OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2009. január 25.
» Hozzászólások (0)
Címkék:
     

Március 15.

14 szereplőre; a tervezett időtartam 25 perc. A műsor az 1848. március 15-i felemelő eseményeket meséli el.

Zene: Erkel Ferenc: Himnusz

1. narrátor: 1848. március 15-én a magyar emberek kokárdát tűznek a ruhájukra, és az épületeken is magyar zászlót lenget a szél. Minden településen megemlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő hőseiről, megkoszorúzzák a 48-as emlékműveket, szobrokat. 1848 tavaszán Európa több országában forradalom tört ki. Március 14-én este eljutott Pestre a bécsi forradalom híre. Ez arra buzdította a magyar fiatalokat, hogy nyilvánosságra hozzák a 12 pontban megfogalmazott követeléseiket, és harcoljanak azok valóra váltásáért.

2. narrátor: Az akkor még csupán százezer lakosú Pesten a Pilvax kávéház volt a legnépszerűbb találkozóhelye az egyetemistáknak. 1848 tavaszán itt gyülekezett az a forradalmi hangulatú csoport is, akiket már akkor is márciusi ifjaknak neveztek. Március 15-én a Pilvax Kör tagjai, élükön Petőfi Sándorral, Jókai Mórral és Vasvári Pállal elhatározták, hogy maguk vívják ki a sajtószabadságot. Addig ugyanis csak a bécsi udvar jóváhagyásával jelenhetett meg bármilyen magyar nyelvű írás.

Zene: Szabó Ferenc – Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger

3. narrátor: Reggel fél 9 tájban egy csoport fiatalember lépett ki a Pilvax Kávéházból és indult sietősen, rendezetlen menetben a közeli egyetem felé. Arcukba havas esőt vert a szél. Hányan voltak? Negyvenen? Nyolcvanan? Nem tudjuk pontosan. Annyi biztos, hogy kevesen. Elenyésző szám a százezres városban. Lucskos utcán gyalogolt a kis csoport; kitért útjukból targonca, lovas szekér. Nem kiabáltak, nem énekeltek, még ütemre sem léptek. Mégis, amerre elhaladtak, kinyíltak az ablakok. A boltosok az üzletajtóból mutogattak rájuk, a járókelők ámulva álltak meg. Itt is, ott is lelépett valaki a járdáról, és csatlakozott a menethez. Elöl nyurga, barna arcú fiatalember haladt, szigorú, elszánt tekintettel, Petőfi. Mentek, hogy maguk mellé vegyék az egyetemistákat, talpra állítsák a pesti nép ezreit – kiverekedjék a magyar szabadságot, vagy meghaljanak érte.

1. versmondó:

Petőfi Sándor: Kemény szél fúj… (részlet)

Kemény szél fúj, lángra kap a szikra,
Vigyázzatok a házaitokra,
Hátha mire a nap lehanyatlik
Tűzben állunk már tetőtől talpig.

Édes hazám, régi magyar nemzet,
Alszik-e csak a vitézség benned?
Vagy apáink halálával elhalt?
Illik-e még oldaladra a kard.

4. narrátor: Az egyetemek fiataljai mind csatlakoztak a menethez. Landerer és Heckenast nyomdájához már közel kétezren érkeztek, hogy cenzúra nélkül nyomtassák ki a magyar nép követeléseit, az Irinyi József által megfogalmazott 12 pontot, valamint Petőfi lelkesítő költeményét, A Nemzeti dalt.

5. narrátor:

Jókai Mór: A nyomda előtt (részlet)

Landerer nyomdája előtt már valamennyi írótársunkat mind együtt találtuk, ett csatlakoztak hozzánk a Nemzeti Színház tagjai is. Esős, sáros idő volt, a közönség esernyőket tartott kalapjai fölé. – „Ej, uraim! – kiálték a közönségre. – Lehet, hogy egy óra múlva golyók hullanak ránk eső helyett, hát akkor elfutunk-e?” S arra minden esernyő eltűnt a fejek fölül. De eltűntek még a kalapok is abban a pillanatban amidőn Irinyi az első példányát a nemzeti követelésnek felmutatá e szóval: „Íme a szabad sajtó legelső nyomtatványa!” A nyomtató gépet elsőnek ragadta meg Irinyi, a második nyomást Petőfi, a harmadikat én tettem vele, hogy, ha a merénylet szerencsétlenül üt ki, minket érjen a csapás, ne az ártatlan nyomdai személyzetet. Így lett kinyomtatva Magyarországon a szabad sajtónak legelső terméke.

Zene: Brahms: Magyar tánc

6-7. narrátor: (Felváltva mondják a pontokat.)
Mit kíván a MAGYAR NEMZET?
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereget.
6. Közös teherviselést, képviseletet egyenlőség alapján.
7. Az úrbéri viszonyok megszüntetését.
8. Esküdtszéket.
9. Nemzeti Bankot.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai státuszfoglyok bocsáttassanak szabadon.
12. Unio, vagyis Erdélynek Magyarországgal való egyesítése.

8. narrátor: Délután háromra gyűlést hirdettek a Múzeum terére, s a tömeg eloszlott. Eloszlott, hogy szétvigye a belvárosba, a külvárosokba a sajtó felszabadításának hírét és a forradalmi nyomtatványokat. Délutánra csaknem tízezer ember gyűlt össze a Múzeum terére. Ebben a t9ömegben polgárok, ifjak, munkások, iparoslegények között ott voltak már a vásárra érkezett népcsoportok is: parasztok, gazdatisztek, vidéki nemesek. Ott állt a Múzeum lépcsőjén Petőfi, Vasvári, Irinyi mellet Nyáry is. A beszédeket, szónoklatokat rivalgó lelkesedés fogadta.

