OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Antiszemitizmus, rasszizmus
2012. április 20.
» Hozzászólások (5)
: Háttér

30. esélyegyenlőségi napló

Antiszemitizmus, rasszizmus

Amikor az ember olvassa az újságban, távol érzi. És ha távol van, talán nem is olyan fenyegető. Én is így voltam vele. Mindig azt gondoltam, hogy nem, itt, ahol én élek, itt nem lehet zsidózás, ide sosem jöhet a Gárda, hiszen itt nőttem fel, tudnám, ha valami ilyesmi készülne. Azt gondoltam, itt nem „olyanok” az emberek.

Aztán jó pár éve már, hogy szembesülnöm kellett vele, hogy nem így van. Antiszemita hangok kaphattak publicitást a helyi lapban. Tiktakoztam. Akkor még sikerült.

Amikor aztán egy polgármesterrel, akinél éreztem az elutasítást a munkám iránt, leültem beszélgetni, és megkérdeztem, mi a gondjuk velem, már tudtam, valami nem stimmel. Pedig ez sem most volt. Azt válaszolta ugyanis, hogy a zsidó kapcsolataim a baj. Aztán, gondolom, látva arcomon az elképedést, hozzátette: na, neki személy szerint semmi baja velük, de itt a házban sokaknak szemet szúr…és ő csak figyelmeztet…

Később, ahogy a „nagy” politikában teret kapott a szélsőségesebb hang, hát teret kapott itt is.

Nemrég felröppent a hír, hogy városunk szülöttét, a nemzetközi hírű írót meg akarják fosztani a díszpolgári címtől. Nem hittem. Utánakérdeztem. Megtudtam, az egyik párt képviselője tárta a javaslatot a képviselőtestület elé. A bizottság is, és a testület is elutasította.

Még el. Mert még többen voltak azok, akik józanul tudtak dönteni.

Egy másik hír is szárnyra kapott ezzel párhuzamosan. Hogy a Holokauszt Emléknapon, amire a műsort most egy általános iskola készíti, szintén letiltott lett az író, pedig kézenfekvő, hogy adekvátabb szemelvény, mint az ő visszaemlékezése a deportálásra, nem nagyon van errefelé. Ezt sem hittem. Felhívtam az igazgatót, és megkérdeztem. Azt mondta, nem. Nem így van. Hiszek neki. És megkönnyebbülten, bár még mindig kissé bizonytalanul várom a hétfői műsort.

Hogy mi köze ennek az oktatáshoz? Nagyon sok. Mert a sok erről történő beszélgetés, az erről alkotott felnőtt vélemények a gyerekeik előtt hangzanak el. Akik így szereznek tapasztalati képet valamiről, amit szerencsére még szüleik sem élhettek meg, és így alkotnak véleményt, a felnőtt minta alapján. És nem biztos, hogy az oktatás, bármilyen tényszerű adatokkal is szolgál, elégséges lesz ennek a hatásnak a kivédésére. Lassan sokszorozódik valami, aminek érzésem szerint nem kellene.

Nemcsak ezen a területen. A minap dühösen hívott telefonon egy apuka. Mert táncórán a kislánya konfliktusba keveredett egy csoportbeli cigányfiúval. És, bár megítélése szerint a tanár helyesen járt el, és megoldotta a problémát, mégis úgy érzi, nekem is el kell, hogy mondja.

Természetesen figyelmesen hallgattam.

De nem a konfliktusról beszél. Arról nem tudok meg részleteket. És a kollégám helyzetkezeléséről sem. Viszont az összes sérelmét a cigányokkal kapcsolatban rám zúdítja. Hogy miattuk fizet ő, mint vállalkozó ennyi adót. Mert nem dolgoznak, csak „döglenek” otthon. Válogatott jelzőket használva mesél arról, hogy betörtek hozzá, régebben, és a kocsiját is fel akarták törni. Persze azok is cigányok voltak. Miattuk tartunk itt. Hosszan, dühödten ecseteli a véleményét róluk. Mert itt van, tessék, pl., hogy még a művészeti iskoláért sem fizetnek… próbálnám mondani, hogy az nem a cigányság tényéhez kötött, hanem a jövedelemhez, és jó néhány vállalkozó szülőt tudok neki mutatni, aki szintén nem fizet, de nem azért, mert nem telne rá, hanem mert annyi jövedelmet vall be…de nem teszem.

Mert érzem, csak olajat öntenék a tűzre, hisz indulatos, már önbíráskodást emleget, és megingathatatlan abban a hitében, hogy van egy csoport, aki minden bajnak az okozója, és ez a gyerek most az ő szemében megtestesíti az összes bűnt, amit ő valaha megtapasztalt, vagy hallott.

Persze utánanézek a dolognak. A fiúval, ha hibás volt, nyilván boldogulok majd. Hogy a kislányt, ilyen családi hátszéllel hogyan fogom arról meggyőzni, hogy el kell viselnünk egymást, azt még nem tudom.

L. Ritók Nóra

--