OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2009. február 6.
» Hozzászólások (1)

Domokos Zsuzsa

Deviáns fiatalokat nevelünk?

Közösség, szellem, osztály

Banális igazság, hogy a középiskolai osztályokban a sokféle csoportos óra szétzilálja az osztályközösségeket. Szinte alig találkozik a harminc–harmincöt gimnazista más órákon, mint az osztályfőnökin. Ha szerencsés az osztály, és osztályfőnökük szaktanárként nem „bontásra ítélt tárgyakat” tanít, hanem például fizikát vagy történelmet, növeli a közvetlenebb kapcsolat, a jó beszélgetések esélyét. De ha például nyelvtanár, akkor osztályának csak harmadát látja szakóráin. Legszerencsésebb talán, aki magyart és történelmet oktat osztályában, mert akkor szinte biztos, hogy négy évig naponta találkozik mindenkivel, tehát valóban kialakíthat egy igazi osztályközösséget. Sajnos azonban ma már egyre kevesebb kolléga vállalja ezt a szép sikerekkel biztató tantárgyfelosztást, mivel tizenkettedikben képtelenség kijavítani a két kötelező érettségi vizsgatárgy sokoldalas dolgozatát határidőre.

Mintha az utóbbi évtizedben egyre kevésbé nevelnénk a középfokú tanintézetekben, pedig ebben a nagyon érzékeny életkorban a gyerekek még fogékonyak, sőt igénylik is egy általuk mértékadónak nevezett felnőtt „barátságát.” Miközben a világ is, társadalmunk is, a családok is egyre több kihívást zúdítanak a tinikre, gyakorlatilag senki nem beszélget velük. Egy tanítványom egyszer úgy fogalmazott, amikor meg mertem kérdezni, segített-e rajta, hogy iskolapszichológushoz küldtem, hogy „Még nem tudom. De végre legalább jól kibeszéltem magam.” Ezt én súlyos kritikaként éltem meg, hiszen én sem ültem be vele a szertárba „kifaggatni”, amikor rájöttem, szétszórtsága nem afféle mindennapi kimerültség lehet…

Beszélgettem persze az iskolapszichológussal is, aki arra buzdított, sokkal több csoportos órát rendezzek, mert az ilyen átlagos képességű gyerekek, mint ez a kislány, nagyon feleslegesnek érzik magukat a sok kitűnő között, és kiscsoportban jobban meg mernének szólalni, mint az osztály előtt. Ráadásul a közepeseknek semmilyen közösségi szerepet sem szánnak a tanárok. „Még szertárosnak is csak jó tanulót választotok!” – korholt. „Pedig minél szorgalmasabb egy gyerek, annál könnyebben lesznek pszichoszomatikus tünetei egy-egy dolgozat, kisvizsga előtt. Talán sokat segítene a nagy követelmények elé állított tanulóknak az is, ha legalább sportolnának valamit. Sajnos erre egyáltalán nem szánnak a délutáni idejükből egy órácskát sem. Nagy baj ez, mert a sportoló tanulóknak az önfegyelme is jobban fejlődik, ami sokat segít nekik a nehezebb, „feleltetős” napokon is. Még szerencsésebb, aki nem edzőteremben vezeti le a feszültségeit, hanem valami csoportos sportjátékban ügyes. Ennél jobban szocializáló, szinte a társas kapcsolatokat játszva elsajátító közeg ugyanis nem létezik…

Azt gondolom, ahol ilyen gyakori a lelki betegség egy átlagos gimnáziumban is, ott vagy a család, vagy az iskola, vagy mindkettő nagyon rosszul végzi a dolgát. Nemcsak arra kellene figyelnünk, ki és hol cigizik a szünetben! Szerintem ez a szokás is okozat, nem ok. A gyerekek végletesen magányosak lettek az utóbbi évtizedben. Számos ok mellett én most csak azt az egy szempontot emelem ki, hogy nincsenek már gyerekközösségek az iskolában. Hol tanuljanak így és miként önismeretet? Márpedig aki nem bízik önmagában és szorong, előbb-utóbb valamilyen deviancia alanya lesz!

