OFOE a Facebook-on
Címkék

cigányság

A könyv igazi mesekönyv, de igazán csak felnőtteknek szól. Nem is azért, mert vannak benne csúnya szavak, káromkodások, nemi szervek, szeretkezések és gyermek elhajtó bűbájok. Annál sokkal mélyebb rétegeket szólaltat meg, s ha tetszik, sokkal brutálisabban felnőtteknek való könyv ez. Vélhetően szándékosan nélkülöz minden iróniát és kikacsintást: nem akar humoros lenni, nem akar az olvasóval összenevetni, olyan komolyan veszi tárgyát, a cigány néphit és mítoszkincs ősi rétegének rekonstruálását, hogy az rendkívül méltánylandóvá teszi a kötetet, és nemcsak célkitűzését, hanem komolyságát és a megvalósítás színvonalát is (Fenyő D. György).

Szegregált osztály. Másodikosok. Mesélek nekik. Rostás Farkas György, A Nap gyermekei című meséjét. Ami arról szól, hogy a cigányok bőre azért sötétebb, mert a Nap gyermekeivé fogadta őket, és kíséri, vigyázza, óvja azóta is. Szeretem ezt a mesét. Persze integrált osztályban mesélni az igazi, ott össze lehet hasonlítani a kis kezeken a bőr színét, és lehet olyan helyzetet teremteni, amiben érzi az ember, hogy átmegy valami abból: a bőrszín nem jelent semmit. Nem attól függ, milyenek vagyunk (L. Ritók Nóra).

Kollégám, aki moderálta a találkozót, mellette ült, maga is elvarázsolódott, mint mi valamennyien. Feszült csend volt, néha nevetés, harsány röhögés szakította félbe, néha döbbent összenézések, rácsodálkozások. Pedig több osztály zsúfolódott be a kis ebédlőbe, több osztály, valamennyien hányattatott sorsú, utolsó esélyt kapott fiatalok, sokan romák, többen sajátos nevelési igényűek. Hozzájuk hívtuk meg Jónás Tamást, a költőt. A cigány költőt. Mert ő vállalta fel cigányságát mindenki előtt (Leiner Károly).

Címkék:
       

A szerző, L. Ritók Nóra a most kilencéves Brigitta példáján keresztül mutatja be a szegregátumban élő gyerekek helyzetének kilátástalanságát, és bizonyítja, hogy amennyiben nem történik e téren gyökeres változás, mindannyiunk számára meglehetősen szomorú jövő prognosztizálható.

A Független Színház díjmentes képzést biztosít középiskolás korosztályú (14-20 éves) osztályok/csoportok számára, mely a diákok társadalomismereti tudását, művészeti és együttműködési készségeit egyaránt formálja. Amennyiben úgy látja, hogy az Ön osztályába/csoportjába járó fiatalok számára a cigányság és más kisebbségi csoportok integrációjához kapcsolódó társadalomismereti kérdéskör megismerése, a diákok együttműködési, kommunikációs és vitakultúrájának fejlesztése izgalmas és fontos kihívás, várjuk pályázatát a 2014. január-augusztus időszakban országos szinten megvalósuló Tollfosztás workshop sorozatban való részvételre.

Független Színház

Próbálok hatni rá, de közli, hogy nem érdekli amit mondok, nem jön a programjainkra sem, pimaszul aláz mindannyiunkat, és ott vagyok, teljesen eszköztelenül, már csak az anyját fékezem, hiszen már kezdi, hogy te szemétláda, elvitetlek….és akkor rádöbbenek, hogy semmit sem tehetek, nem bírom megállítani, megszakítani ezt az ördögi kört, így nőnek fel, bele ebbe a mocsokba, a bűnbe, átörökítve azt, amit a szüleiktől hoznak, és átadják majd a gyerekeiknek. (L. Ritók Nóra)

Azért az én munkám tele van ám örömökkel is, nehéz is választanom közülük. Apró örömök ezek, de ebből merítünk erőt a kollégáimmal együtt. Talán, most legutóbb, mikor egy mélyszegénységben élő cigányfiúcskánk kijuthatott Portugáliába egy nemzetközi versenyre. Olyan gyerek, aki sosem álmodozhatott volna repülőútról, külföldről. Vagy talán, amikor az egyik SNI tanítványom sikeres KRESZ vizsgát tett. Vagy, amit gyakran megélek, mikor egy-egy riport, film kapcsán beszélnek a gyerekeim egy idegen riporternek arról, mit jelent számukra a rajz, vagy mit gondolnak a jövőről. (Modern Iskola, 2012/7.)

Együttműködések a közoktatásban A Modern Iskola legújabb száma

A „No Racism -- Láss!" elnevezésű akció, a kirekesztettek társadalmi befogadását segítő olyan európai szintű kezdeményezésünk, amely a nemzetközi méretekben és hazánkban is erősödő szélsőségek elleni demonstráció, és figyelemfelhívás az együttélés, az elfogadás előnyeire és szépségeire.

Két elfojtott párbeszéd: Gondolatok az európai romák és az amerikai feketék helyzetéről Bűnmegelőzés és konfliktuskezelés - Alternatív módszerek Nagybörzsönyben Gerillafilmek a roma integrációért

Beszélgettem valakivel erről. Olyan emberrel, akinek nálam nagyobb rálátása van az uniós pályázatokra. Ó,- mondja - te rosszul gondolod. Itt a cél az, hogy a pénzeket lehívjuk. Hogy ne maradjon bent. A társadalmi hasznosulás most másodlagos. (L. Ritók Nóra)

Igazgyöngy Alapítvány

Amikor aztán egy polgármesterrel, akinél éreztem az elutasítást a munkám iránt, leültem beszélgetni, és megkérdeztem, mi a gondjuk velem, már tudtam, valami nem stimmel. Pedig ez sem most volt. Azt válaszolta ugyanis, hogy a zsidó kapcsolataim a baj. Aztán, gondolom, látva arcomon az elképedést, hozzátette: na, neki személy szerint semmi baja velük, de itt a házban sokaknak szemet szúr…és ő csak figyelmeztet…(L. Ritók Nóra)

A lány családgondozója a héten hívott, érdeklődött, hogy hogyan folytathatja a tanulmányait. Semmi sem rendeződött, de talán ...talán visszatér, talán újra tanulni fog, talán szakmát és ezzel munkát szerez, talán maradt még esélye a "normális" élete is. (Leiner Károly)

Csak a közoktatási törvénytervezetet nem értem. Mondjuk, sok pontját nem. De most, az őszi szünetben, a gyerekeket nézve leginkább azon rágódtam, ki hiheti azt, hogy létezik olyan egységes, központilag irányított tananyagtartalom, szervezési forma, ami egyforma eséllyel fejleszti mindkét csoportot? Ki hiheti, hogy ebben a szélsőségességben a merev szabályozás sikeresebb lesz, mint a rugalmas? A büntetés sikeresebb, mint a dicséret? Az oktatásból minél előbbi kiléptetés eredményesebb, mint a bent tartás? (L. Ritók Nóra)

Pár éve figyelem ezt is. Mert sokáig nem voltak az általános iskolákban ilyen munkakörök. Sok iskolában ma sincsenek. De gyakoriak ma azokban az iskolákban, ahol magas a cigány, a HHH gyerekek aránya. És a munkájuk is eltér kicsit a "portás bácsiétól", bár a gyerekek így hívják őket. Sokkal inkább a biztonsági őrre emlékeztet. Az általános iskolákban. (L.Ritók Nóra)

Ezek a szavak fémjelzik majd az új közoktatási törvényt? Ezt olvashatjuk ki a döntéshozók nyilatkozataiból. Nyilván, hogy mi, pedagógusok, szokjuk. A gyerek és a szülő meg féljen. Hogy mindannyian felkészülhessünk a nagy változásra.

Olykor tárgyaltunk, átmenetileg még békét is kötöttünk. Különös módon nem volt bennünk tartós ellenszenv egymás iránt. Előfordult, hogy együtt mentünk haza, együtt játszottunk, majdnem olyanok voltunk, mint az igazi barátok. Egyszer fordult csak elő, hogy én kezdtem a támadást, ezzel otthon el is dicsekedtem. A szüleim azonnal meg is kérdezték, hogy miért bántom, ha nem csinál semmit. Igazat is adtam nekik, hiszen én is jobban éreztem magam akkor, ha ő provokálta ki a pofont, mint amikor én ugrasztottam össze az osztálytársaimat...

Nem is az lep meg, hogy a mostani oktatáspolitikának nem kellenek a HH, vagy inkább HHH gyerekek. Ezt már sejteni lehetett. Inkább az lep meg, hogy vállalják ennek a tervnek az üzenetét. (L Ritók Nóra)

Izgatottan vártam, hogy az uniós elnökséghez milyen roma stratégia társul. Aztán látom, olvasom: az államtitkár szerint a következő félévben kifejezetten a roma diszkriminációval kellene foglakoznia a magyar elnökségnek, a felzárkóztatással kevésbé. (L. Ritók Nóra)

Érzékelhetően túl sok a szakképzetlen, a középiskolából lemorzsolódó fiatal. Többnyire a hátrányos helyzetűek azok, akiken nem talál fogást az oktatási rendszer. Biztos, hogy elég ezen a ponton beavatkozni a rendszerbe? Ha megoldódnak a szakképzés gondjai, megszűnnek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel kapcsolatos súlyos problémák?

Sok esetet kap fel a média, melyek a pedagógusok ellen irányuló támadásokról szólnak. Máskor arról olvashatunk, hogy a pedagógusnál szakadt el a cérna. Sokszor a kettő együtt történik...

Címkék:
     

A PEdagógus CIvil FÓrum (PECIFÓ) nyilvános rendezvényekkel segíti a pedagógiai reformfolyamatokat. AGORA Klubjának áprilisi programjára „A cigányok iskolai reményei” címmel 2010. április 29-én csütörtök 16 órakor kerül sor a Szent Margit Gimnáziumban, melyen bemutatják Takács Géza Kiútkeresők című kötetét.

Címkék:
   

A Kurt Lewin Alapítvány videópályázatot hirdet Magyarországon élő roma és nem roma emberek együttműködésében megvalósuló önkéntes kezdeményezések filmes feldolgozására. Jelentkezési határidő: 2010. július 15.

Címkék:
   

A következő oldalakon olvasható tanulmány egy olyan szociológiai kutatás összefoglalásának részlete, mely a hátrányos helyzetű tanulók és szüleik oktatási jogainak érvényesülését és sérülését volt hivatott feltárni. A kutatás az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából készült.

 Sajtófigyelő    Összes hír »
2019.12.08.
Gyarmathy Éva: Boldogtalan tanórák helyett...
A magyar oktatás továbbra sem képes lépést tartani a 21. századi változásokkal, a gyerekek idegrendszerének és életmódjának jelentős átalakulásával, az információs forradalommal, az...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.12.08.
Radó Péter. PISA 2018: Hol a gödör alja?
Összefoglalva: az egyetlen jó hír az, hogy a magyar közoktatás eredményességének zuhanása pillanatnyilag leállt. Javulásnak azonban nyoma sincs, a közoktatás minősége és esélykiegyenl...
(Forrás: tani-tani online)
--
2019.12.08.
Hat ok, amiért a mikroiskolák újraírhatják a jövő oktatás|át
El lehet indítani 30 millióból is egy iskolát, vagy 3 milliárdot kell rá költeni? Újra lehet-e gondolni az oktatást egy innovatív módszerrel egy 20 fős csoportban, vagy 200 gyerek alatt ne...
(Forrás: Budapest School)
--
2019.12.07.
A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok csak az elit számára elérhetőek?
z iskolai szegregáció már az általános iskolában megjelenik, a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokba döntően csak a jobb helyzetű családok gyerekei kerülnek be - derül ki egy friss kutat...
(Forrás: eduline)
--
2019.12.07.
A köznevelési tárca valós érvek alapján dönt az iskolaérettségi vizsgálatról
Korábban Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa az iskolaérettség, a tankötelezettség kezdetének megállapítására vonatkozó új eljárásrend bevezetésének elhalasztását kérte a szaktá...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.12.07.
Kütyüfüggő generációt nevelünk
A 2010 után született alfa generáció tagjai minden eddiginél korábban, már egyéves koruk körül használni kezdik az érintőképernyős digitális eszközöket, sőt a négyévesnél idősebbek...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2019.12.07.
Az ombudsman szerint nem feltétlen kellene még 6 évesen iskolába mennie a gyerekne
Az iskolaérettség, a tankötelezettség kezdetének megállapítására vonatkozó új eljárásrend bevezetésének elhalasztását kérte a szaktárcától Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa....
(Forrás: hvg.hu)
--
2019.12.05.
A PSZ felmérése a pedagógusok munkaterheléséről
A Pedagógusok Szakszervezete felmérést készített a tanárok munkaterheléséről. Utoljára 2008-ban a TÁRKI-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ Zrt. végzett kutatást a témá...
(Forrás: ckpinfo)
--
2019.12.05.
Rossz jegy miatt késelhette meg tanárnőjét a győri középiskola jó tanuló diákja
az elkövető egy nagyon jó tanuló tizedikes fiú, aki most hármast kapott a dolgozatára, ezért támadt késsel a tanárára. Ezt az Indexnek is többen megerősítették, hozzáfűzve, hogy a k...
(Forrás: 168 óra)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Dóra! Meg kell kérdezni a döntéshozót, hogy mi indokolja a lépést. Ha ez szóban nem működik, írásban kell megtennie, mégpedig hivatalos levélben: választ vár, és ezt indokolja (nem volt előzmény, váratlanul érte, ragaszkodik az indokláshoz stb.) Mindenképpen menjen másolat a fenntartónak. A levélen fel kell tüntetni, hogy kik kaptak másolatot. (Ha szakszervezeti tag, a szakszervezet támogatását is kérheti.) Felvethető a probléma nevelőtestületi értekezleten is, de ragaszkodni kell a jegyzőkönyvhöz. A levelezés online is lebonyolítható, de fontos, hogy legyen mindennek írásos nyoma. A szakmai munkaközösség támogatását van esélye elnyerni? Reméljük, sikerül tisztázni a dolgot, illetve orvosolni a problémát. Üdvözlettel az OFOE szerkesztősége

--
  Hesz Dóra Virág

Köszönöm a gyors választ!
Pedig így történt, gyakorlatilag ezen a héten, hétfőről keddre már megvonták az osztályfőnökségemet (semmi konkrétumról nem tájékoztattak, "jobb, ha nem is tudom", szülői megkeresések voltak). Valakik valamit mondtak...írásban nem kaptam semmit, fegyelmi, természetesen nem volt, hisz nem követtem el semmit. Van ennek a lépésnek v.milyen formai, írásbeli feltétele? Mind szakmailag, mind anyagilag súlyosan érint ez a döntés, amit nem tartok megalapozottnak. Előre is köszönöm a segítséget!
HEsz Dóra Virág

--
  OFOE

Kedves Dóra! Tulajdonképpen furcsa, hogy így történt. Gondolom, az ügynek voltak előzményei, valamivel feltételezhetően indokolták ezt a lépést.
Az iskolavezetőnek jogában áll lecserélni az osztályfőnököt, de nem csak úgy, ötletszerűen az egyik pillanatról a másikra.

--
  Hesz Dóra Virág

T. Cím!

Az iránt érdeklődöm, hogy tanév közben (szóval most, 2019. nov.végén)megvonható-e az ofő pótlék egy más kolléga kinevezésével egyik napról a másikra...

Várom szíves válaszukat:
Hesz Dóra Virág

--
  OFOE

Kedves Zoltán!
A munkaszerződéssel foglalkoztatottakra is a pedagógus-előmeneteli
rendszer vonatkozik, a hozzá tartozó illetményrendszerrel, és a
szabadság. valamint pótszabadság is azonos, a távolléti díj számítása
az Nkt. alapján történik, a túlmunka díjazása, beleértve a
pihenőnapokon végzett munkát, mindenki esetében az Mt .és a
326/2013-as rendelet alapján történik, ahogy az eseti helyettesítésre
vonatkozó előírások is azonosak. Nem jár jubileumi jutalom, és a
végkielégítés is csak az Mt. alapján, ahogy távozáskor nincs
felmentési idő, hanem jóval rövidebb felmondási idő van. A nők negyven
év jogosultsági idő alapján nem kérhetik a felmentésüket, hanem közös
megegyezéssel vagy felmondással mehetnek el. A munkaviszony sokkal
könnyebb felmondással megszüntetni, mint felmentéssel, mert csak annyi
a kritérium, hogy az indok legyen valós és okszerű. Ha valakit
felmondással el akarnak küldeni, az Mt. hatálya alá tartozó munkáltató
esetében nem kötelező az előzetes állásfelajánlás. Küldök egy
összehasonlító táblázatot

((A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk. Az ígért táblázatot a mail címre küldtük el).

--
  Tóth Zoltán

Üdvözlöm!
Szeretnék választ kapni az alábbi kérdésemre.
Alapítványnál, pedagógus munkakörben foglalkoztatott munkavállalóra a munatörvénykönyve vonatkozik. Minden kérdésben? Melyekben nem?
Különösen a heti munkaidő, az éves szabadság és a túlmunka díjazása (szombat, vasárnap) érdekelne.
Várom válaszát,
üdvözlettel: Zoltán

--
  ofoe

Kedves Rita! A gyermekvédelmi felelős munkakör 2012 szeptemberétől megszűnt, a feladat az osztályfőnökhöz került. Nem törvénymódosítás volt ez, hanem az új törvény és a hozzá kapcsolódó rendeletek tértek el a korábbiaktól. (A válasz a PDSZ jogi szakértőjétől érkezett.)

--
  ofoe

Kedves Katalin! Jól tudja : 22 órát kellett volna alapul venni, a tagóvoda vezetője - bár csoportban kell lenni 3 csoportos óvoda esetén, tehát nem függetlenített vezető -, de kap órakedvezményt. Tehát nem a 32 órát, hanem a 22 órát kell nézni és erre rászámolni a túlórát. (A választ Bakonyi Anna óvodai szakértő adta meg.)

--
  Mohácsi Katalin

Tisztelt OFOE!

Szeretnék állásfoglalást kérbi a következő helyzetre! Tagintézmény vezető vagyok egy 3 csoportos óvodában. Saját csoporttal foglalkozom,és látom el a vezetői feladatokat.Kolleganőm nem lesz ebben az évben, így egyedül látom el a feladatot a nap folyamán.A fenntartó eddig 50 óra ingyen munkát kért, majd a 32 óra feletti órákat számolta el részemre 90 %-os túlórával. Kérdésem az lenne, hogy jogos-e számomra az óvónők kötelező 32 órájával való számolás, mert az én kinevezésemben a 22 óra van megjelölve.EDDIG A 32 ÓRA FELETTI IDŐT számolták el ingyen 50 órai munka után.

Válaszukat nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Mohácsi Katalin

--
  Sasváriné Rita

Tisztelt Szerkesztőség!
Emlékeim szerint volt egy 2012. évi szabályozás mely az iskolai gyv felelős feladatkörét ill. annak változását írja le. Ha jól emlékszem, az ofő munkakörbe jobban beletették a gyv- t, míg a szakirányú képesítéssel nem rendelkező tul.képpen pedagógus gyv felelős feladatai arányosan csökkentek. Kb a kapcsolattartás segítése és a statisztika maradt meg neki. Meg is szűnt a 2 óra adható órakedvezménye. Most szükségem lenne arra az információra, hogy mely rendelet vagy törvénymódosítás írja le ezt a változást. Ebben kérem segítségüket. Tisztelettel: Sasváriné

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2019) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek