OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Kötelező erkölcstan az iskolában
2012. március 1.
» Hozzászólások (0)
: OFOE

Kötelező erkölcstan az iskolában

Február 28-án az OFI konferenciát szervezett a következő tanévben felmenő rendszerben bevezetendő erkölcstanról. A rendezvényről a FigyelőNet ma közölte Balla István beszámolóját.


Szűcs Édua rajza

Ebből a beszámolóból emelem ki azt a részt, amely az én hozzászólásomat is idézi. Az egyesületi honlapon történő közzétételt azért tartom szükségesnek, mert a rendezvényen az OFOE nevében nyilatkoztam. Ezt abban a tudatban tettem, hogy a véleményemmel a tagság egyetért, hiszen ezt a szemléletet képviseljük már a szervezet megalakulása óta. (Ennek bizonyítására érdemes megnézni a kapcsolódó linkeket.).

„A konferencia több felszólalója is azt emelte ki, hogy nem lehet erkölcsre nevelni tantárgyi keretekben, azt az egész iskolai oktatás-nevelés során kell megtenni. (Ahogy eddig is tették a tanárok.) Az Osztályfőnökök Egyesülete elnöke azt emelte ki, hogy a nevelés, így az erkölcsi nevelés során is tisztában kellene lennünk a modern világ kihívásaival, nem tekinthetünk el attól, hogy a gyerekek az ismereteik, példáik nagy részét az internetről szerzik. Szekszárdi Júlia azt is hozzátette, hogy használni kellene a már meglévő kiváló tankönyveket, a szociális kompetenciaterületre készült programcsomagokat, nem kell mindent újraírni. Ugyanakkor, szerinte nem minden tanár alkalmas az erkölcstan-foglalkozások levezetésére. Csatlakozott Lányi Andráshoz, hogy egy ilyen tárgynak a legfontosabb feladata a gyerekek felkészítése a felelős döntésekre. Végül az illetékesekhez fordult: „Kérem, ne írjanak még zsúfoltabb kerettantervet, hagyjanak időt beszélgetni a diákokkal!!”