„Mások gyermekei”
Földes Petra recenziója Lisa Delpit könyvéről 
Az Educatio Kht. 2007-ben adta ki Lisa Delpit Mások gyermekei (Other People´s children) című művét. A kötet nem került kereskedelmi forgalomba, így, bár ingyenesen hozzáférhető, létezése a szélesebb szakmai közönség számára a mai napig titokban maradt. A kiváló afroamerikai szakember június végén egy hetet töltött Magyarországon, és látogatása alkalmat adott a Hivatalos kultúra és kisebbségi tanuló alcímet viselő kötet újra felfedezésére.
Lisa Delpit gyermek- és ifjúkora összekapcsolódik a társadalmi integráció Egyesült Államok-beli folyamatával. Az integrációs folyamatok kezdete előtt születik egy louisianai szegénynegyedben. Feketék számára fenntartott általános iskolába jár. A kórházban, ahol fiatalon megbetegedett édesapját kezelik, elkülönített kórtermeket tartanak fenn a feketéknek, akiknek nem jár a fehér betegekével egyforma ellátás. Így apja nem jut hozzá a dialízis kezeléshez, és negyvenhét évesen meghal. Lisa egyike azoknak a kiválasztott középiskolásoknak, akik a hatvanas évek végén-hetvenes évek elején először járhatnak egy osztályba fehér fiatalokkal. Megéli az ellenséges fogadtatást és a helyzet keltette rémületet.
Később, pedagógus diplomája birtokában lelkesen veti magát az afroamerikai diákok számára kidolgozott progresszív nyelvtanítási projekt megvalósításába, de csalódnia kell a fehér szakemberek által kidolgozott program hatékonyságában, és munkásságát innentől fogva meghatározza a kulturális különbségek és a társadalmi esélyek összefüggéseinek megértésére, a kultúrához adekvát tanítási folyamatra vonatkozó érdeklődés. Feltárja és számos példával támasztja alá a hatalom kódjainak iskolai működését, és meggyőz arról, hogy a többségi kultúra, bár sokszor akaratán kívül, de kétségtelenül hatékonyan kommunikálja az eltérő kultúrákból érkezők csökkent értékűségét, ezzel rombolva önbecsülésüket, akadályozva a társadalmi ambíciók megjelenését.
„CHARLES, a hároméves afroamerikai kisfiú, a lányom óvodás csoportjában ´szerelmes´ egy fehér kislányba. Mint a legtöbb hároméves, az érzelmeit leginkább ölelgetésekkel és ütésekkel fejezi ki. Egyik reggel láttam, hogy CHARLES ott lézeng az imádott KELLY körül. Hátulról megragadta, és próbálta magához szorítani. KELLY tiltakozott, az óvónő rendre utasította CHARLESt. Kis idő múltán a fiúcska visszament a kislányhoz, és megpróbálta megpuszilni az arcát. A kislány ismét tiltakozott, erre az óvónő ´kiültette´ CHARLESt. Mosolyogva mondtam az óvónőnek, hogy CHARLES láthatóan bele van habarodva KELLYbe. Erre az óvónő összeráncolt szemöldökkel rám nézett, és azt mondta: ´ CHARLES viselkedése minősíthetetlen.´ Majd – némi undorral a hangjában – így folytatta: ´Néha olyan buja, hogy felháborító!´”
TERRENCE anyja „Egyedülálló szülőként ´beküzdötte´ tizennégy éves, jól tanuló afroamerikai fiát egy többségében fehérek által látogatott magániskolába. Elkötelezett szülő, tehát az első hónapokban többször is beszélt a fiú tanáraival, akik egytől egyig megnyugtatták, hogy TERRENCE jól halad. Mikor az első negyedéves bizonyítványt megkapták, csalódottan látta, hogy az tele van C-vel és D-vel [az ötfokú skálán A a legjobb, E a legrosszabb eredmény]. Azon nyomban bement a tanárokhoz, s rákérdezett, miért álltatták azzal, hogy TERRENCE jól halad, amikor ilyen gyengén teljesített? Az összes tanár lényegében ugyanúgy válaszolt: ´Miért elégedetlen? TERRENCE számára a C kiváló. Nem kellene őt túlzott elvárásokkal terhelnie.´”
Lisa Delpit szerint a követelmények leszállítása elfogadhatatlan. Belátva, hogy a hatalom a többségi kultúrához és annak nyelvezetéhez kötődik, az oktatás céljaként a többségi kód minél magasabb szintű elsajátítását kell kitűzni. Nem mindegy azonban, hogy mindezt hogyan tesszük; ha hiányzik a két kultúra közötti híd, könnyen úgy járhatunk, mint az itt idézett szereplők:
„...egy óvónő azzal gyötörte a három-négyéves gyerekeket, hogy megtanulják a helyes választ a köszönésre: ´Jó reggelt, hogy vagy?´, a válasz: ´Köszönöm szépen, jól.´ Egyik reggel odaállt az ajtó mellé, és köszöntött egy hároméves fekete kisfiút, valahogy így:
ÓVÓNŐ: Jó reggelt, Tony! Hogy vagy?
TONY: Hát, jól!
ÓVÓNŐ: Tony, azt kérdeztem, hogy vagy?
TONY: (kicsit emelt hangon) Hát jól.
ÓVÓNŐ: Nem, Tony, azt kérdeztem, hogy vagy?
TONY: (mérgesen) Már megmondtam: jól. Többet nem mondom.”
A Mások gyermekei című kötet megmutatja, milyen attitűddel legyünk jelen, hogy feltáruljon számunkra az adott kisebbségi kultúra értékvilága, működése. Meggyőz arról, hogy a kisebbségi tanuló számára méltányos, esélyteremtő oktatás nem építhető fel a szóban forgó kultúra megismerése nélkül.
„...sok afroamerikai tanár a nyugtalan gyerekeket inkább közvetlen és határozott módon utasítja, ekképpen: ´Ezt nem akarom hallani. Ülj le, maradj csöndben, és fejezd be a munkádat! Most!´ Nemcsak az utasításaik határozottak, de ezzel ki is fejezik az osztály fölött gyakorolt nagy személyes hatalmukat. Ezzel szemben a középosztálybeli európai és amerikai tanárok valami ilyesmit mondanának: ´Leülnél végre, hogy befejezd a dolgozatod?´, közvetett módon adják az utasításaikat, ezzel a szerepük státusát kisebbítik. Az afroamerikai gyerekek nagyobb valószínűséggel engedelmeskednek az előbbi, egyenes és határozott utasításnak, míg az utóbbi burkolt felszólításról valószínűleg tudomást sem vesznek. Ennek részben az a magyarázata, hogy az előbbi hasonlít az otthon hallottakhoz, a második viszont sok gyerek számára úgy hangzik, mintha az illető nem merne egyenesen kérni (tehát nem érdemel tiszteletet).”
„Sok kutató és osztálytanító leírta már a „nonverbális indián gyereket”. Ezekből a leírásokból gyakran kimarad az, hogy ők is ugyanúgy szeretnek beszélni, mint bármely másik gyerek, ők is szeretik megosztani a tudásukat másokkal, csak számukra fontos a megfelelő szövegkörnyezet – például a kis csoportok. Ha nem a megfelelő kérdést tesszük föl, vagy az egész osztály előtt kérdezünk, akkor sok őslakos amerikai nem, vagy csak néhány szóban fog válaszolni. Így előfordul, hogy a tanárok nem szólítják fel az őslakos amerikaiakat, hogy megkíméljék őket a kellemetlenségektől, ezért ezek a gyerekek nem kapnak elég lehetőséget tantárgyi tudásuk megvitatására és bemutatására.”
Végezetül, példa a kultúrák közötti hídverésre:
„D., egy őslakos tanár mesélt egy történetet arról, milyen kétnyelvű pedagógiai asszisztensnek lenni egy angol tanár mellett. A tanár szerette volna megjeleníteni a gyerekek kultúráját az osztályban. Megkérte D.-t, hogy írja le a táblára a csapdakészítés menetét, hogy a gyerekek technikaórán csapdákat készíthessenek. D. azt mondta, ő is szenvedett, amíg sikerült leírnia az utasításokat, de a gyerekek aztán valóban szenvedtek. Az utasításokat teljesen követhetetlennek találták. Végső csalódottságában D. szerzett egy csapdát. Részeire szedte, és engedte, hogy a gyerekek nézzék, hogyan rakja össze. Egykettőre sikerült mindenkinek elkészítenie a csapdáját. A puszta szöveg alapján történő tanulás távol áll a saját kultúrájuktól, olyan idegen tőlük, hogy gondos pedagógiai segítség nélkül nem tudják a kettő közti átmenetet megvalósítani.
Egy másik őslakos tanár elmesélte, hogy ezt az átmenetet, amikor írásos utasítás alapján kell dolgozniuk, úgy értette meg, hogy leíratta velük, hogyan kell eljutni a falu egyik helyétől a másikig. Amikor készen voltak, kivitte a gyerekeket az iskolából. Persze a gyerekek olyanokat írtak, amiket csak bennfentesek írhatnak, jól ismerve a környezetet. Jót nevettek, és egyre nehezebb és nehezebb feladatokon keresztül próbálták világosan kifejezni magukat. Eljátszotta, hogy ő kívülálló, egy gussak (fehér ember), aki csak szövegből próbál tanulni. Hamar megtanulták, hogy a megszokottól eltérően kell bánniuk a szavakkal, ha azt szeretnék, hogy az üzenetük célba érjen.”
A bemutatott tapasztalatok széles köre segít, hogy egy percig se higgyük el: receptet kaptunk. Recept nincs, hiszen a válaszok az adott közeg szükségletei tükrében születnek meg. Van viszont a pedagógiai fejlesztést és az osztálytermi munkát jellemző attitűd és szakmaiság, melynek néhány jellemzője: az előítéletmentes érdeklődés és az érintetteknek a fejlesztési folyamatba való bevonása, a curriculum saját kultúrára alapozott megközelítése, a magas követelmények támasztása mellett magas szintű segítség biztosítása.
Mindezt érdemes lenne itthon is végiggondolni. A roma tanulók iskolai esélyeiről szóló érdemi diskurzus a 2010/11-es nemzeti tanévben mintha lekerült volna a napirendről. Lisa Delpit könyve kiváló muníció lehet a diskurzus felelevenítéséhez, alapvető szakmai kérdéseink megvitatásához.
Lisa Delpit könyve letölthető innen.
Földes Petra
-- Linkek
-- » Kommentálom
Hozzászólások
juli | 2011. július 6. Kedves Mari! Nekem úgy tűnik, egyre messzebbre sodródunk ettől az igénytől. Talán a nehezedő körülmények hatására egy erősödő elszemélytelenedés érezhető olyan helyeken is, ahol az embernek, a gyereknek kellene a központban lennie (egészségügy, iskola). S. Maria | 2011. július 6. Minnel tobbet bolyongunk a vilagban, minnel tobb “mas embert” (es "masok gyerekeit") ismerunk meg, annal vilagosabb lesz szamunkra hogy a tarsadalmi es szemelyes boldogulashoz az embereknek mindenutt kozel azonos szuksegleteik vannak.
Nem vitathato ezek kozott a biztonsag, a valakihez tartozas es az egyenranu emberi lenykent valo elismertseg fontossaga. Meg merem kockaztatni hogy a szeles korokben hasznalt Maslow piramis – mely elnagyoltan fiziologiai, a biztonsag utani vágy, a szeretet es valakihez vagy valahova tartozas, elismeres/onerzet valamint az onmegvalositas altalanos emberi szuksegleteit mutatja be– nem is igazan pontos ha egy diszkriminativ tarsadalomba vetett szemely pszichologiai es fiziologiai/ fizikai ellehetetlenuleset nezzuk.
Sajnos tul gyakran figyelheto meg hogy az el nem fogadottsag a pszichologiai es fiziologiai problemakon tul egy szemely (vagy embercsoport) tarsadalmi ellehetlenuleset kovetoen szocialis es szemelyes ertelembe vett halálhoz vezet.
Lisa Delpit, mint pedagogus, tanuja annak hogy az “el-nem-fogadottsag” mit jelent a gyerekek szamara. Ha megprobaljuk tovabb gondolni hogy szamunkra mit jelent a diszkriminacio tapasztalata, talan megertjuk ennek gyilkos erejet es megprobaljuk eltorolni es nem tamogatni sajat kozossegeink szintjen mas emberek diszkriminaciojat. Talan egyszer eljutunk oda, hogy amit nem kivanunk magunknak, nem tesszuk masokkal. Lehetseges ez?
L. Ritók Nóra | 2011. július 2. Köszönöm a letölthetőséget is....És most még jobban sajnálom, hogy nem lehettem ott a programon. |
Utolsó üzenetek:
 ofoe Kedves Márta! Íme a válasz, amit a PDSZ jogi szakértőjének segítségével adunk meg.
Az Nkt. 62. § (5) bekezdése szerint a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben pedagógus-munkakörökben
dolgozó pedagógus heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (a továbbiakban: kötött munkaidő). A 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet
17. § (5) bekezdése szerint "a (4) bekezdésben meghatározottak alapján az egy pedagógusnak elrendelhető tanórai és egyéb foglalkozások,
pedagógiai szakszolgálati közvetlen foglalkozások száma egy tanítási napon a kettő, egy tanítási héten a hat órát nem haladhatja meg. A
neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, óvodapedagógus esetében a kötött munkaidő felső határa felett eseti helyettesítés a (4)
bekezdésben foglaltak alapján rendelhető el, egy pedagógus számára tanítási évenként legfeljebb harminc tanítási napra, óvoda esetében egy nevelési éven belül legfeljebb harminc napra." A fentiekből következik, hogy nem teljes héten nem 26 órával kell számolni, hanem időarányosan, mivel ekkor a heti munkaidő 40 óránál kevesebb.
