OFOE | Nyomtatóbarát oldal: MI 25. (Egy osztályfőnök feljegyzései)
2015. május 19.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

MI – Egy osztályfőnök feljegyzései

25. „Érted haragszom, nem ellened!” (József Attila: Szabad?)

2015. május 8.

Hétfőn szól a telefon. N. gyermekotthoni igazgatóhelyettese hív. Megbeszélte N-vel, hogy mostantól aztán iskolába járás, nincs mese. Ennek elősegítése érdekében személyesen érkezteti a leánykát kedden, sőt be is ül vele egy-két órára, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés. Érdeklődik, bent leszek-e. Nyögök egy nagyot. Hát jó! Fél 2-kor kezdenék, mit nekem reggel 8-ra újra és újra bemenni. Mindent a kisdedekért! Életemet és véremet a magyar köznevelésért! Amíg a gerincemet nem kell adnom, addig hadd szóljon! Amúgy a szokásos rutin.

Kedden reggel érkezik N. és É. néni. Beülünk egy terembe, meghallgatom, hogy szegény N. nagyon megbánt mindent, nem mert(!!!) egyedül bejönni, mert mit fogok szólni. Tényleg, mit fogok szólni? Tüzijáték, vörös szőnyeg, rezes banda, svédasztalos fogadás. Esetleg Himnusz, Szózat zászlófelvonás, díszszázad. Vagy kérjek bocsánatot, mert nem tetszik, hogy lóg? Most halál komolyan: mit kéne csinálnom, hogyan kéne reagálnom? Fogadkozás, hogy most aztán, de tényleg! Ok, akkor be lehet költözni órára. É. néni becsülettel végigül két órát, utána még beszélgetünk. Ráérek! Hol van még a fél kettő? Ha már így összefutottunk, szól, hogy pénteken nem jön suliba a gyerek, mert a TEGYESZ-ben lesz kapcsolattartási tárgyalás. Persze délelőtt. És persze csak azért, mert a tanítási idő szent és sérthetetlen. De pénteken 12 óra után már a fű sem nő, így a szent és sérthetetlen tanítás megy a levesbe. Szóval pénteken sem lesz bent a kölyök. De legalább nem igazolatlan a mulasztás. Óriáááááááááááási!!!!! Amúgy persze nem kell, hogy péntek legyen, a TEGYESZ ügyintézés szigorúan, mindig délelőtt van, mert – felteszem – az érintett részvevők zöme délutánonként már nem nagyon akar ráérni. Nyilván attól tartanak, hogy elhúzódik a dolog, és ebben az esetben a túlórázás vétkébe esnének. Hm. Délben érkezik az „ellátmány”. Az elmaradhatatlan csípős, füstölt kolbász várja a délutánt és sorsa beteljesülését. Azért lassan elérkezik a fél 2 is. Megyek a kis drágákhoz. N. úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Megdumált két kollégát is, hogy nem ír dolgozatot, mert hiányzott. Szerintem meg lógott. Nyugodtan bekönyvelhető az egyes. De nem! Éjjel-nappal simogatják a lelküket, úgy ugrálnak, ahogy ők fütyülnek, burokban élnek nálunk, óvják őket még a széltől is. Aztán a középiskolából érkező katasztrofális hírek, eredmények hallatán, láttán jól elcsodálkoznak. Nahát, pedig tőlük aztán mindent megkaptak. Sőt, még annál is többet. Állandó konfliktust okoz, hogy én erre nem vagyok hajlandó. Nem értik, hogy egy gyereket nem elég szeretni. Okosan kell. Kellene. De hiába minden. Megy a kéztördelés, égig ér a kétségbeesés, hogy ezek az elvetemült kölykök semmit nem tudnak megbecsülni, nem is érdemlik meg a „jóságukat”. És nem veszik észre, hogy mekkora a felelősség. Én meg úgy gondolom, hogy „érted haragszom, nem ellened”, valamint „követelek tőled, mert tisztellek/szeretlek”.

A délután megint a „főzéssel” telik. Kolbász karikázása, hagyma pucolása, aprítása, ízesítése, szendvicsek készítése, lapátolás, elégedett nyögés. Muszáj persze tanulni is, tehát a tanszoba kezdetére eltakarítjuk a romokat és nekilátunk a kötelességünk teljesítésének.

Szerdán megkezdjük a papírvirágok gyártását. Ezekkel díszítjük majd az épületet és a nyolcadikosok tantermét a ballagáskor. Tapasztalatunk alapján alsóhangon is legalább 1000(!!!) darab kell. Az ügyesek vadul hajtogatnak, a kétbalkezes tündérkék pedig a gyönyörűségtől félájultan nézik, micsoda melóba vágtuk a nem létező fejszénket. Én a kétbalkezesek csapatát erősítem, így azzal segítem a munkát, hogy nem kontárkodom. A szorgos munkáskezek a mindig éhes gyermektestben végződnek, így az én csapatom szakmányban gyártja a kolbászsos szendvicseket (Dupla adagot vettem, mert tudtam, hogy korgó gyomorral nehéz liliomokat hajtogatni.) Legalább nekünk is hasznunkat veszik. Az osztályt kellemes kolbászillat lengi be, miközben az illatmentes lilomok száma szépen gyarapszik. Persze ennek az idilli állapotnak is vége szakad, ha kezdenünk kell a tanulást.

Csütörtökön Popeye kedvence az ebéd, főtt tojással. Kettő jár mindenkinek, egyről lemondanak, a hiányzóké is benn marad a közösben, mert felsejlik a lehetőség az általuk oly nagyon szeretett tojáskrémre. Biztos ami sicher, veszek még 10 darabot, a konyhás nénik azt is megfőzik. Nyomás a „Lilába” (szembe közért) friss kenyér, az elmaradhatatlan lila hagyma, mustár, margarin. Fűszerek már régebbről spájzolva. Liliomgyártó szakemberek hajtogatnak, a kétbalkezes brigád tagjai pucolják a tojást, a hagymát, nyomkodnak, aprítanak, fűszereznek, kevernek, kóstolnak. 33 darab tojásból előáll az uzsi, ami kb. 10 perc alatt tűnik el nyom nélkül. Elégedett nyögés, tanszoba.

Valami ilyesmi, de ennél nagyságrendekkel több a mienk, viszont a lila hagyma sokat javít – és nem csak – a látványon.

Pénteken csak a szokásos rutin. Átismételjük, hogy jövő héten kicsit sűrű a program, legyen bérlet vagy jegy, esővédő cucc. És lehetőleg teljes létszám.

DZS

--