Ezért is sajnálhatjuk, hogy nem jut idő, erő semmiféle közösségformáló (fotó, tánc, film) klubokra a középiskoláinkban. Ahol mégis van ilyen, többnyire egy-egy karizmatikus tanárszemélyiség önfeláldozó szabadidős tevékenysége, általában alacsony óradíj mellett. Igaz, akadnak még intézmények, ahol van téli sítábor, sőt nyáron is táboroztatják tanítványaikat. Azonban ezekre sajnos csak a tehetősebb családok gyerekeit tudják befizetni szülők. A táborozás sem épít ma már közösségeket, sőt a családok anyagi helyzete miatt szegregál, nem integrál!

Vita nincs!

A diákok is alkalmazkodtak az új körülményekhez, csoportokat, klikkeket alkotnak az osztályban, többnyire aszerint, ki hová jár szórakozni. Nem keverednek szívesen a más ízlésvilágú társaikkal. Nincs is igény az „osztályközösségre”, alig lehet rábeszélni őket, hogy válasszanak maguknak diák-önkormányzati képviselőket, tunyák, közönyösek saját iskolai „közügyeik” iránt is. Jellemző, hogy alig lehet összehozni az osztályt a szalagavató bálra kiválasztott tánc betanulására délután, mert az osztály fele valamilyen délutáni különórára van befizetve. Nincs közös céljuk, pláne példaképük; maga a szó is avíttas számukra, hogy „közösség”. Jól példázta ezt számomra, hogy a tizenkettedikesek még a szalagavató báljukról is elrohannak bulizni, ki-ki a maga által összehívott „baráti” körrel táncolt, nem az iskolatársaival szórakozott hajnalig.

Az utóbbi tanévekben tűnt fel, hogy már kiment divatból az órai vagy szünetbéli vita, még a fiúk közt sem szokás már világnézeti, tudományos vagy bármilyen kérdésen „összekülönbözni.” Aki nem egyező véleményt vall velük bármiben, azzal nem kommunikálnak, annak hátat fordítanak. Ez lett a „menő” viselkedés! Az ilyen individualista szemléletű osztályokat tanítani is másképp lehet. Ugyanis kérdezni, vitatkozni nem szeretnek. Nem azért, mert nincs véleményük, hanem azért, nehogy a jelentkező rossz válaszával rossz pontot szerezzen tanáránál. A tinik megfelelési kényszere sokunknak szembeötlő az elit gimnáziumokban. Márpedig a szervilis magatartás is társadalmi deviancia szerintem, nemcsak a lázadó magaviselet. Ezért is szoktam minden végzős osztályomban levetíteni Milos Forman Hair című filmjét. A gyerekek sokszor csodálkoztak már rám, hogy „Jé, a tanárnő korosztálya milyen bátor volt, mi meg még akkor sem merünk szólni, ha a tanár kifut az időből és még szünetben is diktál!” Remek dolgozatokat írtak nekem (vita helyett!) ezzel a címmel: „Vajon a konformista vagy a deviáns társadalmi csoportnak volt igaza és miért?”

Ebből az derült ki, hogy elméletben jól látják hogy vannak az életben helyzetek, amikor becsületesebb dolog lázadni, mint beilleszkedni, ám ezt a „forradalmi” viselkedést a mai valóságban elítélik. Számukra a hetvenes évek Amerikája pont annyira történelmi korszak, mint Napóleon Európája.

Talán azért is van így, mert ez a nemzedék már a képi anyanyelvet érti jobban, nem a verbálisat! Még a nyelvtan házit is szívesebben írnak, ha számítógépen róhatják a sorokat… Ezért szívesen bent is maradnak iskolában délután, akiknek nincs otthon gépük. Csakhogy hiába ülnek akárhányan délután a „számtech” teremben, mert itt nincs vagy alig van egymással kommunikáció, mindenki saját „karrierjét” építgeti, vagy saját ízlése szerinti zenével szórakozik. Csoportos feladatot adni itt nem tudok én sem… Szomorú, hogy egyre kevésbé segítenek a szünetben a lemaradóknak; nem tudtam őket rábeszélni, hogy legalább angolból alakítsanak ki tanulópárokat és lyukas órákon gyakoroljanak a gyengébbekkel. Elsők akartak lenni a nyelvből, nem riválisaikat támogatni!

Mi maradt így a kortárscsoport közösségi élményéből a mai fiataloknak? A rivalizálás, a ki kit győz le? Ez a mentalitás a társadalmi kohézióra éppen olyan veszélyes, mint a személyiség fejlődésére. A rendszerváltás idején alsó tagozatos nemzedék már nem járt kisiskolásként úttörőtáborba, nem járt középiskolásként kukoricát címerezni. És ezért ma talán joggal irigylik a szüleiket. Mert nemcsak diszkóban lehetett fiúkkal, lányokkal ismerkedni. Mert a közös nyári munka mellett életre szóló baráti kapcsolatok is születtek. A húszas évei elején tartó nemzedék ma egy nagy figyelmet kiváltott közvélemény-kutatásban egyenesen úgy fogalmazott, hogy a „családalapítás nem annyira érzelmi, mint inkább anyagi kérdés” (Pillák Péter felmérése Mobilitás Ifjúsági Szolgálat, Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet, 2009). Az is ijesztő és jellemző, hogy bajban a kiutat e felmérés szerint csakis önmaguktól remélnek, nem bíznak semmilyen szinten a társadalmi szolidaritásban, semmi jóban.

Pedagógus szerep vagy szereptévesztés?

Antiszociális, individualista korosztályt neveltünk. Mi, pedagógusok? Azért ne vegyünk mindent magunkra! Ne engedjük, hogy minden társadalmi gondot és bajt, amelyet sem a család, sem a társadalom nem képes megtanítani, a tanárokra hárítson a társadalom! A szülők helyett nem olvashatunk esti mesét az ovisoknak, hogy majdan képezhetők legyenek írásból, olvasásból. A felelős szerkesztő helyett nem vehetjük le a televízió délutáni, koraesti műsoraiból a lélekromboló filmeket. A társadalmi elit helyett nem mutathatunk példát a nem kirekesztő, intelligens vitakultúrára. Annál is kevésbé tehetnénk ezt, mert ebben az elszegényített – ezért elanyagiasodott – társadalomban tekintélyünket vesztett tanárok a szülők előtt sokkal inkább bűnbakok, mint partnerek ma már. Sajnos nevelni, közösséget, lelket formálni csak az képes, akinek ehhez kellő társadalmi presztízs adatik. Nem véletlen, hogy minden sikeres, fellendülő gazdaságú országban, az „ázsiai kis tigrisektől” Finnországig kiemelt fizetéssel csalogatták a pedagógusi pályára az évfolyamok legkitűnőbb tanulóit.

Mégis, mindezek ellenére ennek a kifárasztott, megalázott, alábecsült pedagógus társadalomnak kell elgondolkodni ezeken a súlyos nevelési, társadalmi kérdéseken is. Hogy mit tehetnénk az antiszociálissá váló fiatalok jobb jövője érdekében? Mert nem élhetünk egy olyan országban, ahol már senkiben sem bízhatnak a fiatalok, csak önmagukban. Mert aki senkiben nem bízik, könnyebben lesz deviáns csoportokba beszervezhető. Nemcsak a kábítószeres ifjúsági csoportok veszélyére gondolok, de a politikai szélhámosokra is, akik a csellengőket szívesen ajándékozzák meg azzal az élménnyel, hogy valahová, valakikhez tartozni jó. És ez valóban annyira fontos egy fiatal embernek, hogy meg sem gondolják sokan, hogy már a családjuk értékei ellen fordította őket a „közösség”, amelyet diák korukban nem találtak meg.

Ha azt gondoltuk netán, hogy tanítványainknak nincs is igénye semmi kollektív élményre, ők már a „plurális demokrácia és a multikulturális fogyasztó társadalom gyerekei, racionálisabbak és praktikusabbak, mint mi voltunk”, lássuk be végre, hogy tévedtünk. Bizonyíték erre a sokféle, egyre radikálisabb fiatal csoport, amely az utcán vezeti le csalódottságait. Veszélyes jelenség az is, hogy a kutatók szerint a fiatal diplomások (még azok is, akiknek jutott munkahely) nem akarnak felnőni, tudat alatt is halogatják a párválasztást, a felelőséget, szívesebben laknak otthon, mint párjukkal albérletben (amint az Pillák Péter idézett kutatásaiból kiderül). Nem tanítottuk meg ezt a nemzedéket arra, hogy érvelni tudjanak a főnökkel szemben vagy akárkivel szemben jól kezeljék konfliktusaikat. Nem, mert erről kevés volt elbeszélgetni osztályfőnöki órákon. A gyakorlati helyzet: a kortárscsoporttal közösen végzett feladatmegoldás, a közben felmerülő vita és a megoldáskeresés hiányzik a kultúrájukból. Ezt a hiányt a legjobb munkahelyen sem lehet pótolni. Ez a hiány rányomja bélyegét párválasztási kudarcaikra…