Az összevont helyettesítések esetében a Kjt. 24. § (1) bekezdését kell alkalmazni, amely szerint, ha a közalkalmazott munkaköre ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős többletmunkát végez,
illetményén felül a végzett munkával arányos külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti.
Reméljük, segítettünk.
--
Márta Szeretném megkérdezni, hogy ha egy munkahét nem minden napján dolgozunk, mert pl. munkaszüneti nap ( Nagypéntek), vagy szabadságot írt ki a vezető ( tavaszi szünet utáni nap), esetleg 1-1 tanítás nélküli munkanap esik a hétre, akkor is csak a 26 óra feletti helyettesítés számít bele abba a bizonyos 30 napba, amely felett már fizetni kell a helyettesítésekért? Nem kell ilyen esetekben arányosan csökkentve számítani a heti kötött munkaidőt, tehát nem max. 26-ban meghatározni? Az iskolavezetés szerint nem. :( Szerintem ez olyan, mintha ledolgoztatnák velünk pl.a szabadságot. Pl. egy nap a héten nem tartottam órákat, mert osztálykiránduláson voltam. Ezen a napon lett volna 4 órám, de mivel nem tartottam meg, azon a héten csak 22 órám volt, 4 óra helyettesítést is kiírhatnak, ami 26 óra alatt van, tehát nem is számít helyettesítésnek. Az összevont helyettesítések pedig egyáltalán nem számítanak nálunk helyettesítésnek. Rendben van ez így?Nagy a káosz. Senki nem tud semmit.Válaszát előre is köszönöm
--
 Eleonóra Kedves OFOE!
Nagyon szépen köszönöm a válaszukat! :-)
Üdvözlettel: Németh Eleonóra
--
ofoe Kedves Eleonóra! Kicsit bonyolult a helyzeted mert a pedagógus munkaköröd alapján jár Neked a 21 munkanap alapszabadság, és a 25 munkanap pótszabadság. Az ápoló munkakör alapján viszont évi 21 munkanap alapszabadság és a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerint a fizetési fokozatoddal egyenlő számú munkanap pótszabadság illet meg. Ugyanis a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek c)pontja alapján a kollégiumi ápoló munkakörben dolgozóknak nem jár az évi 25
munkanap pótszabadság, erre ["c) a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörök közül a pedagógiai asszisztens,szabadidő-szervező, gyermek- és ifjúságvédelmi felügyelő, pedagógiai
felügyelő, gyógypedagógiai asszisztens, pszichopedagógus, gyógytornász,munkakörben foglalkoztatottak jogosultak. (A válaszadásban a PDSZ jogi szakértője volt segítségünkre.)
--
 ofoe Kedves Krisztina! Nagyon nehéz a konkrét helyzet pontos ismerete nélkül érdemi tanácsot adni, de megpróbálom. Az első lépés valóban átgondolni azt, hogy Te magad mennyiben vagy felelős az adott problémáért. A figyelmeztetőkkel, intőkkel csak a saját feszültségedet oldod némileg, eredményt nem tudsz elérni. Gondold át, hogy melyik ponton romlott el a kapcsolat az adott csoporttal, eleve így fogadtak, vagy menetközben történt valami. Az a soraidból kiderül, hogy nincs köztetek bizalmi kapcsolat, tehát kommunikáció helyett hadakoztok. Időt kellene szánni arra, hogy a problémát tisztázzátok, megállapodásra jussatok a közös megoldás módjában. Ennek vannak különböző technikái. Fontos, hogy ne személyes sértésként kezeld az ügyet, hanem közös megoldandó problémaként. Nem ördögtől való, amit a kollégáid tanácsolnak, hogy fordulj pszichológushoz, aki segíthet azon, hogy a Benned való görcsöt fel tudd oldani. Amíg Te magad nem jutsz túl ezen a görcsön, nem tudod kézbe venni az ügyeket. Ezek a diákok már nem kamaszok, fiatal felnőttek, nekik is fontos, hogy eljussanak az érettségiig, és matematikából is elérjenek egy bizonyos szintet. Ez lehet az a közös ügy, amin együttesen és nem egymás ellenében kellene dolgoznotok. Szívesen levelezek erről Veled privátban is, ha akarod, de nem minden részlet tartozik a nyilvánosságra. Jelezd, ha ezt szeretnéd. Üdvözlettel Szekszárdi Juli
--
László Krisztina Kedves OFOE!