Zene: Csajovszkij: Polonaise

8. narrátor: A Múzeum lépcsőjén Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A hatalmas tömeg kórusban mondta a vers refrénjét.

2. versmondó:

Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

9. narrátor: A forradalmi menet következő állomása a pesti Városháza volt. A tömeg már elég volt a hatalom kisebb központjának meghódoltatására. Betódultak a tanácsterembe, élén az ifjakkal. Már tizenötezren voltak. Hogyne írta volna alá a városi tanács, a vagyonos polgárok óvatos testülete a 12 pontot? Hogyne csatlakozott volna minden követeléshez?

10. narrátor: Petőfi a városház ablakából tekintett le a tömegre, miközben a polgármester aláírta a 12 pontot, s felmutatta a sokaságnak. Üdvrivalgás közepette az a hír kapott szárnyra, hogy katonaság jön. De egyetlenegy ijedt arcot sem lehetett látni. Inkább többfelől hangzott az a kiáltás: „Fegyvert, fegyvert! Budára, Budára a Helytartótanácshoz.”

Zene: Weiner Leó: Rókatánc

10. narrátor: Hamarosan teljesült a Budára özönlő tömeg kívánsága. Táncsics börtönének ajtaja megnyílt. A nép diadalmenetben hozta Táncsics Mihályt a szegényparasztság érdekeinek képviselőjét.

3. versmondó:

Petőfi Sándor: A szabadsághoz (részlet)

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kísértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

10. narrátor: Este díszelőadásra hívták az érdeklődőket, a Nemzeti Színházba, ahol Katona József Bánk bán című darabját adták elő a színészek.

Zene: Erkel Ferenc: Bánk bán – Bánk áriája

4. versmondó:

Juhász Gyula: Március idusára (részlet)

Vannak napok, melyek nem szállnak el,
De az idők végéig megmaradnak,
Mint csillagok ragyognak boldogan,
S fényt szórnak minden születő tavasznak.
Valamikor szép tüzes napok voltak,
Most enyhe és derűs fénnyel ragyognak.
Ilyen nap volt az, melynek fordulója
Ibolyáit ma a szívünkbe szórja.

Zene: Egressy Béni – Vörösmarty Mihály: Szózat

Készült Békés Megye Közoktatási Közalapítványának támogatásával.
Készítette: Ferencsik Zoltánné (Orosháza)

--

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.07.17.
Kell még 164 millió forint közpénz a milliós tandíjjal induló elit magániskolára
Szeptemberben nyit Debrecenben az alapítványi iskola, ahova a jelentkezés is 100 ezer forintba kerül. Ösztöndíjas helyek egyelőre nem lesznek, az építkezést az adófizetők állják, a szá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.07.17.
Egyszerre 11 óvónő mondott fel egy újpesti óvodában
Olyan pedagógusok hagyták ott az óvodát, akik már az alakulás óta ott dolgoztak, alapítók voltak. Két olyan mesterpedagógus is felállt, akik óriási szaktudással is rendelkeznek. A távoz...
(Forrás: Újpesti Hírmondó)
--
2019.07.17.
Még egy dolog, amiben szembemegyünk Európával: egyre több a korai iskolaelhagyó
A 2010-ben elfogadott Európa 2020 Stratégiában Magyarország azt vállalta, hogy 2020-ra a korai iskolaelhagyók arányát 10 százalékra csökkenti, ettől a célkitűzéstől azonban egyre távolodunk...
(Forrás: Népszava)
--
2019.07.17.
Megőrülsz: almaügyi nyomozást rendelt el a tankerület
Valószínűleg megtaláltuk a hét agygörcsét, pedig még csak kedd van. A magyar általános iskolákban általában almát adnak a tízóraihoz, ám arra, ami most jön, egyetlen almagengszter, egyetlen...
(Forrás: Pécsi Stop)
--
2019.07.17.
A német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia kiáll az MTA mellett
Közös közleményben adott hangot kedden aggodalmainak a német, az osztrák és a lengyel rektori konferencia a Magyar Tudományos Akadémia átalakításával kapcsolatos jogszabály elfogadása miatt...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.07.17.
Évtizedes kudarcok után újra tanulhatnak
Van, akitől a gyermeknevelés és autista kisfia fejlesztése, van, akitől az önbizalomhiány, és van, akitől a családfenntartó szerep vette el a továbbtanulás lehetőségét. Egyesek beletö...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.07.17.
Bódis József: Nem csorbulnak a szülői jogok a köznevelési törvény módosításával
Az államtitkár hangsúlyozta: a szülői jogok továbbra is megmaradnak, mert ha a szülő úgy ítéli meg, hogy korai lenne háromévesen óvodába vinni a gyermeket, egy év halasztást kérhet....
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.07.17.
Hiába érettségiztek sikeresen a Szinyeiben, megsemmisítették érettségijüket
A problémát mind a 15 diáknál nagyon hasonló helyzet okozza. A különböző típusú iskolákból 1-2 év után a Szinyei esti tagozatára érkező diákok ugyanis különböző évfolyamokon tanult...
(Forrás: index)
--
2019.07.17.
Túl sok lett a jó tanuló Zuglóban, ezért végül senki nem kapta meg a beígért oklevelet
Szeretnék egy érdekes/szomorú/elgondolkodtató hivatalos értesítést a figyelmükbe ajánlani, kezdte levelét egy olvasónk, akinek gyermeke egy zuglói általános iskolába jár. "A kerületben...
(Forrás: index)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.

--
  Márta

Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm

--
  Eleonóra

Kedves OFOE!

Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)

Üdvözlettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)

--
  ofoe

Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli

--
  László Krisztina

Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina

--
  Eleonóra

Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra

--
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek