OFOE | Nyomtatóbarát oldal: MI 14. (Egy osztályfőnök feljegyzései)
2015. március 1.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

MI – Egy osztályfőnök feljegyzései

14. „Ha én ezt a klubban elmesélem!”

2015. február 20.

A hét úgy indult mint mindig. Örülünk a találkozásnak. „Csak” hatan hiányoznak. Remélem, hogy csütörtökig néhányan meggyógyulnak, és azt is, hogy nem lesznek újabb „áldozatok”. Nagyon fontos eseményre készülünk Z. bácsival. Jó lenne, ha minél kevesebben hiányoznának. Sajnálom azokat, akik kimaradnak a jóból. Persze, aki beteg...

Kedden kedvenc földrajz tárgyunk is lesz, tehát gőzerővel tanulják a teljesen fölösleges dolgokat. De ugye írnak, tehát készülünk.

Kedden E. néni megíratja persze. Amerika országai, fővárosai. Jutalomból nem felsorolás, vaktérképen kell megtalálni. Aztán óra végén cinikusan felteszi a kérdést: Ez így jobb? No comment!

Míg a kisdedek küzdenek a vaktérképpel, nekem kellemesebb elfoglaltságom van: érkezik a sok-sok csomagocska csütörtökre.

A valamikori gondnoki lakásból kialakított irodához tartozik egy fürdőszoba is. Ahhoz annak idején nem nyúltak. Van ott egy fürdőkád is, amit persze nem használ senki. Illetve eddig nem használta senki. De már két hete, hogy újra értelmeztük a fürdőkáddal kapcsolatos ismereteket. Ott van az ajándékok búvóhelye. És dugig van! Ajándékokkal!

Délután beszivárog K. Ha már érkezett, feldobta a délutánt. N-val előtúrtak egy fejet, ami a farsangi jelmez része volt. Gondosan felöltöztették, beültették egy padba. Ééééééééééééés???? Egy föcikönyvet tettek elé! Ő az új osztálytárs, Layos. Layos azóta ül a padban. És hol geometria leckét csinál, hol törit, hol más egyebet tanul. És addig lehet osztálytárs, amíg a hetedik nem él vissza a mi jól fejlett humorérzékünkből adódó engedékenységünkkel.

Szerdán a kollégák is találkoztak Layossal. Elég jól viselték. Csütörtökön ebéd után azonnal a kiskonyhába mentünk. Készült a sztrapacska. Hihetelenül édesek voltak, küzdöttek a krumpkinokedlivel, pirították a szalonnát, dolgoztak derekasan.

Hogy munka közben éhen ne haljanak, letoltak egy tálca meggyes pitét, majd egy tepsi almásat is. Ennek köszönhetően fél ötig hősiesen tűrték a működésükből adódó, a nyálelválasztást beindító illatok egyre intenzívebb jelenlétét.

Mire készen lettek, három nagybeteg kivételévelmindenki előkerült. A középiskolások is, a hiányzók közül azok, akik elég jó állapotban voltak ahhoz, hogy néhány órára belátogassanak.

Nem értették, miért kell betegen is bejönni, de nem kell nekik mindig mindent azonnal tudni. Majd, ha eljön az ideje, megtudják! Tehát, nem sejtenek semmit!

Nekiültek, lapátoltak, mint akik már két hete éheznek. Amikor dugig voltak, nekiálltak a rendcsinálásnak. Míg ők a romeltakarítással voltak elfoglalva, addig én a portás bácsival teleraktam a zsúrkocsit mindenféle kincsekkel.

Visszamentem hozzájuk, kezdődött a hét, de talán az idei tanév legnayobb durranása. (Már az előző beszámolókban többször írtam, hogy az „Angyalkák karácsonya” számunkra katasztrofális eredményt hozott. Megírták a levelet, amit az angyalok kértek, majd szóltak nekünk, hogy nem jó, mert nem rajzoltak. Kértem vissza a leveleket, hogy rajzoljanak rá, de nem adták. Ilyen körülmények között én vállaltam a felelősségét, hogy ebben az esetben nem lesz ajándék. Csak halkan jegyzem meg, hogy szerintem az ajándéknak nincs feltétele, a jutalomnak van. De a felajánlás alapján ez nem jutalom, hanem ajándék lett volna. Mi tényleg nem kaptunk, ezen kiakadtam kissé, de akkor egyszer csak érkezett B. És megszervezte, hogy rajz nélkül, csak úgy, önzetlenül megcsinálják a pótkarácsonyt. A fedősztori az volt, hogy a névnapomra írják meg gyerekek a leveleket még egyszer. Mert nagyon bánt a karácsonyi cirkusz. És a leveleket az angyalok(???) nagy valószínűséggel kihajították. Mert kértem vissza, de nem találják. Hm. És ha ők megírják, akkor én talán megnyugszom. De ez hétpecsétes titok! Nekem egy szót se! És csütörtökön volt a névnapom, tehát...)

Kértem az egyik gyereket, ha már ilyen édesek voltak, hogy megírták nekem újra ezeket a kívánságokat, olvassa fel a sajátját. Úgy a felénél tartott T., amikor nyílt az ajtó és érkezett a portás bácsi egy zsúrkocsinyi ajándékzacskóval. Mondta nekem: ezt neked küldték mind! A gyerekek lefagytak. Ez mi???? Mondtam, ne törődjetek vele, nem érdekes! T! Olvass tovább! Folytatta az olvasást, majd a mikor befejezte, előkerült egy zacsi. Rajta az a márkanév, amit szeretett volna. Nna, leesett a húszlajtáros!!!! Belekukucskált és azt találta benne, amire vágyott! Mint egy kiscsikó, úgy nyargalászott abban a pici konyhában! Minden második körben odajött, megölelt, megcsókdosott, majd nyargalt tovább! Innentől kezdve látni kellett volna a pofikájukat! Az az izgalommal teli várakozás! Hogy ő mikor olvashatja fel a levelét? És ő is megkapja, amit kért?

Azért, amikor sikerült T-t végre leültetni, akkor elmondtam nekik: egymásra találtunk olyan Tündérekkel, akik úgy gondolták, hogy megpróbálják jóvá tenni az Angyalok(???) által elkövetett súlyos hibát.

És lesznek olyanok, akik nem teljesen azt kapják, amit kértek, de abban biztosak lehetnek, hogy nem fognak csalódni.

Egy fiú nem kért semmit, levelet sem írt, de valahogy mégis nőtt egy meglepi. És hogy örült! Két kislány, aki karácsonykor azért kapott ajándékot, mert felismerték, hogy ott vannak a tesói is, illetve a másik, aki később jött, tehát már rajzolt, bár megírták a levelet, nem azt kapták, amit kértek. Hiszen ők már karácsonykor egyszer... Aztán elismerték, hogy nagyon jól jártak, mert mindketten az én leírásom alapján, kifejezetten személyre szólóan nekik készített csudiszép farmertáskát és hozzá egy-egy színben harmonizáló karkötőt kaptak ajándékba. Ha ehhez hozzávesszük, hogy más csinálta a táskát és más a karkötőt! Még erre is odafigyeltek! Kimondhatatlanul jó érzés, nna!

Vagy másfél órát tartott a levelek felolvasása, a csomagocskák bontogatása, az öröm különböző megnyilvánulásainak végigélése, de szuper volt!!!!

Azt hiszem, életem legemlékezetesebb, legmeghatóbb és legcsodálatosabb névnapi ajándékát kaptam. Innen is hálás köszönet a Tündéreknek!

Szegények úgy elfáradtak a csomagok bontogatásában, hogy muszáj volt pótolni az elvesztegetett energiát. A vacsorát ugyan nem ették meg, de az ahhoz járó piskótekerccsel duzzogva bár, de megbírkóztak! Ismét adtunk egyet az egészséges életmódnak! Igazi Norbi Update volt! :P De nem számít, mert így volt gömbölyű ez a nap!

Pénteken délelőtt megyek be, a kollégák értetlenkedve kérdezik, mi a túró történt tegnap? Órát tartani nem lehetett, mert egymás szavába vágva meséltek valami ajándékokról, karácsonyról, ami nem volt jó, tündérről, angyalról. És mutogattak mindenfélét, hogy akkor ők most ezt és itt és mindenki nézze meg, hogy milyen klassz, stb.

Kell ennél több?

DZS

--