OFOE | Nyomtatóbarát oldal: MI 19. (Egy osztályfőnök feljegyzései)
2015. április 12.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

MI – Egy osztályfőnök feljegyzései

19. Ha egyszer egy üzlet beindul...

2015. március 27.

Abban a reményben indítottunk, hogy egész héten a kalotaszegi kirándulásra való intenzív felkészülés jegyében telnek a napjaink. De szokás szerint... :)

Délelőtt szólt a főnök, hogy a hagyományos, évenkénti ellenőrzés keretében jő és megszemléli a tanulószobai tevékenységünket. Ez csak azért probléma, mert így muszáj a hivatalos időben tanulni, ami kicsit megnehezíti a felkészülés menetét. De kibírjuk, csak némi kényelmetlenséget okoz. Én dönthettem, melyik nap szeretném látni, így a csütörtökben egyeztünk meg.

N. egyre több gondot okoz. Óvodás módjára viselkedik. A gyerekek hol megmosolyogják, hol bosszankodnak emiatt. A múltkor tán írtam, hogy a szülei azt nehezményezték, kerülöm a gyereket. Nem kell nekem kerülni, kerül ő. Engem is, mást is. Annyira erős benne a velünk való kommunikáció vágya, hogy már nem is köszön. Mindegy, ebéd után elviharzik, másnap reggelig nyugi van.

Gőzerővel folynak az előkészületek, a többség vadul rajzol. Aki nem, az a könyvtárban végez kutatómunkát, készülnek Adyból, Kós Károlyból. Nem akármilyen művek készülnek ám! A Kóson (Kós Károly tér) rengeteg Erdélyhez kapcsolódó dolgot lehet felfedezni. A tér két szemben lévő oldalán egy-egy székelykapu, amit nem lehet nem észre venni. De a parkban is rengeteg „apróság” van, mi, akik nap mint nap ott járunk, már észre sem vesszük. De Z. bácsi újra felfedezi, fotókat készít, annak alapján készülnek az ajándékba szánt gyerekrajzok. Újra és újra szembesülök azzal, hogy azok a gyerekek, akik még a ceruzát sem képesek rendesen használni, ha Z. bácsi instrukciói alapján dolgoznak, csodákra képesek. És most készülnek a csodák!


Lehet, hogy nem pont ezt, de ilyeneket (is) rajzolnak

Kár, hogy hiába a lelkesedés, tanulni való van dögivel. Nehéz abbahagyni, a tanulószobára hangolódás elég döcögős.

Izgatottak már nagyon, mondják is a kollégák, hogy a hetedik újabban kissé szétszórt, máshol jár az eszük, zizik. Még szép! Én inkább örülök, mert az utazással kapcsolatos teendők lehetnének utált kötelezettségek is. De nem, ők élvezik! Ha ők élvezik, akkor mi is!

Azért tanulás fronton nagy dráma nincs, túl fogják élni a kollégák is és mi is. A csütörtöki tanszoba izgalmasnak ígérkezik. Nem a látogatás miatt, mert mindent úgy csinálunk, ahogy szoktuk. Ha nem ezt tennénk, két perc alatt kiderülne úgyis. Titkolnivalónk nincs. Viszont fizika dolgozatot helyezett kilátásba P. bácsi. Ha én készítem fel őket, ha tőlem kell megtanulniuk a fizikát, akkor garantált az örök hetedik évfolyam. Mindegy, van biológia és német lecke is. Abból tuti nagyon felkészültek lesznek! :) A fizika felkészülés abból áll, hogy kvázi regényként olvassák végig a témakör leckéit, hátha megmarad valami. A tanulószoba mindig bontott, a legmotiváltabbak, a jobb képességűek Z. bácsival külön mennek. Ott van sansz arra, hogy ezt-azt megértenek a fizikából is. Az enyémek küzdenek hősiesen, de ennyi. A kémiával hasonló a helyzet, a matek, amit még bevállalok. A többivel nincs túl nagy gond.

Az általánosságban újra és újra megállapítható, hogy sem a tananyag mennyisége, sem a minősége (mélysége) nem való ekkora gyerekeknek. Mintha már most egyetemi tanárokat képeznénk, agyrém! Ezért hörgök évek óta, de hiába! Ami a tankönyvben benne van, azt meg kell tanulni! Miért is?

És akkor tehát elérkezett a csütörtök. N. szokás szerint köszönés nélkül balra el. Z. bácsit majd fellöki, de nem köszön neki sem.

Rajzolás, kutatómunka, uzsi, tanszoba. Főnök érkezik becsengetéskor, leül, ellenőrzi a naplót. Unatkozik, mert mindenki csendben ül és csinálja a leckét. Félidőben feláll, kioson, megy át Z. bácsiékhoz.

