OFOE | Nyomtatóbarát oldal: "Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el" (A gimnáziumok kivégzéséről)
2014. november 16.
» Hozzászólások (2)
: Háttér

„Bakó, ügyes légy - órjást vesztesz el”1

(A gimnáziumok kivégzéséről)

Szombaton (november 15-én) közölte a Népszabadság Achs Károly A gimnáziumok kivégzése című írását. A szerző engedélyével mi most az írás eredeti, vágatlan változatát közöljük. (A vágás első sorban terjedelmi okokból történt.) Mivel az OFOE állandó szerzőjéről van szó, nagyon fontosnak tartjuk, hogy gondolatai az egyesület oldalán is megjelenjenek.

Csurka István 1985-ben erjedésekkel teli üsthöz hasonlította Magyarországot, amely egy korhadó deszkatetővel van lefedve. Ha túl nagyot mozdulunk, beszakad, ha nem csinálunk semmit, akkor is: a korhadás megteszi a dolgát.

Az elmúlt huszonöt évben az iskolaügy is ebbe az állapotba került. Ha így marad, megdöglünk. Az észnélküli ráncigálásokba szintén beledöglünk.

Most újabb ráncigálás jön: a gimnáziumok elsorvasztása van napirenden. (Ónody-Molnár Dóra: Csak kinyírják a gimnáziumokat, NOL, október 31.) Ha már az alsó tagozatokat tönkretettük, következzen a középiskola. A megnyomorított elsősnek úgyse marad se agya, se motivációja addigra, mire kilencedikes lesz.

Valami változás persze nem ártana, mert vannak szörnyűségek. Ha húsz nyolcadikoshoz tizenöt iskolaigazgató megy beiskolázni, fűt-fát ígérve, akkor ott szerkezeti bajok vannak. Ha külön világ a tananyag, külön világ az élet, ott beteg az iskola. Ha üveges tekintetű gyerek feje fölött zajlanak a folyamatok, addig nem jutunk sehová. De a változás végre legyen megfontolt és szakmai!

Igaznak tűnhet, hogy minek gimnázium annak, akinek dolgozatában az órán hallott „háborúellenesség” szó átalakul „háborús, ellenséges” kifejezéssé. Én pedig azt mondom, hogy ilyen gyereknek is kellhet a gimnázium, ha már ezt választotta. Mert esetleg családjának már ez is nagy előrelépés. Mert ha Babits nem is jut el hozzá pontosan, matematikából próbál megbízhatóan teljesíteni. Mert fel tudom állítani a színpadra, ahol kinyílik. Mert az osztálytársak fontos dolgokat tanulhatnak tőle. Ó igen, a „jó” gyerekek is. És azért, mert ő is lélek.

Kisvárosi gimnáziumban tanítok. Itt még a legharmonikusabb években is együtt tanult a kiváló gyerek a kevésbé kiválóval, a középosztálybeli a szegényebbel, netán a ziláltabb családi hátterűvel. Mi mindig is láttunk olyan gyerekeket, akiket a mostani elképzelés be se engedne a gimnáziumba. És zömük a helyén van! Csak éppen később értek meg. Nem teljesítettek kiválóan a gimnáziumban, de az itt kapottak nélkül nem találták volna meg magukat. És az ilyen osztályokból jogi pályára kerülők előnyben lesznek azért, mert van tapasztalatuk nehezebb életekről. A szakirodalomban gyakran megjelenik ez, Nahalka István például állítja, hogy extrém esetektől eltekintve „különösen káros a tehetségesnek mondott tanulók elkülönítése”.

Mostantól dobjuk hát ki az introvertáltakat, a későbben érőket, esetleg még az egyetlen terület megszállott búvárait is! Neveljük elkülönülésre, elittudatra a 4,19-nél jobbakat! Teremtsük meg a 4,2-t megcélozó felső tagozatokra felkészítő alsó tagozatok hálózatát!

A javaslat azt állítja, hogy van fogalma, mi lesz 2030-ban. Pedig nincs. Sose volt ennyire szükség arra, hogy alapozó, a kibírhatatlan tempójú változásokra mentálisan is felkészítő általános képzésben részesüljenek fiataljaink. És igen, a mentális megerősítés legalább annyira fontos, mint az elfelejtésre ítélt képletek, tételek. Egy jó közösség, egy színes osztály, a sok művészeti óra tudja csak megadni ezt.

A javaslat súlyos üzenete, hogy jogunk van megmondani, mikor vagy hasznos számunkra, tulajdonunk vagy. Márpedig az iskolának nem az a feladata, hogy előírt hasznosságú embereket termeljen. Az iskola feladata az, hogy önálló, felelős, tájékozódni képes szabad embereket neveljen, akik a felsoroltakból adódóan maguktól is hasznosak akarnak lenni.

Baj van a javaslat pedagógiai megalapozásával. Egy analógiával: Demján Sándor betiltaná a művészeti szakköröket, mert nem látja hasznát. Freund Tamás viszont: „A művészeti élmények révén tárjuk szélesre a fiatalokban a befogadás folyosóját az agy és a külvilág között, hiszen ugyanezen a folyosón közlekedik az alkotóképesség is, csak ellenkező irányban. Ezáltal nemcsak kreativitásunk nő, hanem emberségesebb emberekké válhatunk...” Az egész probléma végletes abszurditását mutatja az a botrány, hogy ezt a két embert közös bekezdésben említem...

