OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2010. szeptember 29.
» Hozzászólások (3)
Címkék:
 

Meghívó a nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárától

A szakmai civil szervezetek vezetői a héten meghívót kaptak az oktatási államtitkártól, dr. Hoffmann Rózsától egyeztető beszélgetésre a közös stratégiai kérdésekről. A találkozóra október 5-én kerül sor. Az eseményre egy órát szánnak: fél órás időtartamban kapunk tájékoztatást a közoktatás fejlesztési elképzeléseiről, és egy fél óra marad az együttműködés lehetőségeinek vázolására.

Előzetesen írásos javaslatokat is fogadnak, javíthatatlan optimistákként reménykedni próbálunk tehát abban, hogy a találkozó nem csupán formális esemény lesz, hanem egy érdemi együttműködés első állomása. A meghívó levelet elektronikus úton elküldtem az OFOE tagjainak, de jó lenne szélesebb körtől is visszajelzéseket kapni. Ezért kérek minden kedves Látogatót, hogy amennyiben van ötlete az iskolai nevelést, az osztályfőnöki tevékenységet illetően, írja meg kommentben vagy küldje el az egyesület Kapcsolatok rovatában feltüntetett e-mail címre.

Az összegyűlt javaslatokat összegezzük, és előzetesen elküldjük az illetékeseknek. Azokat a gondolatokat tudjuk figyelembe venni, amelyek legkésőbb hétfő reggelig megérkeznek. A kapcsolódó eseményekről természetesen folyamatos tájékoztatást adunk a honlapon.

Az egyesület elnöksége nevében
Szekszárdi Júlia elnök.

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

Kronstein Gábor | 2010. október 1. | kronborg[kukac]chello[pont]hu
A konzultáción - több más mellett - két kérdésre
összpontosítanék:
1. Csonkul-e a szekularitás a nem egyházi iskolákban
2.Hogy képzelik, hogy a pedagógusok (különösen a hátrányos helyzetű, sok deviánst tömörítő iskolatípusokban, körzetekben, tanintézményekben)
felsőbb jogi rendelkezésekkel kikényszeríthető
gyors paradigmaváltásra képesek, elfogadják-e a felgyorsítást?
Az of.-i delegátusok - javasolnám - szenvedéllyel
álljanak ki egy országosan reprezentatív pedagógus- és pedagógusvezetői átfogó egészségvizsgálat mellett,mert annak eredményei
a pedagógusmunka mai valóságos minősége tekintetében fontos igazodási pontokat adhatnának
a formálódó új oktatáspolitika számára. Azzal az
ismeretanyaggal sok korábbi hibát ki lehetne
kerülni az ágazat irányításában(az általánosságoktól eljutva az árnyalatokig).
meseszép | 2010. október 1.
"..rendet követelt.."
árulkodó szóhasználat. nem rendet teremt, hanem követel.
meseszép | 2010. október 1.
részlet egy tudósításból: "Hoffmann Rózsa hozzátette: szakítanak azzal a szolgáltatói szemlélettel, amely mindenáron a piac igényeit próbálta követni és nem a nemzetstratégiai célokat. Utóbbi szempontok alapján dőlnek el a jövőben olyan kérdések, mint például a keretszám, és hogy miként tudják egyensúlyba hozni a minőségi felsőoktatást. Nem a hat-hét minőségi egyetem megerősítését tervezik, hanem egyenlőségre törekednek.

– Véget akarunk vetni annak az időnek, amikor egy pedagógust azért elítélt a közvélemény vagy a felettese, mert rendet követelt az órán – jelentette ki."
mik azok a nemzetstratégiai célok?
hogyan lesz minőségi felsőoktatás, ha nem lesz minőségi egyetem?
konkrétan mit jelent, hogy a pedagógus rendet tart? síri csend, hátratett kéz, frontális osztálymunka?
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.03.24.
Szociális farmon adnak munkát az autista fiataloknak
Miskolcon sikeresen működik egy szociális farm, ahol fogyatékos és megváltozott munkaképességű embereket vonnak be a gazdálkodásba, a megtermelt árut pedig értékesíteni is tudják. Az egyedi...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.03.24.
Tessenek forradalmat csinálni!
Magas a lemorzsolódás a középiskolában, az érettségizettek országos aránya alacsony. A szocioökonómiai háttérrel nem tud megbirkózni az oktatás. A PISA-eredmények sokkolóak, nem siker...
(Forrás: Tízperc Iskolablog)
--
2019.03.24.
Több szintet lezártak a pécsi iskolában, ahol Áder felavatott pár vízautomatát
„Már reggel 7-től az iskola körül több rendőr autó állt, le voltak zárva az utak a suli körül. Az iskola folyosói is tele voltak biztonsági emberekkel. Nem lehetett a folyosókon »csak...
(Forrás: 444.hu)
--
2019.03.24.
A Taigetosz törvény rossz – és akkor mi van?
Magyarán, bár az Alkotmánybíróság különböző okokra hivatkozva az LMP beadványát ugyan elutasította, de maga is beismerte, hogy az állam felelőtlenül (sőt mi több, alkotmányellenesen...
(Forrás: mérce)
--
2019.03.24.
Menet a tudományért: piros lapot adtak Palkovicsnak
Sem egységről, sem függetlenségről nincs szó az MTA tervezett átalakítása ügyében – hangsúlyozta Orosz Ferenc az ITM épülete előtt. Az akadémikus elmondta, nem fogadják el a miniszt...
(Forrás: Magyar Hang)
--
2019.03.24.
Állásfoglalás a szakképzés tervezett átalakításáról
A szak- és felnőttképzés átalakításának Szakképzés 4.0 elnevezésű stratégiája ezúttal a korábbiaknál szélesebb kör, a Szakképzési Innovációs Tanács bevonásával készült. A strat...
(Forrás: ckpinfo)
--
2019.03.22.
Tárgyalni fog a kártalanításról a kormány a tankönyvesekkel
Kártérítést kell fizetnie a kormánynak azoknak a tankönyvterjesztő cégeknek, amelyeket az uniós bíróság ítélete szerint megkárosított. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden joger...
(Forrás: Infostart)
--
2019.03.22.
Partizánakcióznak a magán-tankönyvkiadók
Április 1-jén lesz nyilvános a 2019-20-as hivatalos tankönyvjegyzék, amit az Oktatási Hivatal ad ki, az állami tankönyvterjesztő Kello elektronikus felületén lehet belőlük rendelni. Az id...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.03.22.
Jogerős a strasbourgi tankönyvpiaci bukta, félmilliárdot is fizethet az állam
Az elsőfokú ítélet szerint a hatóságok ezzel megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a magántulajdon védelméről szóló cikkét. A magyar állam fellebbezést nyújtott be a...
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek