OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Újabb csatát vesztett az integráció
2015. szeptember 2.
» Hozzászólások (1)
: Háttér

54. esélyegyenlőségi napló

Újabb csatát vesztett az integráció

Az utolsó napon, augusztus 31-én megkapta a működési engedélyt a Hajdú-Bihar megyei kisváros, Komádi református iskolája. A településen van egy állami iskola, a térségre jellemzően itt is magas a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya, a szülők egy része már évek óta a környező „cigánymentes” települések iskoláiba hordja a gyerekeit. A szabad iskolaválasztás miatt ez egy csendesen szegregálódó iskola lett.

A gyereklétszám nem indokolta a településen az új iskola nyitását, ráadásul a KLIK ebben a tanévben nem engedte a kis létszámú elkülönített osztály indulását annak a pár gyereknek, akinek az átlagosnál is nagyobb tanulási nehézségei voltak.

Talán ez volt az utolsó lökés a település döntési helyzetben levő egyházi és nem egyházi vezetőinek, akik a gyerekeiket nem akarják együtt taníttatni a szociális hátránnyal és annak összes egyéb hozadékával küzdő gyerekekkel. Serényen fogtak hozzá a nyár elején az egyházi iskola feltételei megteremtéséhez. Hiába, hogy a KLIK nem akarta. Hiába győzködte a felzárkózásért felelős államtitkárság képviselője személyesen is a települési és egyházi vezetőket. Az utolsó remény, hogy megállítható a folyamat, a megyei kormányhivatal volt, ami a működési engedély kiadásáról döntött.

Mert nyilván nem sikerült minden oktatási feltételt kielégíteni. A semmiből a nyári hónapok alatt nehéz jól felszerelt iskolát teremteni. De itt nem is ez volt a lényeg. A végső akadály, a tornaterem hiánya is megoldódott az utolsó pillanatban. Az önkormányzat rendelkezett a tornaterem belső terének felosztásáról, a helyszíni szemle előtt már biztosra mentek: előre szóltak, utána lehet jönni, beiratkozni. És felmondhatott a kiszemelt hat pedagógus is délután az állami iskolában.

Ennyi a történet. És minden kommentár nélkül pár adat:

A református iskola 63 fővel nyitott, első, második és harmadik osztállyal. A 63 főből csak 5 roma gyermek van (elsőbe már így sem volt elég megkeresett gyermek, ide bekerült 5, gondosan válogatott közülük). Az állami iskola tanulói között az első három évfolyamon tanulók, akik maradtak, zömükben cigányok, halmozottan hátrányos helyzetűek, többlet pedagógiai munkát igénylők. Második évfolyamon pl., ahol mindössze tizenöt gyerek maradt, csak egy nem cigány, őt épp most próbálják a szomszédos településre átíratni a szülei.

Az iskolaalapítók nem követtek el törvénytelenséget. Ezt ma a magyar törvények lehetővé teszik. A járásban a református egyháznak ez a harmadik szegregáló hatást kiváltó iskolája.

Nyilván lehetne most elemezni integrációs-szegregációs álláspontokat, települési jövőképet, egyházi hozzáállást, állami segédletet, mindezt megtettem már én is (Csak könyörületesen, Milyen lesz a jövő? ) és mások is.

Most csak azt nem értem újra az EMMI által életre hívott Antiszegregációs Kerekasztal tagjaként, hogy miért van szükség ezek mellett a törvények mellett antiszegregációról, deszegregációról, beszélni, terveket szőni, adatokat elemezni, módszereket kidolgozni, konferenciákat, munkacsoportokat szervezni, úgy csinálni, mintha….

Mi értelme van arról győzködni polgármestereket, önkormányzati képviselőket, iskolaigazgatókat, lakosságot, hogy a szegregáció zsákutca, és nem ad jövőképet sem a településeknek, sem az országnak? Mi értelme azt mutatni Európának, hogy az integráció nálunk stratégia?

A stratégia sokkal inkább ez: egyházi, fehér elitiskolákat alapítani, szegregált iskolákban tanítani a halmozottan hátrányos helyzetűeket, akik zömükben romák. Akik háborognak, azokat figyelmen kívül hagyni. Adatokat nem kiadni. A szegregációról tudomást nem venni.

Esélykiegyenlítő oktatás? Azt hiszem, ezt a fogalmat végképp el kell engednünk.

A furcsa, hogy alig van, aki nyilvánosan szót emel. Csendben persze igen, én is sok levelet, üzenetet kapok: olyan jó, hogy megírtad, nálunk is pont ez van. De szólni, senki sem szól.

Azt játsszuk, hogy minden rendben van. És ez a lényeg. Színjáték ez az egész. Egy nagyon rossz színdarabban.

L. Ritók Nóra

--