A közös élményt ezért is keresik egyre többen (főleg a fiatal fiúk) deviáns társadalmi csoportokban: radikális politikai mozgalmak, vallási–etnikai kirekesztők körében. Noha néhány éve még arról olvashattunk a Kritikában, hogy a francia, lyoni gyújtogató arab, berber származású fiatalok jobban kötődnek a „plázakulturához”, mint akár a franciához, akár a moszlimhoz (Balázs Gábor, Kritika, 2006. április), ez a megfigyelés napjainkra erősen megkérdőjeleződött. Kialakulóban van ugyanis egy olyan antiglobalista, álforradalmi, erőszakot dicsőítő „ellenkultúra”, amely minden társadalmi rosszért a multinacionális cégeket, a nagy, gazdag (G8) országokat, egyáltalán: a sikeres és gazdag embereket teszik felelőssé. Ezeknek a radikális vagy radikalizálódó európai fiataloknak példaképévé vált az iszlám legrosszabb ága, a terroristák, akiket pedig a moszlim hívők is kitagadnak, mondván, a Korán tiltja a nem fegyveres emberek elleni fegyveres harcot. (Bővebben: M. Fetullah Güllen: Tanulmányok, nézőpontok és vélemények. The Light. Inc. USA, New Jersey, 2006. Fordította Hashimov Zsuzsanna.)

Igenis meg kellene beszélnünk napjaink nehéz politikai kihívásait is gimnazistáinkkal az osztályfőnöki órákon! Még akkor is, ha be kell vallanunk, ezekről a kérdésekről túl kevés az információnk ahhoz, hogy határozott álláspontunk lehetne. A régi mondás, a „docendo discimus” (tanítva tanulunk) itt és most az osztályfőnökre különösen igaz lehet. Ami azonban véleményem szerint mindig tekintélyt növelő s nem csökkentő gesztus. Ha be merjük vallani, hogy olyasmiről szeretnénk kikérni véleményüket, amiről (legalábbis egy szeletéről), meglehet, ők jobban informáltak, a tanulók megnyerhetők. Talán végre kibeszélgetjük magunkat valamiről, ami mindnyájunkat nyugtalanít. Ha nem merjük ezt vállalni, talán még annál is lélektelenebb, ridegebb kor köszönt ránk, mint amit a Madách Imre-i sor vésett elménkbe egykor: „Ez eszme nálunk a megélhetés”.

A túlzottan konformista, „beilleszkedő” fiatalok nem is fiatalok szerintem. Igenis legyen más véleményük, mint nekem, aki egy fél emberöltővel előttük jártam! Ráadásul más korszakban szocializálódtam. Félreértés ne essék: én nem az úttörőtáborokat és a kukoricacímerezéseket sírom vissza. A közösséggé formálásnak – divatosabban: team-munkának – azonban léleképítő jelentőséget tulajdonítok. Nemcsak a társadalmi kohéziót építjük a közösségek kialakításával, fejlesztésével: meggyőződésem, hogy tanítványaink közül is kevesebb lesz a szorongásos, depressziós tünetekkel küzdő tini.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Kiss Erika | 2009. november 13. | erakiss[kukac]citromail[pont]hu
Kedves Domokos Zsuzsa!

Nagyon sokban egyetértek írásával, Örömmel olvastam, főleg azokat a sorokat, ahol arról írt, a fiatalok álljanak ki saját véleményükért, mert van nekik ezt én tapasztalom.

Igen, nem teszik meg, hogy önmagukat felvállalva, érzelemieket kimutatva lázadóknak, antiszociálisnak bélyegezzék meg őket.

