OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Alma a fán – a tanulás jövője (zárszó)
2014. december 31.
» Hozzászólások (1)
: Elmélet

Alma a fán – a tanulás jövője (zárszó)1

Véget ért az a nyolc részből álló sorozat, amelyben az Alma a fán – A tanulás jövője című kötet interjúiból közöltünk részleteket. Nagy örömünkre szolgált az interjúkat övező figyelem és érdeklődés. Most hozzászólások formájában várjuk az Olvasók véleményét! Kíváncsiak vagyunk, mely beszélgetések voltak a kedvencek, milyen pozitív üzenetek, inspiráló gondolatok fogalmazódtak meg az olvasás közben, esetleg kivel szeretnének további interjúkat látni?

A sorozat zárszavában arra a kérdésre válaszolnak a meginterjúvolt szakemberek, hogy a belátható jövőben: 5-10 év múlva vajon milyen lesz az iskola világa, mit jelent majd a tanulás.

HALÁSZ GÁBOR

A kérdés teljesen másképp hangozna, ha úgy szólna, hogy milyen lesz az Egyesült Államokban, milyen lesz például Hongkongban vagy az Egyesült Királyságban, vagy milyen lesz majd tíz év múlva Magyarországon. Én legszívesebben arról gondolkodom, hogy mi várható mondjuk Délkelet-Ázsiában, mert ez az a régió, ahol véleményem szerint a legizgalmasabb dolgok bontakoznak ki. Ha van a világnak olyan régiója, ahol azon folyamatok fejlődésére, amiről az interjú során beszéltem, komoly esélyt látok, akkor az DélkeletÁzsia, vagy legalábbis annak bizonyos országai, például Szingapúr, Dél-Korea vagy Kína bizonyos régiói. Ugyanakkor a világnak lesznek olyan régiói is, ahol megáll az idő, vagyis a változás nagyon egyenetlen lesz. Sőt olyan országok is vannak – látok rá példát –, ahol visszafordult az idő, ahol korábban működésképtelennek bizonyult mechanizmusok regenerálása történik, álmok és illúziók vannak azzal kapcsolatban, hogy mégis működhetne, miközben hiányzik a konstruktív vállalkozó és kísérletező szellem.

Tehát ha globálisan kell válaszolnom, és nem csak egy régióra leszűkítve, akkor azt mondanám, hogy tíz év múlva nagyobbak lesznek a különbségek az egyes országok között, lesznek olyanok, ahol fölgyorsul a fejlődés, mások esetében viszont növekedni fog a szakadék a többi országgal szemben. Minden országnak azt a kérdést kell föltenni magának, hogy hol akar elhelyezkedni ebben a versenyben: a vesztesek vagy a nyertesek oldalán. Azok oldalán, ahol energiák szabadulnak fel, vagy azok oldalán, amelyek ezeket az energiákat nem is engedik megjelenni? Ez tulajdonképpen a valódi nagy kérdés, amire választ kereshetünk.

Z.KARVALICS LÁSZLÓ

Van néhány olyan elem, amely már a mostani folyamatokba kódolva is megjelenik, úgy vélem, ez ügyben történik majd előrelépés. Ilyen például a gamifikáció, vagyis hogy bizonyos standard tudásátadási folyamatokhoz teremtünk olyan keretet, amely játékossá, játékszerűvé teszi a tanulást. Maga a játék bármilyen életkorban egy természetes életközeg. Az ipari korszak iskolája diabolizálta az örömöt, a jókedvet, a játékot, az érzelmeket, mert nem illett a világképébe, az információs társadalom iskolájának viszont ezt tudni kell kezelni. Nyolc-tíz éven belül a hagyományosan, frontálisan performált alapkészségek világában megjelennek az úgynevezett komoly játékok (serious games), és ez a gyakorlat sokkal inkább részévé válik az iskolai életnek, sokkal nagyobb teret szerez magának. Másik meghatározó tényező lehet, hogy az az infokommunikációs tér, eszközvilág, az a gyakorlat, ami most körülvesz minket, hogyan alakul át évek múltán.

Nyolc-tíz év múlva a mai informatikai univerzum gyökeresen meg fog változni. Egy hihetetlen méretű új óriásrendszer formálódik, amit most épp Internet of Everythingnek, minden dolgok Internetjének, a jelenlegit méretében messze meghaladó információs ökoszisztémának neveznek. Ehhez már most el kell kezdeni azoknak a kapcsolódási pontoknak a felkutatását, amelyek biztosítják azt, hogy majd egy ilyen világnak is ugyanolyan magabiztos bennszülöttjei legyenek a következő generációban. Ez viszont a mostaninál sokkal tudatosabb, sokkal jobban megkonstruált pedagógiai folyamatot, és egy sokkal jobban megtervezett tanulási- és eszközkörnyezetet igényel. Hiszek abban is, hogy tíz-tizenöt év múlva a világon már sok millió gyerek termel kis tudományt úgy, hogy mindenki egyidejűleg hozzájárul a tudományos értékteremtéshez a maga tudásával, apró feladatok megoldásával, ezzel felszakítva az ipari korszakba merevedett tudomány szükségtelenné vált határait. Sokkal több derű, sokkal több vidámság, sokkal több korosztályra jellemző apró emblematikus dolog kell, hogy a mindennapi életük részévé váljon.

KNAUSZ IMRE

A pesszimista jövőképem szerint még inkább háttérbe szorul a hagyományos műveltség, az iskola a praktikus ismeretek erőteljesebb átadásában fog tudni hatékonyan működni. Ebből következően erősödni fog az az attitűd, hogy csak engedjük a dolgokat történni, de a miérteket nem akarjuk tudni és megválaszolni. A tanulás jövőjével kapcsolatban én iskolapárti vagyok, ami pesszimistán fogalmazva azt jelenti, hogy félek egy iskola nélküli világtól. Az iskola presztízsének és jelentőségének csökkenése valószínűleg a műveltség és a hagyomány visszaszorulását is jelenti, más szavakkal a kultúra folyamatossága sérül így. Márpedig sok jel mutat arra, hogy az iskola már kevésbé kell a társadalomnak. Az otthonoktatás terjedése a fejlett világban csak az egyik jele ennek. Ennél aggasztóbb az, amikor a gyerekek ugyan iskolába járnak, de a család már nem annyira érdekelt abban, hogy korrekt és kölcsönös megbecsülésen alapuló kapcsolatokat építsen ki az intézményes neveléssel. Amikor nem fontos, hogy a gyerek mindig és pontosan bemenjen az iskolába, hogy jól teljesítsen, hogy elfogadja az iskola értékrendjét. Nem kell mondani, hogy ezen a folyamaton csak ront az iskola fölötti állami-bürokratikus kontroll növelése.

Másrészt a jövő iskolája akkor jár el helyesen, ha belátja, hogy nem elsősorban az információ átadása a feladata, hanem az információk keresésének segítése, az adatok elemzéséhez szükséges szellemi eszközök kézbeadása, az információk kritikus és hatékony felhasználásának, az ellenőrzés képességének átadása. A hagyományos műveltség itt nélkülözhetetlen, mivel segítségével a gondolkodás olyan mintáira támaszkodhatunk, amelyek évezredek tapasztalatain alapulnak.

GALAMBOS RITA

Vágyaimban tíz év múlva olyan iskola lesz, ahol öröm a tanulás, ahol az számít, hogy a diák miben tehetséges, és milyen irányokba szeretne, tudna továbbfejlődni. Ahová jó járni, mert fejlesztik a személyiséget, ahol kinyílik a világ, és ahol megvalósul a közösségi tanulás sok formája. Hiszen az együttműködés és az empátia képessége az egyik legfontosabb dolog, amire szükség van most, és ez tíz év múlva sem lesz másképp. Nagyon szeretném, ha a pedagógusok olyan eszköztárral és szemlélettel rendelkeznének, hogy nem minősítenének rossznak minden olyan gyereket, aki valamilyen irányban eltér az átlagtól. Ha olyan méltó tanulási környezetet tudna majd teremteni az iskola, ahol nem a gyereket tennék felelőssé a sorsáért, azért, hogy hová született. Demokratikus polgárokat csak ilyen iskolában és körülmények között lehet nevelni, olyan felnőtteket, akik emelt fővel tudnak járni, felelősen gondolkodnak, és döntenek.

Hogy ebből mi fog megvalósulni? Tíz év múlva a tanulás a problémamegoldásról, a kreatív gondolkodásról, az információk rendszerezéséről és feldolgozásáról fog szólni, és nem tantárgyakról és tankönyvekről. Azokra már nem lesz szükség, mert számos eszköz fog rendelkezésre állni az adatok és információk felkutatására. Mindez viszont csak jól felkészült, megbecsült és elismert pedagógusokkal fog sikerülni, akik tudnak és akarnak lépést tartani a fejlődéssel, és akik maguk is hajlandóak és képesek az állandó megújulásra.

NAHALKA ISTVÁN

Véleményem szerint ki fog teljesedni az a csendes forradalom, ami ma a pedagógia világát jellemzi, vagyis nagymértékben átalakul az iskolák tevékenysége. Tényleg fognak tudni koncentrálni az egész életen át tartó tanulásra, tényleg ki tudják szélesíteni a tanulást szolgáló tevékenységrendszert, valóban meghonosodnak az iskolában azok a módszerek, amelyek erre alkalmasak, másképpen fognak gondolkodni a pedagógusok magáról a tanulási folyamatról. Egyre inkább elfogadottá válik majd a konstruktivista pedagógia. Nagyon nagy szerepet fog kapni az önálló tanulás, részben az infokommunikációs technikák és a digitális pedagógia térnyerése okán. Úgy vélem, hogy tíz év múlva a világban a tanulás meglehetősen más lesz, de részben már ma is más, mint tíz évvel ezelőtt volt.

RAPOS NÓRA

Az iskolai jövőkutatásoknak van egy olyan forgatókönyve, amely szerint az iskola elveszítette azt a funkcióját, hogy ő a tudás egyetlen birtokosa, ehelyett számtalan új funkciója kellene, hogy legyen. Azt gondolom, az iskola egyik ilyen fontos szerepe, hogy a globalizált világban sokszor elbizonytalanodó, elmagányosodó személyeknek képes legyen egy olyan közösségi teret nyújtani, amelyben megtalálhatják a közösségi tanulásnak és a tudáskonstruálásnak a szociális területeit is. A jövőben lehet, hogy ez formálisan nem is egy iskola lesz, hanem egy olyan tér, ahol a tanulásnak és a tanulás minden szereplőjének helye van, amely az egyén tanulásában és sokféleségében, egyéni tanulási utak biztosításában gondolkodik.

NAGY MARIANN

A jövő szinte beláthatatlan, de hogy ezzel a kifejezéssel éljek, a digitális átállás már nem visszafordítható. Ahhoz, hogy a tanulásról alkotott jövőkép pozitív legyen, úgy vélem, az iskoláknak nyitniuk kell, mert különben a hagyományos úton járva nem fogják tudni tartani a lépést a fejlődéssel, az információk, az egyre újabb kutatási eredmények feldolgozásával. Sokkal több információforrással fogunk rendelkezni, és ezeket sokkal gyorsabban fogjuk elérni. Gyerekkoromban könyvekre gyűjtöttünk vagy könyvtárba jártunk, ha meg akartunk tudni valamit. Ilyen értelemben az információhoz, a tudáshoz való hozzáférés ma már nem pénzkérdés. Az, hogy mindezekből mit tudunk a tanulásba, az iskola világába visszaforgatni, azt elsősorban a hasznosulás mértéke fogja eldönteni, és az, hogy ezekre az iskola mennyire lesz nyitott, hogy a tanár mennyiben tud belehelyezkedni a tanulásszervező szerepbe, mennyiben tudja segíteni, koordinálni az információk közötti eligazodást.

Az átalakulás elkerülhetetlen: a hagyományos keretek lazulni fognak, sokkal nagyobb jelentősége lesz a távoktatásnak, így az iskoláknak – ha mindezt túl akarják élni – sokkal több energiát kell fordítaniuk az emberi kapcsolatok építésére.

PRIEVARA TIBOR

A Microsoftnak van egy érdekes videója arról, hogy milyen technikai eszközök lesznek, amelyek majd megváltoztatják azt, ahogyan élünk. Ez alapján szerintem több dolog várható: az egyik az eszközök teljes átjárhatósága, a másik a papír, mint médium megszűnése, ami a világban már egy jellemző tendencia. A kommunikáció megváltozik, a kollaboráció, az együttműködés, a tudásmegosztás szerepe felértékelődik. Úgy gondolom, hogy az osztálytermek fizikai valósága megmarad, de a keretek lazulni fognak, pontosabban lazulniuk kellene. Talán emlékszünk még, milyen áhítattal néztük 25-30 éve a Csillagok háborúja c. filmben a videokonferenciás beszélgetést. Ma már ez nemhogy abszurd, hanem teljesen hétköznapi dolog. Innen már csak egy lépés az, hogy például egy betegség miatt hiányzó diák Skype-on kapcsolódjon be az órába, vagy hogy egy virtuális osztálytermet hozzunk létre. Minél megbízhatóbban működnek ezek az eszközök, annál szívesebben használják majd a tanárok őket. Az információ még közelebb fog kerülni az emberekhez, és a különböző információs médiumok között is nagy lesz az átjárhatóság.

A távolabbi jövőben az eszközök még könnyebbek lesznek, összehajtható, rugalmas digitális papírrá válnak, a tananyag forrása is átalakul. Remélhetőleg nagyobb teret kapnak a 21. századi képességek. Nyilván másfajta eszközök, másképp lesznek majd fontosak a számunkra, de előtérbe kerül az IKT-eszközök megfelelő célú, értelmes használata. Nagyon fontos lesz a tanulásban, ahogy az ember megpróbálja majd digitálisan fölépíteni az életét, megpróbálja ellenőrizni és felügyelni a digitális lábnyomát, hogy önmagát kereshetővé, és megfelelő információkkal elérhetővé tegye. A digitális lábnyomaink gyűjteménye olyan, mint egy portfólió, amit minél fejlettebb lesz a technika, annál könnyebb lesz lekérni és összegyűjteni. Nagyon fontos, hogy ennek tudatos tervezéséről minél hamarabb essen szó az iskolában, hiszen a digitális portfóliónk, vagyis minden, amit magunkról közzéteszünk egyre inkább meghatározó lesz a mindennapi éltünkben és a munkaerőpiacon is.

1 B.TIER – SZEGEDI szerk. (2014): Alma a fán – A tanulás jövője. Tempus Közalapítvány, Budapest

--