OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Gondolatok az iskolából (iskoláról) 5-6.
2015. május 16.
» Hozzászólások (3)
: Háttér

Gondolatok az iskolából (iskoláról)

5. Értékrend

Az értékeinket a múltunkból kapjuk, szüleinktől, nagyszüleinktől, dédapáinktól. Tanárainktól és igaz Emberektől. Nem lehet eldobni őket, csakúgy, mint múltunkat sem. Mégis, mindenki változtatni akar rajtuk. Pedig, úgy gondolom, hogy ilyen gyorsan nem lehet! Csak gyenge embereknél fordulhat elő, hogy személyiségük darabkáit olyan könnyedén cserélik le a média vezérelte, mutatta hamis értékekre. Természetesen híve vagyok a változásnak, ha az jobbá teheti az életünket. De mi a jobb? Valószínűleg ezt csak akkor lehetne eldönteni, ha a jövőbe látnánk. De milyen emberiséget szeretnénk abban a jövőképben látni? Merre tart az Ember? Meg akarjuk hódítani a világűrt, noha még saját lakóhelyünket sem ismerjük eléggé?! Összes igyekezetünk annak tönkretételében merül ki dacára a megmaradt kisebbségnek, akik mindent megtesznek azért, hogy ez ne így legyen. Meglehet, nincs igazam és az Embernek törvényszerűen ez az útja – de akkor én nem szeretnék erre az útra lépni. Használom az internetet, a munkámban is, hiszen ma már nem lehet a modern technika nélkül létezni. De: nem akarok a rabszolgája lenni! Használom, mert azok az értékek, miket magaménak vallok, egyre többször megtalálhatóak rajta, de szeretném anélkül élvezni kincseit, hogy világomba más eszmék tolakodnának be!

Valahogy úgy képzelem, hogy a technika vívmányait megtartva, javítva rajtuk, visszatérünk a természetbe, mert ott a helyünk. Manapság nagy vita megy arról, hogy mi értékes, mi nem, mi jelenjen meg az iskolákban – például a kötelező irodalmak tárházában.

Alapjaiban rossz a kérdés.

Alapigazságok nem kérdőjelezhetőek meg: erkölcsi normák, melyek szerint élünk, vagy kellene élnünk. Ha ezeket egy irodalmi mű közvetíti, akkor helye van a diákok között. Hogy érthető vagy kevésbé érthető nyelvezettel teszi? Az már egy másik kérdés.

Bár sokszor elgondolkodom azon, hogy mennyire nem egyértelmű még a jó és rossz fogalma sem. Amennyiben elfogadjuk azt, hogy a társadalmi rendszerek alakították ki az erkölcsi normákat, akkor a jó és rossz is ennek eredménye. Ami elfogadott volt száz évvel ezelőtt, az ma nem feltétlenül az, így tehát meglehet, hogy a ma tapasztalható változások, melyeket én annyira tőlem idegennek és elfogadhatatlannak tartok, hamarosan egy új rend felé fognak mutatni. És akkor ismét változni fog jó és rossz, igazság és igazságtalanság, erkölcsi normák rendszere is. Magam kevés vagyok ahhoz, hogy előre lássam hova tartunk. Lehet, hogy nem is akarom látni.

6. Szabadság

A szabadság számomra éppen azt jelenti, hogy különbséget tudunk tenni jó és rossz között, képesek vagyunk ennek tudatában döntéseket hozni önállóan, melyeknek viseljük a következményeit. Ez azt is jelenti, hogy akár a rosszat is választhatjuk, de csak akkor, ha az nem jelent másoknak akadályt, veszteséget, kárt. Persze, ezt meg kell tanítani a gyerekeknek. A békák a hétvégi programokon szabadok voltak, erre vonatkozó törvényüket így fogalmazták meg: „Mivel együtt és egymásért kirándulunk, nem hagyom el a csoportot, mindig látható és hallótávolságban maradok: ezt a szabályt betartva szabadon kutathatom a természetet.” és „A kiránduláson csak egy szabályt kell betartanom: úgy érezzem jól magam, hogy később semmilyen tettem miatt ne kelljen szégyenkeznem!”. Természetesen a megfogalmazásban segítettem nekik, de az alapjait ők találták ki. Benne van minden, ami számomra szabadságot jelent – úgy találtam, hogy nekik is.

A rendszerváltásnak nevezett folyamat egyik eredménye az a „szabadság” volt, ami meghatározza mai életünket. De vajon valódi szabadságot kaptunk-e? Számomra több akadály, gát és fal van, ami még munkámat is hátráltatja, nemhogy életemet, mint előtte. Nem gondolom, hogy a többség másként érezne. Akkor csak egy kisebbségnek érkezett el a szabadság ideje vagy mi, a többség, nem tudunk élni vele? Vajon szabadság ez vagy szabadosság?

Azt hiszem, hogy hajlamosak vagyunk összekeverni a két fogalmat. Korábban viszonylagos egyensúlyban éltünk egyén és közösség, társadalom, ma ez az egyensúly teljesen felbomlott. Olyan természetességgel tiporjuk a másik ember jogait, olyan természetességgel nem törődünk még közvetlen környezetünk jogaival, érdekeivel sem, hogy azt rettentően fáj látni. Amikor a diák nem teszi el a mobiltelefonját, zavarja vele az órát és a pedagógus tehetetlen, mert el nem veheti a gyerek tulajdonjoga miatt, akkor a többi gyerek jogai sérülnek. Az egyén jogai érvényesítéséhez a törvényhez fordulhat (pedagógus mégiscsak elveszi, szülő feljelent…), a közösség pedig tehetetlen. Még sosem hallottam egy eljárásról sem, még helyi, iskolai szinten sem, amelyet egy közösség indított volna jogai védelmében.

Ennek az egyensúlynak a felbomlása odáig vezetett, hogy minden szenny beömölhetett gátak, ellenőrző rendszerek nélkül az országba. Ha a többség szerint ez rendben van, és úgy tűnik, hogy senki sem lázong ellene, akkor a hiba bennem van. Nem?

Leiner Károly

(A fotók a szerző felvételei)

--