Lányom mindíg is ilyen (lázadónak, .... )számított már az óvodában is. Sajnos nagyon kitaszították, megalázták a gyerekek előtt, ha ki merte mondani véleményét. Pedig ekkor még választékosan beszélt, őszinte volt. (pl. óvónénije megharagudott rá és éreztette vele, amikor a gyermek ki merte mondani, nem tetszik a hangod óvónéni. Szólt az elsős ostályfőnökének, hogy túl fűszeres, zsíros a menzai étel, fáj tőle a hasa, és bizony sokszor hányt vagy éhes maradt a napköziotthonos gyermek. Mi szülők is ugyan ezt jeleztük, a mai napig azt a konyhát bízzák meg és az ételek minősége sem változott. De én megkaptam a gyerekkel üzenték, hogy mert nekünk semmi sem jó. Megjegyezte 3.-ban szintén az osztályfőnöknek, hogy az egyik osztálytársa soha nem köszön neki vissza, ezért ő nagyképűnek tartja azt a lányt.) Ilyen és ehhez, hasonló megjegyzések, az őt igen is mélyen érintő kérdésekre nem megoldással reagáltak, de egyenesen a földbe döngölték, úgy reagáltak rá. Nem egyszer ordítottak vele osztálytársai előtt épp a véleménye miatt.

4. osztály elején nem bírtam tovább, iskolát váltottunk. Hogy miért is döntöttünk így majd később írom. Ami ennek az új iskolának a legfőbb erénye a saját, gyermek centrikus konyháján kívül, hogy a tanárok tisztelik a gyerekeket. Az én lányom azóta imád iskolába járni, és a gyerekekkel való összetűzéseket sem éli meg olyan hevesen. Érzi, hogy a tanárok soha nem fogják megalázni gyermekes kakaskodásaik miatt. Kiemelik és tisztelik benne ami jó erénye és elbeszélgetnek vele arról ami nem az. Igen is sokat beszélgetnek velük az osztályfőnökök, szünetben órákon és tanítás után is ha érzik, valakivel gond lehet. Azóta már a 3. osztályfőnökről is ez a véleménye, mivel közben felsős, majd gimnazista is ott lett. Az egész nevelőkar olyan hangulatban neveli a gyermekeket, - akik ott is vegyesen jók és rosszak, - hogy segítik de tisztelik, sőt az iskola mottója is épp ez.

Sajnos a 6,5 éves (ekkor költöztünk ebbe a városba) - 10 éves koráig elszenvedett meg nem értés, a vélemény nyilvánításaiért pedagógusoktól kapott megaláztatásáért, ami végül egészen a kitaszításig fajult ebben a városban, (egy 4,7 átlagú gyermeket), ezt most szenvedjük meg. Mert, hogy vannak vele gondok, illetve magának van saját magával ma is, szerintem a fent írt traumák miatt. Fordultam ekkor gyermekvédelemhez, védőnőhöz, de a felnőttek mind csak az önös érdekeiket nézik, egy ilyen kis városban senki nem fordul az ellen, akitől függ. Ugye itt is a véleményünk elhallgatása játszik szerepet, mi felnőttek is jók vagyunk, megfelelünk. Roszz példa a gyereknek ez is.

Pszichológushoz hordtam egy ideig, ma már nem szeretné igénybe venni, mert szerinte nem adott tanácsokat, tehát kézzel fogható segítséget nem jelentett neki. Talán ebben is csalódott, erre most jöttem rá, hogy leírtam?!

Most a tinikorban bizony nagyon zaklatott, még érzékenyebb és valóban úgy érzi, csak magára számíthat. Pedig én még mai napig nem dolgozom, csak hogy gyermekeimmel lehessek, őket ellássam, és sokat és jókat beszélgetünk, de csak ha ők szeretnék, és bizony igénylik. Szinte mindenről tudok, mi történik velük az nap megkérdezem és tisztában vagyok érzelmeikkel is.

El kellene azon gondolkodni mikor az osztálytársak szüleinek, amikor csak az ő gyerekük karrierjét nézik, nem segítenek, nem elfogadóak a küszködő gyermekekkel. Sajnos vannak olyan szülők, akik azt gondolják, az ő gyermekükkel ne járjon egy osztályba olyan, aki a gyermeküknek ilyen vag olyan nézőpontilag ellenfél. Ezért még lépéseket is tesznek, főleg, ha a pedagógus, közvetlen osztályfőnök rést hagy a védőhálón. Én ezt tapasztaltam, bármennyire is hihetetlen. Ugyan is a mi esetünkben épp két szülő volt az, aki nagyon durván megsértette a lányom lelkét és a tanítónő tulajdonképp melléjük állt és nem a gyermekem mellé. Ez volt a kitaszítás maga még anno.

