OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Sajátosan magyar oktatási szegregáció
2016. január 19.
» Hozzászólások (1)
: Háttér

55. esélyegyenlőségi napló

Sajátosan magyar oktatási szegregáció

A szakemberek és a szakirodalmak mindig keresik a párhuzamokat, törvényszerűségéket a szegregáció okairól, a kirekesztés mechanizmusairól, hátha megelőzhető, kiküszöbölhető lenne ez a jelenleg is zajló, negatív dolog. Összevetik az adatokat, jelenségeket a nálunk született kutatási eredményekkel, és próbálnak következtetéseket levonni.

Ám míg az integráció zajlik a világban, Ausztráliától az Egyesült Államokig, mindenütt arról szól a történet, hogy ezért dolgozzanak. Hogy olyan hatásokat próbáljanak meg generálni, olyan rendszereket, módszertanokat, ami az integrációt segíti. Nehéz persze, a feketék integrációját már történelmi távlatokban lehet nézni, ott is vannak még mindig feloldhatatlan feszültségek, mélypontok, precedens értékű esetek.... de mégis, minden arra irányul, hogy előre menjen a dolog. És nekik megy is.

Nálunk viszont a roma integráció érdekesen alakul. Mert nálunk olyan folyamatok vannak, melyek nem csökkenteni igyekeznek, hanem éppen növelik a szegregáló hatásokat. Talán nem is szándékoltan, de összekapcsolva ezzel a furcsa, kényszeres vallási alapú újraépítéssel, beáldozva a leszakadókat is, egy más célért. Mert úgy tűnik, az egyházi iskolarendszer visszaállítása fontosabb, mint a szegregált oktatás felszámolása. Így hát a hozzá kapcsolódó negatív hatásokról nem vesznek tudomást. Közben pedig a probléma gyűrűzik tovább, már rég önjáró, megoldhatatlan.

A szegregálódás folyamata persze nem most kezdődött, de tény, hogy az utóbbi években egyre súlyosabb és ellentmondásosabb a helyzet.


Gertner Réka rajza

A szegregálódott iskolák korábban inkább földrajzi-gazdasági jellemzőkkel meghatározott, leszakadó területekhez kötődtek, ezek mindig is sötét foltjai voltak a közoktatásnak, de nem volt belőlük túl sok, és nem nőtt rohamosan a számuk. A nagyobb településeken a körzetesítés rendszere fékezte ezt, és, bár többnyire egy adott iskolához kötötte őket, így az arányuk ott magasabb lehetett a többi iskolához viszonyítva, ám megakadályozta azt is, hogy onnan elvigyék azokat, akik mintát adhattak nekik, akikhez integrálódni lehetett. Ekkor még úgy tűnt, módszertanilag kezelhető a helyzet. Ekkor indultak pedagógiai kísérletek, próbálkozások, Csenyéte, a Kedvesház, Tiszabő... ma már leginkább szakirodalmi lábjegyzetek csupán.

A szabad iskolaválasztás később meglendítette a szegregálódás folyamatát. A magasabb HHH tanulói aránnyal rendelkező iskolák egyre kevésbé tudtak megbirkózni az oktatásba begyűrűző problémákkal, a szülők döntöttek, mert dönthettek, persze csak azok, akiknek az egzisztenciája engedte, és megindult a tanulói elvándorlás, a szomszédos településre, vagy kettővel arrébb, a konfliktus-mentesebb iskolai létért. Talán, ha akkor teszünk valamit, még mindig mérsékelhető lett volna a baj. Talán, ha komolyan vesszük a települési esélyegyenlőségi köznevelési terveket, és lett volna folytatás, a tervkészítésen kívül, ha nem került volna szemétbe az egész... de nem így történt. Váltás volt, és változott ez is.

Sosem gondoltam volna, hogy épp az egyházi iskolák fokozzák majd ezt a hatást. Bár a KLIK-es iskolák között is szép számmal találunk szegregálókat (és akkor még nem beszéltünk az iskolán belüli szegregációkról), és a kevés magániskola sem veszi ki túlságosan a részét az integrációból, mégis, talán az egyházi iskolák esetében a legerősebb és a legellentmondásosabb a hatás.

A számuk az utóbbi években ugrásszerűen megemelkedett, és emelkedik ma is. Ám furcsa mód (bár ugyebár Istennek mindenkire szüksége van) a legtöbb helyen nem a szegények felé fordultak, hanem épp a jobb társadalmi státuszú családok felé. Persze van egy töredék, ahol olyan iskolákat vettek át, ahol szinte csak HHH gyerekek vannak, de az arányuk messze elmarad a szegregáló hatást kiváltóktól. Olyan pedig, ahol integrált oktatás van, nos, olyan egyházi iskolát nagyon keveset találni.


Kertész Emőke rajza

Mára a helyzet lehangoló, és úgy tűnik, visszafordíthatatlan folyamatokat indított meg, végképp lezárva a boldogulás útját a halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyerek előtt. (Nem elemzem most a többi hatást, ami szintén bebetonozza őket a nyomorúságba, most csak a legfontosabbról, az oktatásról beszélek.) Az egyház nem kívánja egységében kezelni a szegénységet, azt inkább a missziókhoz kapcsolják, no meg persze most sokan pályáznak tanodákra, amit majd jól kihangosítanak, meg ott vannak a roma szakkollégiumok is, de azokhoz a tömegekhez képest, akik maradnak a nyomorúságban, ez elenyésző.

Próbálom megérteni őket. Mert nyilván ők is érzik a helyzet ellentmondásosságát, és önmaguk igazolására magyarázatokat keresnek. Másfele keresik hát a küldetésüket. Sokan úgy érzik, vagy legalábbis azt hangsúlyozzák, hogy a „fehér” egyházi iskola menti meg a települést, e nélkül a szülők elvinnék a gyerekeiket a szomszédos falvak oktatási intézményeibe, tehát ők tulajdonképpen jót tesznek egy olyan iskolával, ahol nincsenek plusz pedagógiai munkát igénylők, csak problémamentesek, mert így olyan szolgáltatást nyújthatnak, amilyet a szülők igényelnek.

Mások a vallás felől közelítenek. A speciális szabályok felől. Amiket tartani kell. Amit szabad döntésével vállal az, aki oda iratkozik. És aki azt nem teszi, nem úgy beszél, nem úgy viszonyul, azt ugye nem lehet ott tartani, mert akkor nincs értelme sem a szabályoknak, sem a szabad döntésnek. Akkor annak nincs ott a helye.

Ma az egyházi iskolák több támogatást kapnak az államtól, mint az államiak, és nem vonatkozik rájuk semmi megkötés. Nem kell tartaniuk beiskolázási követelményeket, szedhetnek hozzájárulást, nem kötelező tanítani SNI, BTM gyereket, ha nincs szakemberük (és miért lenne?), válogathatnak a gyerekek között, és akivel gond van, azt elküldhetik. Az állami iskolába. Titkos alkuk köttetnek, sajátos szabályok működnek a településeken. Ha valaki ezt sérelmezi, ellenségnek tekintik, és nem akarnak változtatni. Ehhez persze szülői támogatás is társul, ráadásul a jobb társadalmi státuszú szülőké, ami fontos mindenkinek. A polgármestereknek is. Mert ők lesznek azok a választópolgárok, akik szavaznak majd. És az integráció, tudjuk, nem szavazatszedő dolog.

Nemrég végeztem egy kis kutatást. Csak egy megyére, és egy egyházra, de elkészíthetném bármelyikre. Más megyére is, és más történelmi egyházra is.

Megnéztem, azokat a településeket, ahol egyházi iskola is működik, és a földrajzilag hozzájuk legközelebb levő államiakat. A halmozottan hátrányos helyzetűek, a hátrányos helyzetűek, és az SNI gyerekek adatait. Beszédesek. Azt hiszem, nem kell különösebb magyarázat hozzá.



És ezek már azokkal az adatokkal készültek, amelyek az új HH, HHH meghatározás szerint igazoltak, amiről tudjuk ugye, hogy a legtöbb helyen lényegesen csökkent a számuk, miközben a családok élethelyzetében nem sok változás következet be. És még így is ilyen a kép.

A következmények? Azt hiszem, ezt már mindenhol érezni, főleg azokban a megyékben, ahol bizonyos mutatók a térképen egybeesnek: legalacsonyabb életszínvonal, legrosszabb lakhatás, legrosszabb egészségügyi mutatók, munkanélküliség, legtöbb közmunkás, legalacsonyabb iskolai végzettség, leglefedetlenebb szolgáltatások, magasabb kriminalizáció... és a legtöbb szegregált iskola.

A térképen, ha folyamatosan vezetnénk, követhető lenne még egy folyamat. Ezeknek a területeknek a növekedése. Még akkor is, ha a statisztikákat időnként átalakítjuk. És akkor is, ha nem ezt kommunikáljuk.

L. Ritók Nóra

--