OFOE | Nyomtatóbarát oldal: „Szegény náci gyermekeink”
Archív
: Gyakorlat

„Szegény náci gyermekeink”

Az idei október 15. várhatóan izgalmas és szomorú nap lesz: neonáci tüntetés (engedéllyel) és ellentüntetés. Mindez a Terror Háza előtt. Az ehhez kapcsolódó jelenségről szokatlan megközelítésben ír Tamás Gáspár Miklós az Élet és Irodalom 48/40. számában. Akár egyetértünk vele, akár nem, legalább nekünk, a fiatalság nevelésére hivatott pedagógusoknak át kellene gondolnunk az adott helyzetet az általa felvetett szempontból is. „Ha vannak füleink a hallásra, szegény náci gyermekeink szólnak hozzánk, a rendszerváltás nemzedékéhez – írja. – Beszélnek hozzánk, és mi nem halljuk őket, nem figyelünk, nem vesszük észre, hogy nem jókedvükben lettek ők félig-meddig, úgy-ahogy neonácik, újfasiszták.” A fiatalok gondolkodásában az általunk (is) végzett nevelés kimenete („outputja”) is megmutatkozik. Próbáljuk meg ezúttal nem elhessegetni a felelősséget! Akkor sem, ha valamennyien tisztában vagyunk vele: a dolgok ilyetén alakulásában a pedagógusok szerepe semmiképpen nem nevezhető döntőnek.

Részletek Tamás Gáspár Miklós Szegény náci gyermekeink című írásából

Ha vannak füleink a hallásra, szegény náci gyermekeink szólnak hozzánk, a rendszerváltás nemzedékéhez. Beszélnek hozzánk, és mi nem halljuk őket, nem figyelünk, nem vesszük észre, hogy nem jókedvükben lettek ők félig-meddig, úgy-ahogy neonácik, újfasiszták.

„Azt mondtátok nekünk – szól a fiatal, keserű hang –, hogy lesz politikai közösség, amelyben lesz szolidaritás, de amelyben mindenki megszólal. Ehelyett álparlamentet adtatok nekünk, kereskedelmi tévét, slágerrádiót, mácsó női magazinokat.”

„Azt mondtátok, hogy a hazánk független lesz, egyenlő más népek hazájával, hazáival, s ehelyett azt látjuk, hogy nemzetközi pénzügyi intézmények irányítanak bennünket, amelyek vezetőit senki nem választotta, s amelyekben az erős nemzetek erős uralkodó osztályai diktálnak. Kelet-Európa tele van amerikai és NATO-támaszpontokkal, bár a népek nem akarták őket, háborúzunk Afganisztánban és Irakban, bár népünk, népeink ezt nem akarják. Azt mondtátok, a demokrácia: népakarat. Ez népakarat?”

(...)

„Azt mondtátok, lesz tolerancia és gondolatszabadság. De ha nem tetszik nekünk egy zsidó könyve vagy nyilatkozata vagy politikája vagy scherzója, akkor befognátok a pofánkat. Ha valaki szereti a hagyományos családmodellt, azt mondjátok, nőgyűlölő. Ha valaki fél a cigánynegyedben éjjel, azt mondjátok, rasszista. Ha minden fiatalember módjára szorongunk a szexuális ambivalenciától, azt mondjátok, homofóbok vagyunk. Ha nem szeretjük a nyugatiak lenéző vállveregetését, nagymellényűségét, értetlenségét, azt mondjátok, idegengyűlölők vagyunk.

Ha félünk attól, hogy diplomaosztás után nem lesz tűrhető munkahelyünk, azt mondjátok, hogy nem vagyunk »rátermettek«, nem vagyunk értelmesek, félünk a versenytől, élősdi tarhálók vagyunk.”

(...)

„Azt mondtátok, hogy a kultúrát tönkreteszi a cenzúra. Mindenki láthatja most, milyen és mennyire elterjedt a cenzúrázatlan kultúra. A kultúra ormán ott a megmerevedett és klasszicizálódott modernizmus, a konformista, de népszerűsködő és jópofáskodó társadalomtudomány, a belterjes és bennfentes szociálliberális publicisztika. (A komolyak, a sikeresek, az igaziak: a természettudósok zömmel velünk tartanak. Vajon miért, ti mulyák?)”

(...)

„Azt mondtátok, szabad verseny (vagy egybeírva: szabadverseny?) lesz a politikában. Nincs egyre kevesebb parlamenti párt? Nem redukálódik az egész két vezér ritualizált párharcára? Nem zár ez ki minden új kezdeményezést? (...) Azt mondjátok, hogy mi bevezetnénk a cenzúrát (sőt: Bácsfi, a Führerin még a halálbüntetést is az antihungarista nézetekért), de hát ez tévedés. Mi nem a cenzúrát hoznánk be, hanem a halált, de nem a szabályos halálbüntetést, hanem a halálkultúrát. Míg ti teáztok.”

„S végül mondjátok: milyen világ az, ahol a mi antiszemitizmusunk az EGYETLEN botrány?”

A teljes cikk