OFOE | Nyomtatóbarát oldal: A Waldorf pedagógia időszerűsége (2.)
2013. május 6.
» Hozzászólások (0)
: Elmélet

A Waldorf pedagógia időszerűsége

2. A Waldorf-iskola kezdetben sem a „problémás” gyerekeknek volt kitalálva

Köztudott, hogy a Waldorf iskolákról különböző, egymásnak ellentmondó vélemények élnek a köztudatban. Ezt is jelzik például azoknak a kommenteknek egyes részletei, amelyek a Gyomorgörcsös gyermekeink című1 blogbejegyzéshez kapcsolódtak. A vele készült interjú második részében arra kértem Beöthy Hannát, hogy reflektáljon néhány, a Waldorf iskolákat érintő felvetésre.

Beöthy Hanna a Pesthidegkúti Waldorf Iskola pedagógusa egy korábbi interjúban beszélt a Waldorf pedagógia időszerűségéről, a megváltozott társadalmi közegben felmerülő problémákról, illetve ezek megoldási lehetőségeiről.

Bevallom, én nem ismerem a waldorf sulit közelebbről. Viszont azt mondta a fiam, hogy az egyetemen nem egy waldorfossal beszélgetve ő döbbenten szűrte le, hogy “jé mama, ezek szerettek suliba járni :)” Azért ez jól hangzik! Az érem másik oldala viszont, hogy egy volt osztálytársam két gyerekét hozta el onnan, mondván, hogy a waldorf biztos nagyon jó problémás gyerekeknek, viszont a többit “hazavágja”. 

Beöthy Hanna: Egyrészt általában valóban szeretnek iskolába járni a waldorfos gyerekek és ez fontos, mert minden teljesítményhez szükséges az ember belső motivációja, kedve, felszabadultsága, saját erőinek örömteli megtapasztalása. Másrészt, ami az érem másik oldalát illeti: sok felnőtt nem meri elhinni, hogy a tanulás történhet jókedvűen, utálatmentesen is, és hogy a belső motiváció felkeltésére a tanulás folyamatában nagyon nagy szükség van. Az ilyen szülők azt gondolják, hogy hiszen ők is felnőttek, nekik is sikerült pl. egyetemre kerülniük, és ők sem így tanultak, hanem bizony sokat szenvedtek az iskolában. Hajlamosak vagyunk normálisnak tekinteni azt, amit magunk megéltünk, mert egyfajta biztonságot árasztanak a tapasztalataink, legyenek azok akár nem éppen jó emlékek.

Erősen él a magyar társadalomban a hit, hogy tanulni egyet jelent azzal, hogy a könyv fölé görnyedve bemagoljuk az anyagot, holott tudjuk, hogy a tudás elsajátításának még számtalan egyéb formája létezik. Az sem mindegy, hogy melyik életkorban melyiket részesíti a pedagógia előnyben. Amikor például egy egész osztályt megmozgató színdarabra készül nálunk a 8. osztály, számtalan kompetencia fejlődik, erősödik minden tanulóban, mégis halljuk olykor a szülői megjegyzést: „Jó, jó, de mikor fognak már végre tanulni?!” Természetesen mi azt mondjuk erre: a felkészülés alatt mindvégig tanultak a gyerekek.

Ilyenkor pl. elvihetik a gyerekeiket a Waldorf-iskolából, és ez helyes is, hiszen nem érdemes maradniuk egy olyan intézményben, ahol másként gondolkodunk olyan alapvető kérdésekről, mint – többek között – a tanulás.

A Waldorf-iskola egyébként kezdetben sem a „problémás” gyerekeknek volt kitalálva, de az igaz, hogy az ún. nehezen kezelhető gyerekek esetében is sokat tud segíteni, éppen azáltal is, hogy az elsajátítandó tudást sokrétűen, sokfajta módszerrel igyekszünk átadni, és ez kedvező a problémákkal küszködő gyermekeknek. Az osztálytanítónak azonban vigyáznia kell arra, hogy leendő elsős osztályába csak kevés nehezen kezelhető gyermek kerüljön éppen az egészséges légkör kialakulása érdekében.

Engem az az egy kicsit zavar a Waldorf iskolákban, hogy nagyon fontossá teszi így magát az iskola az életünkben, és ez kicsit ellentmondásos nekem. Persze megértem, hogy a működés körülményei ezt szükségessé teszik, de ez akkor is furcsa.

B.H.: Sokan éppen azt szeretik az iskolánkban, hogy nem csupán egy intézmény, hanem egy közösség is, melyben felelősen részt lehet venni. Közösen hordozzuk az iskolát mind anyagilag, mind lelkileg, szellemileg, és ennek számtalan megnyilvánulási formája alakult ki. A mai világban komoly megtartó erő lehet a Waldorf-iskola a családoknak, egy hely, ahol figyelmet kapnak, megbecsülést, tiszteletet, gondjaikat meghallgatják, segítséget, stb. Az igaz, hogy mint minden kapcsolat, ez is sok energiát igényel, de azt gondolom, sokat is ad vissza azoknak a családoknak, akik ezt értékelni tudják. Tenni ugyanis egymásért nemcsak energia-vesztés, hanem egyben energia-töltekezés is.

Váltottunk 1 éve waldorf sulira. És nem megyek minden bemutatóra, még nem szórtak eddig hamut a fejemre Sőt, most lesz a farsang, nem tudok segíteni, ezt-azt küldök be, ennyi. Amikor időm engedi (előre tudott ünnepeknél), segítek. Egy pillanatig nem bántuk meg, hogy váltottunk, sőt, szinte kicserélték a gyerekeimet, pozitív értelemben.

B.H: Igen, így működik az iskola helyesen: segít, aki tud, ki így, ki úgy, mindenki szabad e téren. A bizalom hatja át az életünket, mellyel ugyanakkor nem lenne szép visszaélni. Mindenki maga tudja eldönteni, mennyi az ereje, ideje, mennyi van a pénztárcájában, stb. Akik félreértik ezt a helyzetet, és kihasználják mások jóindulatát, bizalmát, ideig-óráig megtehetik, de rosszul fogják érezni magukat nálunk, és hamar észre fogják venni mások is, hogy idegenek ők a pályán.

Nagyon nem értem, miért hisznek olyan sokan abban, hogy a waldorf a varázsbab, amin fel lehet kapaszkodni a gondtalan felnőttkorba. én elég sok waldorfost ismerek, akik tizenkétévfolyamosban nyomták végig, sok évvel ezelőtt. szépen kötnek, rendkívül választékosan beszélnek, de az életben való megfelelés azért messze nem igazolja vissza azt a tizenkét évet. itt lelki dolgokra gondolok, ugyanígy nincs magabiztosság, belső szabadság, énerő, nyitottság (még gárdista is van köztük.). van sokféle szorongás és állandó vágy a totális külső kontrollra. sokszor gondolkodom azon, vajon rosszul csinálták-e ott a waldorfot, ahova ők jártak.

B.H.: Tanárként nem hiszek semmiféle „varázsbabban”, Waldorf-tanárként meg különösen nem, hiszen emberképünkhöz, mely nevelésünk alapja, hozzátartozik, hogy lássuk, milyen összetett erők formálják az emberré válásunk rögös útját, melyen csak egyetlen, bár nem elhanyagolható komponens az intézményes oktatás, nevelés. Ma különösen nem gondolom, hogy könnyű felnőtté válni, és azt végképp nem, hogy „gondtalan felnőtté” válni lehetséges lenne. És nem is ez a cél; gondjai mindig vannak, lesznek a felnőtteknek.

A pedagógia minden intézményben „hozott anyagból” dolgozik, családokból jönnek a gyerekek, bizonyos körülmények közül, befolyásoló ízlésvilágból, múltjuk, irányultságuk van, saját képességeik, adottságaik, stb. A kérdés ennek alapján: hogy tudjuk a ránk bízott gyerekek elől a nehézségeket minél jobban elgördíteni, hogy saját személyiségüket a legteljesebben ki tudják bontakoztatni. Nagyon bonyolult kérdés, hogy egy gyermek lelkét mi ragadja meg és mi nem, mire fogékony és mire nem, azaz éppen mire van szüksége fejlődése érdekében és mire nem.

Ismernem kellene a fiatalokat, akikről itt szó van, hogy véleményt tudjak formálni arról, hogy baj van-e egyáltalán az adott fiatal fejlődésével, történt-e pedagógiai mulasztás, hol, mikor, milyen jellegű. Hozzánk sok olyan család érkezik az első osztályba, akiknek éppen nálunk végzett fiatalok jelentették a legfontosabb érvet az iskolánk mellett, mondván, igen, ilyen felnőtteket szeretnének nevelni.

A Waldorf módszer kifejezetten tekintélyelvű, és nagyon határozott belső és külső fegyelemre/önfegyelemre épül, mondjuk ez akkor működik csak, ha a szülő tudja, hova suvasztja be a gyerekét. Hozzánk jaj, de sokan jöttek olyanok, akiket mintha csak a szél fújt volna be a küszöb alatt, fogalmuk se volt, hova jönnek, aztán jött pár hónap múlva a döbbenet és felháborodás. Valódi párbeszéd (sőt, sok valódi párbeszéd esszenciája): “Hát azt mondták a nevelési tanácsadóban, hogy Pistikének milyen jó lenne a Waldorf, mert kicsit lassú meg verekedős, és kis létszámú osztály a javaslat…” „Hát, anyuka, meg lehet próbálni, ha a harminckettő kis létszámnak számít, és ha a negyedikes gyerek be tudja pótolni egy nyár alatt, amit a többiek németből, angolból, furulyából, kötésből, euritmiából stb. négy év alatt megtanultak.”

B.H.: Igen, nagyon sok a félreértés még a szakmán belül is, ld. az említett nevelési tanácsadót. Az egyik – örülök, hogy a bejegyzés írója éppen a félreértelmezés ellen dolgozik kezdő mondatával –, hogy nálunk minden gyermek azt csinál, amit akar, a szabadság nevében akár az asztalokon is rohangálhatnak óra közben, stb. A másik, hogy problémás gyerekeknek van kitalálva a Waldorf, erről korábban már volt szó, a harmadik a kis létszámú osztályok, és sorolhatnám még. (Vannak kis létszámú osztályokat működtető iskoláink is, ez igaz, de nem jellemző, és nem kívánatos.)

A szülőknek mindenképpen tájékozódniuk kellene, mielőtt egy ilyen fontos lépésre szánják el magukat, mint az iskolaválasztás. Nálunk előadásokat tartunk a leendő jelentkezőknek, éppen azért, hogy elmagyarázzuk a szülőknek pedagógiánk alapvetéseit, gyakorlatát. Persze ilyenkor nem adhatunk egy átfogó és egyben mély képet az életünkről, de szakirodalmat ajánlunk, és anyagokat a további tájékozódáshoz. Mégis érzékeljük, hogy bizony néhányan valóban mást képzeltek, mikor hozzánk jelentkeztek. A felvételi szülői beszélgetéseken azonban még sokat lehet korrigálni a feltételezett képen.

Szekszárdi Júlia

1A következő kommentrészletek forrása: http://csakazolvassa.wordpress.com/2013/02/12/gyomorgorcsos-gyermekeink/

--