OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Beszélj róla! (Könyv és honlap a gyerekkori abuzusról)
2014. augusztus 24.
» Hozzászólások (25)
: Elmélet

Beszélj róla!

(Könyv és honlap a gyerekkori abuzusról)

Anoni Mara Bűn vagy bűnhődés című könyve egy megrázó trauma és egy egész életet megváltoztató terápia története Egy negyvenkét éves nő kíméletlenül őszinte vallomása, amelyben elmeséli, hogyan lett hatéves korában szexuális abúzus áldozata. A viszony – amely közte és az unokatestvére között éveken át tartott – titokban maradt a család előtt, a lány – később asszony – senkinek sem beszélt a traumáról. Véletlenül jutott el pszichológushoz, ahová az ötéves lányát vitte, aki szorongani kezdett, és nem akart óvodába menni. Ám a pszichológusnő néhány beszélgetés után az anyának javasolt terápiát, amely négy és fél évig tartott. A terápiás folyamat egyben Anoni Mara életének, a feloldozás keresésének a története. Hosszú és fájdalmas út vezetett el odáig, hogy újra tudja építeni mindazt, amit a gyermekkori abúzus az életében lerombolt (Forrás: moly.hu)

Anoni Mara könyve volt az első, amely felhívta a figyelmet egy a magyar társadalomban máig tabunak számító témára. A Bűn vagy bűnhődés a sok elismerés mellett sok elutasítást is kapott, több helyen elzárkóztak a kérdés megvitatása elől. Ekkor határozta el a szerző, hogy addig küzd, amíg a közvélemény meg nem érti: a gyermekkori szexuális abúzus gyakori jelenség – sokkal gyakoribb, mint gondolnánk –, és hatással van az áldozatok egész életére. Kezdeményezésére létrejött az ún. Anoni Mara Társaság: különféle foglalkozású, életkorú önkéntesekből, akik csatlakoztak a szexuális abúzus elleni küzdelemhez.

A társaság által létrehozott beszeljrola.hu című honlap lehetőséget nyújt, hogy mindenki szabadon és név nélkül elmesélhesse azt a nyomasztó történetet, ami vele esett meg, és amiről évtizedeken át senkivel nem tudott beszélni. „Mert nincs borzasztóbb a hallgatásnál: magányra ítél, és megbetegít. Nem könnyű beszélni róla, sokaknak hosszú időre van szükségük. Itt mindenki a saját tempójában haladhat előre. Reményeink szerint kialakul egy támogató-bátorító közösség, ahol könnyebb lesz kiönteni a lelkünket.” – olvasható a főoldalon.

A saját családja iránti tapintatból névtelenségét őrző szerző (középiskolai tanárnő) interjút adott Rádai Eszternek, az Élet és Irodalom újságírójának. Arra a kérdésre, hogy mi volt a célja a projekttel, Anoni Mara a következőképpen válaszolt.

„Reményeink szerint sok mindenre jó lehet. Egyrészt, amikor beszélünk róla, a társadalom elé tárunk egy olyan problémát, amiről eddig nem nagyon akart senki tudomást venni. A családon belüli erőszakról való diskurzus már valamennyire utat tört magának, de a gyerekkori abúzus még mindig tabutémának számít, és ez nagyon nagy baj. Tehát egyrészt behoztuk a témát a köztudatba, hogy ilyen van, ráadásul gyakori jelenség, másrészt lehetőség az áldozatoknak arra, hogy anonim módon elmondják, ami velük történt, kicsit felszabaduljanak a titok alól. Harmadrészt az áldozatok látják, tapasztalják, hogy nincsenek egyedül. Ez nekik nagyon fontos. Amikor ez megtörténik az emberrel, különösen, ha kicsi gyermek, akkor azt hiszi, hogy ő az egyetlen ember a világon, akivel ez megtörtént. És látni azt, hogy mennyire párhuzamos történetek ezek, hogy ugyanolyan reakciókat váltanak ki, ugyanolyan érzéseket váltanak ki, az abúzus áldozatainak ez nagy segítség.” (…)

Az interjúban szó esik a honlapot működtető ötfős csapatról is. „Rajtam kívül egy jogász, egy pszichológus, egy újságíró, és van egy informatikusunk is. (…) Áprilisban indultunk, és azt gondoltuk, hogy évek múlva fogunk ott tartani, ahova már most eljutottunk. (…) Nagyon jó érzés, mert nagyon sok embernek segítünk. Akár saját sikerünkként könyvelhetnénk el, hogy a Sipos Pál-ügy kapcsán mindenki hozzánk jött, mindenki a mi pszichológusunkkal akart beszélni, annyi megkeresés volt, hogy alig bírtuk a tempót. Persze, ez sem egyértelműen pozitív dolog, hiszen ezzel azt a százötven embert, aki megírta nekünk a történetét, egyszerűen átlépték, mert ők nem híres emberek. Pedig nem csak Sipos Pál-ügy van, hanem nagyon sok más eset is, amelyről beszélni kellene. (Áldozatok és elkövetők. Rádai Eszter interjúja, Élet és Irodalom, 2014. augusztus 8. 7. oldal)

Hogy mennyire igaza van Anoni Marának, azt a honlapon megjelent történetek igazolják. Rengetegen hordoznak mély traumákat még a gyerekkorukból, és nem kapnak lehetőséget ezek kibeszélésére, a feloldásra. Éppen a könyv szerzőjének, a honlap létrehozójának a története igazolja, hogy milyen nagy szükség van az élmények feldolgozására, a mélyen eltemetett „bűnök” alól való feloldozásra, az ezekhez tapadó, sokakat egy életen át megbénító szégyenérzet megszűntetésére. A megoldáshoz az első lépés, hogy – ha név nélkül is – de legyen lehetőség elmondani ezeket a történeteket.

Az első lépést tehát megtették. Valamennyiünk feladata és felelőssége a folytatás.