OFOE | Nyomtatóbarát oldal: OFOE Filmklub - A lecke
2016. április 17.
» Hozzászólások (0)
: OFOE

OFOE Filmklub

A lecke

Az OFOE Budapest Film Zrt-vel közösen szervezett Filmklubjának következő vetítésén A lecke című bolgár-görög film lesz műsoron. A film 2014-ben készült, rendezték és a forgatókönyvet írták: Petar Valchanov és Kristina Grozeva.

Időpont: 2016. április 19., 17.30
Helyszín: Kino Café, Budapest, Szent István krt. 16.
Jegyár: 700 Ft

A filmet követő beszélgetést Kovács Gellért vezeti, vendég: Veszprémi Attila, az Új Pedagógiai Szemle munkatársa.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

„A történet a norma képviselőjéről: a tanárról szól. Lehetne akár szlovák, lengyel, magyar, ukrán vagy román is. Ebben a filmben ő az, aki ismeri a normákat, és igyekszik betartani, betartatni az iskolában, nem adja, hanem kapja a leckét. A szabályokról azonban – az iskolán kívül is érvényesekről – kevés a tapasztalata. Kevesebb, mint tanítványai egy részének” (Szabó Anna: Nem adja, hanem kapja a leckét, OFOE honlap).

Részletek a filmről készült írásokból

A lecke c. film egy bolgár kisváros lakóit vonultatja fel, akik nagyon furcsák: még a fenti primér következtetésig sem jutnak el, ők nem akarják, hogy mindenki meghaljon, ehelyett megélni akarnak. Hogy az, amit megszokásból művelnek, élet-e, azt jobbnak érzik nem firtatni. Ezt a nemfirtatást látjuk a filmen, a keret pedig egy szükségképpen banális, helyenként esszenciálissá sarkított és tömörített szenvedéstörténet, amelyben egy nyomorult iskolai és családi hétköznapokat gyúró kisvárosi tanárnőből győztes bűnöző lesz. Ez a szerepeltolódás rávezeti őt, hogy amiért eddig megszokásból harcolt – a rend vagy mi a szösz –, az valójában maga a pokol. És ha már így, akkor azért vagyunk, hogy valahol otthon legyünk benne (Veszprémi Attila: A reménytelenség körei, OFOE honlap).

Elmélet és gyakorlat szembenállásának példázataként is felfogható a bolgár filmgyártás legújabb sikersztorija, ami fontos díjak garmadáit aratva járja végig a világ fesztiváljait. A lecke problémafelvetése a privát és a nyilvános értékrendek közötti koherencia lehetetlensége körül forog, vagyis azt vizsgálja, mennyire tudunk kiállni fennen hangoztatott elveink mellett akkor, ha az húsbavágóan minket érint. És aztán a saját életünkben szerzett (keserű) tapasztalatok miképpen írják át nyilvános viselkedésünket, retorikánkat (Gyenge Zsolt: Amikor a tanár bukik meg. Revizor).

Az események két szálon haladnak, de játékidő domináns részét a főhős útja teszi ki, ahogy a rokonoktól a bankon át az uzsorásig vándorol egy kis kölcsönért vagy haladékért. Története ha nem is ismerős mindannyiunk számára, az ország (sajnos) nagyobb része részleteiben megtapasztalta már a hó végi vékony pénztárcát, az üres bankszámlát, a segélykérő kölcsönzést, a pénztelenség kilátástalanságát. Nadezhda élete eközben persze nem áll le, tanárként és anyaként, kollégaként és háziasszonyként eközben folyamatosan helyt kell állnia. Ezt a szomorú és kegyetlen szegénységet hitelesen és kegyetlenül a szemünk elé tárják (Tóth Nándor Tamás: Pedagógus – nem életpályamodell, Filmtekercs).

Mindenki azt gondolja magáról, hogy cselekedetei és döntései során figyelembe vesz bizonyos erkölcsi elveket is. Persze vannak, akik ezt csak hinni szeretnék magukról, de mások nagyon szilárdan és szigorúan ragaszkodnak olyan értékekhez, mint a becsület, az igazságosság vagy mások tisztelete. De mi történik egy ilyen magasra tett erkölcsi mérce szerint élő személlyel egy olyan társadalomban, ami nem erkölcsös. Vagyis a gyakorlatban nem működnek ezek az elvek. Ilyen esetben lehetséges hűnek maradni a saját magunknak felállított mértékhez? És ha valaki nem erkölcsös, abban az esetben maga a személyében hibás, vagy a rendszer áldozatának tekinthető? (Rácz Sarolta: A lecke kritika, Mozinet)

Mire megérti, hogy nincsenek piros pontok a hibátlan leckéért, sőt akár fizetés se az elvégzett munkáért; hogy a szerződések bármikor megváltoztathatóak, hogy érvényességükről nem a jog, hanem az erő dönt, addigra olyan helyzetbe kerül, ahonnan nincs normakövető kiút. Ez nem egyszerűen belemerevedés a szerepbe, az egyetlen ismert terepen. Ez az iskolába zártság maga. Amikor valaki annyira megszokja az ottani játszmákat, és annyira fogalma sincs más viszonyokról, más működési szabályokról, hogy egy tizenhat éves szegregátumi kislány naivitásával sétál bele önként a csapdába (Szabó Anna: Nem adja, hanem kapja a leckét, OFOE honlap).