Tehát a felelősség nagyon nagy, és pedagógusnak, szülőnek és nagyszülőknek, de az egész társadaomnak (médi) is igen nagy a feladata a felnövekvő generáció óvása, nevelése terén, főleg most, ebben a rosszirányba változó világban.
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.10.07.
A következő tanévtől átnevezik a szakgimnáziumokat és a szakközépiskolákat
"Az átjárhatóság lehetőségének növelése, valamint a közös szakmai tartalmak egyértelmű azonosítása érdekében közös ágazati tartalmak és ezekhez kapcsolódóan új ágazati struktú...
(Forrás: eduline)
--
2019.10.07.
L. Ritók Nóra: Emancipáció és nyomorúság
Aki a főállású anyaságból lép át a munkaerő-piacra, annak iszonyúan nehéz. Mert a pénz kell, a férfiak zöme már nem tudja eltartani a családot, ahogy a gyerekek intézményrendszerbe ker...
(Forrás: hvg/Nyomor széle blog)
--
2019.09.06.
Microsoft-botrány: újabb korrupciógyanús szálra bukkant Hadházy
A jelentésben szereplő történet szerint a NAV esetében egy Microsoft-alkalmazott tiltakozott is amiatt, hogy az úgynevezett alvállalkozónak nincsenek kompetenciái a munkához. Azonban felvilá...
(Forrás: Magyar Hang)
--
2019.09.06.
"Kérdezd meg szüleidet, miért nem vagy megkeresztelve" – adja feladatul az ötödikes tankönyv
Bánhegyi könyve nem először kap publicitást: 2015-ben a tiltakozások hatására vissza kellett vonni az általános iskolák ötödik, a hatodik és a hetedik osztályaiból az általa írt tört...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.09.04.
„Füttyre indítható, fegyelmezett szolgahadat képezünk” – Exkluzív interjú Vekerdy Tamással és fiával, Dániellel
Az egyikük önmagában intézmény – bármit mond, az futótűzként terjed az interneten, és szavait anyák ezrei tekintik szinte szentírásnak. A másikuk elbújni szeret, és a szűkebb környezet...
(Forrás: wmn.hu)
--
2019.09.03.
A szelekció rendkívül nagy arányú növekedése a magyar iskolarendszerben 2010 és 2017 között. Nahalka István írása
Számtalan szakember és szervezet hívta már fel a figyelmet arra, hogy a szelekciós, illetve az esélyegyenlőtlenségek növekedését eredményező folyamatok egyre veszélyesebbek Magyarországon...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.09.03.
Friss felmérés: a pedagógusok 18%-a az első lehetséges alkalommal elhagyná a pályát
A gyorsjelentés szerint a válaszadók 79%-a szerint túl kevés az ellenszolgáltatás és túl nagy az elvárás, 21%-a várja, hogy javuljon a helyzet, ezen felül 21%-a munkahelyet változtatna, é...
(Forrás: eduline)
--
2019.09.03.
A szülők csak nem akarják úgy taníttatni a gyereküket, ahogy Orbán mondja
Ha saját gyerekeikről van szó, nem veszik be a családok, hogy a munkaalapú társadalom nevében ne gimnáziumba, hanem szakképzésbe adják őket. Az új tanévben is nagyjából ugyanannyian kezdik...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.08.31.
A magyar oktatás színvonala 30 évvel maradt le a valóságtól, és ez a szám most megduplázódik
– mondta Rózsa Ildikó, a Resuli – a Megújuló Oktatásért Alapítvány vezetője a 24.hu-nak a köznevelési törvény módosításával kapcsolatban. A parlament júliusban szavazta meg a szeptembert...
(Forrás: 24.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

--
  ofoe

Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)

--
  Mohácsi Katalin

Tisztelt OFOE!

Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.

Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin

--
  Sasváriné Rita

Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné

--
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek