OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Hogyan neveljünk az új tanév új rendjébe illeszkedő diákokat?
2013. augusztus 30.
» Hozzászólások (12)
: Háttér

Hogyan neveljünk az új tanév új rendjébe illeszkedő diákokat?

(oktatási segédanyag)

Kedves Pedagógusok, mi, magyarok nem szeretjük a demokráciát. Kérem, értsétek ezt már meg végre! Hányszor mondjam még?! Egyszerűen kényelmetlenül éreznénk magunkat benne. Szeretjük, ha megmondják, hogy mit szabad, és azt hogyan kell jónak látnunk. Szeretjük azt érezni, hogy nem mi tehetünk arról, hogy mi lett belőlünk. Szeretjük azt érezni, hogy mások miatt ment tönkre az életünk. Egyszerűen így jó nekünk.

Furcsán hangzik, de ha visszatekintünk az állítólag már több, mint ezeréves történetünkre, akkor lehengerlő naivitás és ostobaság kell ahhoz, hogy ne vegyük észre az állandó behódolási igényt. Eleinte II. Szilveszternek (ezt mi országalapításnak tanultuk), aztán szép sorban mindenféle hatalmaknak behódoltunk, majd a legtöbb elnyomást sajnálattal vettük tudomásul. Beleértve nácikat, kommunistákat, törököket, meg akik csak erre méltóztattak járni. És ez még csak az adófizetés síkja. De persze vallási-, kulturális-, nyelvi-, kulináris-, és más egyéb síkokat nézve is nagyon hasonló következtetéseket lehet levonni.

Ezeréves kollektív nemzeti tudattalanunk hordozza a behódolás képességét, majd az ezzel kapcsolatos elégedetlenség és fájdalom perverz élvezésének képességét, gondosan kikapcsolva a tettvágy legtöbb formáját. Eltekintve a forradalmaktól és az öngyilkosság más egyéb formáitól.

Szeretjük, ha nincs demokrácia. Kényelmetlen érzés volna nap mint nap a tükörbe nézni, és azon gondolkodni, hogy na vajon ma mi jót fogok tenni. Vagy persze azok számára, akik csak este mosnak fogat, ez a mondat úgy hangzik, hogy „ma vajon mi jót tettem”. Múlt időben. Összehasonlíthatatlanul kényelmesebb megállapítani, hogy ki miatt nem tudtunk ma semmi jót se tenni, vagy hogy ki miatt nem fogunk tudni ma semmi jót tenni.

Kedves Pedagógusok, nagyon kérem, hogy értsétek ezt meg. A demokráciával, az egyéni felelősség fontosságának felismertetésével olyan légüres térbe zúdítanátok a diákokat, amire nincsenek felkészítve. Ezer éve nincsenek felkészítve erre a magyarok. Se a diákok, se ti. És köszönjük szépen, jó nekünk ez így. Koestler az Alvajárókban elég sokat ír arról, hogy micsoda nehéz történelmi kort idézett elő egy bizonyos Kepler, aki kitaszította a világűrbe a Földet. A nép hitét vette el. Pár évvel korábban még az Istenke keze által mozgatott helyes kis csillagocskák voltak a meleg augusztusi égbolton. Ráadásul mindezt direkt nekünk teremtette, amit jól tudtunk, hiszen Ő maga mondta. Kepler miatt nem sokkal később a világűr mérhetetlen nagy ürességében lebegő, pörgő vizes sárgolyónak egy apró porszemévé váltunk. Borzasztó nagy zuhanás ez egy ember életében.

A történelem sajnálkozik szegény megégetett tudósokon, sőt pár éve még egy pápa is azt nyilatkozta, hogy kár volt Galileiért (noha az egyház akkori döntésének jogosságát nem kifogásolta), de ha valaki egyszer belegondolt már, hogy mekkora tömegek számára mekkora szorongást, rettegést, pánikot okozhatott az általuk „felfedezett” valami, akkor egyértelművé válik, hogy maga a megégetés alapvetően humánus, és az elkövetett bűnnel arányos megoldás volt. Egyfajta szükségszerűség. Önvédelem. Nagyon nehéz dolog felnőni. Elfogadni az elfogadhatatlant, hogy egy hatalmas vizes sárgolyó porszemei vagyunk. Tudom, hogy ismétlem magam.

