OFOE a Facebook-on
Címkék

jog

2015. április 1-től az Eötvös Károly Intézet (ÉKINT) a Történelemtanárok Egyletével (TTE) ingyenes képzési programot indított pedagógusoknak, pedagógushallgatóknak és érdeklődő szülőknek az iskola és politika viszonyáról. (Jelentkezési határidő: október 30.)

Olyan természetességgel tiporjuk a másik ember jogait, olyan természetességgel nem törődünk még közvetlen környezetünk jogaival, érdekeivel sem, hogy azt rettentően fáj látni. Amikor a diák nem teszi el a mobiltelefonját, zavarja vele az órát és a pedagógus tehetetlen, mert el nem veheti a gyerek tulajdonjoga miatt, akkor a többi gyerek jogai sérülnek. Az egyén jogai érvényesítéséhez a törvényhez fordulhat (pedagógus mégiscsak elveszi, szülő feljelent…), a közösség pedig tehetetlen. (Leiner Károly)

A mese a legjobb műfaji közeg arra, hogy az egzisztenciális problémákat szimbolikus formában közölje, hogy nyíltan szóljon a gyermekhez, hogy megoldásokat kínáljon a problémáikra. Mély, merész és a gyermekirodalomban szokatlan témákat választ: élet és elmúlás, gyász, duciság, kiközösítés, szerelemben való visszautasítottság, emberi és kulturális különbözőségek, genetikai rendellenességek. (Kőrössy Erika)

Rendhagyó tanóra a siketek világáról Kaméleon Olvasóklub alsótagozatosoknak A Csimota Gyermekkönyvkiadó Facebook oldala A Csimota Gyermekkönyviadó honlapja

A PDSZ jogásza felhívja a köznevelési intézmények közalkalmazottai és munkavállalói figyelmét azokra szempontokra, amelyekre az eléjük kerülő kinevezés, illetve munkaszerződés módosítás aláírása előtt figyelniük kell.

A jelen pillanatban még hatályos közoktatási törvény 18. életévben, a közeljövőre vonatkozóan az új Köznevelési törvény a tanuló 16. életévében határozza meg a tankötelezettséget. Kérdés, hogy ez azt jelenti-e, hogy innentől „felnőttként”, vagyis „nagykorúként” kell kezelni a gyermekeket? (Csirmaz Mátyás)

A Jogismeret Alapítvány műhelykonferenciáját különösen aktuálissá teszi, hogy 2012. július 1-től alapvetően új munkajogi keretekben, 2012. szeptember 1-től pedig alapvetően új közoktatási ("köznevelési") jogi keretekben kell az iskoláknak az agressziós jogkövetkezményeket alkalmazni.

Jogok az iskolában 2006 Jogismeret és demokrácia Szigor és agresszió

A Katedra Online elnevezésű elektronikus tartalomszolgáltatást ajánljuk mindazoknak, akik szeretnének jól tájékozottak lenni a várható oktatáspolitikai változásokkal kapcsolatban, de nincs idejük arra, hogy a szerteágazó hírforrások között keresgéljenek.

Katedra Online

[...] a jogszabályi hiba azt jelentette, hogy fenntartói jogsértés hiányában az iskola nyugodtan megsérthette az egyenlő bánásmód követelményét, s határozatot is hozhattak az iskola ellen ezügyben, akár bírósági szinten is, ettől még nyugodtan igénybevehette fenntartója, s az iskola pedig felhasználhatta az IPR- támogatásokat. S voltak, akik igénybe is vették, s voltak, akik nem merték, de megtehették volna. (Csirmaz Mátyás)

A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról Közoktatásban használt fogalmaink: az integráció 2. A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról 3. A hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációjáról 4. Közoktatásban használt fogalmaink: az "integráció"

Lassan 18 éve élünk demokráciában, jogállamban, vagyis pontosan annyi ideje, amennyi egy fiatal ember nagykorúvá válásához elég. Túlságosan is kínálgatja magát a metafora – nézzük meg hát, felnőttek vagyunk-e mi magunk a 18 éves demokráciában. (Földes Petra írása.)

