OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2011. március 8.
» Hozzászólások (0)

A hátrányos helyzetű tanulókért az Együtt-Ható csoporttal

Az Együtt-Ható csoport SurfSafe projektje hátrányos helyzetű tinédzserek integrációját célozza, multikulturális szemléletmód közvetítésével. A tanórán kívüli tevékenységek nem-formális keretek között zajlanak, melyek a tinédzserek képességeit fejlesztve járulnak hozzá teljesebb életükhöz.

Rengeteget hallunk arról, hogy a hátrányos helyzetű tanulók iskolai teljesítménye jóval alacsonyabb, mint a hasonló korú, de szerencsésebb miliővel rendelkező társaiké, mely lemorzsolódáshoz vezethet. A tanulási motiváció elvesztése, a korai iskolaelhagyás a szegénység újratermelődését eredményezi és ezzel az ördögi kör bezárul. A jelenséget, mint tudjuk, nem könnyű kezelni csupán az iskolák eszköztárával; az esélyek kiegyenlítéséhez szektorközi összefogásra van szükség.

Az Együtt-Ható csoport civil szerveződés, melyben szociális munkások, szociológusok és szociálpolitikusok mellett lelkes önkéntesek dolgoznak a hátrányos helyzetű fiatalok integrációjáért. Munkamódszerünk középpontjában a közösség áll. Célcsoportunk, a gyermekek és fiatalok készségeinek és képességeinek fejlesztésével, egy inspiráló légkör kialakításával segítjük elő teljesítményük növekedését, hogy a társadalom hasznos tagjává válva sikeres életet éljenek.

Programjaink segítségével a fiatalokban olyan multikulturális szemléletmódot alakítunk ki, amely hozzájárul egy elfogadóbb társadalom kialakulásához. Különböző társadalmi rétegekből származó fiatalokat vonunk be programjainkba, hogy ösztönözzük a felelősségvállalást és szolidaritás érzésének kialakulását, megkönnyítve ezzel a hátrányos helyzetű fiatalok számára a felzárkózást és az integrációt. Az előítéleteteket, sztereotípiákat tehát mindkét oldalról szeretnénk megbontani egy közös térben, amelyben nem-formális keretek között megismerhetik egymást, tapasztalatokat cserélhetnek és partnerségen alapuló helyzetekben egymás segítségére lehetnek.

Surf Safe projektünkben egyedülálló lehetőséget kínálunk 14-17 év közötti fiatalok számára. Programunk célja elsősorban hátrányos helyzetű fiatalok bevonásával egy 30 fős közösség létrehozása, mely tanítási időn kívül, szombatonkénti találkozók alakalmával közösen old meg problémákat, tanul egymástól szakembereink és önkénteseink segítségével. Az összejövetelek során az apropót az internet, illetve annak biztonságos használata adja. E téma köré csoportosítottuk tematikánkat, melyben az animáció készítés és a számítógépes grafika mellett, a hangsúlyt az önismeretre, a készségfejlesztésre és az együttműködésre helyeztük.

Az internet és számítógép, a tréningek, a játékos nem formális keretek közötti tanulás összehozhatja a fiatalokat, és amellett, hogy információkhoz jutnak, értelmes időtöltéssel egybekötve tagjai lehetnek egy heterogén közösségnek, felzárkózhatnak az információs- és általában a társadalom által diktált követelményekhez.

Programunk sikerének záloga az iskolákkal és a pedagógusokkal való együttműködés, ezért szeretnénk minden budapesti pedagógus segítségét kérni az általunk kínált lehetőség népszerűsítésére. Honlapunkon, a www.egyutthato.eu-n minden jelentkezéshez szükséges információ elérhető. Emellett az egyutthato.csoport[kukac]gmail.com e-mail címen is kérhetnek tájékoztatást.

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.03.18.
L. Ritók Nóra: Szegregációs körkép
Az intézkedések, próbálkozások leginkább az Uniónak szóló látszatok. Az Antiszegregációs Kerekasztallal kezdődött, aminek csak a kirakathatását lehetett értelmezni, kommunikálni azt,...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.03.18.
Az EMMI támogat egy képzést, ahol a jelentkezők vállalják, hogy nem írnak fel fogamzásgátlót
A pályázóknak motivációs levelet kell írniuk és be kell másolniuk még a lakcímkártyájukat is. Ezenfelül kötelezően ki kell tölteni egy szándéknyilatkozatot, amely szerint vállalják...
(Forrás: Magyar Narancs)
--
2019.03.18.
Megkezdődött a fenntarthatósági témahét
A Parlamentben megtartott hétfői nyitórendezvényen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára elmondta: idén mintegy 1500 intézmény kapcsolódik be, kétszer annyi, mint négy évvel ezel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.03.18.
Egymilliárdból turbózná fel Schmidt Mária alapítványa az '56-ról szóló töriórákat
Tavaly májusban ért véget az 1956-osemlékévhez kapcsolódó tanárképzési program, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szerint azonban ennyi...
(Forrás: Népszava)
--
2019.03.18.
Átalakítják a szakképzést: az iparkamara szerint rengeteg technikusra van szükség
Bihall Tamás azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette a technikumok bevezetését is tartalmazó Szakképzés 4.0 stratégia...
(Forrás: eduline)
--
2019.03.18.
Ezért (is) éri meg felsőoktatási szakképzést végezni
Az már régóta nem kérdés, hogy a 2020-as felvételin már csak az kerülhet be alap- vagy osztatlan szakra, aki legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit tesz, emellett van egy – legal...
(Forrás: eduline)
--
2019.03.18.
Egyre több komoly ellensége van az oltásellenességnek
A Facebook oltásellenesség elleni lépéseit taglalja az RTL Klub Híradójának anyaga, a cég ilyen irányú döntéséről már a hvg.hu is beszámolt, ahogy a YouTube ugyanilyen szankciójáról...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.03.18.
Nyári táborok: új trend, hogy a külföldön élő magyarok hazaküldik a gyereket nyárra
Sok szülő már most érdeklődik gyerekének nyári táborra, az ilyen előfoglalásból 20 százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor, írja a Táborfigyelő portál közleménye. Egyre több megh...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.03.14.
Mire megérkezik a béremelés, nem lesz ki átvegye
De milyen vonzó perspektívát lehet a fiataloknak kínálni az ösztöndíjprogram mellett? A tanári fizetések továbbra sem vonzóak. Az Orbán-kormány 2013-ban vezette be a pedagógus életpályamodellt...
(Forrás: 168 óra)
Utolsó üzenetek:
  ofoe

Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.

--
  Németh Zoé

Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?

--
  ofoe

Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)

--
  Emese

Tisztelt Szerkesztők!
Segítségüket szeretném kérni néhány információval kapcsolatban.
Magyar-német-könyvtár szakos egyetemi végzettséggel rendelkező pedagógus vagyok, azonban 2007. és 2019. között nem végig dolgoztam pedagógusként, viszont most lehetőségem van ismét tanárként tevékenykedni.
2007. dec. 13-tól egy iskolában könyvtárosként dolgoztam heti 30 órában. 2008. szept. 1-től ugyanebben az iskolában könyvtárostanárként tevékenykedtem heti 40 órában 2013. márc. 17-ig. Ebben az időszakban (2007. dec. 13. és 2013. márc. 17. között tanítottam is magyar nyelv és irodalmat. Ez a szerződésemben nem jelent meg, bérkiegészítésként kaptam meg az óráim díját.)
2013. márc. 18-tól egy kulturális központban, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozom könyvtárosként (2016. július 31-ig), illetve gyűjteménykezelőként (2016. aug. 1-től a mai napig). Jelenleg a közalkalmazotti bértáblán H 5-ös besorolással rendelkezem.
Kérdésem a pedagógus előmeneteli rendszerrel kapcsolatban az lenne, hogy a fenti háttérrel, mire számíthatok (ped. II. besorolás pl.), hova kerülök besorolva a pedagógus bértáblát tekintve, mire figyeljek szerződéskötéskor?
Válaszukat előre is köszönöm! Üdvözlettel: Adoryán Emese

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk!
A pótlékot nyilván az kapja meg, aki ellátja a feladatot. A táppénzen lévő kolléga nyilván nem veheti fel a rendelkezésre álló összeget Az osztályfőnöki munkát érintő jogszabályokról itt tájékozódhat.

--
  ofoe

Kedves Kautnik András! Természetesen megjelentetjük az összefoglalóját, nagyon köszönjük, ha megkapjuk. Kíváncsian várjuk, üdvözlettel Szekszárdi Júlia

--
  Kautnik András

Tisztelt Ofoe!
Szívesen készítenék egy pályaorientációs összefoglalót a duális képzésről: ofőknek, diákoknak, szülőknek... Ez egy új, az esélyegyenlőséget, a munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzési forma. Osztályfőnökként érdekes kérdéseket kaptam a duális képzéssel kapcsolatban. Megszólaltatnám a Kamara egyik szakértőjét, de szeretnék azzal az "ígérettel" fellépni, hogy le fog jönni a beszélgetés az OFOE honlapján. Lehetségez ez? Köszönettel és üdvözlettel, Kautnik András (Szent Gellért Gimnázium).

--
  KMM

Tisztelt szerkesztőség, ha egy kolléga 3 hétig táppénzen volt, és közben az intézményvezető kérésére én látam el helyette az ofő-i feladatokat törvény szerint nekem jár osztályfőnöki pótlék? Illetve milyen törvény rendeletben találok ezzel kapcsolatos kérdéseimre választ. Nagyon köszönöm

--
  ofoe

Kedves Kérdezőnk! A pótlékot feltételezhetően a táppénzes időszakban kapja meg a helyettesítő kolléga. Amint ismét munkába állsz, mint működő osztályfőnöknek nyilván Neked jár továbbra is a pótlék.

--
  Sz. Józsefné

Az osztályfőnöki pótlék elvehető-e attól a munkavállalótól aki pár hetes táppénzen van, és odaadható-e a kollégának? Köteles-e a kolléga visszaadni, a munkavállaló visszatér a táppénzről?

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek