OFOE a Facebook-on
Nyomtatóbarát változat Link küldése
2011. október 10.
» Hozzászólások (10)

Mit nem teszek egy tanteremben?

3. Sosem érzem úgy, hogy szuper pedagógus vagyok

„Nem vagyok normális! Nem vagyok tökéletes! Nem akarok hibátlan lenni! Nem akarok mindenkinek, pláne bárkinek megfelelni!”
Vavyan Fable

A pályám során rengeteg órát láttam más kollégáktól. Voltak közöttük nagyszerűek és csapnivalók is. Előfordult, hogy előre bejelentett időpontban mentem valamelyik tanártársam órájára, de olyan is volt, hogy csakúgy „ott ragadtam”. Máskor teljesen váratlanul estem be – mert akkor értem oda, és tudtam, hogy a kollégám bármikor szívesen lát.

A kirakatórákat soha nem szerettem: bár tanulni sokat lehetett belőlük. Hiszen – ha máskor nem is – ilyenkorra az illető összeszedi magát, és teljes arzenálját igyekszik belezsúfolni a 45 percbe. Erre még az is készül, aki máskor soha. Leginkább a váratlan látogatásokat kedvelem (magam is rendre mondogatom kollégáimnak, hogy jöhetnek, bármikor szívesen látom őket). Ezeken nem tervezett látogatásokon lehetek ugyanis leggyakrabban tanúja olyan ihletett pillanatoknak, amelyeket a pedagógus és osztálya közösen él meg. Ilyenkor kerülnek elő olyan mozzanatok, rutinok, módszerek, eljárások, apró ötletek, amelyeket érdemes adaptálni, „ellopni” a saját gyerekeim számára. Ezekből folyamatosan tanulhatok, és ilyenkor bizonyosodik be, hogy van mivel bővítenem a tudásomat.

Pályámon fordulópont volt a többségi iskola után a gyógypedagógiai intézménybe kerülve megtartani az első órákat. Itt ugyan senki nem figyelmeztetett, hogy „Te figyelj, ez itt nem működik, próbáld meg inkább így, vagy úgy!”, mégis éreztem, hogy valami nem elég jó. Működtek ugyan a korábban alkalmazott módszereim, de nem elég hatékonyan. Az ép intellektuson kipróbált eszközök nem vallottak ugyan kudarcot a sérült elmén, de nem is győztek. Nem volt vesztes csata, de megnyert ütközet sem.

Bár alapvetően hűséges vagyok mindenben és mindenkihez, akkor mégsem tudtam, hogy hosszú távra tervezzem-e ottlétemet, vagy előbb-utóbb elmegyek innen. Hiszen a pedagógus is sikerélményekre vágyik: olyan kézzelfogható eredményre, mely objektív, mérhető, látható, érezhető, bizonyítható. A többségi iskolában elballagó osztályom későbbi életében való helytállása mérhető volt. Felvételük a felsőoktatásba, erkölcsös és „normális” viselkedésük a különféle helyzetekben igazolta munkám eredményességét. De mit mérhettem volna a sérült gyereknél? Mekkora sikernek számíthat, ha megtanítom WC után kezet mosni, köszönni, és heti egy angol órával kimondatni vele a választ a ’What’s your name’ kérdésre?

Megszerettem azonban nagyon ezeket az elveszett gyerekeket, segíteni akartam rajtuk. Az okosabbakon azért, hogy visszakerülhessenek erről a vakvágányról a valahova tartóra, a butácskábbakon pedig azért, hogy megtalálják majd életükben az értelmet, képesek legyenek megállni a lábukon, ha már nem lesznek mellettük az őket segítő, felügyelő, szerető szülők (ha egyáltalán van nekik ilyen). Szomorú tény, hogy az ott töltött közel 15 évem alatt csupán egyetlen esetben került vissza gyerek a többségi iskolába, akkor is a szülő íratta át.

Akkor tudatosodott bennem, hogy ezekben az iskolatípusokban nem csak felzárkóztatni kellene, hanem tehetséggondozást is végezni, megpróbálni esélyt adni az arra alkalmasnak látszó gyereknek, hogy majd „normális” életet élhessen. Végzős tanítványaink jog szerint mehetnének bármelyik középiskolába, ha felvennék őket. A nyolcadik osztályra azonban akkora hátrányt halmoztak fel ép társaikkal szemben, ami már nem tolerálható a legjobban integráló iskolákban sem. Így maradnak számukra a speciális szakiskolák, ahol olyan szakmákat tanulhatnak, amelyekben aztán nagy eséllyel nem tudnak elhelyezkedni, legfeljebb segédmunkás válhat belőlük.

