OFOE | Nyomtatóbarát oldal: „Az nem lehet, hogy annyi szív...” Maradj nyugodt. Lehet.
2015. augusztus 17.
» Hozzászólások (15)
: Háttér

„Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet. 1

Sokféleképp lehet a gyereknevelésre gondolni. Persze van egy jelentős rész, amit tudományos alapon is meg lehet közelíteni, de alapvetően mégiscsak elvi, vallási, filozófiai, ideológiai kérdés, hogy egy átlag nevelő, egy átlag szülő mit gondol helyes útnak. Vannak olyanok, akik szerint egy buzuló tinit inkább jól meg kell pofozni, hogy megjöjjön az esze. Vannak olyanok, akik inkább azt hirdetik, hogy el kell fogadni, hiszen ő így teljes. (Nyilván hozhattam volna más példát is, akit zavar, az képzeljen buzi helyett szemtelent.) Ezen lehet vitatkozni is. Ha mindkét fél nyitott rá, meghallgathatják egymás érveit, megismerhetik gondolati világát, és talán mindketten gazdagabbakká is válhatnak. De a gyakorlatban egyik fél sem nyitott. Mindkettő elretten a másik fél által jónak gondolt lépéstől. Az egyszerűség kedvéért hívjuk az egyiket „liberális”, a másikat meg „konzervatív” oktatási modellnek. Véletlenül sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ezek szükségszerűen és teljes körűen egybeesnek a konzervatív és liberális értékekkel, de talán érthetőbb így hívni, mint „a” és „b” modelleknek.

Az eléggé tagadhatatlan, hogy pedagógiai-, pszichológiai kutatók, illetve a pedagógiai szakmai elit többsége a liberális vonalon vizionálta a jövő pedagógiáját Magyarországon. Az is jobbára tagadhatatlan tény, hogy a nép egyszerű gyermeke és az ország elitjének is jelentős százaléka inkább a konzervatívabb, pofozós vonalon neveli a gyerekét (a „pofozás” az persze képletesen értendő, vagy legalább képletesen IS értendő). Mindkettőnek rengeteg előnye van.

A gyereket pofozó felnőtt magát általában különösen értékesnek tartja. Eleve azért mert ő felnőtt, és ez az ő világában már önmagában tiszteletet érdemel. A liberális pszichológusok szerint azért tartja magát értékesnek, mert ezzel igazolja maga előtt a tettét. A saját konzervatív világában ő azért különösen értékes, mert az erkölcsi, etikai értéket ő tudja pontosan, ő képviseli, ő a mérték. Nincs szerintem azzal semmi baj, hogy két értelmezés van ugyanarra a működésre. De ez csak az értelmezés. Most nem az értelmezésen van a hangsúly, hanem a tevékenységen.

Na, most az van, hogy ha egy szülő szereti otthon pofozni a gyerekét (átvitt-, vagy nem átvitt értelemben), akkor olyan oktatáspolitikai irányzatokat tart helyesnek, amelyekben az iskolában is megpofozzák a gyerekét, ha szemtelen. Sőt, akkor lesz igazán elégedett, ha a szomszéd gyerekét is megpofozzák, ha szemtelen. Ha az Ő értékítélete szerint szemtelen. Nincs szerintem ezzel semmi baj. Ez így kerek, koherens egész. Erre nem lehet egyszerűen viszontérvelni. Illetve úgy lehet érvelgetni, hogy magas szintű társadalomismereti alapokat tételezünk fel, ami nyilván nem jellemző.

Aki nem vette volna idáig észre, annak szólok, hogy most az az ország népének elvárása, melyet hallgatással, elégedett morajlással, nemtörődömséggel, szavazással, tűréssel, tájékozatlansággal, elégedetlen morajlással fejezett ki az elmúlt években, hogy legyen az iskola alapértelmezetten konzervatív. Lehet ezzel kapcsolatban véleményt kifejezni, lehet helyesnek, helytelennek tartani, lehet ehhez hasonló, vagy ezzel szöges ellentétben álló jövőképet áhítani, de egy dolgot nem szabad: nem betartani a demokrácia játékszabályait. Szerintem.

Képmutató, csaló az a pedagógus, aki azt mondja, hogy becsukja a terem ajtaját, és azt csinál, amit akar. Egyrészt ezt sem lehet sokáig csinálni, másrészt meg nem ez a demokrácia szabálya. Milyen arcot vágna egy kedves liberális szülő, ha egy hithű konzervatív pedagógus becsukná az ajtót, és felpofozná a gyerekét? Na, ugyanilyen arcot vág egy hithű konzervatív szülő, ha a tanár becsukja a tanteremajtót, és megértő odafigyeléssel fordul a gyerek felé, amikor az buzul. (Bocsánat a politikailag nem korrekt kifejezésekért) (illetve most talán már politikailag korrekt) (nem is tudom) (itt toporgok, mint kezdő buzi a gőzben) (jaj, istenkém, nem tudom, hogy ezt szabadott-e mondanom) (kiszaladt a számon) (ironizálok, vezetem le a feszültségem) (de csak zárójelben, magamra csukva a zárójeleket). A pedagógusnak a jövő társadalmában (pontosítok: a most vizionált jövőnk társadalmában) egy önbizalommal, önértéktudattal telített, vitathatatlan (pontosabban kételyektől mentes) értékrenddel kell rendelkeznie. Sok ilyen pedagógus van. Én általában félni szoktam tőlük. De ez most mindegy. (Abbahagyom a zárójeleket, mert biztos nagyon idegesítőek – és ráadásul azt sugallják, hogy tele vagyok kétségekkel.) (Ami igaz.) Ezt foglalja össze a kódex.

Lehetne persze az is, hogy azokban a városokban, ahol több iskola van, meghagynak néhányat nem pofozósnak, kételyekkel telített pedagógusoknak, de a konzervatív értékek mély interiorizálása megköveteli, hogy a szomszéd is legyen rendes ember. Konzervatív értelemben rendes. „Ha én becsülettel kipofozom a gyerekemből a buziságot, akkor nehogy már a szomszéd gyereket senki se térítse észhez!” „Ha én tisztességgel rácsapok a fiam kezére, amikor babázni akar, nehogy már a szomszéd kisfia meg rózsaszín lapátkával formázzon szívecskéket. Persze, hogy veszek a fiamnak egy dömpert, amivel kilapíthatja.”

Ha a többség azt akarja, hogy pofozzák mindenkinek a gyerekét, és a tanár, mint valami erkölcsi és etikai orákulum álljon húsz centivel a diákok feje fölött, akkor az menjen tanárnak, az maradjon tanár, aki ezt élvezi. Mert itt, kérem szépen, ez lesz. Ja, és persze csak az szüljön, és csak az neveljen gyereket itt, akinek ez tetszik, vagy élvezi, vagy elfogadhatónak tartja. Nem tudom, hogy érthető-e.

Nem tartom liberálisnak, aki azt tudja mondani, hogy: „Csatlakozz hozzánk liberálisokhoz, vagy különben felkötjük a kutyádat!”. Egy igazi liberális demokrata el kell fogadja, hogy a többség focipályát szeretne, és nem oktatást. El kell fogadja, ha a többség konzervatív iskolákat akar. Nyilván egy liberális demokrata pedagógus számára ez halmozott nehézség. Szerintem el fognak szép lassan fogyni az ilyenek a tanári pályáról. A centralizált vezetés ezt lehetővé teszi. Nyilván egy kisvárosi híres-neves iskolából egy sokgenerációs híres-neves család legendás tanárát nem rúgná ki a helyi igazgató (még ha utálná se), mert másnap a városban mindenütt belehugyoznának a sörébe, és egy jól működő demokráciában tisztességgel átalakítanák a kocsiját, de még lehet, hogy a kutyáját is felkötnék.

Ezért kell ezt központosítva megoldani. Hogy könnyen menjenek ezek az átalakítások. Szerintem teljesen jól csinálják. Úgy értem, hogy az ilyet így kell csinálni. Van valaki, aki azt képzeli, hogy széleskörű társadalmi-, vagy szakmai vita kellene megelőzze azt, hogy hatalmi elvű oktatásunk legyen? Ez még viccnek is ironikus. Vagy iróniának is vicces. A jelen oktatásunk a hatalmon, a tekintélyen alapul.