A telefonom nincs kikapcsolva, csak lenémítva, mert ha valaki hív, nyilván nem arra kíváncsi, hogy vagyok, hiszen mindenki tudja, hogy a tanszoba alatt nem tudok jópofizni.

És persze megszólal a telefon. Pontosabban rezeg. A. néni, N. gyermekotthoni nevelője keres. N-nek kidobták a tornacsukáját a kölkök, és széttépték a kabátját. Tornacipő pótolva, de a kabátra nem akar ruhapénz előleget adni. Bejöhet-e N, hogy az ösztöndíjából kabátot tudjon venni. Az agyam eldobom! A tanszoba közepén adjak tájékoztatást a kölykök feltételezett viselt dolgairól, rohanjak le az irodába, a páncélból varázsoljam elő a pénzt, adminisztráljam, hogy átvette. Na neeeeeem! Mondtam, más dolgunk van, a bank bezárt, ügyfélfogadás másnap. Ha szól. Mert én biztos nem fogom ezügyben (sem) keresni N-vel a beszélgetés lehetőségét. Amúgy kettőkor ment el, mit csinált háromnegyed 5-ig?

Igazgató bácsi újra jön. Hogy el ne aludjon, elővesszük a bioszt. Hangosan olvassuk, értelmezzük, kérdésekre válaszolnak. Imádják, mert környezetvédelemmel kapcsolatos a cucc. Nemzeti parkok Észak-és Dél-Amerikában, Afrikában. Különleges állatok, érdekességek azok élőhelyéről. Inkább földrajz, de érdekes. Nem így kéne minden tárgyból, minden tudnivalót? (Hangos olvasás minden nap van, mert nem tudunk annyit gyakorolni, amennyire szükségük lenne.)

Kész is vagyunk nagyon gyorsan, előkotorják a fizikát. Szemmel látható, hogy lövésük sincs, de sebaj! P. bácsit megdumáljuk, hogy halasszanak, Z. bácsival pedig jövő héten összevont tanszobát csinálunk. Az ő brigádjának ismétlés, az enyémeknek halvány reménysugár, hátha...

A megváltást jelentő csengőszó. Vége a kínlódásnak, mehetnek pihenni. Nincs se kedvem, se szívem N. cipő és kabát ügyével foglalkozni. Megvár. Majd holnap!

Persze este telefonos megbeszélés A. nénivel. N. állítja, hogy Z. bácsi látta a kabátján a sérülést, ami persze nem igaz, mert mint jeleztem, N. majd fellökte, annyira rohant. Majd kiderül, hogy a kabát bélésén van sérülés. Leesik a húszlajtáros! N. új kabátot akart, elszakította a bélést, azt hitte így azonnal pénzhez jut. Hát, ezt bukta a kis drága! És akkor lett nagyon elegem. Mondtam A. néninek, vége a banki szolgáltatásoknak. Holnap megkapja a gyerek a maradék ösztöndíját, csináljon vele, amit akar! Öreg vagyok én már bohócnak, és felmondtam mint bejárónő és személyi titkár. Azt meg különösen unom, hogy negyedik hete mindig van valami akció vele/miatta.

Közben azért zajlik az élet az fb zárt csoportjában. Gyorsan kiderül, a cipőt ők hajították ki, de N. készakarva hagyta a felét a kukában, a kabáthoz meg semmi közük. Annyi történt, hogy a krétaporos kezét az egyik abba törölte. Csúnya dolog! Most mit tegyek? Írtam nekik, ez még egyszer elő ne forduljon, mert nyilvános kivégzés lesz. :)

Pénteken N. ismét köszönés nélkül viharzik el. De nem megy messzire. Az iroda előtt ülve várja a főnököt. Panaszkodni érkezett cipő- és kabátügyileg. Beelőztem, én mentem be először. Elmondtam, hogy tudok az ügyről, tisztáztuk, hogy helytelenül cselekedtek, ezért ne rendelje be a fél osztályt. Cserébe azt kértem, hogy legyen tanuja annak, hogy átadom a gyerek pénzét, amit persze egy átvételi elismervény aláírása után teszek meg. Elintéztük a formaságokat, otthagytam őket. Igazgató bácsinak se legyen jobb. :)

Vissza a kisdedekhez. Egy kis fizika gyakorlás közösen, aztán rajzolás, rajzolás és még egy kis rajzolás. Fél négykor a szokásos ölelések, puszik, majd mindenki békében haza.

Jövő héten már csak három nap, aztán szünet. És utána a várva várt utazás.

DZS

--