OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Mi 34. (Egy osztályfőnök feljegyzései)
2015. szeptember 20.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

Mi – Egy osztályfőnök feljegyzései

34. Erősen indítunk!

2015. szeptember 11.

Tudtam, hogy nem lesz egy sétagalopp ez a hét sem, de a történések minden várakozásomat felülmúlták.

Hétfő délelőtt irány a WKK1. Vendéglátáshoz szükséges cuccok előkészítése, hangpróba, utolsó ellenőrzés: minden úgy van-e, ahogy megbeszéltük, nem hiányzik-e bármi, stb. Persze minden a legnagyobb rendben, hiszen péntek délután úgy érkeztem haza, hogy tudtam: ha nem történik katasztrófa, akkor minden oké lesz. Vagy mégsem? Reggel szól igazgató bácsi, hogy bocsika, de van még egy versike. A harmadikos kissrác vadul készült. Segítettek neki a suliban délelőtt, délután, a hétvégén otthon, szóval be kell tuszakolni valahová a produkciót. Ööööö…kinek az ötlete volt ez? Miért nem tud róla a szervezők közül senki? Ki kérte, hogy valaki keresztbe szervezze sok ember, sok heti munkáját? Gy. néni, aki úgy gondolta, nehogy már ne legyen semmilyen kulturprogram a megnyitón! Nem tudom, hogy gondolta, hogy egy kilencévest kiállítunk egy félperces versikével és akkor kész a műsor? Ja, és persze ötvenszer bocsánatot kért (kissé megkésve), mert hogy teljesen elfeledkezett a dologról, így az utolsó pillanatig sikerült titokban tartani a dolgot. Nem baj, mi agyvérzés közeli állapotban, ő vállveregetve, mert milyen gondos volt, még arra is oda bírt figyelni, amivel amúgy semmi dolga! Gyors egyeztetés a WKK igazgatójával, forgatókönyv módosítása, irány a suli. (Azért ha egy bolt beindul! A protokoll vendégek közül – minden kérés, imádkozás ellenére – az új tanker néni lebegteti a jelenlétét. Én már öreg motoros vagyok, biztosra veszem, hogy ő tuti nem lesz ott, jó esetben küld maga helyett valakit. Jó esetben.)

A közreműködő gyerekek összevadászása sem egyszerű mutatvány, de azért ezzel csak megbirkóztam! Azokkal mindenképp, akik még mindig hozzánk járnak. De kettő közülük már középiskolás. Ők megkapták a hivatalos kikérőt, minden emberi számítás szerint akkor is beérnek időben, ha gyalog jönnek. Ember tervez, a kölyök végez. Velünk! Fél kettő, I. sehol sincs! Menni kell, mert be kell énekelni, lepróbálni a verseket a helyszínen, mikrofonba beszélve. Mindegy, én indulok a kis csapattal. I. meg majd csak megérkezik! Igazi katasztrófa helyzet, de innen szép nyerni! Azért még odamorgok a kolléganőnek, hogy legközelebb a szervezés, időpont-egyeztetés, legyen inkább az én dolgom! Szegény, persze sík ideg, mert az a leányka nincs meg, aki a szólót énekli. De ismerjük, valószínűleg a temetéséről is el fog késni. Ez lesz az utolsó kívánsága, de késni fog! ☺

Megérkezünk a „kultúrba”, E. nekiveselkedik az éneklésnek, Á. és M. mondják a versüket. Fél három. Befut I. Újabb énekpróba, most már megy minden, mint a karikacsapás. Szivárognak a vendégek. A kiállítást megnyitó festőművész, a főváros és a kerület képviseletében meghívott vendég, a mentorunk megvan. Igazgató bácsi is megérkezik, de a tanker néni sehol. És egyszer csak befut a kispesti tankerből egy általunk nagyon szeretett és megbecsült kolléganő. Ő régi, kerületi ember, nagyon népszerű, tehát kifejezetten örülünk a jelenlétének. Már megint nekem volt igazam, tudtam, hogy tanker néninek nincs kedve Rákosrettenetesről Kispestre utazni.

A nyolcadik is teljes létszámban jelen, sok kollégánk, aki nincs műszakban szintén ott van. A kerületi sajtó teljes létszámban, egy gombostűt nem lehet leejteni. Panaszra okunk nem lehet! Nincs is.

Három óra. Kezdünk. Nem részletezem, akit érdekel, annak elküldöm a felvétel linkjét. ☺ Minden gördülékenyen, flottul megy. Pont úgy, ahogy elterveztük. Háromnegyed négykor már a gratulációkon is túl vagyunk. Zajos siker! Yeeeeeeeeessssssss!!!! Persze a nyolcadik is hozza a formáját. Fegyelmezettek, de nem feszélyezettek, édesek, aranyosak, mosolygósak. Csak tudnám, miért imádom őket?

Z. bácsi, ahogy szokta, szerényen a háttérbe vonulna. Sikertelen a próbálkozás, mert ez az ő „bulija”. Meg persze a gyerekeké, akiknek a műveit tényleg tátott szájjal csodálja mindenki.

Z. bácsit haza engedjük, mi meg ismételten az Europarkban lévő etetőhelyeket provokáljuk. Sikerrel. Most egy pizzázó gáncsolja el a brigádot. Ha már orra bukunk benne, engedünk az erőszaknak. Muszáj is, mert ez a reform-menzának csúfolt új rendszer maga a horror! Íz nélküli, rossz, viszont kevés! Ha a gyerekek lassú, módszeres kiéheztetése a cél, akkor gratulálok! Telitalálat! ☹

Felrobban a net. Ahova nyúlok, mindenütt mi vagyunk. (Na, jó, nem nemzetközileg, nem országosan. Még. „Csak” helyileg.) Én a magam részéről elégedetten nyögök. Pillanatnyilag erre vagyok képes.

Kedden behív a főnök. Van itt egy új kislány, nézzem meg! Mit nézzek rajta, teltház van, nem kell a nyolcadiknak már senki. De igen, mert még van néhány lány-helyünk, ha nyolcadikos, akkor őt vesszük fel! Üres helyünk nem maradhat! A gyerek nem lóg, bejárt az iskolába, ennek ellenére hetedikben is bukott több tárgyból. Nyolcadikban mindenből. Ja, nem! Készség tárgyakból nem. Időtlen idők óta magatartása rossz, szorgalma hanyag. Úgy kell nekünk, mint egy falat kenyér! ☹ Szerdán érkezik. Nagyon örülök. Ez minden bizonnyal látszik is rajtam.

Megyek a kis drágákhoz, a lehető legbűbájosabban, de minden meggyőződés nélkül kérem őket, hogy fogadják úgy, ahogy egy ilyen nehéz helyzetben lévő gyereknek jár. Majd meglátjuk. Első kör, tiszta lap.

Kedden indul az új projektünk. A matematikus barátnőm hetente egyszer érkezik és megpróbál abból a bizonyosból homokvárat, egyesek esetében palotát építeni. ☺ Kezdődik a központi felvételire a bontott csoportos felkészítés. A cél nem kevesebb, mint hogy a leggyengébb is az első két feladatot maximális ponttal abszolválja. A többieknek pedig a még ennél is jobb eredmény elérése a főcsapás iránya. Nyilván nem lesz ez egyszerű, nyilván nem lesz a dolog tökéletes, de ha meg sem próbáljuk… Nagyon izgalmas ez, és nagyon sokat várok tőle. Biztos vagyok abban, hogy lesz eredménye. Nem is akármilyen! Az foglalkozás után kérdezem a kisdedeket a benyomásaikról. Z, a „dúvad”, aki mindig megpróbál elugrani az ilyen típusú kihívások elöl (nem csinál semmit, de azt legalább csendben, hogy az érdeklődő társait ne zavarja), kinyomja magából: Fantasztikus volt! Úristen, Zs! Jól vagy? Ne hívjak orvost? Miért? Nem hisz nekem? És mosolyog azzal a csibészes mosollyal, ami miatt még mindig azt remélem, hogy nem tömeggyilkos lesz, hanem keresett asztalosmester. Még most is borzongok a gyönyörűségtől! A többiek is pozitívan nyilatkoztak, tudom, hogy ez volt az első alkalom, és a menyasszony ilyenkor még gyönyörű, de hogy Zs-ből kiesett egy ilyen! Rá ez egyáltalán nem jellemző. Mondjuk, nem vagyok meglepve azon, hogy az első alkalom is rendben volt, mert ismerem a barátosnémet is vagy 40 éve ☺ és a tündérkéimet is tized annyi ideje. De azért ez (is) annyira jó!

Szerda. Megérkezett K, az új kislány. Gyönyörűséges, máris vakargathatom róla a pasikat. Láthatóan úgy van elege már most az egészből, hogy még el sem kezdte. Felköthetem a gatyámat!

A változatosság kedvéért ma is sómentes a kaja. És kevés. Mert van, ami sózva ehetővé válik. De ettől nem lesz több, viszont mivel ehető lesz, még kevesebbnek tűnik. ☹

A csúcs kedden volt. Babgulyáshoz nem kaphattunk kenyeret. Nem küldtek, mert az ebéd szénhidrát mennyisége elérte a norma szerinti engedélyezettet. Kenyér nélkül. Főnök sem vehetett kenyeret, mert a szabály, mint tudjuk… A kenyér nélküli babgulyás után, az egészséges életmód kedvéért napközis piskótát kaptunk. Ez ugye egy édes tészta, édes (cukrozott) csokoládé pudinggal. Na, akkor most megint adtunk a bélsárnak egy szép, kövér sallert! Sebaj! Szembeközért, isteni friss, ropogós, fehér kenyér, mert így mulat egy magyar közalkalmazott! O. új, bizalmi feladatot kap. Ő a show-felelős. Az ő felelőssége, hogy minden nap érkeztesse a sót az ebédhez. Röhej. Közben igazgató bácsi is dühöng. Pedig ő mindig, minden kajával elégedett, ő mindig, mindent megeszik. De ez a babgulyás-ügy még neki is sok. Felhívja a konyhát: ha nem küldhetnek kenyeret, mert az egészségtelen, akkor küldjenek valamit, mert éhesek a gyerekek, a kenyér eddig része volt a menünek, ki van fizetve. Oldják meg! Megoldják! Szerdán vacsorára az oly fontos egészséges étkezés oltárán ott figyel a mákos tészta! És a leveshez járó kenyér helyett…tadaaaaaaaaaaammmmm!!!!! Mákos sütikét küldenek! Nóóóóóóóóóóóóóóóóómális???? És nem mellesleg október 1-jétől újra lesz uzsonna pénteken is. Évek óta nem volt, de ez az új rendszer totál katasztrófa.

A csütörtök az előző napokhoz képest maga a dögunalom. Az egész nap szemetelő eső megteszi hatását, mindenki kóvályog, álmos és nyűgös.

Csütörtök este K, az új leánka kiveri a biztosítékot. Pénteken meg folytatja. A beilleszkedést úgy képzeli, hogy ő diktál, mi meg bokacsattogtatásos vigyázzállásban várjuk a parancsait. Hát téved! Csütörtök este futok egy kört, muszáj valami infót szerezni róla, mert „valami bűzlik Dániában”. Az egyik volt ofője szigorúan privát infóként mond egy-két dolgot. Ha csak a fele igaz… ! ☹ Egy biztos: ennek a gyereknek a kollégium maga a halál!

Pénteken beszélek a főnökkel, aki igen meglepődik azon, amit hallott. Mondom, csacsogok még kicsit másokkal is, de nekem úgy tűnik, hogy az előző iskola igazgatója elhallgatott néhány fontos dolgot. Hívom a családgondozót, aki közli, hogy szerinte sem kellene feltétlenül a kolesz egy ilyen gyereknek, de őt kész tények elé állították, így tudomásul vette. Ilyen az, amikor meg akarnak szabadulni egy problémás gyerektől! Csak olyan infók sikkadtak el, mint hogy van „nevtanos Vadaskertből” orvosi szakvéleménye, továbbá védelemben van, és amúgy ott figyel más egyéb is, ami a gyámhatóság hatáskörébe tartozó dolog. És folyamatban lévő ügy, tehát indokolt lett volna annak befejezését a régi iskolában megvárni. K. minden rekordot megdöntött: még csak három napja regnál nálunk, de a csoport, az én toleráns, befogadó kisdedeim már utálják! Ilyen még nem volt, pedig a csoport olyan „menekülteket” is jól fogadott, akik már minden bizalmat eljátszottak. A régi sulijukban is, de nálunk is. Szilárd meggyőződésem, hogy ennek a kislánynak igazi kis csoportos közösségben a helye. 16 fős osztály, 130 fős kolesz – elviselhetetlenül sok ez neki. 24 órában meg no pláne! ☹

Nem kérek több, nagyobb toleranciát, mert az is egy társasjáték. És K-nak nincs kedve velünk játszani.

Már csak azt kell tisztáznunk, hogy a hétfői szülőire még azokat is várjuk, akik az elmúlt három évben nem tartották fontosnak, hogy akár csak 3 km-es körzetben megközelítsék a sulit. Nyolcadik osztály, továbbtanulás, bekeményítettem. A fészen is tájékoztattam a szülőket, hogy vége a toleranciának, a mindig, mindent megértünk, elfogadunk, elhiszünk magatartásnak. Aki kimarad, lemarad.

(DZS)

1Wekerlei Kultúrház és Könyvtár

--