„Mások gyermekei”
Földes Petra recenziója Lisa Delpit könyvéről 
Az Educatio Kht. 2007-ben adta ki Lisa Delpit Mások gyermekei (Other People´s children) című művét. A kötet nem került kereskedelmi forgalomba, így, bár ingyenesen hozzáférhető, létezése a szélesebb szakmai közönség számára a mai napig titokban maradt. A kiváló afroamerikai szakember június végén egy hetet töltött Magyarországon, és látogatása alkalmat adott a Hivatalos kultúra és kisebbségi tanuló alcímet viselő kötet újra felfedezésére.
Lisa Delpit gyermek- és ifjúkora összekapcsolódik a társadalmi integráció Egyesült Államok-beli folyamatával. Az integrációs folyamatok kezdete előtt születik egy louisianai szegénynegyedben. Feketék számára fenntartott általános iskolába jár. A kórházban, ahol fiatalon megbetegedett édesapját kezelik, elkülönített kórtermeket tartanak fenn a feketéknek, akiknek nem jár a fehér betegekével egyforma ellátás. Így apja nem jut hozzá a dialízis kezeléshez, és negyvenhét évesen meghal. Lisa egyike azoknak a kiválasztott középiskolásoknak, akik a hatvanas évek végén-hetvenes évek elején először járhatnak egy osztályba fehér fiatalokkal. Megéli az ellenséges fogadtatást és a helyzet keltette rémületet.
Később, pedagógus diplomája birtokában lelkesen veti magát az afroamerikai diákok számára kidolgozott progresszív nyelvtanítási projekt megvalósításába, de csalódnia kell a fehér szakemberek által kidolgozott program hatékonyságában, és munkásságát innentől fogva meghatározza a kulturális különbségek és a társadalmi esélyek összefüggéseinek megértésére, a kultúrához adekvát tanítási folyamatra vonatkozó érdeklődés. Feltárja és számos példával támasztja alá a hatalom kódjainak iskolai működését, és meggyőz arról, hogy a többségi kultúra, bár sokszor akaratán kívül, de kétségtelenül hatékonyan kommunikálja az eltérő kultúrákból érkezők csökkent értékűségét, ezzel rombolva önbecsülésüket, akadályozva a társadalmi ambíciók megjelenését.
„CHARLES, a hároméves afroamerikai kisfiú, a lányom óvodás csoportjában ´szerelmes´ egy fehér kislányba. Mint a legtöbb hároméves, az érzelmeit leginkább ölelgetésekkel és ütésekkel fejezi ki. Egyik reggel láttam, hogy CHARLES ott lézeng az imádott KELLY körül. Hátulról megragadta, és próbálta magához szorítani. KELLY tiltakozott, az óvónő rendre utasította CHARLESt. Kis idő múltán a fiúcska visszament a kislányhoz, és megpróbálta megpuszilni az arcát. A kislány ismét tiltakozott, erre az óvónő ´kiültette´ CHARLESt. Mosolyogva mondtam az óvónőnek, hogy CHARLES láthatóan bele van habarodva KELLYbe. Erre az óvónő összeráncolt szemöldökkel rám nézett, és azt mondta: ´ CHARLES viselkedése minősíthetetlen.´ Majd – némi undorral a hangjában – így folytatta: ´Néha olyan buja, hogy felháborító!´”
TERRENCE anyja „Egyedülálló szülőként ´beküzdötte´ tizennégy éves, jól tanuló afroamerikai fiát egy többségében fehérek által látogatott magániskolába. Elkötelezett szülő, tehát az első hónapokban többször is beszélt a fiú tanáraival, akik egytől egyig megnyugtatták, hogy TERRENCE jól halad. Mikor az első negyedéves bizonyítványt megkapták, csalódottan látta, hogy az tele van C-vel és D-vel [az ötfokú skálán A a legjobb, E a legrosszabb eredmény]. Azon nyomban bement a tanárokhoz, s rákérdezett, miért álltatták azzal, hogy TERRENCE jól halad, amikor ilyen gyengén teljesített? Az összes tanár lényegében ugyanúgy válaszolt: ´Miért elégedetlen? TERRENCE számára a C kiváló. Nem kellene őt túlzott elvárásokkal terhelnie.´”
Lisa Delpit szerint a követelmények leszállítása elfogadhatatlan. Belátva, hogy a hatalom a többségi kultúrához és annak nyelvezetéhez kötődik, az oktatás céljaként a többségi kód minél magasabb szintű elsajátítását kell kitűzni. Nem mindegy azonban, hogy mindezt hogyan tesszük; ha hiányzik a két kultúra közötti híd, könnyen úgy járhatunk, mint az itt idézett szereplők:
„...egy óvónő azzal gyötörte a három-négyéves gyerekeket, hogy megtanulják a helyes választ a köszönésre: ´Jó reggelt, hogy vagy?´, a válasz: ´Köszönöm szépen, jól.´ Egyik reggel odaállt az ajtó mellé, és köszöntött egy hároméves fekete kisfiút, valahogy így:
ÓVÓNŐ: Jó reggelt, Tony! Hogy vagy?