Szervezetszociológiai alapismeretek II. tantárgyból oktatják, hogy minden szervezet minden részegysége úgy működik, ahogy a nagy egész. Egyfajta hologram. (Úgy is szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal.) A legkisebb részében is tükröződik az egész. Ezt kell megérteni. Ráadásul, amikor hatalmi, hierarchikus rendszerré szerveződik valami, akkor azt sohasem széleskörű vita előzi meg. Az autoriter hatalom nem véleménycsere eredménye. Ez vonatkozik az iskolaigazgatók és a klikk (jaj, véletlenül két k-val írtam…, ki tudja miért) közötti viszonyra, és szép lassan a tanárok és a diákok közti viszonyra is. Ez egy nagy átalakulás. Egy igazi pedagógiai mélyreható reform. Tény, hogy nem pont ilyet képzeltünk el sokan, de azt nem lehet mondani, hogy nem reform. Mindez teljesen megszünteti, indokolatlanná, okafogyottá teszi a szakmai érvelést, vitát, de még az odafigyelést is. Kölcsönösen. Minden szinten. A tanteremben is.

Mindez egy társadalmi reformba is beleágyazódik, amelyben szintén hatalmi, kivagyi, tekintélyelvű érvek, érvrendszerek kerülnek kölcsönösen előtérbe. Ilyenkor kezdik ki egymás helyesírását a felek, és ilyenkor jönnek a gúnyolódó, és lenéző érvek kölcsönösen. Én sem vagyok kivétel. Ebben a társadalomban nincs értelme az eszmecserének. Itt tetteknek volna értelme.

Szerintem segít valamit az egész folyamatnak a madártávlatból való értéksemleges megvizsgálása:

Végy egy mély levegőt, és fújd is ki szép lassan. Most szép lassan háromig számolok: 1-2-3…… Képzeld azt, hogy minden, amit az oktatásról itthon hallasz, …mmm… minden, amit itthon tapasztalsssssssz … … egy táááááávoli Piréziában történik. Mmmm……Hunyd le a szemed….. Ooooommmmm….. Nem érint téged, nem érinti a gyerekeidet, nem érinti azt az iskolát, amiért harminc éve nap mint nap kibaszottul felkelsz…… Na most nyisd ki a szemed! Normális vagy??????? Lennél ebben a Piréziában tanár?????

Most miért vagy akkor itt tanár? Ez komoly kérdés. Válaszold is meg!

Na, megvan a válasz? Vagy könnyedén átugrottál a következő bekezdésre anélkül, hogy tudnád a válaszod? Remélem, megvan. Van benne ilyen, hogy „elhivatottság”? Menthetetlen vagy. És kihasználható, és sebezhető. Tipikus áldozat. Aki a saját értékeit akarja kéretlenül átadni. Lehet, hogy nem idén, hanem majd később, de lesz az osztályodban valaki, aki beköp az apukájának, aki párttitkár. Így tűnt el az utolsó nagy restauráció évében, 1986-ban a torna- és történelemtanárunk az általános iskolából pár nap alatt. Szerintem gondold át, hogy mit szeretnél!

Ha azt mondod, hogy a becsület és az erkölcs megköveteli, hogy tanár maradj, bla-bla-bla…, akkor nem is vagy olyan messze már attól, hogy betagozódj az új rendbe. Hiszen mindenkinél szilárdabb benned a becsület és az erkölcs.

Én nem hiszem, hogy most lehet bármi említésre méltót tenni a korszerű nyugati oktatás irányába. Egyszerűen nem eladható a nép egyszerű gyermekének az a bonyolult érvelés, aminek a végén ráadásul ott áll, hogy el kell fogadjon egy buzi gyereket az apuka, akit emiatt nem fog befogadni a mikrokörnyezete abban a somogyi kis faluban, ahonnan minden buzi elment már a nagyvárosba, mert ott nem fogadják el a buzikat. Ilyen mérhetetlenül egyszerű a motorja annak a társadalmi újratermelődési folyamatnak, ami azt a meginduló „felszabadulást” visszájára fordítja, ami a skandináv értékek felé tartott. Volna.

Szerintem van létjogosultsága zártkörű szakmai vitaköröket fenntartani, hogy ne a nulláról kelljen építkezni húsz-negyven év múlva, érdemes külföldre elmenni, hogy majd vissza lehessen jönni. De szembemenni a hatalommal ebben a formában felesleges. Vitát kezdeményezni valakivel, aki elvből utálja a vitát, merő hülyeség. Baromság azt várni, hogy egy autoriter szervezet (ami ráadásul az autoriterség örömét kötelező jelleggel hirdeti), majd megkérdezi a szakmai elitet, vagy egyáltalán megkérdez bárkit bármiről. Mint egy éhes oroszlánnal egy ketrecbe zárva tartalmas dietetikai eszmecserét várni a vegetarianizmus előnyeiről és a fogazat épségére gyakorolt hatásáról.

H.G.

1Márai Sándor: Halotti beszéd