És ki fogja megszabni a kivégzendő gimnáziumok listáját? Megmérik a harmincas korosztályt, és ebből következtetnek a középiskolája által hozzáadott értékre? Gyanús, hogy inkább érdekek fogják vezérelni a folyamatot.

Két ilyen érdekkört látok. Egyik a megyeszékhelyi lobbi. A polgármester, miután ódákat zeng saját iskoláiról, alázó mondatokat is elejt a vidéki iskolákkal kapcsolatban. Naná, nála is fogynak a gyerekek, egyszerűbb visszaélni azzal a mítosszal, hogy a nagyobb város eleve jobb. Ha nincs kisvárosi potenciális ellenfél, nyugodtan lehet polgármesterkedni továbbra is: a megyén belüli agyelszívás ideiglenesen segít.

Ennél is falánkabb érdekkör az egyház. Szeretne versenytárs nélkül maradni. Érthető: nyilván zavarja, hogy hiába kap szuper sportcsarnokot, futópályát, uszodát az elvileg az én iskolámat fenntartó államtól, hiába adják a kilincset egymásnak a Végtelen Fontos Emberek, kollégáimmal legalább olyan jót csinálunk vakolathiányos iskolámban. Még úgy is, hogy a pénz, a dicsőség érzete ideiglenesen inkább oda irányítja a gyerekek egy részét. Milyen bosszantó lehet, ha a nem az úri rétegből származó, nem túl fényes általános iskolai eredményekkel érkező gyerekekkel olyan programokat készítünk, amelyek tanártovábbképzések témája lesznek.

Át kell menteni a más szemléletű műhelyeket. Mert a túlzott étvágy összeomláshoz vezet. A kisgömböc meséje működik. Lelkész apám már 1992-ben ezt írta: „egyházunkban ma sokkal inkább az egyéni érvényesülésért folyik a küzdelem, mintsem az evangélium ügyeiért”. Az egyház a hatalom mankójára támaszkodva egyre inkább mutatja a mérték, az erkölcsiség elvesztését. Ha az idősek otthonában a beköltözők elé tolt első aláírandó nyilatkozat arról szól, hogy majdan egyházi temetése lesz, ott ne beszéljünk Jézusról (illetve pont ott kellene beszélni róla…). Ha ballagáson a pénzjutalom indoklásában elhangozhat a „hitbeli meggyőződéséért” kitétel, ott se. Ha az esperes a szószékről környezeti katasztrófával jellemzi az állami iskolákat a ballagó, talán éppen állami iskolába készülő nyolcadikosoknak (youtube), akkor vége. Kipukkadt a kisgömböc akkor, amikor a katolikus egyház a fejünk fölött egyezkedve azt neheztelte, hogy iskolánk Teleki Blanka nevét viseli, holott csak az édesanyja volt katolikus, maga református. (Javasoltam, legyünk Teleki Blanka Anyukája Gimnázium...)

Körberajzoltam a térképen városomat, és elképedtem a gimnáziumok kapcsán. Törökszentmiklós: katolikus. Kisújszállás: református. Karcag: református. Gyomaendrőd: katolikus (szegény Kner Imre nevét kihajítva). Szarvas: evangélikus. Nyilván ezen iskolák dolgozóinak kérésére. Az én szűk tizennyolcezres Mezőtúromon is itt van a református másik gimnázium. Azaz harminc kilométeres körzetben mi vagyunk az egyetlen, ideológiától nem zaklatott iskola. Olyan, amelyikben szabadon létezhet az evangélikus, a katolikus tanár, ahol én reformátusként eldönthetem, hogy ne üljek be az arra kötelezett kollégák keresztelőjével összekötött karácsonyi istentiszteletre. Az itt élőknek joga van ahhoz, hogy egyházaktól független gimnáziumba járathassák gyermeküket. Lelkészek leszármazottjaként követelem, hogy ötödik gyermekem is részesülhessen állami képzésben. Követelem, hogy ne lehessen kirendelni őt díszletelemnek nagy emberek dicsőségére. Követelem, hogy ne ellenőrzővel kelljen templomba járnia. Követelem, hogy ne kelljen hiteltelenül előadott szövegeket hallgatnia.

A portfóliómat írom éppen. Egy pozitívuma van: megerősít. Még magam is elcsodálkoztam, mi mindent tettem a magyar pedagógiáért. Sőt. A gimnáziumi gondolat megújításáért. Jogosultnak érzem követelni a hatalomtól, hogy hagyja meg a teret számomra is, zseniális kollégáim számára is, a környék gyermekei (lelkei!) számára is, hogy a kisvárosokban továbbra is legyen lehetőség általános képzésre a jövőre felkészítő szabad, ideológiamentes iskolákban. A szükséges változásokat csakis széles szakmai egyetértésre építse, ne lobbik ráncigálására. Még egyszer: követelem. Dixi.

(Ui.: Kollégáimmal nem egyeztettem erről a cikkről.)

Achs Károly
matematika – magyar - dráma szakos tanár
ötgyermekes szülő

1Madách Imre: Az ember tragédiája, 9. szín