Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete
2021. szeptember 28. kedd, 13:41

Pedagógusok figyelem! Újra elindul a HiperSuli digitális tananyag-fejlesztő pályázata

Újabb 25 tananyag segíti a pedagógusok munkáját

A HiperSuli pályázatának célja a tanárok támogatása, valamint az oktatást segítő online lehetőségeik bővítése. A pályázatra bármely pedagógus jelentkezhet. A szakmai zsűri által kiválasztott legjobb 25 pályázó részt vehet a Webuni online oktatási platform képzésén, a legjobb 10 pályázó pedig a Hipernet-hozzáférés mellett 100 ezer forint értékű nyereményben is részesül. A legjobb 25 tananyag minden hazai pedagógus számára elérhetővé válik a Webuni felületén.

 A 2021-es tanév ismét a megszokott környezetben, a tanteremben indult, a diákok és a tanárok visszatértek az oktatás „hagyományos” környezetébe. Ugyanakkor mindaz a tudás, amit a vírushelyzet okozta karanténoktatás hozott felszínre, nem csupán a digitális oktatás során jelent segítséget; a megszerzett tapasztalok hasznos tudást jelentenek a tantermi keretek között is. 

2020-ban, a karanténoktatás során felgyülemlett tapasztalatok megosztása hívta életre a HiperSuli tanároknak szóló digitális tananyagfejlesztő pályázatát, amelynek célja, hogy segítse a tanárok eligazodását a digitális oktatás területén, illetve hogy támogassa őket az online lehetőségeik bővítésében, legyen szó kooperatív munkáról, számonkérésről vagy új ismeret átadásáról. A pályázat tananyagaiból minden pedagógus számára ingyenesen elérhető tudástár állt össze.

„Óriási az igény a tanárok részéről az egymás közötti tudásmegosztásra. Ezt tapasztaljuk a HiperSuli közösségben és ezt láttuk tavaly is, amikor kvázi kísérleti jelleggel elindítottuk a pályázatot, amelyre akkor a tantárgyak igen széles skáláját lefedő, közel kétszáz pályamunka érkezett” – mondta el Koren Balázs, a HiperSuli szakmai vezetője. „Bízunk benne, hogy ezúttal is sok-sok értékes pályamű érkezik, és a pályázattal sikerül egyfajta tradíciót építenünk” – tette hozzá a szakember.

szeptember 28-án induló HiperSuli tanári tananyag-fejlesztő pályázatra bármely, felsőfokú pedagógiai végzettséggel rendelkező tanár jelentkezhet a https://hipersuli.hu/tanari-palyazat oldalon keresztül. A jelentkezés során mindössze egy kiválasztott témát, illetve a tananyaggal megcélzott korosztályt kell megjelölni. A nevezéseket idén az alábbi témakörökben várják: kooperatív munka/kollaboráció, számonkérés, virtuális osztályterem, új ismeret átadása/interaktív prezentálás.  A jelentkezés során a tanárok használhatják már meglévő ötleteiket, nem szükséges teljesen új projektekkel pályázni. Idén is részt vehet az, aki az előző körben már pályázott, de ugyanazzal a projekttel már nem lehet elindulni.

A pályázatok beadási határideje: 2021. október 13., éjfél

 A beérkezett jelentkezésekből az ötlet megvalósíthatóságát figyelembe véve egy öt tagú szakmai zsűri választja ki azt a maximum 25 pályázót, akik részt vehetnek a Webuni online oktatási platform képzésén, amely során a munkájukhoz szükséges Hipernet-hozzáférést kapnak. A képzésen a pályázók segítséget kapnak a tananyag videós kidolgozásában, ami később felkerül a HiperSuli oldalára. A zsűri a publikált videók elkészítői közül tíz fő díjazottat hirdet, akik a Hipernet-hozzáférés mellett 100 ezer forint értékű nyereményben is részesülnek.

A zsűri tagjai: Joós Andrea, biológiatanár, a Tanárnő, kérem! podcast házigazdája, az Élménybiológia YouTube-csatorna alapítója; Kulman Katalin, ELTE TÓK oktatója, MDOE tanári közösség oktatója, Bodor Ádám, a Webuni online oktatási platformvezetője; Varga Krisztina, a HiperSuli tanára; Zsiros László Robert, a Szertár videóblog alapítója és Koren Balázs, a HiperSuli szakmai vezetője.

További információ: https://hipersuli.hu/tanari-palyazat

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vissza
Sajtófigyelő
2023.11.21.
A pályakezdő pedagógusok mellett áll Balatoni Katalin
Maga is átélte, milyen érzés kezdő pedagógusnak lenni, ezért jól ismeri a pálya nehézségeit – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevel...
(Forrás: Magyar Nemzet)
--
2023.11.21.
Plakátkampányt indít a kormány az iskolákban
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! - ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolg...
(Forrás: Eduline)
--
2023.11.21.
Státusztörvény: nem taníthatnak óraadóként tovább a felmondó pedagógusok?
Szeptember 29-ig kellett nyilatkozniuk a pedagógusoknak, hogy elfogadják-e a státusztörvény alapján írt munkaszerződésüket. Rétvári Bence államtitkár úgy nyilatkozott, hogy 1205 pedagó...
(Forrás: Eduline)
--
2023.07.17.
Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni
ZÁMOMRA A LEGBOSSZANTÓBB ÁLLÍTÁS, HOGY A SAJÁT OKTATÁSI RENDSZERÜNK FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI KÖLTSÉGÉNEK FINANSZÍROZÁSÁHOZ UNIÓS ADÓFIZETŐK PÉNZÉRE VAN SZÜKSÉGÜNK, miközben vannak...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
Ilyen se volt még: 171 oktató állt ki a Zeneakadémia autonómiájáért
Alulírott előadó- és alkotóművészek, kutatók és zenepedagógusok, mint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatói az alábbi közleményt kívánjuk a közvélemény és a fenntartó Kultur...
(Forrás: Index)
--
2023.07.15.
„Egy mérhetetlenül szelektív törzsi társadalom öngyilkos reflexiója saját magára” – Lannert Judit oktatáskutató a státusztörvényről
Miért beszél mindenki tanárhiányról, amikor átlagosan tíz általános iskolás gyerek jut egy pedagógusra? Mi a tanárok és mi a megrendelő, a lakosság felelőssége a magyar oktatás szétes...
(Forrás: szabadeuropa.hu)
Címkék
agresszió civilek család digitális nemzedék együttműködés erkölcs esélyegyenlőség esélyek felelősség film filmklub generációk gyerekek gyermekvédelem hátrányos helyzet IKT integráció irodalmi mű feldolgozása iskola iskola és társadalom kapcsolatok kommunikáció konferencia konfliktuskezelés kreativitás kutatás könyvajánló közösség módszerek OFOE oktatás oktatáspolitika osztályfőnöki szerep pedagógia pedagógus pedagógusok pályázat rendezvény szabályok szakmai szervezet szülő szülők tanulás tanár-diák kapcsolat tehetséggondozás társadalom történelem verseny virtuális kongresszus ünnep