli táskát, nehéz volt megtalálni az éppen szükséges füzetet, különösen nehéz volt kinyitni a szorulva járó, rolós fedelű fatolltartót s gyorsan kivenni belőle a vastag kék-piros ceruzát, amit a tanítónője – a mindig hangos, szinte énekelve beszélő, őszes haját leszorított, sima kontyban viselő Mária néni – következetesen kék-piros postai irónnak hívott. Nehéz volt az anyja által újságpapírból készített gyakorló füzetbe az éppen szükséges függőleges vagy vízszintes vonalakat, még inkább köröket egyenlő méretben, egymástól egyenlő távolságra rajzolni. Nyugtalanította, hogy padtársa, a számára furcsa nevű, vaskos, erős Oriskó Feri minden feladatot megért és csodálatos pontossággal megold. Nem szerette, hogy a tanító néni által a táblára felírt feladatokat többnyire Oriskó vagy az előtte ülő, erős izzadságszagot árasztó Lajkó Sándor füzetéből kell kinéznie, ugyanis vastag, orrnyergét rendszeresen pirosra nyomó szemüvege ellenére nem vagy alig-alig látta a táblát.

Érezte, hogy sikertelen, hogy ügyetlenebb, mint a környezetében ülő fiúk. Pedig nagyanyja s az őt körülvevő felnőttek sokszor értésére adták, hogy neki aztán könnyű lesz az iskola, hiszen alig múlt ötéves, amikor már folyékonyan tudott olvasni. Jól eligazodott ezerkilencszázötvenhárom egyébként sokak számára zavaros politikai útvesztőiben. Tudta, hogy merre keresse a térképen Dien Bien Phu-t, azt a helyet, ahol a vietnámiak hatalmas háborús győzelmet arattak a franciák felett. Hosszú verseket mondott az óvodai ünnepélyeken, s mesék sokaságát tudta kitalálni a hatalmas bérházi folyosón összesereglett gyerekeknek. Sokat tudott az atombombáról meg a penicillinről.

Mindezek ellenére voltak baljós jelek: amennyire jól tudott olvasni, annyira ügyetlenül tudta egymás mellé írni az egyébként jól ismert betűket, s rajzai sehogyan sem akartak hasonlítani az ábrázolás szándékolt tárgyára. Szinte megoldhatatlan feladatot jelentett például, hogy az óvodában befűzze a cipőjét, vagy hogy elkapja a felé repülő babzsákot. Ösztönösen maga elé kapta először a kezét, hogy védje a szemüvegét, s csak aztán próbálta a felé repülő tárgyat elkapni. Otthoni környezete elsiklott ezek felett az ügyetlenségek felett. „Majd ír írógéppel… fő, hogy gondolatai legyenek” – mondogatta az anyja, amikor ákombákom írását nézegette. „Az apja is ugyanilyen ügyetlen, mégis boldogul” – nyugtatgatta az ügyetlenségén zsémbeskedő nagyanyját az egyik vidéki nagynénje.

Az óvodában még elnézően mosolyogtak sutaságán, s megdicsérték, ha tornafoglalkozáson néha elkapta a labdát, és ha egyszer-egyszer leesés nélkül végig tudott menni a terem közepére helyezett öltözőpadkán. „Még ügyesedni kell, kistudor – mondta nevetve Ili néni, a kedves, gömbölyű tyúkanyó óvónő –, de te már tudsz olvasni, nem kínlódsz majd úgy, mint a többiek.” Ilyenkor könnyű volt elviselni az elejtett babzsák vagy az el nem kapott labda okán érzett kudarcot.

Az iskolában töltött első napok viszont azzal szembesítették, hogy amit ő tud, az ebben a világban nem igazán fontos. Itt a vonalak egyenességéért meg az órákon át hátra tett kézzel ülni tudásért járt jó pont és dicséret. Itt a kutyát nem érdekelte, hogy mennyire szereti a meséket, hogy szinte felnőtt módon tud beszélgetni a dinoszauruszokról, s hogy mennyire irigyli Fleminget, amiért évtizedekkel azelőtt felfedezte az antibiotikumokat, amelyek már kétszer is levitték a lázát, s nagyanyját is kigyógyították a régen halálosnak számító tüdőgyulladásból. A Mária néni éneklő kiabálásaival terhes, vonalhúzogatós, szótagolós órák alatt sokszor gondolt arra, hogy milyen hosszú időt kell még ebben az izzadság- és kelkáposztaszaggal, vécébűzzel teli iskolaépületben eltölteni, amíg végre orvos lehet, és meggyógyíthatja a nénit a házukban, a harmadik emeleti folyosó végén, hát még az mennyi idő, mire felfedez valami jobb gyógyszert, mint az az Alexander Fleming.

Nem árulta el sem Mária néninek, sem a sokat grimaszoló, idétlenkedő osztálybeli fiúknak, hogy tud olvasni. Szinte sohasem jelentkezett, s ha felszólították, képes volt eljátszani a nehezen szótagoló butuska elsős szerepét.

– Ló… áll… olló – olvasta nehézkesen, mély levegővételekkel, nyögve. Pontosan annyi időközt tartott a látszólag nehezen felismert szótagok és szavak között, mint a többiek, akik tényleg ezekben az első hetekben valódi gyötrelmek árán tanulták a betűket meg az összeolvasást. Pedig ő az egyik órán titokban már elolvasta az olvasókönyve utolsó lapját is. „Erzsi és Jancsi boldog gyerekként várták a nyári szünetet, a nyaralást s azt, hogy másodikosként újra lássák tanítójukat.” Mikor fogja ezt elolvasni a betűket sehogyan sem ismerő Lajkó Sanyi… – gondolta kissé gúnyosan magában.

Úgy érezte, hogy nem tanul semmi újat, pedig észre sem vette, hogy néhány hét alatt megtanult színlelni, megtanult úgy tenni, mintha… Megtanulta azt, hogy ne emelkedjen ki, ne legyen semmiben más, mint a környezete. Persze nem teljesen egyedül tett szert erre az akkoriban létfontosságú emberi képességre. Szülei s az őt körülvevő legtöbb felnőtt egész életprogramja ezt a rejtett üzenetet hordozta. Erre tanították az esti suttogó beszélgetések valami sötét emlékeket hordozó múltról, emberek eltűnéséről, majd néhány év utáni visszatéréséről. Ezt a színlelést sugallta számára az a különbség, ahogyan egymás közt, az otthon bezárt világában beszéltek a családtagjai, s ahogyan kint az utcákon, a békegyűléseken, a felvonulásokon. Az iskolában természetes volt számára a repedezett öreg, lemoshatatlanul szürke tábla feletti aranyozott, díszes keretben lévő Lenin-, Sztálin- és Rákosi-kép, a vörös transzparens, melynek hatalmas fehér betűkkel írott szövegét már első nap elolvasta: „Jó tanulással építjük szocialista hazánkat!” Ilyen képek és jelszavak sokasága között telt az élete, ezt harsogta a rádió.

Eközben körülvette egy másik, egy rejtőzködő világ, amely ha nem is állt gyökeresen szemben ezzel a harsány, felfokozott, zajos, helyenként kemény létezéssel, de azt üzente neki, hogy ő sok tekintetben más. Neki olvasnia kell, zenét tanulnia, sokféle dolgot megismernie, ha csak lehet, tisztának és jó szagúnak kell lennie, s főleg visszafogottnak, felnőtt módon illedelmesnek. Ezért is volt olyan idegen számára a mindig hangosan énekelve kiabáló Mária néni, aki a legtöbbször magázva fegyelmezte őket. „Feláll! Ül! Hátrateszi a kezét! Egy-kettő előveszi a gyakorlófüzetét!” Ez még csak furcsa volt, de nem ijesztő. Ám gyakran érzett félelemmel terhes viszolygást, amikor sorakozások alkalmával a sovány, szikár, kontyos asszony torkaszakadtából üvöltött: „Ez nem az első B, ez egy csürhe, egy birkagyülekezet! A falunkban a marhák különb sorba állnak, fiam!” – és jókorát lökött a sorból kilógó osztálytársakon. Azt sem szerette, hogy a hetesnek minden reggel, az első óra előtt katonásan jelentenie kellett, s az végképp nem tetszett neki, hogy a hiányzók felsorolása után énekelni kellett. Nemcsak és nem is elsősorban a dalokkal szemben voltak ellenérzései, hanem az zavarta, hogy a tanítónőnek sohasem volt elég hangos, elég lelkes az ének: „Gyászmisén vagyunk?” – kiabálta megszakítva saját lendületes énekét. „Zengjen dalunk a szép magyar hazánkról, mely a bőség kincsét ontja ránk” – kezdte újra, mindkét karjával hangos és vidám dalolásra buzdítva a vigyázzállásban éneklő harmincnyolc gyereket. Lelkesítő énekhangja nem betöltötte, hanem inkább elnyomta a nevetgélő, a szöveget többnyire nem pontosan éneklő gyereksereg vékonyka dalolását.

