OFOE | Nyomtatóbarát oldal: OFOE Filmklub pedagógusoknak és szülőknek 6.
2013. április 2.
» Hozzászólások (0)
: OFOE

OFOE Filmklub pedagógusoknak és szülőknek 6.

Az OFOE Budapest Filmmel közös filmklubjának következő találkozója április 6-án, 16.00 órakor lesz a Kino Caféban (Szent István krt.16,).

Ez alkalommal a Fehér tenyér című magyar filmet nézzük meg.
Ismét lesz lehetőség a film megtekintése utáni beszélgetésre.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Belépő díj: 500 Ft

Veszprémi Attila filmajánlója

A Hajdu Szabolcs rendezte Fehér tenyér (2006) életrajzi ihletésű film. Főhőse Dongó Miklós, egy tíz év körüli tornász kisfiú a nyolcvanas évek Magyarországán, később kanadai edző, a tornász-világbajnokság egyik versenyzője, vagy épp a Cirque du Soleil tagja. A neve minden szerepében ugyanaz, de minden szerepének forrása a szenvedéssel átszőtt gyerekkor. Az az időszak, amelyben szülei és edzője módszeresen megfojtják saját valóságát, és helyette egy szörnyű feladattal bízzák meg őt: bizonyítania kell, hogy csakis kiváló tornászként érdemes a létezésre és csakis így van joga szeretve lenni.

Akire ilyen feladatot húznak, az a feladat rabja lesz. Szabadságát és halálát is hajlamos lesz annak teljesítésétől várni. Akit az edzője üt-ver, annak edzőként a pofon bevált munkaeszköze lehet – s közben saját halálos ítéletét is aláírhatja vele. Akit szülei gyerekkorában bazári majomként mutogatnak, abból a cirkuszban lehet sztár és hősi halott is. De tudnunk kell, hogy amit ilyenkor valójában keresett – önmagát –, azt biztosan nem találta sem így, sem úgy.

Hajdu Szabolcs filmje pontos és alázatos. A másik által okozott emberi szenvedés belső evolúciójáról beszél, egyszerű, tiszta nyelven. Nem sportfilm, azaz nem sztereotípiák megerősítésében érdekelt. Inkább feltárja, amit mindannyian tudunk, de nem veszünk tudomásul. Azt, hogy bizonyos célok érdekében mások élik az életünket helyettünk, és lehet, hogy mi is ezt tesszük másokkal. Amíg így van, halálos árnyékok nőnek bennünk. A gyermek Dongó Miki szenvedései (a túlélésért folytatott küzdelmei edzőjével, szüleivel, a némaság kényszerével és a következményes én-vesztettség állapotával) bizonyos, oktatási államtitkárok által is fennen hangoztatott népszerű hiedelmek ellenére nem motivációs bázist jelentenek a felnőtt Dongó Miklósnak, hanem véglegesen megbetegítik. A közvélemény persze gyakran tekinti a talpon maradás akarását e küzdelmekből származó motivációnak, de ez a legocsmányabb álszentség. A társadalomtól, aki betegít, a legkevesebb, hogy nem magasztalja fel az egészség és a belső emberi tartalékok fontosságát.

Mi marad a gyerekkori gyötrelmek elől elrejtőzni próbáló énünkből, mire a külvilág megengedi nekünk, hogy felegyenesedjünk és így szólhassunk: „Élek”? Lehet, hogy semmi. Dongó felnőttként a véglegesen örömtelen létezés felé halad. Ha nem akar így maradni – és ha nem akar hasonulni kínzóihoz –, fel kell buknia a gyerekkor örök sötét üregeiből. Edzőként el kell felejtenie, amivé tették, és meg kell tanulnia önmagának örülni. Talán sportolóként is. Talán emberként is. A Fehér tenyér ezek közül egyre azt mondja, hogy lehetséges. Talán meg is történik. De azt hogy a többi sikerül-e, nem tudhatjuk és nem is szabad tudnunk. Ide már nincs kamera, ami elmehetne.

Írta és rendezte: Hajdu Szabolcs
Operatőr: Nagy András

Főszereplők: Orion Radies (magyar hangja: Kilényi Márk)
Silas Radies (magyar hangja: Kilényi Márk)
Hajdu Zoltán Miklós
Gheorghe Dinica (magyar hangja: Szilágyi Tibor)

Bemutató: 2006.

--