OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Mobiltelefon és internet az iskola és a család kapcsolatában (3.)
2013. május 1.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

Mobiltelefon és internet az iskola és a család kapcsolatában

3. Kapcsolat a szülőkkel a Facebookon

Interjúalanyaim nagy részének erősen artikulált véleménye van arról, hogy ő maga miért van fent vagy miért nincs fent a Facebookon1. Mindkét tábor szempontjainak, indokainak nagy része pedagógiai jellegű, és természetesen nem a szülőkkel, hanem a diáksággal függ össze. Ezekre meggondolásokra itt terjedelmi okok miatt nem térek ki. Mindenesetre az interjúvolt kollégák egy népes csoportja aktív felhasználója az „arckönyv”-nek – egyikük így próbálja magyarítani a közösségi oldal nevét. „Generációsan a gyerekeké” ez a közösségi oldal, ahogy az egyik interjúalanyom fogalmazta, így viszonylag kevéssé valósul meg ezen a csatornán keresztül a pedagógusok és a szülők közti kapcsolattartás, de azért akadnak rá példák. Ezekre tekintünk rá a továbbiakban.

Az első kérdés az, hogy a pedagógus bejelölje-e a szülőket ismerőseinek, illetve, ha azok ismerősnek jelölik, „visszajelölje”-e őket. A kérdés egy kicsit emlékeztet arra a mobiltelefon kapcsán tárgyalt dilemmára, hogy megadja-e a pedagógus a telefonszámát a szülőnek. A közösségi oldal esetében azonban jóval egységesebb az interjúalanyaim eljárásmódja. Ugyanis egyikük sem kezdeményez a bejelöléssel, csak legfeljebb visszaigazolja az őket ismerősként megjelölő szülőket. Van, aki azért, mert „illik”, van, aki azért, ha nem jelölné vissza a szülőt, akkor meg kellene indokolnia, hogy miért nem tett úgy. Olyan interjúalanyom is akadt egyébként, aki azt mondta, hogy csak a volt tanítványainak a szüleit jelöli vissza, a jelenlegiekéit nem, mivel ővelük van más mód is a kapcsolattartásra – és ezek szerint az interjúalanyom ezeket a „más módokat” tartja megfelelőbbnek. Az egyik kolléga a jelenlegi iskolája diákságának szülőit egyáltalán nem jelöli vissza, de ez alól kivételt képez a saját jelenlegi és volt osztálya. Más kolléga úgy hidalja át a problémát, hogy az iskolájához tartozó ismerősei (szülők, diákok) számára „letiltja az üzenőfalát”, így azok azt üresnek látják, mintha nem tett volna ki rá semmit önmagáról. Mindeközben a „letiltottak” nincsenek tudatában a letiltás tényének.

Az interjúalanyaim tapasztalatai szerint a szülői kezdeményezések („bejelölések”) egyáltalán nem fordulnak elő tömegesen, hanem csak elszórtan. Olyan kolléga is van, akit még nem jelölt meg szülő a Facebookon, és olyan is, akit csak korábbi tanítványainak a szülei jelöltek meg eddig ismerősként, a jelenlegi szülők nem. Más interjúalanyom is számolt be arról, hogy inkább a régebbi szülők jelölik meg ismerősként. Egy kolléga úgy vélekedik, hogy az ilyen bejelölések valamit visszahozhatnak a megszűnt régi kapcsolatokból. A jelenlegi szülők részéről pedig talán udvariassági vagy baráti gesztus a pedagógus ismerősként jelölése, vélekedik egy további interjúalanyom. Egyébként a szülők néha akaratukon kívül nehéz helyzetbe hozzák a pedagógust egy-egy effajta bejelöléssel, mivel az illetőnek pusztán a név és a lakcím ismeretében el kell döntenie, hogy ki az, aki bejelölte; szülőről van-e szó egyáltalán – hiszen manapság egyes szülők neve gyakran teljesen különbözik a gyermekükétől. Az egyik interjúalanyom számolt be egy kényelmetlen helyzetről, ahol hosszan kellett töprengenie arról, hogy az őt ismerősként megjelölő ismeretlen vajon valamelyik diákjának a szülője-e. Megpróbált utánanézni a névnek, de így is csak 99%-os bizonyossággal tudott meggyőződni arról, hogy valóban szülőről van szó. Végül azért visszaigazolta az illetőnek a jelölést.

Az a jelenség, hogy a pedagógus és a szülő internetes közösségi oldalakon keresztül tartja a kapcsolatot, nyilván az egész nyugati világban egyre jobban terjed. Kivéve persze, ha gátat szabnak neki, amint ezt az egyik tájékozottabb interjúalanyom szerint valamelyik angolszász országban teszik, ahol nem megengedett, hogy szülők ilyen módon tartsanak fenn kapcsolatot gyermekeik tanáraival.

A szülővel való kölcsönös ismerősnek jelölést követően merül fel az a kérdés, hogy történik-e érdemi kommunikáció a felek között a közösségi oldalon.

Az interjúalanyaim túlnyomó többsége esetében nincs érdemi kommunikáció. Vannak olyan kollégák, akik egyáltalán nem leveleznek az őket megjelölő szülőkkel a Facebook-on, még boldog születésnapot sem kívánnak egymásnak, pedig ez ott igen elterjedt kapcsolattartási gesztus. Más esetekben nem személyes tartalmú, olykor formális üzeneteket kaptak a kollégák: a szülők reklámokat továbbítottak nekik (pl. csodadoktort ajánlott egy szülő), vagy a kedvenc receptjüket küldték el.

Pedagógiai tárgyú kommunikációt szülővel csak két interjúalanyom folytatott a közösségi oldalon. Az egyikük esetében egy szülő ezt a csatornát ítélte a leggyorsabbnak, és többször is ott tárgyalta meg vele a gyerekkel kapcsolatos problémákat. A másik esetben egyszeri alkalomról volt szó: egy elvált édesapa a Facebook-on kérte meg az osztályfőnököt, hogy küldje el neki gyereke félévi bizonyítványát. Az osztályfőnök papíron küldte el a diákkal a kért dokumentumot, de az elküldés tényét a közösségi oldalon jelezte a szülőnek, aki ugyanott mondott köszönetet, amikor megkapta azt. Ebben az esetben azért is merült fel a közösségi oldal használatának gondolata, mert az egyik fél nem ismerte a másik fél egyéb elérhetőségét.

Az egyik igazgató/helyettes interjúalanyom Facebook-profilt hozott létre az iskolája számára. Úgy vélte, hogy ez is a szülőkkel való internetes kommunikáció egy fajtája. Elmondása szerint tulajdonképpen prevenciós szándék indította erre a lépésre. Korábban ugyanis egy bukott diákjuk tette fel az iskolát az akkor még széles körben használt IWIW-re, így ott ennek a diáknak a híranyaga volt olvasható az intézményről. Némi fantáziával elképzelhető, hogy ez milyen görbe tükörben mutathatta az iskolát, milyen mértékben rontotta az intézmény hírnevét, s az is elképzelhető, hogy csökkentette a hozzájuk jelentkezni akaró diákok és szüleik bizalmát.. A Facebook-profil működtetőjével az interjúalanyom mobiltelefonon kommunikál, ilyen módon kerülnek fel tehát az anyagok erre a közösségi oldalra.

Néhány záró gondolat

Azok a jelenségek, amelyeket elszórt egyedi esetekként regisztráltam az iskolákban a kutatásom során (webkamera az udvaron, személyre szabott automatikus elektronikus levelek küldése, elektronikus iktatórendszer, ebédbefizetés az interneten, stb.) a jövőben várhatóan sokkal szélesebb körben terjednek el, sok egyéb újdonsággal együtt. Az interjúimtól függetlenül jártam például olyan budapesti gimnáziumban, ahol a diákok számára ujjlenyomatos beléptetőrendszer van a kapunál. Ez össze van kötve az iskolában működő elektronikus naplóval, amely ilyen módon automatikusan regisztrálja, ha a diák távol van vagy késik az iskolából – és nyilván azt is, hogy mikor hagyja el az épületet.

Az innováció lehetőségei határtalanok. A szakirodalomban olvastam egy olyan tanári kezdeményezésről, hogy egy pedagógus minden nap végén egyperces szövegben foglalta össze az aznapi iskolai eseményeket és házi feladatokat, s ezt a hangüzenet formájában juttatta el a szülőknek és diákoknak, ösztönözve őket a válaszadásra2. Más iskolákban videoprezentációkat készítenek a szülők számára, amelyekben bemutatják nekik az iskolát és egyes tanórákat3.

Azt gyanítom azonban, hogy a legmerészebb fantáziánkat is túlszárnyalja majd a jövő valósága.

Tobisch Márta

1Hozzá kell tennem, hogy mindkét irányban habozó kollégával is találkoztam az interjúim során, aki vagy fent van a Facebook-on, de azon gondolkozik, hogy lejön róla (ez ugyanis – az ellentétes hiedelem ellenére - lehetséges, csak nem egyszerű a kivitelezése) – más kolléga pedig éppen azt fontolgatja, hogy felmegy a Facebook-ra.

2Graham-Clay, Susan: Communicating with Parents: Strategies for Teachers, in The School Community Journal, vol. 15. no. 1. (2005 tavasz/nyár), 122. old., Clemens-Browert idézve; a dokumentum internetes lelőhelye: http://www.adi.org/journal/ss05/Graham-Clay.pdf, 2012.04.25.

3Uo., 122-123.old.

--