Nem értette, hogy miért kell mindig lelkesnek lenni. Jó egy éve tanult már akkor zongorázni, s öt-hatéves lénye már valamit megsejtett abból, hogy milyen jó halkan leütni a dallamot, s milyen jó zongorázás nélkül elmélyedve magában énekelni a „Volt nekem egy kecském, tudod-e?” vagy az „Érik a szőlő, hajlik a vessző” dallamát. Csak így lehetett megérezni, hogy milyen szép is a dallam, mennyire jó a szöveg ritmusa. De tudta, hogy ha ezt egyszer megmondaná a tanító néninek, az bizonyosan hangos kiabálással válaszolna valamit. Például azt, hogy „mi a szép, azt én mondom meg” vagy valami olyasmit, hogy „ez már megint ilyen okoskodás... az éneknek zengeni kell, hogy az utcán mindenki messziről hallja: itt iskola van, s boldog gyerekekkel van tele”.

Egy késő őszi reggelen arra ébredt, hogy nagyon fáj a torka. Szólt az anyjának, aki amint megérintette a homlokát, tudta, hogy lázas. Harmincnyolc nyolcat mutatott a hőmérő. – Megint torokgyulladás… Kihívjuk az orvost, ágyban maradsz!

Máskor ilyenkor hevesen ellenkezett volna, most boldogság járta át, három-négy nap iskola nélkül. Nem kell harsányan énekelni, nem kell szótagolni, s nem kell az újságpapíros füzetben gyakorolni a j betűt, amelyre, ki tudja, miért, sohasem tudta pontosan a felső szár fölé tenni a pontot.

Izzadt a kalmopirintől, s azon gondolkodott, hogy vajon ki fedezhette fel ezt a gyógyszert, s arra is gondolt, hogy van-e, létezik-e ennél jobb izzasztó. A nagyanyja azt mondta, hogy nincs, már az ő gyerekkorában is ezt adták, csak akkor szalicilátnak hívták. Jó volt ez az izzadós, félálmos délelőtt. Nagyanyja a gyerekkoráról, a császárról meg régi bálokról mesélt. Ő bátran kalandozhatott a gondolatai között, s arra gondolt, hogy az iskolájában miért nem lehet ugyanígy beszélgetni a császárokról és az izzasztószerekről, s miért nem lehet halkan énekelni.

Hirtelen az jutott az eszébe, hogy lehet, felnőttként nemcsak orvos lesz, hanem esetleg iskolacsináló is. Elképzelte, hogy ő áll Mária néni helyén, mesél, úgy, ahogy a gyerekeknek szokott a folyosón igazi kitalálós meséket. Aztán elmeséli Hirosimát meg a Fleminget, s újra meghallgatják a Szepesit, amint a hat-hármat közvetíti a rádióban. Arra is gondolt, hogy mindenkinek venne egy írógépet, s akkor nem kellene az újságpapírosból összefűzött gyakorlófüzet. Lassan elálmosodott. Még felvillant benne, hogy egy ilyen iskolában a Lajkó meg az Oriskó s persze ő maga sem várná olyan feszülten, hogy megszólaljon a negyedik óra végét jelző csengő, majd elaludt.

Sok éven át járt még ezután iskolába, többnyire mindig magányos álmodozó maradt, s csak nagyon ritkán nem színlelte azt, hogy az iskolában boldog. Ahogy nőtt, jobban kinyílt az értelme, rádöbbent, hogy amennyire csak lehet, túl kell élni az iskolát, s közben építenie kell a maga világát belül, rejtőzködve. Aztán jobb idők lettek, az egyetemen már kevesebbszer kellett színlelni, kevesebbszer kellett torokgyulladásos álmokba menekülni, ott már gyakorta lehetett önmaga.

Talán az első gyötrő iskolai élményei is arra sarkallták, hogy végül is tanár legyen, s megpróbálja megcsinálni álmai iskoláját.

Az iskola majdnem olyan rideg, szürke, hatalmas és vécébűzös maradt, de ha néha becsukta az osztályterem változatlanul félelmetesen magasra törőnek és vadzöldnek tetsző ajtaját, akkor néha megtörtént a csoda, diákjaival együtt egy-egy röpke időnyi valóságos boldogságot varázsoltak néhány halkan elmondott verssor és az azt követő gondolatnyi csend nyomán.

Schüttler Tamás

(Megjelent a Csillagszálló 3/9. számában.)

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Török Ildikó | 2008. december 26. | toeroeki[kukac]freemail[pont]hu
Kedves Tamás, képzeld el, hogy én is ilyen iskolába jártam, vöröstéglás épület, mindenféle szagok, félelmetes nagylányok és fiúk, nem is beszélve a cigarettázó, szivarorzó(!) tanárokról. A "diri" szobája számunkra a Mindenható terme volt.
Az olajos padló szagát máig érzem, és látom a fűtőbácsit, ahogy a hengerkályát megrakja. Szénszünet is volt , és körmös meg tenyeres is.
És volt egy tanító néni, Mádai Istvánné, aki miatt tanítani akartam, ahogy találkoztam vele. Szép volt, illatos, okos, végtelenül kedves, csodálatos rakott kontya volt. Mindent tudott, de főleg mindig mosolyott. Hozzá lehetett bújni, és minden elfogadott, amit mondtunk neki.Olyan szépen írt, és olyan kedvesen beszélt velünk, hogy elámultunk: lehetséges ez, van ilyen felnőtt is?
Azután eljött az ötödik osztály. Az osztályfőnökünk Óvári Miklósné lett, varázslatos dolgokat csinált. Én például Morzsa kutyától kaptam üzenetet, a Futrinka utcából....
Ha valamiért tanítok, biztos, hogy az ő példájuk bátorít.
kati tanító néni | 2008. december 15.
Kedves Sári!
A szívemből beszéltél..
Ez lenne az az iskola, ahol szülő (nagyszülő), pedagógus, gyerek egyet akar: jót s jól. :)
látogass minket gyakran. És írjál. Bírálatot, kedveset, amit csak a jobbítani vágyásod diktál.
Sári | 2008. december 15.
Tamás!

Elő az aztalfiókból a többi írással is!

Talán megérinti a másodikos unokám tanitó nénijét is - aki jó szándékú, de ugyan úgy feketeponttal, ellenörzőbe való beírással (" ...engedély nélkül elhagyta a helyét" "...ismételten közbeszólásával zavarta az órát" "...ebéd közben beszélgetett")neveli önmaga "álcázására" nyolc éves unokámat, mint fél évszázada Tamás Mária nénije.

A mai -fiatal!- tanitónéninek nincsenek "példa képek a falon", nem kell egyszerre lelkesen és hangosan énekelni, - "csak" teljesíte(tt)ni. Neki se könnyü, de én a gyerekek pártján kell hogy álljak.
A közösség hiánya, a "hajtás", a látványos produkciók, (nehogy máshová irassák a gyereket), nem hogy nem pótólják, - fokozzák!- a "nem gyereknek való" iskolai élet régi-új hibáit, és a "szegény pedagógus" panaszait.

Mi lenne, ha - mi szülők, nagyszülők - hirdetnénk sztrájkot? A gyerekeket addig nem engedjük iskolába, amig az iskola, és a pedagógusok:......

Ki mit vár el- az iskolától...
- a pedagógusoktól,...
6 - 6 összesen 12 pontban?
terepmunkás | 2008. december 13.
Nem csak iskolamese. Vagy nagyon is az - arról a nem is annyira rejtett tantervről.
Szekszárdi Juli | 2008. december 10.
Muszáj folytatnom a nyilvános gondolkodást erről a valóban megrendítő írásról. Az előző kommentemben kiskamaszokról beszéltem Röfi kapcsán, pedig a novella egy elsős kisfiúról szól, akiben azonban vitathatatlanul adottak a "röfiség" csírái, a társakkal való konfliktusok lehetősége, a kirekesztettség perspektívája. A szerepet ekkor még nem kapta meg, de mindenképpen várományosa. Ezt a gyereket gazdag belső világa kárpótolja a magányért és a folyamatos szorongásért ebben a számára idegen és riasztó környezetben. Milyen erősek lehetnek ezek az élmények, hogy évtizedek múlva is képesek ilyen elevenen előbukkanni!
Szekszárdi Juli | 2008. december 10.
Schüttler Tamás írása több évtizedes emlékeket idéz, a jelenség azonban napjainkra sem vesztett időszerűségéből. A főszereplő Golding A legyek ura című regényének Röfijére emlékeztet. A „röfiség” pedig a kiskamasz fiúk csoportjaiban gyakran megvalósuló szerep. Az életkori sajátosságaiknak megfelelően „bandákba” verődő kamaszok között általában hihetetlenül erős az összetartás, kíméletlenül működnek a csoporttörvények, és jaj annak, aki kívül reked a körön.
A röfik kortársaiktól való erős különbözőségük miatt rekesztődnek ki a fiúcsoportokból. Általában feltétel nélkül elfogadják és követik a felnőttek normáit, a felnőttek világa jelenti számukra a biztos menedéket, tőlük remélnek védelmet a szemükben túlságosan vad és féktelen, olykor kíméletlen társakkal szemben. Nem tudnak, és gyakran nem is akarnak bekapcsolódni a fiúk kedvelt tevékenységeibe, felszabaduló idejükben a többieknél lényegesen többet foglalkoznak intellektuális kérdésekkel: általában sokat olvasnak, esetleg az internetet böngészik, egyéni hobbijaik vannak. A kortársak szemében afféle furabogarak, akiket büntetlenül lehet gúnyolni, sőt akár meglegyinteni, esetleg fenéken is billenteni.
Hogyan éli meg helyzetét az ilyen sorsra jutó gyerek?
A felidézett történetben szereplő kisfiúnak az átélt élmények minden kínja ellenére sikerült kialakítania saját túlélési stratégiáját, sőt végső soron hasznosítani a nyomasztó iskolai élményeket. A hasonló történetek végkifejlete azonban nem mindig ilyen biztató. A Röfik általában az itt megéltnél lényegesen több segítségre, támogatásra szorulnak.
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.07.21.
Útmutatót készített a TASZ az új köznevelési törvény elől menekülőknek
Útmutatót készített a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azoknak a szülőknek, akik szeretnének az Áder János által csütörtökön aláírt köznevelési törvény ellenére szabadon dö...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.07.21.
Budaörsön forranak az indulatok, miután az EMMI visszadobta két iskolaigazgató pályázatát
A polgármester azt írja hogy „évtizedek óta mindenki megelégedésére dolgozó, komoly sikereket maga mögött tudó két jelenlegi igazgató újabb öt évre benyújtott pályázatát dobták...
(Forrás: 444.hu)
--
2019.07.21.
Könnyen elhelyezkedhetnek a fiatalok és a képzetlenek
Tovább támogatja a kormány a következő években a 25 év alatti fiatalok, valamint a munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű csoportok elhelyezkedését a teljes foglalkoztatottság elé...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.07.21.
3600 pedagógus hiányzik, jó a „bármilyen szakos” tanár is
Tényleg nagy a baj a közoktatásban, amikor már a kormánypárti Magyar Nemzetben is ellensúlyozzák Rétvári Bence EMMI-államtitkár „mindenki nyugodjon meg" - típusú nyilatkozatát. Rétvá...
(Forrás: Népszava)
--
2019.07.19.
Nyáry Luca: A magántanulás mentett meg attól, hogy csődtömeggé váljak – Így látja az új törvényt egy érintett diák
A köznevelési törvény pénteken elfogadott módosításai szerint a következő tanévtől (tehát már idén szeptembertől) megszűnik a magántanulói státusz, felváltja az úgynevezett „egy...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.07.17.
Kell még 164 millió forint közpénz a milliós tandíjjal induló elit magániskolára
Szeptemberben nyit Debrecenben az alapítványi iskola, ahova a jelentkezés is 100 ezer forintba kerül. Ösztöndíjas helyek egyelőre nem lesznek, az építkezést az adófizetők állják, a szá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.07.17.
Egyszerre 11 óvónő mondott fel egy újpesti óvodában
Olyan pedagógusok hagyták ott az óvodát, akik már az alakulás óta ott dolgoztak, alapítók voltak. Két olyan mesterpedagógus is felállt, akik óriási szaktudással is rendelkeznek. A távoz...
(Forrás: Újpesti Hírmondó)
--
2019.07.17.
Még egy dolog, amiben szembemegyünk Európával: egyre több a korai iskolaelhagyó
A 2010-ben elfogadott Európa 2020 Stratégiában Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ra a korai iskolaelhagyók arányát 10 százalékra csökkenti, ettől a célkitűzéstől azonban egyre távolodunk...
(Forrás: Népszava)
--
2019.07.17.
Megőrülsz: almaügyi nyomozást rendelt el a tankerület
Valószínűleg megtaláltuk a hét agygörcsét, pedig még csak kedd van. A magyar általános iskolákban általában almát adnak a tízóraihoz, ám arra, ami most jön, egyetlen almagengszter, egyetlen...
(Forrás: Pécsi Stop)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek