OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Az út szélén állva
2016. március 6.
» Hozzászólások (1)
: Gyakorlat

Az út szélén állva

„Hiteltelen vagyok. Hiteltelen, ha tudok róla, és nem kiáltom világgá.”

Kiáltani csak rövidet, tömöret, egyszerűt érdemes. Ezért nehéz is értelmeset.

„Nem hagyjuk! Nem hagyjuk!” Mi ezt, ti azt. Kiabálni már hosszabban lehet, de annak is megvannak a korlátai. Ha hosszan kiabálsz, előbb-utóbb megszokják, és meg se hallják. Az alapzaj részévé válsz.

Egy adatsort például fölösleges kiabálni. Érdemes megfogalmazni a belőle levonható következtetést, és közre adni. A következtetés azonban nem alapulhat azon, hogy „azt mesélik…” „úgy tűnik” „gyakorivá vált”. A számsorok beszédesek, s néha mást mondanak, mint amit első látásra sejthetünk belőlük. Hol igazolják a feltevéseinket, hol cáfolják, ha makacsul és számokra szabott módszerekkel faggatjuk őket. Makacsság sokunknak jutott, de a módszereket már sokkal kevesebben ismerik. Így könnyű hibázni. Ezért egy ideje a makacsság mellett óvatos is vagyok.

Nem engedem, hogy az érzelmeim vezessenek. Az érzelmeim útnak indíthatnak, akár az irányt is kijelölhetik, de nem vezethetnek. El pedig különösen nem ragadhatnak. Az indulataimról ne is beszéljünk.

Van tehát egy adatsor, nem is egyszerűen feldolgozható. Nyilvános, bárki számára hozzáférhető, mégsem egyszerűen feldolgozható, a formátuma miatt. Azért átalakítottuk. Aki ért adatsorok faggatásához, a kérdéseket is feltette. A számok pedig beszédes választ adtak. A fertőző májgyulladás… hogy melyik, mikor mindegyik fertőz, csak mindegyik másként? … ja, hát az „A” típusú esetszáma valóban nagyon megemelkedett az utóbbi években. Nagyon? Igen, jelentősen. Mondhatjuk azt is, hogy szignifikánsan.

Azt mondod, mindegyik fertőz, de mindegyik másként?

Azt. Az „A” típusú a lenyelhetős, megehetős, benyalhatós fajta. Elég hozzá a koszos kéz, és …

– Akkor mossa meg!

Nem ilyen egyszerű. Alaposan, szappannal, meleg víz alatt kellene mosni. esetleg fertőtleníteni is.

– Akkor mossa úgy!

Se meleg víz, se szappan. Fertőtlenítő pedig főleg nincs.

– Ebben az országban? Ahol ingyen van ebéd és tankönyv, csak emelkedik és emelkedik egyes szakmákban az emberek bére, másutt pedig majd fog és fog – egyszer. Hát csak futja rá, ha akarják.

Nos, ha akarják, se futja, még kenyérre se.

Azt hiszem, elkanyarodtunk. A számok, csak annyit mondtak, hogy az esetszám jelentősen, statisztikailag is észrevehetően, ami jelen esetben jóval több, mint a szemmel láthatóan, megemelkedett. A kanyar persze nem baj. Amíg tudjuk, hogy kanyarban járunk, és ezt tiszteletben tartjuk: lassítunk és kormányzunk. Mert itt már el- sőt az útról lecsúszhatunk. Azzal, hogy azt hisszük, a miénk az egy-igaz-út. Mi tudjuk, melyik a tökéletes ív. S jogunk van megmondani a másiknak, sok másiknak, hogy rossz úton jár, mert nem minket követ.

Egy ideje az út szélén állok, talán éppen a kanyarban. Jó ideje nem követek senkit. Nem azért, mert nem tartom fontosnak, hogy a nyomor enyhüljön, vagy legalább sokak számára ismertté váljon, bővüljön a tenni vágyók köre. Hanem azért, mert tudom, hogy vannak ugyan nyilvánvaló tévutak, de nincs ideális ív. Ez nem a Forma1.

Az adatsort, értelmezésével együtt szívesen megmutatom. Annak, aki újságíróként nem kiáltani akar egyet, nem kiabálni, hanem mélyre ásni, megérteni, s a megértett, bizonyított tényeket közölni.

Az út szélén állva persze óhatatlanul felverődik a mocsok rám is. Sebaj, majd letörlöm.