OFOE | Nyomtatóbarát oldal: MI 12. (Egy osztályfőnök feljegyzései)
2015. február 15.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

MI – Egy osztályfőnök feljegyzései

12. „Itt a farsang áll a bál ...1

2015. február 6.

Jelentem: van még munkahelyem! És azért ez – lássuk be – nem kevés! Egy hete próbálok bizonyos megjegyzéseket értelmezni, de úgy látszik, tényleg csak egy csekély értelmű medvebocs vagyok.

Íme, a kedvencem. Szóvá tettem, hogy mennyire le vagyunk terhelve, szinte semmi szabadidőnk nincs. Válasz: rajtad kívül többen vannak itt olyanok, akiknek már volt hetedikes csoportja. Kérdezd meg őket, ők hogyan csinálták! Megkérdeztem ám, mert én egy „tökös” csaj vagyok! Kollégák reakciója, szigorúan négyszemközt: akkor naponta öt órájuk volt, nem hat és hét. A tanulnivaló is kevesebb volt. Uff!

Végül is tök mindegy! Bármiért szólok, azt mondják, oldjam meg. Megoldom. A héten például azt kellett megoldanom, hogy túléljünk egy irodalom röppentyűt, egy töri és egy fizika témazárót. Persze készüljünk a többi óránkra is, valamint el ne felejtsük, hogy jövő hétre össze kell hozni a farsangra egy műsort. Ó, nem kötelező, de hagyomány, hogy minden csoport készül valami műsorral. És persze mindenki részt vesz benne, mert ugye...

Nos, irodalom kipipálva, egészen jól sikerült. T. néni megíratta mindenkivel, de azokat, akiket a szakértői vélemény alapján szóban kell számonkérni, azokat felelteti. Jé, hát ezt így is lehet? Töri témazáró is rendben lesz, mert O. bácsi két órát szánt az összefoglalásra, és ettől a délutáni felkészülés nem négy órát vett igénybe. Ugye mennyit számít, hogy mindketten naponta szembesülnek azokkal a gondokkal, amikről én is beszélek? Így a megfelelő empátiával és persze szakmaisággal oldják meg a rájuk rótt plusz feladatot. Az igh. föcitanár is kezd meghátrálni. A héten már azt mondta, ha kell plusz ötös, akkor lehet menni hozzá délután. Ja, ez azért egészen más, nem? Majd meglátjuk, hosszútávú-e a felbuzdulása. Persze azért naponta kiteszi az asztalra, hogy nem érti, mi a bajom. Ő is volt csoportnevelő, neki is meg kellett oldania ezeket. Persze. 30 évvel ezelőtt. Más gyerekanyaggal, más követelményekkel, más (kevesebb) heti óraszámmal, stb.

Miközben állandóan reklamálok, persze találkozom a kis drágákkal is. A napi 5-6 óra intenzív együttélés kifejezetten pihentető. Ők gyerekek, nekik alkotmányos joguk, hogy kezeljék az idegeimet. Nem is kergetnek az őrületbe. Minden akciójuk belefér az életkori sajátosságaikba. De a felnőttek! Brrrrrrrrr!!!!

Nekiálltunk a farsangi kellékek elkészítésének. Egy kompletten kész cuccba belehúztuk P-t. Beraktuk a zenét, kértük, csináljon bármit, amiről úgy gondolja, hogy jó lesz. Ez valami óriási volt! A gyerekek vinnyogva röhögtek egy darabig P. produkcióján. Később már inkább azon, hogy milyen jó kedve van Zsuzsa néninek. P. sokáig néptáncolt, szerintem sokra vihetné, ha ezzel terhelnénk és nem azzal a sok baromsággal, amit kötelezően írnak elő nekünk, mondván, úgysem csinálnak a gyerekek semmit. (Nem, nem a tanulnivalókra gondolok, bár...) Ez a farsang és az év végén ránk szakadó DiákDáridó akár jó is lehetne. De a kötelező részvétel előbb-utóbb megöli a lényeget. Nem tudom, miért gondolja az iskolavezetés azt, hogy évete kétszer, menetrendszerűen ki tudunk találni valami olyat, ami a gyerekeknek is tetszik, idő is van a begyakorlására és nem utolsó sorban vállaható is. Mert, ha szólni merek – és merek ám, minden évben kétszer – akkor jön a válasz: Mindegy, csináljatok valamit! Én nem vagyok hajlanó „valamit” csinálni! Amihez a nevemet adom, annak vállalhatónak kell lenni! Az igénytelenség a halálom! Márpedig mintha abba az irányba tolnák ezeket a dolgokat. Ez a nem baj, ha egy kalap sz...-t se ér, csak csináljatok valamit, ez jellemzi az egész magyar valóságot, beleértve az oktatást is. Én ezt bizony nem lájkolom!

Miután sikerült halálos áldozatok nélkül túlélni P. fergeteges produkcióját, megegyeztünk, hogy minden nap próbálunk. Én vállalom, hogy rábírom a kollégákat arra, hogy tekintsenek el a házi feladat hiánya miatt érzett „beírom az egyest” késztetésüktől, sőt, kiegyezhetünk abban is, hogy egyáltalán nem kérünk leckét. (Dolgozatok péntekre mind megírva, hová ez a kapkodás?) Ez azt jelenti, hogy a héten még kétszer tudunk próbálni. Csütörtökön a fizika dolgozat még bezavar, de ott az este, pénteken meg életbe lép a „nem kaptunk leckét” megállapodás.

Ember tervez...természet meg szép csendesen beletenyerel a lecsóba! Csütörtökön míg én a fizika rejtelmeibe próbálom elnavigálgatni a tündérkéket, addig imádott Z. bácsi megy és bevásárol a technika órára. Mert nem mellesleg, ballagtatni is fogunk, így a fiúk fokost gyártanak a nagy napra. Ahhoz anyag kell. És az magától tuti nem jön be a suliba, tehát Z. bácsi indulatba jön.

Fizikától már épp kihullott a hajunk, mikor telefonál Z. bá. Asszony mostan hívta, itt az idő, menni kell! Érkezik a trónörökös hamarost!

Z. bácsi még berohan a cuccal, lerakja, majd viharsebesen balra el. Gyerekek néznek ki a fejükből. Ez mi ez? További tanulásnak annyi, próbának annyi, záporoznak a kérdések, kezdődik a „Családi életre nevelés az iskolában” című projekt. Tudták, hogy ez be fog következni, hiszen I. néni is kolléga. Mégis olyan izgatottak, mintha most tudták volna meg. Na mindegy! Akkor most akció van. Ezt kezelni kell! Tehát: azt, hogy Z. bácsi miért és hova ment, azt csak MI tudjuk. Ez a MI dolgunk, ez családi ügy. Még a legeslegjobb barátod/barátnőd fülébe sem sutyorogsz ezzel kapcsolatban semmit. Ha majd van miről beszélni, akkor megtudják a többiek is. Oké? Naná! Még megígérem nekik, ha van hír, akkor azt a megfelelő csatornán eljuttatom hozzájuk, nyugi, nem maradtok le semmiről! Elengedem őket, nem is baj. Totálkárosak a fáradtságtól, az izgalomtól. Én sem érzem magam fittnek, de az számít a legkevésbé!

Itthon közben egész héten gőzerővel folyik a Tündér-projekt szervezése. Már mindenkinek van Tündére, de vannak még „parlagon heverő” jótevők, akik jótevésre várnak. Jön a kérdés, van-e ötletem? Van hát! Ötletelésben, mások szabadidejének beosztásában világbajnok lehetnék. Ötlet tetszik, kezdődik annak megvalósítása. A Tündérek lelkesedése, az a szeretet, ahogy ezzel (is) foglalkoznak, az izgatottságuk, hogy telibetaláljon az ajándék, hogy jó lesz-e a mérete, a színe, a mit tudom én mije, ez annyira jóóóóóóóóó!!!! Már lassan éjfél, fáradnak a Tündérek is, mindenki álomra hajtja a fejét, amikor csipog a telefon. Trónörökös megérkezett, baba, mama, papa jól vannak, köszönik. Hűűűűűűűűűha! Akkor most nekem tájékoztatnom kéne a kisdedeket, hiszen megígértem. Viszont, ha kiírom az fb csoportunkba, akkor holnap büntetésből az összes telefont beszedhetem. Mondtam, nem vadászok rájuk, de ha belefutok, hogy tiltott időben (éjjel pl.) használják, akkor nekik annyi, az tuti!!!!Belső konfliktus elnyomva, nem kockáztatok, majd reggel megtudják!

(Nekem hajnali) háromnegyed 8-kor hívom P-t. Mondom neki, tereljen be mindenkit az osztályba, aztán hangosítsa ki a telefonját. El nem tudják képzelni, mit csinálhattak, hogy ennyire sürgős nekem a dolog. Haha! Rossz a lelkiismeretetek, kis drágák? :P Ahogy majd megtudom, állnak a telefon körül, csendben várják, mi lesz most? Nem kínzom őket, kérdezem, hallanak-e. Mondják, igen. Na, akkor itten jön a jó hír: Megszületett a baba, mindenki jól van! Azt az ordítást! Ééééééééédesek! Próbálom mondani, hogy majd érkezem, de úgyse hallják. Kinyomom a telefont.

A mai nap fő attrakciója Marci születése. A legnagyobb gondjuk, bejön-e ma Z. bácsi. Mondom, azt ígérte. És ha megígérte, jönni fog! Jön is. Fürtökben lógnak rajta a lányok, ölelik, a fiúk kezet fognak vele, úgy gratulálnak. Érkezik a meglepi is. Babzsák ez is, pont a kiságyba való méret. Kis fotelnek is jó lesz majd.

Z. bácsi zavarban, pedig nem először találkozik a hetedik szeretetének ilyetén megnyilvánulásával. Örül nagyon, mert ilyenük nincs, pedig milyen praktikus! Hát, mostantól van!

Na jó, akkor laza levezetésként próbálni kéne. Senkit nem húzunk bele a cuccba, de már mindenki beáll és csinálja. Az első kísérlet még nem egy nagy durranás, de ahogy kezdenek belemelegedni, ahogy lazulnak, alakul a dolog. A végén már azt kell megállapítanunk, hogy készen vagyunk, majd csak rögzíteni kell. Már élvezik, ettől jó. Z. bácsi és én még jobban élvezzük. Sírva röhögünk.

1Gazdag Erzsi

--