Ez persze nem csak kozmikus és történelmi távlatokban igaz. Ma is. Szinte kibírhatatlanul fájdalmas elfogadni, hogy egyéni sorsunkért felelősek vagyunk, és nem az APEH, vagy a kommunisták, vagy a nácik, vagy a szüleink, vagy a foglalkoztatáspolitika, vagy a multik, vagy egy fékhiba, vagy a cigányok, vagy a zsidók, vagy a pirézek a felelősek azért a helyzetért, amiben vagyunk. Akartok fájdalmat okozni a diákoknak? Legyetek jó tanárok! Ne bántsátok őket! Ne tegyétek boldogtalanná őket! Hagyjátok rájuk, hogy mindig más a felelős! Megnyugtatja ez őket. Mint a kamikázepilótákat a bukósisak. Hadd higgyék, hogy semmit sem tehetnek, és kiszolgáltatott játékszerei a világnak!

„Egy birka, egy szavazat!”

A legfontosabb szkill, amit igazi magyar nemzeti iskolában át kell adni, az az elfogadás. Elfogadása annak, hogy mások tehetnek mindenről, ami engem érint. Hogy nem tehet a diák maga igazából semmiről. És persze mérgelődni, elégedetlenkedni, szomorkodni, búsongani tudni ehhez nagyon fontos. Anélkül valahogy nem az igazi. Le is ihatod magad hozzá, ha úgy könnyebb.

És a jó pedagógus leghitelesebben saját példával tudja az ilyet átadni. Nagyszerű alkalom kínálkozik mostanában erre. Lázadj a tanteremben! Mondd el, hogy milyen elégedetlen vagy, milyen lehetetlen helyzetbe hoztak, amiről te nem tehetsz! Akár még a fizetésedről is beszélhetsz. Hogy nagy erők kiszolgáltatott játékszere vagy. Mondd el, hogy nincs mit tenned! Hogy csak most vetted észre, hogy mire ment ki a játék, hogy korábban nem értettél az egészből semmit, mert a rohadt akárkik eltitkolták, hogy mire megy ki a játék. Ismerd el, hogy már semmit sem tehetsz, és ne is tegyél! Vagy persze teheted azt is, hogy nem mondod el mindezt. Csöndben teszed a dolgod, munkáddal fejezed ki a megvetést, és bízol benne, hogy a cselekedeteid metaüzenete mint rejtett-tantervi elem beépül a diákok gondolkodásvilágába.

Így tudod leghatékonyabban átadni nemzeti kincsünket: a birkaságot.

Csak az alábbiak közül lécci egyet se tegyél: Ne ismerd el, hogy hibás vagy! Ne ismerd el, hogy már rég szólnod kellett volna, hogy ez így nincs rendben! Ne ismerd el, hogy tehettél volna valamit! Ne ismerd el, hogy... őőőő izé... semmit se ismerj el!

Próbáld mélyen átérezni, elképzelni (ügyesebbek megpróbálhatják akár elhinni is), meditatív állapotban, kitartott hosszú zümmögésekkel közötte, sokszor ismételgesd félhomályban, hogy hitelesebben tudj hazudni magadnak és tanítványaidnak, hogy „Nem tehetek róla …. hümmmmm.... nem tehetek róla.... mmmmmmm mások okozzák ezt a bajt, én nem... hümmmmm... énnekem nincs felelősségem abban, hogy az oktatásunk olyan amilyen... én csak a munkámat végeztem... én szeretek tanítani... nekem ez a hivatásom... öreg vagyok már pályát változtatni... mmmmmm engem nem érdekel a politikaaaaa.... az nem rólunk szól.... azt csinálok a tanteremben amit csak akarok... és akkor senki sem szólhat bele... én akkor is jó tanár vagyok, ha a demokráciáról lenevelem a diákjaim... mmmm oooo-máni-pádre-hümmmmmm”.

A fizetéscsökkentést egyébként szerintem vissza fogják vonni. Lehet, hogy tévedek, de a legvalószínűbb, hogy ez csak egy konc, amit odadobnak a kutyáknak marakodni, hogy közben a fontos dolgokat elvégezzék.

Jó étvágyat, kutyuskáim!

Hanczár Gergely