OFOE | Nyomtatóbarát oldal: „Érezd az erőt!”
2014. január 21.
» Hozzászólások (0)
: Elmélet

„Érezd az erőt!”1

(...) A képességek kiteljesítéséről nem lehet az egyén önmegvalósítása nélkül gondolkodni. Ezekkel a jelenségekkel pedig nem lehet foglalkozni azok nélkül a belső hangok nélkül, amelyeket mindenkinek a saját epigenetikája/spiritualitása, tehát egy rendkívül egyedi és közös, de folyamatosan változó közeg hoz létre. Bármelyik rendszerben gondolkodunk tehát, a környezetnek legalább négydimenziós, vagyis az időt is bevonó hatásával kell számolnunk, s az egyedi szétválaszthatatlan a közöstől.

Ebben a rendszerben nincsenek meghatározott képességek, nincsen kitűnő és közepes tanuló, nincsen motivált és nem motivált gyerek, nincsen tehetség és nincsen fogyatékosság. Adott pillanatban adott lehetőségek vannak, „leosztott kártyalapok”, amikkel sokféle módon lehet nyerni vagy veszteni. A folyamatokat pedig a játékszabályok, a leosztott lapok és a játékosok játéka egyszerre befolyásolja. Sőt, egy adott partira a korábbi játékok is hatással vannak, mert a korábbi történések alapján megváltozhattak a játékszabályok is, de mindenképpen megváltoztak a játékosok döntései a korábbi tapasztalatok alapján.

Közben már lehuppantunk a szilárdnak vélt hétköznapi talajra. Az egyre tömegesebbé váló motiválatlanság és teljesítményzavar kezelésére egyelőre a motiválással és képességfejlesztéssel foglalkozó szakdolgozatok, disszertációk, tudományos kutatások és projektek tömege a válasz. Pedig még a magyar nyelvnek is elég három szó: érezd az erőt. Vagyis a problémák óriási halmazát levezettük egyetlen egy kérdésre:

Miért nem érezzük az erőt?

Fejlődési lehetőségeinket a belső és külső tényezők harmóniájában maximalizálhatjuk. Minden, ami ezt a harmóniát gyengíti, elveszi a lehetőségeink kiteljesítésére képessé tévő erőt.

A bölcsek már több ezer éve ugyanazokat a közhelyeket mondják el nekünk frappánsan megfogalmazva. Ezeket idézzük mindenhol. Át is gondoljuk, egyet is értünk. Már csak a bátorság kell, az a kis többlet-erőfeszítés, ami egy kis többletszenvedéssel jár. Yoda mester azt mondta: „A könnyebb út a sötét út. Ha jedi-lovag akarsz lenni, válaszd a kihívást!”

De mi is ez? Nem is egy, mindjárt négy hatalmas kihívásról van szó:

  1. Fogadjuk el magunkat és másokat úgy, ahogy vagyunk.
  2. Tartsuk be és tartassuk be a szabályokat.
  3. Merjünk szabadok lenni és adjuk meg másoknak is a szabadságot.
  4. Vállaljuk fel a problémákat, és adjunk értelmes feladatot másoknak.

A feltétlen elfogadás, a szeretet a legfontosabb, amit kaphatunk és megadhatunk. A lényege, hogy ami van, úgy fogadjuk el, ahogy van. Ez a harmónia alapja. Ez ad lehetőséget a változásra és változtatásra… A feltétlen elfogadást legkönnyebb egy újszülöttre irányuló szeretetünk által megélni és megérteni. Valljuk be, egy ilyen kis lény összességében elég kiábrándító: néha ugyan mosolyog is, de főképpen alszik, eszik, sír, bekakil, bepisil. Mégis szeretjük, úgy fogadjuk el, ahogy van. Ha ugyanezeket a nagypapa produkálja, már közel sem érezzük azt az elfogadást, mint a kisbaba esetén. Mi a különbség? A kisbabában perspektívát látunk, amit a nagypapában nem olyan könnyű meglátni. A feltétlen elfogadás a fejlődésben való hit. Annak a tudata, hogy amik most gyengeségek, holnap már nem lesznek azok. A feltétlen elfogadás a hit, a változás képességébe vetett bizalom. Ez csodákra képes. Miért?

Vissza a kisbabához: a feltétlen elfogadás által a kisbaba azt éli meg, hogy hatékony lény. Mosolyával, sírásával, de még azzal is, ha a pelenkáját megtölti, meg tudja mozgatni a világot. Másrészről azt is megtanulja, hogy a világ nagyszerű, érdemes kapcsolatba kerülni vele, mert a környezet jó, megszabadít a bajtól, vagyis biztonságban vagyok.

Az a környezet, amely nem fogadja el az egyént úgy, ahogy van, nem elégíti ki az egyén adott pillanatban meglévő igényeit és lehetőségeit meghaladó elvárásokat támaszt, a hatékonyság érzését, az önbizalmat pusztítja. A változáshoz ismernem kell a gyengeségeimet, és el kell fogadnom magamat úgy, ahogy vagyok, mert csak akkor tudok változni, ha tudom, mit kell változtatnom – és akkor merek változtatni, ha tudom magamról, hogy erre képes vagyok. Egyébként nem fogok elindulni.

Egy példa, mennyire szégyenletes a mindennapi tanítási gyakorlatunk: egyre több helyen alkalmaznak kutyát a gyerekek olvasástanítására. Kiderült ugyanis, hogy a gyerekek sokkal jobban és szívesebben olvasnak fel a kutyának, mint akár édesanyjuknak. Mi a különbség az anyuka és a kutya között? A kutya úgy fogadja el a gyermeket, ahogy van. Úgy figyel rá, hogy nem javítja ki, nem minősíti, nem várja el, hogy jól olvasson. Számára a gyerek úgy tökéletes, ahogy van, egyszerűen csak csodálja. A gyerek ezért mer olvasni úgy, ahogy éppen tud, akár akadozva is. Ezáltal gyakorol, és sokkal jobb lesz az olvasása.

Ha valaki azt gondolja magáról, hogy hatékony és biztonságban van, mi tarthatja vissza? Főleg saját korlátai. Vagyis a feltétlen elfogadás, a bizalom és az önbizalom önmagában még kevés. Ez még csak elindít – az irányt azonban a szabályok segítenek megtalálni. (...)

Dr. Gyarmathy Éva

1Részletek a szerzőnek a Mindennapi Pszichológia 2013. 6. számában olvasható cikkéből.

A teljes tanulmány elolvasható a Mindennapi Pszichológia 2013. 6. számában A magazint keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg weboldalunkon: www.mipszi.hu