Nem tudom mennyire válaszolható meg a kérdésem. Egy középiskolában tanítok, heti 27 órában matematikát, 8 érettségis csoportnak. (Plusz a korrepetálások, plusz a helyettesítések.) Nagyon szeretem a diákjaimat, de mint mindenhol, ahol emberek vannak, előfordulnak konfliktusok. A kb 110 diákból, akiket két éve tanítok, van kb 15, akik állandóan csak a hibát keresik a munkámban, agresszíven és lekezelően bánnak velem, sokszor megaláznak a csoport egésze előtt. Amikor esetleg szaktanári figyelmeztetést adok nekik, akkor hangosan kiröhögnek, hogy az ő szüleiket ez nem érdekli. (Ezek a diákok már 17-19 évesek, mivel a nyelvi tagozat nulladik évfolyama egy évvel megnöveli a középiskolai tanévek számát.) Semmivel nem tudom őket sem motiválni, sem fegyelmezni, tönkre teszik az óráimat.) Hiába fordultam az osztályfőnökökhöz segítségért, mind ők, mind az igazgató-helyettes és a munkaközösség vezető szerint, ez az én hibám, azért viselkednek így velem, mert ez "belőlem jön". Közben az iskolából folyamatosan mennek el a tanárok, és hiába keresett a szakom, (angol-matek) úgy érzem, hogy nem becsülik meg a munkámat. Hiába az a kb 90 diák aki jól teljesít, (nem egy dícséretes 5-ös is van, és emelt matematika érettségi előkészítő csoportok is), hiába a rengeteg dolgozat, számonkérés, ingyen korrepetálás, rendszeres, hogy káromkodva, csapkodva, üvöltözve csapják az asztalomra a kijavított dolgozatot, mert az nem négyes, hanem csak hármas. És közben a vezetőség, az osztályfőnökök és a munkaközösség vezető szerint is, nekem kell változtatnom, pszichológushoz mennem, mert engem nem lehet elviselni. Meg kell jegyezzem, ezek az emberek 25-30 éve vannak ebben az iskolában. Ez a matematika státusz, amit én megkaptam 2 éve, egy előző iskolavezetéstől, már nagyon régóta, úgymond, "forgó hely" volt, mert - más tanárok elmondása szerint - mindig "volt valami probléma a matek tanárokkal". Minden más matematika tanár az iskolában, már 10-20-30 éve itt tanít.
Nem igazán tudom, mit kezdhetnék a problémával. Tudnának esetleg tanácsot adni?
Köszönettel: Krisztina
--
Eleonóra Kedves OFOE Csapat!
Segítséget szeretnék kérni, azzal kapcsolatban, hogy egy egyházi iskolában dolgozom, mint 50% kollégiumi felügyelő, 50% kollégiumi ápoló. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben számomra mennyi szabadság jár? Tavaly fél állásban tanítottam, akkor járt a pedagógusi szabadság, itt úgy olvasom, ebben a munkakörben is jogosult lennék.?
Köszönettel: Németh Eleonóra
--
ofoe Kedves Zoé! Nagyon örülünk, ha csatlakozol hozzánk.
A jelentkezési lapot a következő linken találod. A kitöltött és aláírt lapot szkenneld be, és küldd el az osztalyfonokok@gmail címre. Ha a szkennelés problémát okoz, küldheted postán is: OFOE, 1025 Budapest, Zöldlomb u- 56/a. Üdvözlettel az egyesület elnöksége.
--
Németh Zoé Kedves OFOE Csapat,
hogy lehetek az Egyesület tagja?
--
ofoe Kedves Emese! Amennyiben 1958. szept. 1. előtt születtél, automatikusan a Ped. II-be kerülsz, egyébként pedig a Ped. I-be. A fizetési kategóriát ugyanúgy kell megállapítani, mint a közalkalmazotti fizetési fokozatot: az eddigi közalkalmazotti jogviszonyaid, illetve
olyan munkaviszonyaid alapján, amelyek alatt már rendelkeztél a jelenlegi munkaköröd betöltéséhez szükséges végzettséggel. Ha volt 1992. júl. 1. előtt munkaviszonyod, az is beleszámít, ha ezek alapján jó az 5-ös besorolás, akkor a Ped.
I. fokozat 5. kategóriájába fogsz kerülni. Az illetményalapot az egyetemi végzettség alapján kell megállapítani,ez a 101.500 Ft.
vetítési alap 180%-a.
A mailedre küldünk egy bértáblát is. (A választ nagyon szépen köszönjük a PDSZ szakértőjének.)
--
  Kommentek |
|
Tovább...
Link küldése