Változni kellett és változtatni. Az első lépés a gyógypedagógiai tanár szak elvégzése volt, hogy a megfelelő módszereket elsajátítsam, és ezeket a magamhoz és a tanítványaimhoz igazítsam. A második lépés a szakirodalom megismerése: igyekeztem a lehető legtöbb publikációt elolvasni, megérteni, értelmezni, hasznosítani a bennük rejlő kincseket. A harmadik lépés a folyamatos továbbképzés vállalása bármilyen áron.

A pedagógus továbbképzésekre szánt összeg annyira kevés volt (és ma még kevesebb), hogy az ilyen egyéni akciókra a legtöbb esetben nem jutott pénz. A legpozitívabb válasz az lehet a munkáltató részéről, hogy ha meg tudod oldani óracserékkel (feketén, mert természetesen itt is „csalni” kell), és kifizeted, akkor mehetsz, de a sulinak nincs egy fillére sem rá. Így hát mész a saját költségeden, ha megengedheted magadnak. Ha nincs családod. Ha kicsit jobban keres a párod. Ha nem pedagógus ő is.

A továbbképzések egyik legnagyobb előnye az, hogy az új ismereteken túl vitalizál, hitet és erőt ad a folytatáshoz. Hogy megszilárdítja benned a meggyőződést: jó, amit csinálsz, vagy éppen ellenkezőleg, elgondolkodtat, hogy lehet másképpen: egyszerűbben, élvezetesebben, könnyedebben célt érni. A mai iskolákban ugyanis nincs áttekinthető értékelő rendszer annak ellenére, hogy szinte mindenütt működik valamilyen minőségbiztosítás. Őszinte kritikát nem nagyon kapsz, dicséretet is alig, az sem biztos, hogy őszinte, és nem csak udvariassági gesztus.

Mindenképpen hasznos lehet még egy egyszerű beszélgetés is külső kollégákkal – vagy akár a sajátjaiddal. Éppen ez az, ami a mai iskolákból oly gyakran hiányzik. Nem érünk rá, sokszor elrohanunk még a gyerek mellett is. És még csak elmarasztalni se nagyon lehet a másodállást kényszerűségből vállaló kollégát, aki nem tud megélni a fizetéséből, ezért fut a második munkahelyére ahelyett, hogy a dolgával, a hivatásával foglalkozna. Ahelyett, hogy a tantestület akár mikrocsoportokban megbeszélné a gyerekek problémáit, közösen keresne megoldásokat ezekre. Az ilyen megbeszélések ma rendkívül ritkák. Már nem maradunk ott a tanítás után az iskolákban, hogy egy-egy tea vagy kávé mellett megbeszéljük közös dolgainkat, kibeszéljük magunkból az aznap történteket, ötleteket adjunk egymásnak, és javaslatokat fogadjunk el a többiektől. A változás igénye kevesekben mutatkozik meg, a továbbképzéseken rendre ugyanazok az emberek jelennek meg, akik amúgy is hajlanak a változásokra.

Sosem szabad ezen a pályán „kész”-nek érezni magunkat. A világ folyamatosan változik és változnak a gyerekek is. A gyerek olyan, mint a nyersfa, amiből nekünk kell valami csodát kifaragni, hiszen benne magában rejlik a csoda. Mint Michelangelo köveiben, aki csak a „felesleget” faragta le Dávidról. De ostobaság ugyanazzal a szerszámmal próbálni megművelni a mindig más tulajdonságú fát. Tudja ezt minden barkácsoló, minden asztalos, minden erdész, fával dolgozó szakember. Miért nem tudják akkor a pedagógusok?

A Kolléga szentül meg volt győződve arról, hogy amit tesz, az úgy helyes, mert ő közoktatási szakértő, meg munkaközösség-vezető, meg tanácsadó az ilyen-olyan oktatási cégnél, meg ő Ő. És valóban: szakmai eszköztára tele volt, és állandóan csőre töltve. A gyerekek mégsem szerették, sőt, utálták az óráit, és őt magát is. Pedagógiai kérdésekben rendre kioktatta a „beosztottjait”, erőszakos stílusa is azt éreztette mindenkivel, hogy minden úgy helyes, ahogyan ő teszi. A tétova, felvetésre például, miszerint mégsem kellene erőltetni a kooperatív technikát négyfős osztályokban, nem adva lehetőséget más alternatívára (például a szabadtanulás alkalmazására), elutasító és kiokító választ adott.

Jó lett volna elcsalni őt mondjuk egy kalandpedagógiai tréningre, esetleg a suliban tartani egyet a teljes tantestületnek, hiszen a nagy forradalmak is kicsiben kezdődnek. Egyszerre hatalmasat lépni nem lehet, sok-sok apró lépésből, próbálkozásból áll össze az utunk. Jó esetben elég egy tantestületben néhány új szemléletet hozó ember, és megforgathatjuk az egész világot! Rosszabb esetben persze nem változik semmi, a képzés vagy tréning anyagai, élményei a bezárt fiókokban végzik. De hinni kell ez ellenkezőjében!

A változás szükségszerű: minden pedagógus, a legjobb is, eljut egyszer vagy többször oda, hogy érezni kezdi: valami nem úgy működik, ahogyan kellene. Az lenne a jó, ha a hibát ilyenkor magunkban keresnénk, és a felelősséget nem a gyerekekre hárítanánk.

Hogy mikor vagyunk teljesen készen? Azt gondolom, hogy igazából sosem. Persze lehetnek jó gyakorlataink, melyeket például egy pályakezdőnek tőlünk kellene eltanulnia, tőlünk: idősebbektől, sok-sok évnyi gyakorlattal, megoldott problémával a hátunk mögött, ám ez ritkán van így. A törekvést a változásra, a kényszert a megújulásra nem nélkülözheti egyetlen pályán levő sem!

Én sajnos maximalista vagyok sajátmagammal szemben. Ez még nem lenne akkora baj, ebbe csak én halok néha bele. Nagyobb problémát jelent azonban, hogy másokkal szemben is ilyen vagyok.. A gyerekekkel úgy, hogy tisztában vagyok, mit várhatok el tőlük, ehhez képest legyen maximális a teljesítményük, de legalábbis próbálják meg, törekedjenek a többre és jobbra. A „Soha ne add fel!” szemléletet tanítom, ezt nevelem beléjük.

A kollégáimmal szemben azonban sajnos nem tudok ennyire toleráns lenni. Van egy minimum, amit minden pedagógustól elvárok, és ennyi év után sem tudom elfogadni, ha nem így van. Például alapvetőnek tartom, hogy minden pedagógus differenciáljon – mindenféle szempontból: anyagban, eszközben, módszerben stb. – mert a gyerekek folyamatosan változnak, és minden osztály különböző. Hogyan lehetséges ugyanazt a tanmenetet használni 5-10-20 éven keresztül és csak akkor változtatni rajta, ha az oktatáspolitika megköveteli? Hol van akkor itt az igény a többre, jobbra?

Gondoljunk csak bele! Saját gyermekünket várjuk. Az elsőt. De lehetne akár a harmadik is – megéltem ezt is. Mennyire izgatottak vagyunk?! Nem tudjuk, hogy minden rendben lesz-e, megfelel-e tudásunk, rendelkezünk-e elég ismerettel a neveléséhez. S mikor megszületik a pici, azonnal egy csomó problémával találjuk szembe magunkat, még akkor is, ha ő már a sokadik csemete a családban – sőt, akkor még inkább! Nevelünk már kettőt és megjön a harmadik, aki teljesen más. A helyzet is más. A testvérek jócskán megnehezíthetik a dolgunkat akkor is, ha „megfelelően” előkészítettük a kicsi érkezését.

A pedagógiában miért lenne ez másképp? Ott is gyerekek vannak, mindig mások, évről-évre mások. Ha egy szülőnek folyamatosan tanulnia kell gyermekétől, akkor a pedagógus miért nem tanul a tanítványai válaszaiból, reakcióiból? És ha saját gyermekünk olyan problémát okoz, amit elsőre nem tudunk megoldani, akkor elfogadjuk ezt? Ugye nem. Akkor miért nem tesszük ugyanezt az iskolában, a ránk bízott gyerekek érdekében?

A példa azért is jó, mert amit nem tudok megoldani a saját családomban, azt nem fogom tudni megoldani osztályomban sem. Biztos, hogy nagyobb tapasztalattal és több szakmai ismerettel, tudással rendelkeznek azok a pedagógusok, akik maguk is szülők. Amit a saját gyerekeddel nem tudsz megértetni, amit vele nem tudsz elfogadtatni, arról miért gondolod, hogy a másik gyerekével sikerülhet?

