OFOE a Facebook-on

A digitális korba született gyerekek agya nem különbözik lényegesen a korábbi generációkétól, de az agyi működést erősen megváltoztatta az intenzív infokommunikációs környezet. A valódi mozgásos-észleléses tapasztalatok csökkenése miatt az idegrendszer érése jelentősen lelassult, és sokaknál a felnőtt korra sem alakul ki teljesen a neurológiai harmónia. Az idegrendszeri kapcsolatok atipikus fejlődése, az irányító, kontroll működések problémája miatt növekszik a tanulási, figyelem, hiperaktivitás és autizmus zavar aránya (Gyarmathy Éva).

 

Ez a tanév most már lassan akkor is elmúlik magától, ha egyáltalán nem teszünk semmit. De ha nem vigyázunk, nem csak megkönnyebbülést fog maga után hagyni. Az űrt, ami a kényszerű karantén alatt, a megszokott rutinok és a szeretett-gyűlölt-idegesítő-inspiráló kapcsolatok elmaradásával keletkezett, egy még nagyobb űr válthatja fel. Az üresség érzése, hogy valami úgy múlt el csendesen, hogy nem lett vége. Jó lenne, ha nem hagynánk ezt, nehogy utóbb jöjjünk rá, hogy érzelmi lezárás nélkül nem tudunk szabadulni (Földes Petra).

 

A veszélyhelyzetben még sajnos zárva tartanak az artmozik, ám a Távmozi-szolgáltatás segítségével egy Oscar-díjra jelölt, kiváló francia filmmel igyekszünk pótolni az élményt. A TávSuliMozi vetítés időpontja: 2020. május 22. (péntek) 10 óra. A Nyomorultak megrendítő, számos szereplőt mozgató, rendkívül izgalmas mai történet Párizs bevándorlók lakta külvárosából, ahol egy háromfős rendőrosztag teljesít szolgálatot. A már most klasszikusként emlegetett film Cannes-ban elnyerte a Zsűri díját, s Oscar-díjra is nominálták a legjobb nemzetközi film kategóriában

Címkék: távmozi   rasszizmus   film   erőszak  
 

Várjuk tehát ismét a valódi osztálytermet, az élőszóban elhangzó kérdéseket és ellenvetéseket, félreértéseket és kételyeket, amelyekre érdemben és azonnal lehet reagálni. Ezek mindig előrevisznek, mindig segítenek a tanulásban. A tanár pedig végre ismét működtetheti azt a képességét és azt a technikáját, hogy az osztálytermi interakciók gazdag hálózatát használja (Fenyő D: György).

Címkék: osztályterem   interakciók  
 

Mától június 7-éig lehet jelentkezni a – járvány helyzetben az egészségügyi dolgozók gyerekeinek távoktatását is felvállaló – KórházSuli Alapítvány MÁSKÉPP Kiállítására. A szervezők idén nemcsak a kórházsulisok, önkénteseik, partnereik és támogatóik műveit várják, hanem mindenkiét, aki a felhívást olvasva kedvet kap az alkotásra! A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 50 alkotást előbb virtuális, majd a veszélyhelyzet múltán valóságos tárlaton is bemutatják, és vándorkiállítást is rendeznek belőlük.

Címkék: Kórházsuli   kiállítás  
 

A Láthatatlan Kiállítás a felmerülő igényeket kielégítendő, összeállította online iskolai, óvodai programját, melynek keretén belül lehetőség van "élőben" találkozni olyan látássérült személyekkel, akik a Láthatatlan Kiállításon vezetnek túrákat. A jelen helyzetre való tekintettel azonban, most más tartalommal, de mégis láthatóvá teszik a láthatatlant – rendhagyó módon otthonról, online.

 
Láthatatlan Kiállítás weboldala Szabó Anna: Igazi élmény az osztálynak. Kalandozás a teljes sötétségben

A jelenleg fejlesztett eszközrendszer több részből áll majd: magából a játékból, a játékhoz kapcsolható fórum színház módszertanából, illetve egy útmutatóból, ami segít a résztvevők tapasztalatainak, élményeinek a feldolgozásában. Az OFOE valamennyi területen szerepet vállal, de hangsúlyosan a játék és a módszertani útmutató megvalósításában vesz részt. Ennek lépései: a játék karaktereinek "életre keltése", a szituációk és azok lehetséges megoldási módjainak kidolgozása, a játékosítás problémáinak megoldása (Leiner Károly).

Címkék: társasjáték   erőszak   Erasmus+  
 
Leiner Károly: Hogyan játsszunk? Társasjáték-pedagógia a gyakorlatban Gyulai Zsuzsa: Hogyan előzhető meg az erőszak? A pellengér új formái, bullying, ciberbullying – konferencia pedagógusoknak Szabó Anna: Sajt és bor Prevent bullying and abuse

A tanításnak az egymást követő nemzedékek lehetőségeinek maximalizálására kell törekednie. Ehhez három tényezőcsoportot kell figyelembe venni: az emberiség sikerességének tényezőit, a kor emberének sikerességi tényezőit, azaz az eladható tudást, valamint egyén sikerességi tényezőit, az érdeklődést. Az a fiatal tud majd magának irányt és feladatot választani, és akárhányszor újra választani, akinek vannak belső és külső alternatívái. A főbb iskolai, valamint az egyéni és a társadalom által elvárt kompetenciák egybeesése teszi hatékonnyá a fejlődést és a tanulást (Gyarmathy Éva).

 

Fenyő D. György Az interakciók művészete című jegyzetén elgondolkozva egy fontos kérdés fogalmazódott meg bennem. Vajon szeptemberben visszaülünk-e a 19-20. századi padokba, amelyekből már csak a lecsavarozás hiányzik, hogy a retro élmény teljes legyen? Vagy esetleg tovább megyünk a kényszerből megkezdett, de – sok erőfeszítés árán – mégis csak kitaposott úton? (Tokaji Ildikó)

Címkék: távoktatás   karantén   IKT  
 
Fenyő D. György: Pedagógiai jegyzetek a karanténból. 3. Az interakciók művészete

Fontos és jól felhasználható mindaz a digitális tudás, amit tanárok most megszereznek és begyakorolnak, a különféle platformok, oktatási portálok, csatornák és megosztások, de mégsem ezek használata jelenti az oktatás korszerűségét. Hanem azon elvek követése, amelyek egy a közösségre és az egyénre egyaránt és egyszerre figyelő, a képességfejlesztést, a gondolkodásfejlesztést, a tudásátadást és a világ megértését egyszere szolgáló, változatos, a diákok aktív részvételére építő iskolát körvonalaznak (Fenyő D. György).

Címkék: korszerű oktatás   elvek  
 

Amikor a tanárok ott ülnek a számítógép előtt, és rendre gyártják a feladatokat, megoldásokat javítanak ki, megoldókulcsokat állítanak elő, ugyanezt élik át: megmaradt a tananyag és a feladat, és eltűntek mögöttük a diákok. Éppen azok, akikért az egészet csinálják. Akik a hétköznapokban persze nagyon sok bosszúságot is okoznak; állandóan félreértések kísérik a tanár-diák interakciót, gyakran bizalmatlanság vagy ellenségesség övezi a viszonyukat a diákokhoz, de mégiscsak: a diákokkal beszélgetnek, velük vitatkoznak, őket igyekeznek megnevelni, nekik akarnak valami érdekeset és fontosat átadni. Egyszóval: diák nélkül mit ér az oktatás? (Fenyő D. György)

 

Leveleket kapok, kétségbeesett pedagógusoktól, hogy mit csináljanak? Mert nem dolgoznak, nem csinálják a tanítványaik, pedig ők már mindent megpróbáltak, és azt hitték, menni fog, mert jóban voltak velük, de mégsem megy. Tulajdonképpen öröm az ilyen leveleket olvasni, mert olyan pedagógiai hozzáállást tükröz, ami nem adja fel. Mert sokan nem tipródnak már ilyesmin. Kiküldik a feladatot, ők megtették a magukét, ha nem küldi, hát nem küldi. Magára vessen. Ő tudja igazolni, hogy elküldte. A többi nem az ő dolga. Nem az ő felelőssége (L. Ritók Nóra).

 
 Sajtófigyelő    Összes hír »
2020.06.04.
Nemzeti Pedagógus Kar: Rendeljék alá az iskolaőröket az igazgatóknak
Az intézkedésről a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) országos elnöksége úgy vélekedik: az iskolaőrök kényszerintézkedéssel megakadályozhatják, illetve elrettentéssel meggátolhatják az agressz...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2020.06.03.
LEZÁRÓ ÚJRAKEZDÉS – FÖLDES PETRA MÓDSZERTANI AJÁNLÁSA
Június első felében két hetük van a pedagógusoknak és a diákoknak arra, hogy egy új munkarendbe belerázódjanak, s egyidejűleg ettől a – mindenki számára extrém terhelést jelentő –...
(Forrás: ckpinfo)
--
2020.06.03.
Iskolarendőrök: a kormány megint büntetésben gondolkodik problémamegoldás helyett
Szeptembertől iskolaőröket küld 500 általános és középiskolába a kormány, akik a 12 évesnél idősebb gyerekeket szükség esetén meg is bilincselhetik. A tanárokat védenék az agresszi...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.06.02.
Belépés csak maszkban: fura időszak kezdődik kedden az iskolákban
Keddtől kinyitnak az iskolák: ügyeletet, illetve szükség esetén felzárkóztató órákat kell tartani. Tanárokkal és szülőkkel beszélve úgy tűnik, nagy tömeg nem lesz a tantermekben. A...
(Forrás: hvg.hu)
--
2020.05.31.
L. Ritók Nóra: Rengetegen estek pánikba...
Az okostelefon ma egyfajta státuszszimbólum, a jólétet jelző dolog. Mindenki megveszi, szeretné birtokolni, még akkor is, ha csak a legegyszerűbb funkcióit tudja használni. Így a telefonál...
(Forrás: Szeretlek, Magyarország)
--
2020.05.31.
Nemzetstratégiai unalom: a magyar érettségi hülyének nézte a diákokat
Természetesen nagy öröm, ha mindenki, vagy legalábbis minél többen le tudják tenni az érettségit. És minden országnak, Magyarországnak is szüksége van értelmiségiekre, de amilyen irányba...
(Forrás: válasz online)
--
2020.05.31.
Azért közoktatás, mert mindenkit megillet
Magyarország március közepén nem a digitális közoktatásra állt át. Egy tanári webkamera meg az osztály valamekkora részét mutató kis képek a pedagógus laptopján ugyanúgy frontális oktat...
(Forrás: mérce)
--
2020.05.31.
Gyarmathy Éva: ez a szörnyszülött se nem távoktatás, se nem digitális
A pedagógusok igen nagy része rugalmasan tudott alkalmazkodni a hirtelen változáshoz, miközben az oktatásirányítás régi, „a tananyagot leadni/számonkérni” elvárásával nem segített....
(Forrás: infostart)
--
2020.05.31.
Már munkába is állnak az iskolaőrök Nem csak prevenciós foglalkozásokat, védelmet is várnak a hatóságtól az intézmények
Több, mint kétezer rendőr működik közre az iskolák életében a mostani tanévben, akik főleg baleset- és bűnmegelőzési tanácsokkal látják el a diákokat, a jövőben ugyanakkor a taná...
(Forrás: Magyar Nemzet)
Utolsó üzenetek:
  OFOE

Kedves Olga! Ez olyan bonyolult munkajogi kérdés, hogy nem tudunk rá biztonságos választ adni. Javasoljuk, hogy keresse fel az
Oktatási Hivatal jogsegélyszolgálatát , ahonnan biztosan szakszerű választ kap.

Amennyiben tagja a PDSZ-nek, onnan is kaphat segítséget: http://www.pdsz.hu/cikk/36305

--
  Koszta Olga

Kedves OFOE!
A nők 40 éves kedvezményes nyugdíjba vonulásával kapcsolatban adódott problémám:
a Nyugdíjfolyósítótól már évekkel ezelőtt lekértem a pontos adatokat, amit azóta kötelezően kiegészítettek. Ennek alapján idén 2020.október 28-án meg lesz a kellő negyven évem, amivel jogosult leszek a kedvezményes nyugdíjra.Jár számomra 5 hónap felmentési idő és úgy beszéltük meg a munkaadómmal, hogy közös megegyezéssel kérem munkaviszonyom megszüntetését október 31-től.
Ennek alapján a felmentési idő június 1-től lép életbe.
Viszont mivel a szakoktatásban dolgozom,július 1-től1-től megszüntetik a közalkalmazotti jogviszony és átsorolnak a Munkatörvénykönyv hatálya alá.
Még nem írtam alá az új munkaszerződést.
Kérdéseim:
- Írjam-e alá az új szerződést?
- vonjam-e vissza a munkaviszonyom megszüntetésére vonatkozó kérelmemet?
- egyáltalán mit tegyek, mi lenne számomra a legkedvezőbb megoldás?
Nyugdíjba is szeretnék menni, viszont ha most felmondanak nekem, akkor nem lesz meg a 40 évem.
Tisztelettel: Koszta Olga

--
  OFOE

Kedves Erdélyi Virág! Úgy véljük, hogy ez a helyi vezetés (tankerület?) döntési joga. Az érintett kollégának pedagógiai végzettsége van, 6. osztályig az osztályfőnöki megbízatás jogossága sem lehet kétséges. A magasabb évfolyamokon nyilván nem lehet szakórája, nem biztos, hogy szerencsés, ha csak osztályfőnökként működik az adott osztályban. Hogy munkaközösségvezetőként be tudja tölteni a feladatát azon is múlik, hogy mi a munkaközösségvezető pontos feladatköre. Ha jó szervező, van megfelelő pedagógiai tudása, nem kizárt, hogy alkalmas a feladatra. Önmagában a szakvizsga és a középfokú vezetői végzettség nem garantálja a nagyobb hozzáértést főként az osztályfőnökséget illetően.

--
  Erdélyi Virág

Kedves Kollégák!
Lehet- e felső tagozaton osztályfőnöki munkaközösség- vezető az, akinek csak tanítói végzettsége van, amellyel max. 6 évfolyamon taníthat a műveltségterületének megfelelő szakon?
Mellesleg 3 éve van a munkaközösségben, ahol tőle 2 évtizeddel idősebb öt 50+os több diplomás, ped.szakvizsgás, ped.2 minősítésű, közoktatási vezetői végzettséggel rendelkező pedagógus van.

--
  OFOE

Kedves Doroginé Kiss Ildikó!
A Kjt. 24. § (1) bekezdése szerint "Ha a közalkalmazott munkaköre
ellátása mellett a munkáltató rendelkezése alapján átmenetileg más
munkakörébe tartozó feladatokat is ellát, s ezáltal jelentős
többletmunkát végez, illetményén felül a végzett munkával arányos
külön díjazás (helyettesítési díj) is megilleti." A helyettesítési díj
mértékét jogszabály nem határozza meg, csak azt, hogy a végzett
munkával arányosnak kell lennie. Az a javaslatom, hogy a fenti
rendelkezésre hivatkozva kérje, hogy részére az Mt. 139. §-ában
meghatározott óradíj legalább 50 százalékának megfelelő helyettesítési
díjat állapítsanak meg. Ha ezt a munkáltató megtagadja, munkaügyi per
indítható. (A választ a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  Szilágyi István

Tisztel Címzett!
Nagyon szépen köszönöm a szakszerű és megnyugtató válaszát.
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
  OFOE

Kedves Szilágyi István! Pedagógus-munkakörben a köznevelési törvény 64. § (2a) bekezdése
alapján az évi 25 munkanap pótszabadság nem adható, hanem jár. A
pótszabadságból a 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet 30. § (2)
bekezdése alapján
a) továbbképzés, foglalkoztatást elősegítő képzés,
b) a nevelési-oktatási intézmény tevékenységi körébe tartozó nevelés,
oktatás, a pedagógiai szakszolgálati intézmény tevékenységi körébe
tartozó pedagógiai szakszolgálati tevékenység,
c) ha a pedagógus szabadságát részben vagy egészben a szorgalmi
időben, óvodapedagógus esetében - a június 1-jétől augusztus 31-éig
tartó időszak kivételével - a nevelési évben adják ki,
lehet legfeljebb 15 munkanapot igénybe venni. Az tehát nem jogszerű,
ha nem a fenti indokok valamelyike miatt, hanem úgymond, időarányosan
vesz le a pótszabadságból napokat a munkáltató. Javaslom, hogy ezt az
intézkedést ne fogadja el, hanem ragaszkodjon a pótszabadság
kiadásához. A felmentési időnek abban a felében, amikor munkavégzésre
kötelezhető, ki kell adni az időarányos szabadságot. Ha a szabadság
kiadására nincs mód, azt a jogviszony megszűnése esetén - az Mt. 125.
§-a szerint - pénzben kell megváltani. (A válszt a PDSZ jogi szakértőjétől kaptuk.)

--
  OFOE

Kedves Harmat Krisztina! Jogszerűnek jogszerű, mivel a munkaidő kötött és kötetlen munkaidőből
áll, csak éppen nem nevezhető etikusnak. Úgy lehet kivédeni, hogy a munkavállaló is kivehet az Mt. 122. § (2) bekezdése alapján hét munkanap szabadságot akkor, amikor akar, csak előtte 15 nappal be kell ezt jelenteni. (A válasz a PDSZ szakértőjétől érkezett.)

--
  Harmat Krisztina

Kedves OFOE!
Szeretném kérdezni, hogy jogszerű-e szorgalmi időben, tanítási (hétköznap) napon szabadságot elrendelni a pedagógus számára akkor, amikor annak nincs sem tanítási órája órarend szerint, sem más feladata a neveléssel-oktatással le nem kötött munkaidejében?
Köszönettel:
Harmat Krisztina

--
  Szilágyi István

Azt szeretném megkérdezni, hogy pedagógus munkakörben a 25nap pótszabadság jár, vagy adható? Nyugdíjazás előtt a munkáltató az időarányosan járó 18 nappótszabadságomból 11 napot igénybe vett a tanév zavartalan befejezése érdekében, amihez ugyan joga van, de én úgy gondolom, hogy mivel a felmentési időben nem került kiadásra az időarányos szabadság, azt a munkáltatónak pénzben kell megváltani. Sajnos nem igy történt. Kérdezem, hogy helyesen járt el a munkáltató? Várom megtisztelő válaszát!
Tisztelettel: Szilágyi István.

--
Üzenő Kommentek   RSS
Utolsó 10 hozzászólás:

[Trencsényi Laci:] Nóri, újabb terminológiai vita köztünk. Ha elfogadod a tehetséggondozás és felzárkóztatás dichotómiáját (ahogyan az oktatáspolitika és a rosszul szocializált pedagóguselit gondolja), akkor elfogadod a szelekciós funkciót. Vagyis: Van, akinek tehetséggondozás jár (a konfidens […]
Az arányvesztés béklyójában »

--

[Bea:] Ezt el kellene lesni a színészek képzéséből. Régóta mondom :) Örülök, hogy a hallgatók is igényelnék.
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[vik:] Az egyetemi szinten valóban addig működhetett jól az "oktatás", amíg a tanárok és diákok "szintje" nem különült el a munkát illetően. Hiszen egyetemnek is azért nevezik (ma már hiába), mert a tanárok és diákok egyetemességén alapult, ahol a munka-tanulás […]
Gondolatok a tanítóképzésről (Egy tanítójelölt naplójából) »

--

[csilla:] nem provokálni szeretnék, de van olyan szakember, aki a gondolataimat olvassa, és tud számomra, olyan elméleti útmutatást adni, hogy hogyan gondozzak egy ma már 15 éves, abuzált, anyaszerepben lévő lánykamaszt! ezek a gyermekek nem kis számban kerülnek be a gyermekvédelmi […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] 2014. márciusában láttam ezt a filmet! Ma a Máltai Szeretet szolgálat működteti! nincs információm róla!https://index.hu/video/2011/08/29/tiszabo_s1e1/ https://index.indavideo.hu/video/Ha_nincs_iskola_elveszett_a_falu_1 Eltelt hét év! Ezen gyermekek, egy része, szavazóképes […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] borderline, hospitalizáció kamaszkorban! ha nem segítünk a családokon, mint ahogy Nóri teszi, 10 év múlva a társadalom gerincét sok-sok településen a ma gyermekei képviselik majd a felnőtt lakosságot! ha kiemeljük őket családjukból és átexportáljuk más településekre, […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Csilla:] Még mindig rágom minden szavát!Én ott vagyok, ahol ő nem! szakellátás a gyermekvédelemben, de voltam alapellátásban is! Voltam óvoda vezető is! Drága Ax! kérdeztem tőled! Mi ez? Kaptam rá választ! Látjátok Ti ezt? Láttátok ti ezt!? elviszlek benneteket! nem Nórihoz! máshová! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[csilla:] Amikor először tettem javaslatot arra, hogy emeljünk ki gyerekeket családjukból, nem haboztam!Fájt, mert tudtam, benn ragadnak a rendszerben, sejtettem az abúzust! de láttam magam körül a tehetetlen környezetet is : védőnő, óvoda, iskola, aktív és passzív szociális eszközök! […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Juli:] Kedves Péter! A "t. szerző" nagyon is jól ismeri a magyar valóságot, a hátrányos helyzetű térségek problémáit. Vajon kit lehet komolyan venni, és kit nem? Arra kérném, hogy mielőtt Ritók Nóráról azt állítja, hogy "íróasztal mögül okítja a kollégáit", […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--

[Péter:] „Hatszáz évig nem akartak beilleszkedni, miért pont most akarnának?” „Ugyan már! Ismerek olyanokat, akik ki tudtak emelkedni. A többi miért nem akar?” Ezek a mondatok nem tekinthetők előítéletnek, inkább ténymegállapításnak. Kétségtelen tény, hogy nem kevés azoknak a […]
L. Ritók Nóra: Láthatatlan Magyarország »

--
OFOE (2001–2020) | Rólunk | Dokumentumok | Impresszum | Kapcsolat | RSS | Partnerek