TONY: Hát, jól!
ÓVÓNŐ: Tony, azt kérdeztem, hogy vagy?
TONY: (kicsit emelt hangon) Hát jól.
ÓVÓNŐ: Nem, Tony, azt kérdeztem, hogy vagy?
TONY: (mérgesen) Már megmondtam: jól. Többet nem mondom.”
A Mások gyermekei című kötet megmutatja, milyen attitűddel legyünk jelen, hogy feltáruljon számunkra az adott kisebbségi kultúra értékvilága, működése. Meggyőz arról, hogy a kisebbségi tanuló számára méltányos, esélyteremtő oktatás nem építhető fel a szóban forgó kultúra megismerése nélkül.
„...sok afroamerikai tanár a nyugtalan gyerekeket inkább közvetlen és határozott módon utasítja, ekképpen: ´Ezt nem akarom hallani. Ülj le, maradj csöndben, és fejezd be a munkádat! Most!´ Nemcsak az utasításaik határozottak, de ezzel ki is fejezik az osztály fölött gyakorolt nagy személyes hatalmukat. Ezzel szemben a középosztálybeli európai és amerikai tanárok valami ilyesmit mondanának: ´Leülnél végre, hogy befejezd a dolgozatod?´, közvetett módon adják az utasításaikat, ezzel a szerepük státusát kisebbítik. Az afroamerikai gyerekek nagyobb valószínűséggel engedelmeskednek az előbbi, egyenes és határozott utasításnak, míg az utóbbi burkolt felszólításról valószínűleg tudomást sem vesznek. Ennek részben az a magyarázata, hogy az előbbi hasonlít az otthon hallottakhoz, a második viszont sok gyerek számára úgy hangzik, mintha az illető nem merne egyenesen kérni (tehát nem érdemel tiszteletet).”
„Sok kutató és osztálytanító leírta már a „nonverbális indián gyereket”. Ezekből a leírásokból gyakran kimarad az, hogy ők is ugyanúgy szeretnek beszélni, mint bármely másik gyerek, ők is szeretik megosztani a tudásukat másokkal, csak számukra fontos a megfelelő szövegkörnyezet – például a kis csoportok. Ha nem a megfelelő kérdést tesszük föl, vagy az egész osztály előtt kérdezünk, akkor sok őslakos amerikai nem, vagy csak néhány szóban fog válaszolni. Így előfordul, hogy a tanárok nem szólítják fel az őslakos amerikaiakat, hogy megkíméljék őket a kellemetlenségektől, ezért ezek a gyerekek nem kapnak elég lehetőséget tantárgyi tudásuk megvitatására és bemutatására.”
Végezetül, példa a kultúrák közötti hídverésre:
„D., egy őslakos tanár mesélt egy történetet arról, milyen kétnyelvű pedagógiai asszisztensnek lenni egy angol tanár mellett. A tanár szerette volna megjeleníteni a gyerekek kultúráját az osztályban. Megkérte D.-t, hogy írja le a táblára a csapdakészítés menetét, hogy a gyerekek technikaórán csapdákat készíthessenek. D. azt mondta, ő is szenvedett, amíg sikerült leírnia az utasításokat, de a gyerekek aztán valóban szenvedtek. Az utasításokat teljesen követhetetlennek találták. Végső csalódottságában D. szerzett egy csapdát. Részeire szedte, és engedte, hogy a gyerekek nézzék, hogyan rakja össze. Egykettőre sikerült mindenkinek elkészítenie a csapdáját. A puszta szöveg alapján történő tanulás távol áll a saját kultúrájuktól, olyan idegen tőlük, hogy gondos pedagógiai segítség nélkül nem tudják a kettő közti átmenetet megvalósítani.
Egy másik őslakos tanár elmesélte, hogy ezt az átmenetet, amikor írásos utasítás alapján kell dolgozniuk, úgy értette meg, hogy leíratta velük, hogyan kell eljutni a falu egyik helyétől a másikig. Amikor készen voltak, kivitte a gyerekeket az iskolából. Persze a gyerekek olyanokat írtak, amiket csak bennfentesek írhatnak, jól ismerve a környezetet. Jót nevettek, és egyre nehezebb és nehezebb feladatokon keresztül próbálták világosan kifejezni magukat. Eljátszotta, hogy ő kívülálló, egy gussak (fehér ember), aki csak szövegből próbál tanulni. Hamar megtanulták, hogy a megszokottól eltérően kell bánniuk a szavakkal, ha azt szeretnék, hogy az üzenetük célba érjen.”
A bemutatott tapasztalatok széles köre segít, hogy egy percig se higgyük el: receptet kaptunk. Recept nincs, hiszen a válaszok az adott közeg szükségletei tükrében születnek meg. Van viszont a pedagógiai fejlesztést és az osztálytermi munkát jellemző attitűd és szakmaiság, melynek néhány jellemzője: az előítéletmentes érdeklődés és az érintetteknek a fejlesztési folyamatba való bevonása, a curriculum saját kultúrára alapozott megközelítése, a magas követelmények támasztása mellett magas szintű segítség biztosítása.
Mindezt érdemes lenne itthon is végiggondolni. A roma tanulók iskolai esélyeiről szóló érdemi diskurzus a 2010/11-es nemzeti tanévben mintha lekerült volna a napirendről. Lisa Delpit könyve kiváló muníció lehet a diskurzus felelevenítéséhez, alapvető szakmai kérdéseink megvitatásához.
Lisa Delpit könyve letölthető innen.
Földes Petra
-- Linkek
-- » Kommentálom
Hozzászólások
juli | 2011. július 6. Kedves Mari! Nekem úgy tűnik, egyre messzebbre sodródunk ettől az igénytől. Talán a nehezedő körülmények hatására egy erősödő elszemélytelenedés érezhető olyan helyeken is, ahol az embernek, a gyereknek kellene a központban lennie (egészségügy, iskola). S. Maria | 2011. július 6. Minnel tobbet bolyongunk a vilagban, minnel tobb “mas embert” (es "masok gyerekeit") ismerunk meg, annal vilagosabb lesz szamunkra hogy a tarsadalmi es szemelyes boldogulashoz az embereknek mindenutt kozel azonos szuksegleteik vannak.
Nem vitathato ezek kozott a biztonsag, a valakihez tartozas es az egyenranu emberi lenykent valo elismertseg fontossaga. Meg merem kockaztatni hogy a szeles korokben hasznalt Maslow piramis – mely elnagyoltan fiziologiai, a biztonsag utani vágy, a szeretet es valakihez vagy valahova tartozas, elismeres/onerzet valamint az onmegvalositas altalanos emberi szuksegleteit mutatja be– nem is igazan pontos ha egy diszkriminativ tarsadalomba vetett szemely pszichologiai es fiziologiai/ fizikai ellehetetlenuleset nezzuk.
Sajnos tul gyakran figyelheto meg hogy az el nem fogadottsag a pszichologiai es fiziologiai problemakon tul egy szemely (vagy embercsoport) tarsadalmi ellehetlenuleset kovetoen szocialis es szemelyes ertelembe vett halálhoz vezet.
Lisa Delpit, mint pedagogus, tanuja annak hogy az “el-nem-fogadottsag” mit jelent a gyerekek szamara. Ha megprobaljuk tovabb gondolni hogy szamunkra mit jelent a diszkriminacio tapasztalata, talan megertjuk ennek gyilkos erejet es megprobaljuk eltorolni es nem tamogatni sajat kozossegeink szintjen mas emberek diszkriminaciojat. Talan egyszer eljutunk oda, hogy amit nem kivanunk magunknak, nem tesszuk masokkal. Lehetseges ez?
L. Ritók Nóra | 2011. július 2. Köszönöm a letölthetőséget is....És most még jobban sajnálom, hogy nem lehettem ott a programon. |
Utolsó üzenetek:
 OFOE Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)
--
Szilágyi István Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.
--
OFOE Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)
--
OFOE Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)
--
Harmat Krisztina Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina
--
Szilágyi István Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.
--
Doroginé Kiss Ildikó Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár
--
OFOE Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.
(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.
(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.
(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.
(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)
--
OFOE Kedves Gyimesi Krisztina! A PDSZ szakértőjétől, Nagy Erzsébettől kaptuk a következő választ:
1. A Kjt. 23/B. § -a adott mint lehetőség:
(1) A teljes munkaidőben foglalkoztatott közalkalmazott írásbeli
kérelmére a munkáltató köteles a kinevezésben heti húszórás
részmunkaidőt kikötni, ha a közalkalmazott a kérelem benyújtásakor az
Mt. 128. §-ában foglalt fizetés nélküli szabadságot vesz igénybe.
(2) A munkáltató a közalkalmazottnak a munkaidő egyenlőtlen
beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg,
ha az számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A
munkáltató köteles írásban megindokolni a kérelem megtagadását.
(3) A részmunkaidő kikötése
a) a fizetés nélküli szabadság megszűnését követő naptól,
b) ha a közalkalmazott betegsége vagy a személyét érintő más
elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszűnésétől
számított harminc napon belül ki kell adni rendes szabadságát, a
szabadság leteltét követő naptól hatályos.
A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérő
megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő első munkanapon meg kell kezdeni.
Eltérő megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását a fizetés
nélküli szabadság lejártát követő harminc napon belül meg kell
kezdeni.
(4) A kérelmet az (1) bekezdés szerinti fizetés nélküli szabadság
igénybevételének megszűnése előtt legalább hatvan nappal kell a
munkáltatóval közölni. A kérelemben a közalkalmazott köteles
tájékoztatni a munkáltatót
a) a fizetés nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke
harmadik életéve betöltésének időpontjáról, továbbá
b) ha egyenlőtlen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni, a
munkaidő-beosztásra vonatkozó javaslatáról.
(5) A (4) bekezdésben foglaltaktól eltérően a nevelési-oktatási
intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottak esetében a
kérelmet a fizetés nélküli szabadság tartama alatt, a tanév szorgalmi
időszakának befejezését, illetve az első félév befejezését megelőző
hatvan nappal korábban kell a munkáltatóval közölni.
(6) A (3) bekezdés szerinti időponttól a közalkalmazotti jogviszony
alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli vagy természetbeni
juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az időarányosság elve
alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a munkaidő mértékével
összefügg.
(7) Az (1) bekezdés szerinti kérelem alapján kikötött részmunkaidőben
a munkáltató a közalkalmazottat
a) a kérelem szerinti időpontig, de
b) legfeljebb a gyermek négyéves koráig, három vagy több gyermeket
nevelő közalkalmazott esetén a gyermek hatéves koráig
köteles foglalkoztatni. Ezt követően a közalkalmazott munkaidejét a
kérelem benyújtása előtti mérték szerint kell megállapítani.
(8) Az (1)-(7) bekezdés nem alkalmazható a vezetői megbízású
közalkalmazott tekintetében.
Ekkor a kötött munkaidő a részmunkaidő 80%-a lesz, pl. félállás esetén
heti 20 óra, és a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő is a
csökkentett munkaidő 55-65 százaléka. (félállásnál heti 11-13 óra). A
szabadság ugyanannyi marad, csak a távolléti díj, ami a szabadság
idejére jár, az időarányos illetmény alapján lesz megállapítva.
Sajnos a köznevelési törvény szerint nincs már külön napközis
munkakör, ezért azt is tanító szakképzettséggel kell ellátni alsó
tagozaton. Maradnak olyan egyéb foglalkozások, amelyek nem
végzettséghez kötöttek: szakkörök, tehetséggondozó, tanórán kívüli
foglalkozás, tanórán kívüli programok szervezése, lebonyolítása.
--
OFOE Tisztelt Szodrai Csilla! A szakképzési törvény 127 § 6 szerint annak, aki már alkalmazott, mindenképp ki kell fizetni, aki új, annak megállapodás esetén:
A munkáltatói jogkör gyakorlója a szakképző intézmény alkalmazottjával megállapodhat a szakképző intézményben eltöltött legalább tizenötéves munkaviszony esetére jubileumi jutalom biztosításában. Az Nkt. e törvény hatálybalépését megelőző napon hatályos rendelkezései szerinti szakgimnázium, illetve szakközépiskola alkalmazottja esetében az ilyen megállapodás a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti feltételekkel kötelező azzal, hogy a jubileumi jutalomra jogosító időszakban a közalkalmazotti jogviszony és a szakképző intézménnyel fennálló munkaviszony időtartamát egybe kell számítani. (A választ Juhász Ágnes adta meg.)
--
  Kommentek |
|
Tovább...
Link küldése