Az egyik legnagyobb hibának az önmagunkkal való megelégedettséget tartom. Igyekszem elkerülni.

Leiner Károly

--

--

Linkek

--

 » Kommentálom
 Kommentálom «
Várjon...

A hozzászólások megengedett tartalmával kapcsolatban lásd kommentelési irányelveinket.

Hozzászólások

zoldbeka | 2011. október 21. | leinerk[kukac]freemail[pont]hu
anarchista: megértem az elkeseredést, de igaza van Julinak, a hit vagy megvan bennünk, vagy nem. Ha nem, akkor talán ...
Katka, magam is így jártam, mégis: a távozásom után is megmaradtak, sőt, életre keltek azok a programok, melyeket magam találtam ki, vagy hoztam magammal egy-egy továbbképzésről, mert azért lehet ott is kincsekre bukkanni. Az elvetett mag mindig kicsírázik, de hogy lesz-e belőle bármi is, no az múlik rajtunk. Ehhez kell talán a hit: hinni, hogy minden gyereken rajta lesz a kezünk nyoma és ez egyben a legnagyobb felelősségünk.
anarchista | 2011. október 21.
Már ma is anarchia van az iskolákban: a vezetők és sleppjük érdekeik védelmében még a gyerekeken is átgázolnak. A rossz pedagógusok naponta ölik meg a gyerekek álmait, jövőjét, sokszor együtt (nem) működve a családokkal. Az oktatáspolitikának a legutolsó a gyerek, csak a címek, titulusok a fontosak, a munka, a letett teljesíítmény, a gyerekek egyáltalán nem. Az iskolák vegetálnak a finanszírozási problémák miat, a fiatal pedagógusok rövid idő alatt elmennek a pályáról, az idősebbek alig várják a nyugdíjat (ha még lesz). Ez nem anarchia?
Juli | 2011. október 19.
Kedves Katka és "anarchista" nicknéven bemutatkozó kollégánk! Valóban nehezen mozdíthatók a pedagógusok manapság tréningekre, továbbképzésekre, s ennek számos nem csupán bennük rejlő magyarázata van. Az általános hangulat elkeseredett, lehangoló, kezdünk valamiféle túlélőtáborra emlékeztetni. No de a gyerekeket mégsem lehet rideg marhatartásra fogni, és nem mentség a felnőtt társadalom számára, hogy most éppen "nihil" van. A többi ember (diákok, szülők, kollégák) ugyanabban a katyvaszban ül, mint mi, és a felelősség alól nem mentenek fel a körülmények. Mindenkinek meg kellene tennie, ami rajta áll, és ami az erejéből telik. A cikk szerzője sem birtokai jövedelméből, hanem a munkabéréből él, és teszi nem is egyszerű dolgát, ráadásul fogyatékos gyerekekkel. Persze hitek maguktól senkiben sem teremnek, de talán mégiscsak ad némi erőt, hogy azért sok nagyszerű ember képes még ma is működni a pedagóguspályán. Rajtunk is múlik, hogy mi történik velünk, nem tekinthetjük magunkat csupán szerencsétlen áldozatoknak. Tudom, hogy banálisan hangzik, amit itt írok, de esetleg el lehet gondolkodni rajta. Az anarchizmus meg sehová sem visz, maximum összeomláshoz, romboláshoz.
anarchista | 2011. október 18.
Kit érdekel ebben a nihilben, hogy jó-e a ped. vagy sem? Lassan csak gyerekmegőrzők vagyunk, a nevelés-oktatás régóta nem fontos. A gyerek sem. Fáznak, éheznek, nyomorognak, valóvilágon nőnek fel! A pedagógus meg egy hülye barom, aki ingyen dolgozik nagyon sokat. Egyre többet, egyre rosszabb körülmények között. Kinek fontos, hogy etikus-e, jó-e? Életben kell maradni kérem szépen!
katka | 2011. október 16.
Én megpróbáltam elcsalni a kollégáimat régebben ilyen tréningekre, de hiába, mert mozdíthatatlanok voltak. Ma még inkább azok. Mintha nem is élnének, egy csomó zombi, akik túlélni akarnak a kisebb zombikkal, a gyerekekkel együtt. Persze nem mindenki ilyen, de a többségük sajnos igen. Nem hiszek már abban, hogy változni fog itt bármi is. De kellenek az ilyen, hitet és erőt adó, írások.
tanarbacsi | 2011. október 13.
Ilyen okosok nálunk is vannak. Ők a mindentudó szuperpedagógusok, akiknek joguk van csicskáztatni, kioktatni a többieket. Jószerivel ők visznek mindent , miközben mi az iskolát a hátunkon cipeljük és működtetjük. Ők a tanácsosok, főtanácsosok, osztogatják egymás közt a zsíros posztokat, kitüntetéseket, miközben mi mint a rabszolgák dolgozunk. Miylen jó lenne, ha sokan lennének olyanok, akik még hisznek egy mindent elsöprő vltozásban, mikor ezek az emberek elmennek végre a pályáról! És egyre többen lesznek olyanok, mint a cikk írója! Köszönöm!
Gyula | 2011. október 12.
Hitet, erőt, újra kedvet adott, hogy ezt a szeretett-gyűlölt hivatást folytassam. Köszönöm!
Éva | 2011. október 11.
Éppen ma, egy rosszul sikerült ofi óra után csak ültem az üres tanteremben és azon gondolkodtam, hogy vajon alkalmas vagyok-e az osztályfőnökségre. Először haragudtam a gyerekekre, aztán valami megszólalt bennem és a küzdés felé vitt. A tanáriban kétségbeesetten kértem segítséget, de csak közhelyeket kaptam. Ettől másféle kétségbeesés tört rám.
Úgy éreztem magam, mint egy fuldokló, aki csupán sajnálkozó sóhajokat kap: Hát igen, ilyen a mélyvíz!
Este itthon kisebb csodát remélve felléptem ide és elolvastam a "Mit nem teszek egy tanteremben?(1-2-3)" c. írásokat. A csoda megtalált. Köszönöm. Nagyon sokat segített. Nem csak rajtam persze, hanem 29 tizenhétévesen is, akik ugyanúgy kétségbeesetten keresik magukat, mint én a megoldást ma délután...
pályaelhagyó | 2011. október 11.
Ilyen emberekkel kellett volna találkoznom a tanárképzésben és akkor talán nem mentem volna el azonnal, ahogy betettem a lábam egy iskolába és szembesültem azzal, hogy a gyerekek melegedni járnak be és Alekosz a példakép, meg a győzike és teszem őrzésüket ingyen, bagóér, amiből simán éhen halok a nyugdíjig, mert akkor még azt hittem, ogy lesz nyugdíjam, de nem. és nem volt fizetésem sem, mert ne nevezzük a kezdőbért fizetésnek, legfeljebb alamizsnának.szóval be az egyetemekre az ilyen emebereket, akik valóban pedagógusok és nem csak a könyveik, címeik alapján azok!
csilla | 2011. október 10.
Elragadott és megerősített: köszönöm. Igaz, ma már családgondozóként dolgozom és küszködöm a rendszer dilemmáival. a vitákba belefáradok, de ez az írás, az ami a minimálisnak tűnő sikerélményben épp ma hihetetlen erőt adott. megfogtam a hajam és megemeltem magam. annyira kellett. köszönöm.
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.05.26.
Óriási az érdeklődés a nyári táborok iránt
A járvány miatt sok szülő használta fel a munkahelyi szabadságát, hogy a gyermekére vigyázhasson otthon, ezért ők nehezebben tudják majd megoldani a felügyeletet a nyári szünidő alatt....
(Forrás: magyar nemzet)
--
2020.05.22.
Negyedmillióért is találtunk nyári tábort, de az már tiszta Amerika
Minden akadály elhárult a nyári táborok útjából, mehetnek a gyerekek akár napközis, akár ottalvós táborokba. A bizonytalanság miatt így is kevesebben töltik majd így a vakációjukat, á...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.05.21.
Közalkalmazotti bértábla helyett titkos pontrendszer
lindult a szakképzésben dolgozó pedagógusok minősítése, ami majd az alapját képezi béreik meghatározásának, miután közalkalmazotti jogviszonyuk idén júliustól munkaviszonnyá alakul á...
(Forrás: Népszava)
--
2020.05.21.
Újranyíló iskolák: a tanárok szerint jó döntés
A kormány döntése meglepő, hiszen korábban egészen más opcióról volt szó: Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a hvg.hu-nak múlt héten arról beszélt, az oktatási akciócsoportban...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.05.21.
Lantos Gabriella: Tanárok és orvosok halálközeli élményei pandémia idején
Több százezer ember – tanárok, orvosok, ápolónők – azonnal megértette, hogy a magyar állam nincs többé. A közszolgáltatásokból csak annyi marad meg, amennyit ők személyesen meg tudnak...
(Forrás: 24.hu)
--
2020.05.19.
Jön a revans Gyöngyöspatáért: a Fidesz törvényt módosítana, hogy a szegregált diákok ne kaphassanak többé kártérítést
A gyöngyöspatai perrel csak egy szereplő járt jól, az a Soros-szervezet, amely az egészet kiagyalta, megszervezte és végigvitte - jelentette ki Horváth László miniszterelnöki megbízott, a...
(Forrás: 168 óra)
--
2020.05.19.
A gyermekmegőrzés nem váltja ki az otthoni tanulást
Megemelkedett az iskolai ügyeletet igénybe vevő gyerekek száma: míg a digitális munkarend első heteiben napi 3-400 diák, ma már 2400 tanuló veszi igénybe a gyermekfelügyeletet – válaszolta...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.05.19.
Csak egy jó kis válság kellett ehhez: óriási lehetőséget kaptak a magyar iskolák (interjú Vass Vilmossal)
Mennyi diákot ért el valójában a mostani munkarend? Mekkora volt a digitális eszközkielégítettség? Mennyire tudtak élni ezzel az új helyzettel a tanárok? Kik azok, akik innovatívak voltak...
(Forrás: Pénzcentrum)
--
2020.05.19.
Vissza az iskolába két hétre? Miért volna ez jó?
Az évet jobb lenne úgy lezárni, hogy személyes kontaktusban legyünk a kisgyerekekkel– foglalja össze egy borsodi tanító, miért is lenne jó egy tanév végi kéthetes „normál” iskola....
(Forrás: hvg.hu)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Erdélyi Virág! Úgy véljük, hogy ez a helyi vezetés (tankerület?) döntési joga. Az érintett kollégának pedagógiai végzettsége van, 6. osztályig az osztályfőnöki megbízatás jogossága sem lehet kétséges. A magasabb évfolyamokon nyilván nem lehet szakórája, nem biztos, hogy szerencsés, ha csak osztályfőnökként működik az adott osztályban. Hogy munkaközösségvezetőként be tudja tölteni a feladatát azon is múlik, hogy mi a munkaközösségvezető pontos feladatköre. Ha jó szervező, van megfelelő pedagógiai tudása, nem kizárt, hogy alkalmas a feladatra. Önmagában a szakvizsga és a középfokú vezetői végzettség nem garantálja a nagyobb hozzáértést főként az osztályfőnökséget illetően.

--
  Erdélyi Virág

Kedves Kollégák!
Lehet- e felső tagozaton osztályfőnöki munkaközösség- vezető az, akinek csak tanítói végzettsége van, amellyel max. 6 évfolyamon taníthat a műveltségterületének megfelelő szakon?
Mellesleg 3 éve van a munkaközösségben, ahol tőle 2 évtizeddel idősebb öt 50+os több diplomás, ped.szakvizsgás, ped.2 minősítésű, közoktatási vezetői végzettséggel rendelkező pedagógus van.

--
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  Doroginé Kiss Ildikó

Tisztelt Egyesület!
Nyelvtanárként 2019 szeptember közepétől december 20-ig (téli szünet kezdete) az én tanulócsoportomat összevontam az említett idő alatt táppénzen levő kolléganőm csoportjával heti 3 órában. Ez összesen 3 osztályt érintett, ami heti heti 9 összevont órát jelentett. Mikor rákérdeztem, hogy ezért jár-e túlóra íj vagy valami plusz bér, azt a választ kaptam, hogy nem mert az összevont órákért semmi sem jár. Ráadásul ugyanígy több mint három hónapot már a tavalyi évben is helyettesítettem ugyan így. Kérdésem, valóban nem jár az összevont órák után túlóra? Mit mond erről a jogszabály?
Üdvözlettel: Doroginé Kiss Ildikó, tanár

--
  OFOE

Kedves Láng Róbert! Ime a szabály
Mt. 123. § (1) A szabadságot esedékességének évében kell kiadni.

(2) A szabadságot, ha a munkaviszony október elsején vagy azt követően kezdődött, a munkáltató az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki.

(3) A szabadságot, ha a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az (1) bekezdésben meghatározottak szerint kiadni, az ok megszűnésétől számított hatvan napon belül ki kell adni.

(4) Az esedékesség évében kell kiadottnak tekinteni a szabadságot, ha igénybevétele az esedékesség évében megkezdődik és a szabadság következő évben kiadott része nem haladja meg az öt munkanapot.

(A választ Nagy Erzsébettől, a PDSZ szakértőjétől kaptuk.)

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek