OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Negyedik dimenzió – Fiatalok a cybertérben
2012. február 16.
» Hozzászólások (0)
: Elmélet

Negyedik dimenzió – Fiatalok a cybertérben

Az itt megfogalmazott felvetésekkel abban próbáltam segíteni, hogy jobban értsük saját helyzetünket a minket körülvevő digitális kultúrában. Az állításom, ami nem más és nem több, mint a megértést segítő metafora, a negyedik dimenzió fogalmát használja a generációs különbségek megvilágítására.

A hétköznapi életünket meghatározó három dimenzió – a fizikai-, társas- és kulturális környezet –mellett negyedik dimenzióként jelenik meg az információs dimenzió, a hozzá tartozó eszközökkel, aktivitásokkal együtt. Ez a dimenzió integrálatlanul, bevehetetlen (de legalábbis zárványként létező) negyedik dimenzióként jelenik meg a ’digitális bevándorlók’ életében. Ezzel szemben a bennszülöttek számára ugyanez a dimenzió a kultúra integráns része, olyannyira, hogy nem is jelenik meg önálló tényezőként, egyszerűen belesimul a másik három dimenzióba.

A bennszülöttek számára a fizikai tér értelmezésének része, hogy valahol van-e wifi; a társas dimenziónak integráns részei a közösségi-, a kulturális térnek pedig a fájlmegosztó oldalak. A szintetikus zene – számos műfajával – a zenei kultúra részének minősül, ahogy a számítógépes eszközökkel létrehozott látvány ’valódi’ képnek, illetve filmnek. Ehhez képest a bevándorlók a technikai eszközök alkalmazását elkülönült aktivitásként élik meg (hazamegyek és megnézem a leveleimet), a közösségi oldalakat nem (feltétlenül) tartják a társas élet szerves részének, a digitális eszközökkel létrehozott alkotásokat általában nem képesek műalkotásként értelmezni.

Az alapvető különbség eszerint tehát az, hogy integráns része-e az informatika világa a kultúrának, vagy ’negyedik dimenzióként’, mint egy extra, furcsa, kultúrán kívüli közeg jelenik meg a ’hagyományos’ kultúra mellett.

Az alább látható képeken ugyanaz az aktivitás látható, a navigációhoz használt eszközökben azonban tükröződik a fent leírt különbség. Az idősebb társaság az erdei sétán nem használ informatikai eszközt, az nem integráns része a kultúrának...

Miközben az erdei séta a megfelelő térképpel, iránytűvel pontosan ugyanolyan tökéletes élmény lehet, mint ugyanez GPS navigációval, a fenti két kép, éspedig maga a QR kód, mégis megjelenít valamit a kulturális különbségek lényegéből. Ebben az esetben olyan információról van ugyanis szó, ami technikai eszköz (okostelefon) nélkül nem dekódolható. Vagyis napjainkra megjelentek olyan nyilvános közlések (akár a városkép részeként), melyek jelentése nem mindenki számára hozzáférhető...

Ez jelképezi azt a kulturális kizáródási folyamatot, amit az idősebb generáció elszenved akkor, amikor az informatikai kultúrát nem képes az életéhez integrálni.

Mind a digitális bevándorlók, mind a bennszülöttek nemzedéke(i) nehéz helyzetben vannak, hiszen az eltérő kultúra jelenleg elválasztja őket (elválaszt minket) egymástól. Talán a pánik elengedése segít a fiatalokhoz az utat megtalálni.

Miért nincs ok pánikra?

Miközben az új technológiák felhasználásával valóban megjelentek újszerű veszélyek, ezeknek nem az eszköz, hanem az eszközt felhasználó ember az oka. Minden jelentős újításnak időre van szüksége, hogy a kultúrához való optimális illeszkedés kialakuljon (gondoljunk a gépjármű-közlekedés elterjedésére és a KRESZ létrejöttére...) A türelmetlenség a változások tempóját és volumenét tekintve érthető, azonban árt az organikus szabályozó folyamatok kialakulásának. Bölcsebbnek tűnik a kultúraazonos szabályozás érésének támogatása.

Azért sincs ok pánikra, mert a legújabb kutatások (lásd Ságvári Bence Digitális Nemzedék Konferencián elhangzott előadását) szerint jelen van egy markáns, a fiatalok kb. 20%-át kitevő csoport, akik a hagyományos kultúra (könyvek és nyomtatott sajtó) fogyasztása mellett élnek a digitális kultúra eszközeivel. Nem kell tehát attól félni, hogy éppen most romlik el végképp valami, és elhal, megszűnik a tradicionális kultúra.

Nincs ok pánikra azért sem, mert a generációk közötti digitális szakadék valószínűleg egyre kisebb lesz, hiszen ma már mindenki a digitális korszakba születik. Bár a ma ismert elveken működő informatikai eszközök használatában a fiatalabbak vélhetőleg mindig ügyesebbek lesznek, nem valószínű, hogy a közeli jövőben hasonló mélységű kulturális változásra kellene számítani.

Miről kellene inkább beszélni?

A társas tér tekintetében arról, hogyan támogatható a webkultúra a felhasználók számára megfelelő, biztonságos együttélési szabályok kialakításában, kikényszerítésében. (Biztos, hogy nekem osztályfőnökként offline kell rendeznem egy sértő webes poszt következményeit? Mit gondolunk erről? Milyen jó gyakorlatok vannak?)

A kultúra védelmében arról (a közhelyről), hogy nem a digitális és tradicionális, hanem az értékes és értéktelen között húzódik a választóvonal.

A digitális szakadék tekintetében pedig arról a másik és nem egy generációra szóló szakadékról, ami masszívan és egyre mélyülő módon hasítja ketté a magyar társadalmat, és ami a digitális eszközök használatában ugyanazokat a fiatalokat (kistelepülésen élőket, romákat) mutatja leszakadónak, mint a kultúrafogyasztás és a társadalmi érvényesülés más területein.

Vagyis jó volna megérteni és elfogadni a generációk közötti kulturális különbséget, hogy a helyén kezeljük, ne reagáljuk túl és hatékonyabban tudjunk dolgozni rajta. Nem utolsósorban azért, hogy a figyelmünket a valós problémák felé fordíthassuk.

(A Digitális Nemzedék Konferencia Netgeneráció az osztályban című szekciójában elhangzott előadás írásos változata.)

Földes Petra