Címkék:
 

„Autonóm személyiség az az ember, aki nem hagyja magát megalázni. Katasztrófa, mikor egy pedagógus hagyja magát megalázni. Pedig ha nem megy az információ után, sok mindenben könnyebb megalázni. Akit megaláznak, az pedig szolga, és egy szolga csak szolgát tud nevelni.” – A nyáron elhunyt Galambos Mártára emlékezünk.

Címkék:
 

„Hogy alkalmassá válhassunk a polgári engedetlenség gyakorlására, előbb önként és tisztelettel engedelmeskednünk kell az állam törvényeinek. Általában azért engedelmeskedünk a törvénynek, mert félünk a törvényszegést megtorló büntetéstől, s ez kivált olyan törvényekre áll, amelyek nem tartalmaznak erkölcsi elvet...” A Gandhi-idézetet 14 évesnél idősebb diákoknak és osztályfőnöküknek ajánljuk.

Szekszárdi Júlia: Vajon miért „tartunk be a törvényeknek”, ahelyett, hogy betartanánk őket? Török Ildikó: „Tényleg nem tetszett tudni semmiről?”

A legyek ura egyike azoknak az irodalmi műveknek, amelyek több témához is jól felhasználhatók (kapcsolatok, rivalizálás, erőszak, kiközösítés, felelősségvállalás stb.). A teljes regény ismeretében az is megfigyeltethető, hogy milyen következményekkel jár a szabályok eltűnése, az önbíráskodás, az erőszak elhatalmasodása. A regényrészletet 12 éven felüli diákoknak ajánljuk.

A Stop.hu internetes oldal „Juszt rendet rak a tanáriban” címmel összegzi A tévé ügyvédje szeptember 21-i adásának azt a részét, melyben egy, a helyi tantestület ellenkezése közepette megválasztott igazgató önkényes módszerei kapcsán a műsorvezető arra kereste a választ, vajon a szakszervezetek képesek-e a munkavállalók érdekeinek védelmére.

Címkék:
   

Vajon összeegyeztethető-e az erkölcs és a jog? Mikor igen és mikor nem? Erkölcsi kategória-e a törvénytisztelet? Illetve erkölcstelen-e az, aki megszegi a törvényt? Ezek a kérdések is felvethetők a svájciak nemzeti hősének, Tell Vilmosnak a története kapcsán. A szemelvényt felső tagozatos diákoknak ajánljuk.

„Szöget ütött a fejembe, hogy egyre gyakrabban keresik a honlap tanácsadó rovatát jogi köntösbe bújtatott kérdésekkel. Én pedig egyre gyakrabban kényszerülök arra, hogy felhívjam a figyelmet a jogi probléma mögött megbúvó etikai, ízlésbeli dilemmákra...”

Címkék:
   

„Hová tűnt az erkölcsi halál?” – vetette fel a kérdést már évtizedekkel ezelőtt Popper Péter, amikor egy börtönből kiszabadult csalót népes társaság ünnepelt. Azóta ez a tendencia erősödött, alapvető erkölcsi normák hitelessége kérdőjeleződött meg, tabuk dőltek le, s több ok miatt egyre nehezebb alapvető emberi értékek, normák érvényesítése. A közgondolkodásba egyre inkább beépül a cinizmus. E jelenség mélyebb megértéséhez, továbbgondolásához, az esetleges megoldás irányainak megtalálásához jelenthet segítséget az Élet és Irodalomban megjelent két izgalmas írás.

Címkék:
   

„Az erkölcsi átrétegződés évtizedeiben (márpedig ezt éljük régóta, s fogjuk még élni évtizedekig) a sodródó, bizonytalan, sőt gyáva pedagógia a saját sírját ássa-ásogatja. Éljük és átérezzük azt az ellentmondást, ami a nevelés szükségessége és személyiségünk hitelességének csökkenése, a hitelességet alátámasztó módszerek és eszközök megkopása, tehát a kedvezőtlen körülmények között feszül. Nincsenek hiteles adatok, hogy a tanárságnak – az óvodapedagógusok, tanítók és tanárok összességének – milyen hányada érzi pedagógusi szerepét válságosnak. Akárhányan is érzik, csak a valóságra éreznek rá.”

