Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. március 24. szerda, 13:51

Érdemes-e előre venni a pedagógusokat az oltási sorban?

Egy iskolai osztály esete – olvasónapló

 

Tragikus történetet közöl a Kölöknet , ezt olvasva  a címben feltett kérdésre határozott igen lehet csak a válasz.

 

fotó: Gettyimages.com

Adott egy fővárosi általános iskola, 300 tanulóval és 30 pedagógussal. Odafigyelő környezet, családias, gyermekközpontú légkör. Az intézmény a Covid-járvány kapcsán is körültekintően jár el, a jelenléti oktatás biztonsági követelményeit az első naptól próbálják betartani. Az iskola honlapja külön fejezetet szentel az aktuális járványügyi protokollnak, hetente frissíti a betegséggel kapcsolatos adatokat is. A szülők számára elérhetővé teszi a fenntartó tankerület által javasolt megelőző lépéssorokat, illetve az intézményvezető, a szülői munkaközösség segítségével, szülői levélben nyújt közvetlen tájékoztatást időközönként az adott helyzetről.

Ebben a tanévben több turbulens pillanat volt. A november-decemberi és a január végi időszakban is fel-felütötte fejét a vírus az iskolában, de ezeket a helyzeteket önkéntes és hatósági karanténnal valamennyire kezelni lehetett. Február közepére azonban már mind az alsó, mind a felső tagozatban egyaránt megjelentek elszórt esetek, majd volt olyan pillanat, amikor már több osztály kényszerült pár nap különbséggel karanténba, és a tanárok körében is lett bizonyítottan pozitív eset.

Mit tehet ilyenkor egy szülő? Nyilván tájékozódik, és próbál az adatok vonatkozásában tisztán látni. Levelet ír a többi szülőnek, megkérdezve az ő álláspontjukat és megoldási stratégiájukat. Esténként megkérdezi az osztályfőnököt, hogyan látja, nőtt-e az érintettek száma, és krónikus betegként? Minden reggel mérlegel: szabad-e még közösségbe küldeni gyermekét? Még veszélyszinten aluli-e a fertőzöttség mértéke? Az osztályfőnök részletes választ ad, a levelében leírtak megnyugtatónak tűnnek, hiszen azt írja, az éppen érintett osztály a legfelső emeleten van, szerencsére külön mosdójuk van, más az ebédbeosztásuk, a tornatermet is egyszerre csak egy osztály használhatja, s minden óra után azonnal fertőtlenítenek, „szóval nem nagyon van velük közös hely! Az alsósokkal nincs közös felület a bejárati ajtón kívül, de azt folyamatosan, az órák alatt fertőtlenítik!”. Ráadásul, az érintett beteg kisgyermekek már nem voltak iskolában a héten, egy fő igazolt fertőzött van, és tíz napig karantén és online oktatást rendeltek  el az adott osztályban. A többi osztályban nincs jelentős hiányzás.  

A levelezés apropója az, hogy a fertőzéssel érintett osztály osztályfőnöke egyben az iskola egyik matematika tanára is. A laikus szülőben egyből bekapcsol a vészjelző.  Az osztálya karanténban, a tanár pedig a többi osztályban továbbra is tanít? Erre a kérdésfelvetésre, az osztályfőnök ismét készségesen válaszol, pedig már jócskán este van. A 20:33-kor érkezett válasz szerint: „az előírásoknak megfelelően az érintett osztály karanténban lesz, a tanár nem számít kontakt személynek, de a matematika tanár már amúgy is átesett a fertőzésen. A mi osztályunkat nem érinti ez a helyzet, a hiányzók nem emiatt hiányoznak! Bármiben tudok még segíteni, szóljanak.” Tehát, a tanár marad, de hát már volt beteg, a gyerek iskolába akar menni, „ne akarj elszakítani el a barátaimtól, anya”, kérlel reggelente. Az anya pedig érzi, nem helyes ez így, de elaltatja kételyeit, s minden reggel ebédet csomagol, hogy a menzai veszélyeket is elkerülje, nem jó szívvel, de iskolába küldi gyermekét. A fentiekből tanulva, ha újabb iskolai esetet hall, nem problémáz, hiszen mindenki teszi a dolgát, fertőtlenít, maszkot visel, távolságot betart, lázat mér, külön ül, ha kell, távoktat. Az osztály szülői közössége is felelős, közmegegyezéssel nem küld még csak egyet tüsszentő gyermeket sem a közösségbe, esténként információt cserél, online kommunikál.

Az osztály egyik pedagógusa, aki egyben már elsőtől kezdődően szülőként az osztály szülői közösségének is közkedvelt tagja, szintén a fenti esetről szóló kérdésre az osztálycsoportban, a következő választ adja, „A hír igaz, valóban van 3 pozitív eset az osztályban. Ők mától karanténban vannak.  Lejelentették őket, digitális oktatás lesz. A tanárok ügyében nem tudok most nyilatkozni, de holnap megkérdezem. (Persze van olyan, aki már átesett a betegségen, elvileg ők védettek egy ideig.)” Egy másik szülő ezt azzal toldja meg, hogy ő úgy tudja, a tanárok nem számítanak kontakt személyeknek, így taníthatnak tovább, ha ilyen eset merül fel.

És akkor március 4-n mégis megérkezik a kormányzati bejelentés: digitális átállás következik, április 7-ig. Az iskola reagál, nem késlekedik, azonnal működébe hozza az egységes keretrendszert. Nincs fennakadás.

A krónikus betegek csoportjába sorolt szülő is kicsit fellélegezhet, hiszen behívót kap oltásra. Az átállás hétvégéjét gyermekével pihenve tölti. A gyermeken kis nátha és csillogó szem formájában jön ki a stressz. Felenged ő is… gondolja a szülő. A biztonság kedvéért azért hőt mér, figyel, de se láz, se köhögés, csak pici orrdugulás.

Épp a közelgő oltási időpont előtti délutánon, az egyik szülő körlevelet küld, sajnos gyermeke pozitív. Nincs láza, kicsit köhécsel, gyanús volt, tesztre vitte. És hát, sajnos, pozitív. Este fél hét körül, a gyermekem felugrik tablettje elől, s megrökönyödve mondja, „ez nem lehet… azt írják a többiek, meghalt K. néni, a magyar tanárnő…” 

Németh Szilvia

A történet folytatása ezen a linken olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep