OFOE | Nyomtatóbarát oldal: „Mi mindannyian a XX. századból vettük nevelői mintáinkat…” - Gondolatok korunk iskolájáról és a szülői szerepről
2013. február 1.
» Hozzászólások (11)
: Elmélet

„Mi mindannyian a XX. századból vettük nevelői mintáinkat…”

Gondolatok korunk iskolájáról és a szülői szerepről

Európa egészében – Franciaország és most már Magyarország kivételével – az iskolarendszerek jelentős átalakuláson esnek át alkalmazkodva a megváltozott világhoz, követve az Európai Unió oktatással kapcsolatos irányelveit. Ezen belül a legnagyobb hangsúlyt a sokszínűség, a közös európai hagyomány és értékek előtérbe helyezése, az esélyegyenlőség, az élethosszig való tanulásra való felkészítés, a kulcskompetenciák és az úgynevezett puha kompetenciák (pl. kommunikáció, együttműködési képesség) fejlesztése, annak a tantárgyi oktatás elé helyezése, valamint az angol nyelv MELLETT legalább egy élő európai nyelv kommunikációs szintű megtanulása kapja.

Az iskolarendszer kimeneti igényeit meghatározó kulcskompetenciák egyike a digitális kompetencia, amelynek fejlesztése nem csak a gyerekek, hanem a szülők és tanárok körében is igen fontos. A családi háttér és a szülők szerepe azért is felértékelődik az iskolához képest, mert a munkaerőpiacon egyre fontosabbá és elismertebbé válik az iskolán kívül illetve a mindennapi tevékenységek során megszerzett tudás (non-formal illetve informal learning).


„Azt várom tőletek, hogy független, innovatív és kritikus gondolkodókká váljatok,
akik azt és úgy csinálnak mindent, amit és ahogyan én mondom!”

Néhány – szubjektíven válogatott – adalék az aktuális hazai helyzet elemzéséhez

A kerettantervekben (most tovább bővített) tananyag európai és világviszonylatban eddig is rengeteg redundáns elemet tartalmazott, elképesztő mennyiségű ismeretanyag rövidtávú elsajátítását írta elő. Kicsit sarkosan fogalmazva: egy mai jól felkészült nyolcadikos elég szaktárgyi tartalmat sajátított el a legtöbb európai egyetem bemeneti elvárásaihoz.

Ugyanakkor az elsajátított tudás rendszerezése többnyire elmarad, a tantárgyi tudások elszigetelődnek egymástól. A diákok nem látják át, milyen céllal kell ezt a hatalmas mennyiséget megtanulniuk. Részben ezért az érettségi után képtelenek az ismeretek többségének az alkalmazására, de még a visszaidézésére is. Az átlagos magyar diák kizárólag tantárgyakban gondolkodik, az egyik tantárgy keretében szerzett ismereteket nem tudja másik területen alkalmazni.

A magam részéről többre tartom a tantárgyi versenyeken és egyéb megmérettetéseken gyengébben, közepesen teljesítő, de ugyanakkor jó légkörű középiskolákat, mint az ún. „versenyistállókat”. A középiskolában elsajátítandó tananyag szerepe a diák eljövendő életében ugyanis elhanyagolható, az iskolában őt érő szocializációs hatások viszont nagyon jelentősek.


Tanár: Gyere el az ablaktól! Ugye nem akarsz te is lemaradt gyerek lenni?
Gyerek: Nekem megfelel!

Európa még a Lisszaboni Stratégia (2000) elfogadásakor célul tűzte ki versenyképessége visszanyerését. Felismerték, hogy ehhez az oktatás átalakítása az egyik legfontosabb lépés és a legnagyobb megtérülést hozó befektetés, A koncepció része volt – többek között – a digitális kompetencia, a tanulási képességek, valamint a vállalkozói- és kezdeményezőkészség fejlesztése.

A jelenlegi, a korábbi reformok ellenébe ható oktatáspolitika célja nem az európai trendek követése, hanem az egységesített, ismeretanyag-tartalom alapú iskola felé történő visszafordulás. Elvileg ehhez az EU-nak semmi hozzáfűzni valója nem lehet, hiszen a közoktatást szigorúan nemzeti hatáskörben tartandó témaként kezelik. Bár ez a hozzáállás éppen Lisszabon óta, különösen pedig az Európa 2020 akcióterv elfogadásával változóban van. Ugyanakkor az Unió alapcélja szerint gazdasági közösség, amelyben nem megengedhető, hogy egy tagország ilyen mértékben lerontsa a leendő munkavállalók versenyképességét, hosszabb távon magas munkanélküliséget okozzon. Ez a tendencia nagyon sokba kerülhet még a többi uniós tagország állampolgárainak.


Esélyegyenlőség
konzervatív és liberális szemszögből

Szerintem a szakképzési rendszer európai átalakítása, amely a tényleges szakképzést későbbi évekre halasztotta és a szakközépiskolai képzés első éveiben az általános tudás szélesítését hangsúlyozta, alaposabban átgondolt változás volt. Bár ebben a szférában is mindeddig előtérben volt a tantárgyi tudás, ugyanakkor elmaradt például az élethosszig való tanulásra való felkészítés vagy a vállalkozói tudás átadása. Most sajnos annak is vége, ami korábban működni látszott. A szakképzési rendszerbe bekerülő gyerekeket ezen túl teljes egészében ki kívánják zárni minden olyan tanulásból, ami nem a szigorúan vett, jelen idejű szakmai ismeretekre irányul. Ez a szakképzési rendszer nem csupán az élethosszig tartó tanulásra való felkészülést nem tartalmazza, hanem 14-15 éves kortól teljesen bezárja a tudás kapuját az ide kerülő gyerekek előtt. Az ilyen módon „szakképzett” dolgozó a későbbiekben legfeljebb segédmunkás lehet. Ugyanakkor elmarad az érettségi utáni szakképzés nagyarányú fejlesztése, ami a felsőoktatás mellett nyújthatna olcsóbb alternatívát.

A mai világban a legtöbb embernek 3-7 évenként kell valami újat, esetenként teljesen új szakmát megtanulnia. A mai szülők egy része is hátrányos helyzetbe kerülhet a munkaerőpiacon, ha nem történik meg idejében az ő kulcskompetenciáiknak a fejlesztése. A digitális kompetencia az a terület, ahol együtt, akár kéz a kézben haladhat szülő és gyermeke.


„Nem mindenki követ téged twitteren, Kayla, kérlek meséld el az osztálynak, mit csináltál a szünidőben...”

Az elmúlt években számos reformon ment keresztül a magyar oktatási rendszer. Ezek jelentős része nem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, de akadtak olyanok is, amelyek eredményesek voltak. A sikertelenebb intézmények, pedagógusok hajlamosak kudarcaikat a folyamatos reformok számlájára írni. Ők most igazolva érzik magukat, nyugodtan hátradőlhetnek, a felelősség a továbbiakban nem az övék. Az eddig magát sikeresnek érző innovatív pedagógus pedig választás elé kerül. Vagy magára csukja az osztályterem ajtaját, és titokban teszi azt, amit szakmai lelkiismerete diktál (vállalva ezzel a hivatalos elvárásoktól való eltérés miatti elmarasztalást), vagy egy másik ország oktatási rendszerében (esetleg más szakmában) keresi a boldogulást.

A XXI. század európai iskolájában a szülő nem az a régimódi, kisebbségi érzésbe kényszerített valaki, aki gazsulál a tanárnak, és addig veri otthon a gyereke fejét, amíg az be nem fejezi a leckeírást. De nem is az arrogáns megrendelő-figura, aki úgy gondolja, hogy ő mint megrendelő fizet, így ő is diktál az iskolának mint szolgáltatónak. Ez mindenesetre igen torz leképezése a szülői jogoknak.

A XXI. század iskolájában a szülő partner, aki komplementer szerepet tölt be a tanáré mellett. Az övé gyermeke nevelésének elsődleges feladata és felelőssége, s ehhez örömmel veszi a szakemberek, a pedagógusok, sőt a kortárscsoport segítségét is. Ugyanakkor ő ismeri a legjobban a gyermekét, így ő tud a legtöbbet segíteni a pedagógusnak. Ráadásul mindennapi életéből fakadóan olyan tudásanyaggal, tapasztalattal rendelkezik, amivel a pedagógus szükségszerűen nem, így az oktatásban is hozzáadott értéket tud nyújtani.

Hogy ez nálunk is valóban így legyen, a szülők szemléletét is formálni, látókörűket szélesíteni kell. Hiszen mi mindannyian a XX. századból vettük szülői mintáinkat, amelyek pedig nem sokban különböznek a XIX. századiaktól. És így sokszor a szülő is tanácstalan, mert ezek a mai gyerekek bizony XXI. századiak. A jelenlegi szülők gyakran nem tudnak saját gyerekeikkel sem kommunikálni (vizsgálatok mutatják, hogy a, az Y és a Z generáció agya már másképpen van huzagolva), ezért ma a legtöbb szülő nem tud eleget tenni a fent leírt feladatának.

Egy rugalmas, európai elvek alapján működő iskolarendszerben a szülő és pedagógus közötti kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló partneri kapcsolat nagyban segítheti az iskolában zajló nevelést. Jó lenne, ha a pedagógusok megértenék: a szülőkkel való együttműködés nem többlet feladat, hanem olyan lehetőség, amely súlyos terheket vehet le a pedagógusok válláról.

Salamon Eszter

(A rajzok szövegeit a szerkesztő, Gersi Károly fordította.)

A szerzőről

Salamon Eszter matematika-angol szakos tanári és közgazdász végzettséggel civil ügyekkel, non-profit szervezetekkel, kultúrával és kommunikációval foglalkozik. Az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete (ESZME) elnöke, a European Parents´ Association elnökségi tagja. Egy 15 éves fiú édesanyja.