OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Czigelmayer Márta: HOVÁ LETTEK OKOS GYERMEKEINK?
2012. június 25.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

Czigelmayer Márta: HOVÁ TŰNTEK OKOS GYERMEKEINK?1

Ülünk a Nevelési Tanácsadó folyosóján. A lányom és én. Ma tudjuk meg az IQ teszt eredményét. Végre kinyílt az ajtó, bemehetünk. Ma is a fülembe csengenek a pszichológus szavai:„Hát bizony anyuka, ez a gyerek olyan okos, hogy bármelyik egyetemet ötössel el tudná végezni. 126-os IQ-val rendelkezik ez a lány.”

Határtalan öröm töltött el, mindig is tudtam, éreztem, hogy gyermekem tanulmányi eredménye ellenére is nagyon intelligens.  Hirtelen azonban indulatok özöne indult el a gyomrom tájékáról.„Hová lett az én okos gyerekem?! Miért vált kudarccá minden egyes bizonyítványosztás?!”

Azóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogyan változtathatnánk meg elavult iskolarendszerünket, mit tehetnénk annak érdekében, hogy gyermekeink iskolaévei (sőt óvodás évei) ne egy véget nem érő rémálomnak tűnjenek.

Ezért írtam meg ezt a könyvet, hogy ráirányítsam a szülők, a pedagógusok és az egész társadalom figyelmét oktatási rendszerünk hiányosságaira és fonákságaira.  Igyekeztem tárgyilagos maradni, nem álltam senki pártjára, hanem lehetőleg sok oldalról (pedagógus, intézményvezető, szülő, diák szemszögéből) közelítettem meg a problémákat. 

Az itt leírt esetek valóban megtörténtek. Velem, rokonaimmal, barátaimmal, ismerőseimmel. De megtörténhetett – megtörténhet Veled is. 

Ezért fontos mindannyiunk összefogása egy kiegyensúlyozottabb, boldogabb nemzedékért.  A jövő a MOST - ból alakul és ezért a jövőért mi is felelősök vagyunk. 

Elsősorban anyaként írtam ezt a könyvet, de rendelkezem pedagógusi végzettséggel is.  Nem állítom, hogy az itt leírt ötletek mindenki számára megfelelőek, feltétlen bevezetésre kell, hogy kerüljenek, vagy minden problémát feltártam. Egyszerűen csak széleskörű tájékozódás után ezt találtam, erre van igény.

A könyvet elsősorban figyelemfelkeltésnek szántam, mert abban az iskolarendszerben, ahová a szülők félnek beíratni gyermekeiket, valami nem jól működik. 10-20 éve a szülők igyekeztek minél hamarabb iskolába adni gyermekeiket –bár augusztus 31.-ig kellett betölteni a 6 évet, mégis sokszor beíratták a szeptemberi, sőt októberi születésűeket is – manapság egyre inkább az a tendencia, hogy amíg csak lehet, óvodában hagyják őket. Tudják, az iskolai élet megkezdésével elveszítik gyermekkorukat. És ez sajnos így van.

A fásult pedagógusok által leterhelt gyerekek, akiket megfosztottak a játék lehetőségétől és örömétől, egyre korábban keresik a pótszert, egyre korábban nyúlnak a cigaretta, az alkohol és bizony a kábítószer után, vagy alakítanak ki szexuális kapcsolatot. A szülő, akit pedig fásulttá tett a munka vagy a munkanélküliség, csak későn – vagy egyáltalán nem veszi észre, hogy baj van gyermekével. Mert egy fáradt ország fáradt lakói vagyunk mi. 

A könyv megírásakor megkérdezték, hogy miért foglalkozom én az iskolával, miért hagytam ott a pályát, ha ennyire érdekel az oktatás. Nem hiszem, hogy a gyermekekre, a jövő nemzedékére való odafigyelés csak a pedagógus dolga lenne. Ez nekem, de neked is feladatunk. Mert ez mindannyiunkat érint. Valakit azért, mert ott dolgozik, valakit azért, mert ott tanul, vagy ha nem ő, akkor a gyereke, unokája, vagy a szomszéd gyerek, aki olyan szépen köszön, vagy egyszerűen csak azért, mert mindannyian voltunk iskolások.

A kötet szerzője 46 éves, végzettsége tanító. Korábban napközi otthonos iskolában tanított Nyíregyházán korrekciós osztályban. majd a vasadi didiákotthonban tanított testnevelést, magyart és rajzot. Lányai 22, 21 és 7 évesek. A legnagyobb az idén diplomázott a Semmelweis Egyetem népegészségügyi szakán, és ott jobb volt az átlaga mint az általános iskolában.

Részlet a könyvből

Az érem két oldala

Egy 50–es éveiben járó 4 gyermekes – művészeti iskola vezetőjeként dolgozó- pedagógus édesanya néhány gondolata családról, iskoláról, pedagógusokról.

A pedagógiai programunkban a nevelés van előtérbe helyezve, ezt értekezleteken mindig el is mondjuk, de a mindennapokban mégis jobban szeretünk az oktatással foglalkozni, mert az könnyebb, holott az oktatással is nevelhetünk, ha megfelelően válogatjuk meg a tanítani valót. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a tankönyv csak segédeszköz, ha akarom használom, ha akarom, mást használok helyette. Ha jobbat tudok, nyugodtan vihetem azt az órára, a lényeg az, hogy a gyerek életkorának megfelelő legyen. A tanár válogató képessége fontos szerepet játszik, nagy felelősség, hogy mit viszünk be órára a gyerekeknek, mivel töltjük ki a tanítási óra idejét. Én bűnnek tartok még 10 perc elvesztegetett időt is a gyerekekkel szemben. Ha jó képességű a gyerek és nem biztosítok számára megfelelő szintű feladatot, az is bűn, ha rossz képességű és ráhagyom, hogy „te úgy sem tudsz” az még nagyobb bűn. És ezeket a bűnöket mindennap elkövetjük a gyerekek ellen, mert megtehetjük, kényelmesebb és egyébként sem ellenőriznek bennünket.

Mostanáig a pedagóguspálya egy nagyon biztos pálya volt. Ebből a kényelemből most kezdenek kicsit felrázódni a tanárok, amikor évről évre megszűnnek a munkahelyek, van kiben válogatni az intézményvezetőknek, és ezzel a lehetőséggel élnek is. Nálunk is megtörténik, hogy megválunk egy-egy kollégánktól, ezért manapság már mindenki félti állását. Emiatt egyre inkább több időt tölt tanítás után is az iskolában a pedagógus. Eddig csak a lelkes maradt, aki tehette, délben húzott haza, most már tudja, hogy ezen is múlhat, lesz-e jövőre állása. Kezdetben csak az iparra volt jellemző, hogy elengedték a dolgozót, manapság begyűrűzött az iskolába is a létszámleépítés. Sajnáljuk azt, aki munka nélkül maradt, de hogy ezáltal megpezsdült az iskolai élet, az már érezhető. Már az óvodai nagy csoportba járó gyermekek szüleinek a véleményét is figyelembe veszik az iskola igazgatók. Vannak kedvenc tanárok, akik már bizonyították hozzáértésüket. Ha 30 szülő azt mondja, hogy hozzá akarja íratni a gyerekét, akkor az a tanár biztonságban van, valószínűleg nem őt fogják a létszámcsökkentések alkalmával elbocsátani. Abból is volt felzúdulás a tantestületünkben, hogy a főiskolán végeznek a helyi születésű fiatalok, mi visszavárnánk őket, vagy a GYES-en lévőket, de a fenntartó inkább felveszi a szomszédos nagyvárosból jelentkező, regisztrált munkanélküli pedagógusokat, mert részükre a munkáltatónak vagy semmit, vagy fizetésük 20 %.-át kell fizetnie. Tehát ebben a kérdésben is az anyagi szempontok a döntőek, a munkáltató minél kevesebb pénzből akarja megúszni a munkaerő fizetését, háttérbe szorulnak a szakmai érdekek.

A vezetői módszerek is változnak. Ma az iskolákban is sokkal jobban menedzser típusú igazgatóra van szükség, akinek feladata, hogy elfogadtassa iskoláját, minél több támogatást tudjon szerezni, pályázatokat kell írnia. Egész más elvárásokat támasztanak velük szemben, mint korábban. Nem rég fejeztem be én is egy közoktatás vezetői tanfolyamot, szakdiplomát szereztem, már ott is ilyen típusú vezetésre készítettek fel bennünket. Saját tapasztalatból tudom, hogy erre van szükség, nem lehet megmaradni az iskola falain belül, hanem kapcsolatokat kell kiépíteni, egyébként elvész az iskola. Sokkal inkább függ az oktatási intézmények sorsa külső tényezőktől. Az igazgatónak ezzel kell foglalkoznia, a helyettesnek meg a helyi feladatok maradnak. Így oszlottak meg a szerepek.

Hogy milyen a hangulat a tanári karban manapság? Én csak a mienkről tudok beszélni. Választás előtt mindenki mindenkit figyelt, ment a pusmus, hogy az összevonások, elbocsátások után kiről mit tudnak. Az információk lehetnek pontosak, tévesek, rosszindulatúak, jó indulatúak, nem lehet közöttük eligazodni. Több tagintézményünkben figyeltem fel arra a jelenségre, hogy tanítás után inkább nem mennek be a pedagógusok a tanáriba, nehogy kellemetlen helyzetbe kerüljenek, nincs semmi összetartás, nagyon - nagyon fagyos a légkör, mindenki mindenkire gyanakszik. Ennek is megisszák a levét a tanulók, hiszen így a tanárok nem dolgoznak össze az oktatásban sem. Az, hogy ilyen légkör alakult ki az iskolában, a politikával is összefügg. A tanári karban ugyan nem lehet politizálni, de lehet tudni mindenkiről, hogy ki melyik párttal szimpatizál. Sokan úgy vannak ezzel, hogy kivárják a választásokat, addig pedig ügyesen lavíroznak, lehetőleg jó legyek mindkét párt híveinél, soha nem lehet tudni, mit hoz a jövő.

1A kötet az Underground Kiadó gondozásában jelent meg