OFOE | Nyomtatóbarát oldal: A mi kódexünk - Konfliktuskezelés egy 10. évfolyamos nyelvi csoportban
2013. február 12.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

A mi kódexünk

Konfliktuskezelés egy 10. évfolyamos nyelvi csoportban

Hétfőn az első órám ezzel a csoporttal volt. Amint beléptünk a terembe, megleptem őket. Körbe rakattam a székeket, mire a három „problémás” fiú megkérdezte: vajon beteg vagyok-e, hogy ilyet kérek. Az egész csoporton látszott a meglepettség, nem tudták, mi, de érezték, most történni fog valami szokatlan. Először is elmondtam, hogy ma nem németórát fogunk tartani, hanem meetinget. Mivel nem tudták, mi az, röviden elmondtam nekik. Nagyra kerekedett a szemük.

A csoport bemutatása

A nyelvi csoport, amelyről itt írni fogok 12 főből: 8 lányból és négy fiúból áll. Szeretném őket egyenként is bemutatni

A lányok

A „falusi lányok”: Négy mintatanuló, az első sorban ülő lány a környező kistelepülésekről. Csendesek, szorgalmasak, motiváltak. Kisebb településeken élnek, működő, odafigyelő családban és szülőkkel. Családi hátterükből fakadóan konzervatív értékeket hoznak, az iskolához pozitív attitűd fűzi őket.

A „csoport esze”: Egy gyengébben teljesítő osztályból kérte át magát a húzós, tanulós hatosztályos képzésbe. Minden tantárgyból jeles eredményt ért el, több tantárgyból kiemelkedő a teljesítménye. A törékeny testalkatú lányt töretlen akarata, motiváltsága, céltudatossága, kiemeli társai közül. Mindig mindent tud, mindig készül, mindig ötösre produkál. Azért jár iskolába, mert tanulni akar. Emellett barátságos, vonzó személyiség.

A „halk lány”: Csendesen kamaszodó, zárkózott, gyenge képességű, nehezen megközelíthető diák.

A „táncos”: A jó képességű lány szabadidejének nagy részét a néptáncra áldozza. Az órán figyel, erősen motivált. Sokat akar tanulni az órán, mert otthon nincs rá mindig ideje, ugyanakkor fontosak neki a jó eredmények, s ebben a törekvésében családja is támogatja Barátságos, kedves, véleményét, értékítéletét szerényen, de határozottan tudja képviselni.

A „kosaras”: Szabadidejében a szenvedélyének, a kosárlabdának hódol. Szerényebb képességű, mint a néptáncért rajongó társa. Édesanyja véleménye fontos számára, családja az iskola, a tanulás fontosságát hangsúlyozza.

A fiúk

A „jó fiú”: szülei művészeteket oktató pedagógusok. Csendes, helyes, kedves fiú. Az a típus, aki soha nem zavar, csendes jelenléte nyugalmat visz a környezetébe. Lesüt róla, hogy otthon minden rendben van, szülei figyelnek egymásra és a gyerekükre.

A „nagytesó” ezt a nevet azért kapta, mert két éve kistestvére született, s ez erősen megváltoztatta családi státuszát.

A „deszkás”: szabadidejének nagy részét az utcán a gördeszkás haverokkal tölti.

A „problémás fiú” tavaly rengeteget hiányzott, anyja szerint nagyon beteges. A sok hiányzásból és a nem-tanulásból eredően ismeretei hiányosak, ugyanakkor ő és a szülei is sokkal jobb eredményeket szeretnének. A jó jegyek elmaradása miatt a tanárt tartják felelősnek. A fiú duzzogós, reklamálós, sértődős.

A nagytesóról, a deszkásról és a problémás fiúról is elmondható, hogy alapműveltségük és intelligenciájuk jó szintű. Évek óta nem tesznek azonban erőfeszítéseket, ezért halmozódnak tudásbeli hiányosságaik. Próbálom ugyan értékelni nekibuzdulásaikat, pl. a Power Point bemutatóikat, de az így szerzett jó jegyek nem ellensúlyozzák a felkészületlenség miatti dolgozatok és a feleletek során nyújtott gyengébb teljesítményt.

A konfliktus

A fiúk közül háromra jellemző, hogy az órán bekiabálásaikkal, rossz poénjaikkal bontják a rendet, s ezzel a tanárt és a társaikat is zavarják. Ez így volt a korábbi években is, bár kisgyerekes, kezelhető szinten. Idén viszont eljutottunk odáig, hogy magatartásbeli problémáik már irritálták társaikat és engem is. A türelmi idő lejárt. A társak tanulni akartak, én tanárként pedig úgy gondoltam: egy 16 éves gyerek már képes felmérni tettei súlyát, tudomásul venni, hogy az iskola tanulásra való.

Több apró esemény vezetett a konfliktus kirobbanásához. A nyári szünetre azt a feladatot adtam nekik,hogy írjanak németül a nyári élményeikről. A „csoport esze” kihasználta a feladatban rejlő lehetőségeket és hetente naplót írt, így a nyár végére fényképekkel illusztrálva meg tudta mutatni, mivel telt a család nyara. A kötelességtudó „falusi lányok” minimális terjedelemben ugyan, de még a nyáron elkészítették a feladatot. A csoport többi tagja nem írt semmit, ezért nekik a tanév első hétvégéjére feladtam a hiányzó fogalmazás pótlását.

A „nagytesó” és a ”deszkás” a hétvégén sem írt leckét, a „problémás fiú” pedig az egyik ”falusi lányról” egy az egyben lemásolta a házi feladatot, csak a neveket cserélte ki. Így ők is voltak a Balatonon és Budapesten, őérte is elment a barátnője, és elmentek a parkba sétálni. Természetesen észrevettem a másolást, és bosszankodtam miatta. A következő órán kiosztottam a füzeteket a kijavított fogalmazásokkal, és szóvá tettem a dolgot. Az érintett lány rögtön bevallotta, hogy a szövegét nyilvánossá tette az egyik közösségi oldalon.

Mivel ez már egy nem megírt házi feladat büntetésül kirótt pótlása volt, nem találtam helyesnek, ha a pótlás pótlását adom ki büntetésül, ehelyett egyest adtam a fiú feladatára, aki ezt rendkívül igazságtalannak találta, és durrogott, puffogott.

Folytattam az órát és az óra végén megkértem a gyerekeket, hogy rakják fel a székeket az asztalokra. A sértett fiú azonban feltépte az ajtót és a széke felrakása és engedély nélkül látványosan kirohant a teremből. Mivel meg akartam mutatni, hogy ezt velem nem lehet megtenni, utánamentem, és a folyosó végén megállítottam. Határozottan utasítottam, hogy menjen vissza a terembe. Ledobta a táskáját a padlóra, és visszament. Ekkor persze már én is indulatba jöttem, és a „Mit képzelsz magadról, hogy így mersz viselkedni!?” tanári frázissal bocsátottam útjára.

A következő óra nagyon érdekesen alakult. A három fiú a tőlük megszokott magatartást produkálta az órán: kommentárokat fűztek a történésekhez, poénkodtak. Erre a „csoport esze” kifakadt: Itt az ideje, hogy visszavegyél magadból!!!!!!” A fiúk döbbenettel fogadták a megnyilvánulást, olyannyira, hogy szavuk is elakadt.

Megkérdeztem, van-e valami probléma, de a következő választ kaptam: „Á, hagyjuk, hosszú!” Az óra végeztével a csoport nagy része kiment a teremből, de a „falusi lányok” és „csoport esze” úgy intézték a táska pakolását, hogy velem maradjanak a teremben. Ekkor odaléptek hozzám és elmesélték, hogy nagyon elegük van a fiúkból. Igyekeztem megnyugtatni őket, de éreztem: tennem kell valamit, hiszen tanárként felelős vagyok a csoportban folyó munka minőségéért. Úgy véltem, hogy a lányok pozitív hozzáállásának kellene mértékadóvá válnia.

Kódex születik

Hétfőn az első órám ezzel a csoporttal volt. Amint beléptünk a terembe, megleptem őket. Körbe rakattam a székeket, mire a három „problémás” fiú megkérdezte: vajon beteg vagyok-e, hogy ilyet kérek. Az egész csoporton látszott a meglepettség, nem tudták, mi, de érezték, most történni fog valami szokatlan. Először is elmondtam, hogy ma nem németórát fogunk tartani, hanem meetinget. Mivel nem tudták, mi az, röviden elmondtam nekik. Nagyra kerekedett a szemük.

Először mindenkit megkérdeztem, hogy telt a hétvégéje, és hogyan készült a mai napra. Ez megnyitotta őket, érzékelhetően ráhangolódtak a beszélgetésre. Így rátérhettem a második lépésre.

Korábban előkészített lapokra felírattam velük azt az öt értéket, dolgot, amiért az iskolába jönnek. Megkérdeztem: mi fontos nekik, miért vannak itt, mi a céljuk? Belekezdtek a feladatba. Meglepetten tapasztaltam, hogy nem hangzik el oda nem illő beszólás, mindenki csinálja a feladatot, és az arckifejezésekből láttam, hogy valóban elgondolkoznak kérdéseken. Még a fiúk is viszonylag komolyan dolgoztak.

Előre elhatároztam: nem kérdezek rá, mit írtak, hisz itt nincsenek jó és rossz válaszok. Akaratom ellenére beleláttam a mellettem ülő „falusi lány” lapjába, a „tanulás” és „kreativitás” szavak szerepeltek a papíron. A diákok azt hihették, fel kell olvasniuk, mit írtak, de ekkor jött a tépkedés. Ezen a ponton már láttam: élvezik, amit csinálnak. Az értékeket egyenként le kellett tépni a papírról, míg végül az az egy maradt meg, ami számukra a legfontosabb.

Ekkor a következőket mondtam: „Most megfogalmaztátok, miért jártok iskolába, miért vagytok itt, mi a feladatotok, mit akartok elérni. Az én feladatom pedig az, hogy ezeket az értékeket itt mindenki meg is kapja, és ezért szeretnék mindent megtenni. Azt gondolom, hogy ha nem is az utolsóként maradt a lapon, de több tanulónál szerepelt az, hogy a tanulásért jön iskolába.” Amikor ezt mondtam, a diákok nagy része önkéntelenül is bólogatott.

Ezután azt javasoltam, hogy készítsünk közösen egy olyan kódexet, amelyben megfogalmazzuk, hogy mi mindannyian mit tehetünk azért, hogy ezek az értékek érvényre juthassanak. Mint csoport mit tehetünk azért, hogy az elvárásaink teljesülhessenek? Azt kértem tőlük, hogy fogalmazzák meg ezeket a feltételeket. Azért használtam a kódex kifejezést s szabálykönyv helyett, mert azt éreztem súlyosabbnak, kötelezőbb érvényűnek.

Az első javaslat reflexből jött, olyan gyorsan, hogy meglepte a csoportot nem csupán a tartalma miatt, hanem azért is mert éppen a „problémás fiú”volt a javaslattevő: Minden órára készülünk. Döbbent csend fogadta a felvetést, én viszonylag hamar magamhoz tértem, és megkérdeztem, hogy mindenki egyetért-e ezzel. Hiszen a javaslat csak akkor kerülhet fel a táblára, ha senki sem ellenzi. Ezután mindenki a saját maga által javasolt szabályt írta fel. Közös, komoly munka folyt, amit élveztem én is, és ők is. Ők végezték a feladatot – én csupán segítettem a lebonyolítást.

A következők kerültek fel a táblára:

Engedelmükkel - és mert elfogadták – én is felírtam a magam két pontját:

Ezután megkértem őket, hogy másolják be a kódexünket a füzetükbe.

A félórás intenzív, elgondolkodtató munka hangulata érezhető volt a teremben. Most már mindenki értette, mi miért történt, de azért én is összefoglaltam: „A mai órán mindenki önmagának és a csoportban megfogalmazta, mi fontos neki az iskolában. Megfogalmaztuk, miért is vagyunk itt, és közösen összegyűjtöttük a zavartalan közös munkához szükséges feltételeket. Ezt együtt, közös megegyezéssel tettük, és ettől kezdve mindenkinek tartania kell magát ehhez. Önmaga és a csoport érdekében. Ha ezt valaki megszegi, akkor a saját közös kódexünk ellen vét, nem a tanári utasítással fordul szembe”.

Megígértem, hogy ezentúl minden hónap első hétfőjén meetinget tartunk, és megbeszéljük, hogy működik a kódex, és ha szükséges, kiegészítjük, korrigáljuk.

Élet a kódex elfogadása után

Azóta az órákon fegyelmezett munka folyik. Ritkán kell rászólnom a fiúkra órai bekiabálás miatt. Havonta tartunk meetinget.

A diákok valamennyien jól fogadták a történteket. A fiúk saját bevallásuk szerint élvezik az órákat, a lányokat pedig megnyugtatta a rend és a fegyelem, örülnek, hogy megváltozott az órák hangulata. Jól érzékelhető a kölcsönös tisztelet, a növekvő érdeklődés és a tanuláshoz való hozzáállás javulása.

A szerzőről

Hornyánszki Christiane vagyok, Pakson a Vak Bottyán Gimnáziumban dolgozom. Németországban születtem, így a német nyelv tanítása nem csak a foglalkozásom, hanem otthon a családi életem része is – gyermekeim kétnyelvűen nőnek fel.

Osztályfőnökként a felnőttoktatás nappali és esti tagozatán, és a gimnázium nappali képzésében is szereztem tapasztalatokat.

Szabadidőmet sportolással, utazással, a családommal töltöm.

Jelenleg az ELTE mentortanári szakvizsgás képzésében veszek részt.