Címkék:
   

„...A tökéletes világban egy ember marad: ő ölt meg könyörületből mindenkit, aki más volt, mint ő, tehát mindenkit, mindenkit ezen az egész böhöm nagy világon. És akkor könyörületből ő is öngyilkos lesz, hogy végre csönd legyen.” A szövegrészletet 14 évesnél idősebb diákoknak és osztályfőnöküknek ajánljuk.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.12.05.
A PSZ felmérése a pedagógusok munkaterheléséről
A Pedagógusok Szakszervezete felmérést készített a tanárok munkaterheléséről. Utoljára 2008-ban a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. végzett kutatást a témá...
(Forrás: ckpinfo)
--
2019.12.05.
Rossz jegy miatt késelhette meg tanárnőjét a győri középiskola jó tanuló diákja
az elkövető egy nagyon jó tanuló tizedikes fiú, aki most hármast kapott a dolgozatára, ezért támadt késsel a tanárára. Ezt az Indexnek is többen megerősítették, hozzáfűzve, hogy a k...
(Forrás: 168 óra)
--
2019.12.05.
Életem legrosszabb napja volt, amikor rehabra vittem a gyerekemet
A ráckeresztúri rehabon külön csoportfoglalkozásokat tartanak a szülőknek, hogy tisztában legyenek, mivel jár a függőség. Sokszor ugyanis elbagatelizálják a problémát, vagy pont, hogy...
(Forrás: abcug.hu)
--
2019.12.05.
Iskolaérettség: két hét haladékot kaphatnak a szülők
Elsősorban a gyermek után járó anyagi támogatások elvételével büntethetik azokat a szülőket, akik akkor sem viszik iskolába hatéves gyermeküket, ha az OH nem hagyta jóvá halasztási ké...
(Forrás: Népszava)
--
2019.12.05.
Nem feltétlenül sok tanulás és sok pénz kell a jó iskolai eredményekhez
A sok pénz mellett, ha nincs korszerű, hatékony oktatási rendszer, akkor nem lesz látványos eredménye a ráfordításoknak. Magyarország jóval az OECD-átlag alatt finanszírozza az oktatást...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.12.04.
Újra kiállította a bizonyítványt a magyar iskolákról a PISA-teszt
Kína mindent visz, a magyar diákok eredménye kicsit javult, de így is gyenge nemzetközi összehasonlításban: kijöttek a legfrissebb PISA-eredmények, beárazva az egyes országok oktatási rendszereit...
(Forrás: index)
--
2019.12.04.
A PSZ felmérése a pedagógusok munkaterheléséről
Utoljára 2008-ban a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. végzett kutatást a témában. 2017-ben az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezett hasonlót, de a kutat...
(Forrás: Pedagógusok Szakszervezete)
--
2019.12.04.
Nonszensz, hogy a gyerekeket is munkaszombatra kényszeríti a rendszer
Nagyon jó lenne, ha nem sugalmaznánk ilyen üzenetet már gyerekkorban, hogy a „tömbösített pihenés” annyit ér, mintha rendszeresen pihennénk. Ez nincs így – Gyurkó Szilvia gyerekjogá...
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.12.02.
Megvizsgálják a tanárok további bérigényét
Konstruktívan állnak a minisztériumok a tanárok hétvégi akciójához és követeléseihez. A szombaton utcára vonuló pedagógusoknak azt ígérték: a kormány kész megvizsgálni a bérigényeket...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Dóra! Meg kell kérdezni a döntéshozót, hogy mi indokolja a lépést. Ha ez szóban nem működik, írásban kell megtennie, mégpedig hivatalos levélben: választ vár, és ezt indokolja (nem volt előzmény, váratlanul érte, ragaszkodik az indokláshoz stb.) Mindenképpen menjen másolat a fenntartónak. A levélen fel kell tüntetni, hogy kik kaptak másolatot. (Ha szakszervezeti tag, a szakszervezet támogatását is kérheti.) Felvethető a probléma nevelőtestületi értekezleten is, de ragaszkodni kell a jegyzőkönyvhöz. A levelezés online is lebonyolítható, de fontos, hogy legyen mindennek írásos nyoma. A szakmai munkaközösség támogatását van esélye elnyerni? Reméljük, sikerül tisztázni a dolgot, illetve orvosolni a problémát. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége

--
  Hesz Dóra Virág

Köszönöm a gyors választ!
Pedig így történt, gyakorlatilag ezen a héten, hétfőről keddre már megvonták az osztályfőnökségemet (semmi konkrétumról nem tájékoztattak, "jobb, ha nem is tudom", szülői megkeresések voltak). Valakik valamit mondtak...írásban nem kaptam semmit, fegyelmi, természetesen nem volt, hisz nem követtem el semmit. Van ennek a lépésnek v.milyen formai, írásbeli feltétele? Mind szakmailag, mind anyagilag súlyosan érint ez a döntés, amit nem tartok megalapozottnak. Előre is köszönöm a segítséget!
HEsz Dóra Virág

--
  OFOE

Kedves Dóra! Tulajdonképpen furcsa, hogy így történt. Gondolom, az ügynek voltak előzményei, valamivel feltételezhetően indokolták ezt a lépést.
Az iskolavezetőnek jogában áll lecserélni az osztályfőnököt, de nem csak úgy, ötletszerűen az egyik pillanatról a másikra.

--
  Hesz Dóra Virág

T. Cím!

Az iránt érdeklődöm, hogy tanév közben (szóval most, 2019. nov.végén)megvonható-e az ofő pótlék egy más kolléga kinevezésével egyik napról a másikra...

Várom szíves válaszukat:
Hesz Dóra Virág

--
  OFOE

Kedves Zoltán!
A munkaszerződéssel foglalkoztatottakra is a pedagógus-előmeneteli
rendszer vonatkozik, a hozzá tartozó illetményrendszerrel, és a
szabadság. valamint pótszabadság is azonos, a távolléti díj számítása
az Nkt. alapján történik, a túlmunka díjazása, beleértve a
pihenőnapokon végzett munkát, mindenki esetében az Mt .és a
326/2013-as rendelet alapján történik, ahogy az eseti helyettesítésre
vonatkozó előírások is azonosak. Nem jár jubileumi jutalom, és a
végkielégítés is csak az Mt. alapján, ahogy távozáskor nincs
felmentési idő, hanem jóval rövidebb felmondási idő van. A nők negyven
év jogosultsági idő alapján nem kérhetik a felmentésüket, hanem közös
megegyezéssel vagy felmondással mehetnek el. A munkaviszony sokkal
könnyebb felmondással megszüntetni, mint felmentéssel, mert csak annyi
a kritérium, hogy az indok legyen valós és okszerű. Ha valakit
felmondással el akarnak küldeni, az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató
esetében nem kötelező az előzetes állásfelajánlás. Küldök egy
összehasonlító táblázatot

((A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk. Az ígért táblázatot a mail címre küldtük el).

--
  Tóth Zoltán

Üdvözlöm!
Szeretnék választ kapni az alábbi kérdésemre.
Alapítványnál, pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra a munatörvénykönyve vonatkozik. Minden kérdésben? Melyekben nem?
Különösen a heti munkaidő, az éves szabadság és a túlmunka díjazása (szombat, vasárnap) érdekelne.
Várom válaszát,
üdvözlettel: Zoltán

--
  ofoe

Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

--
  ofoe

Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)

--
  Mohácsi Katalin

Tisztelt OFOE!

Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.

Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin

--
  Sasváriné Rita

Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek