OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyvéről
2016. augusztus 29.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyvéről

Szerinted milyen érzés az osztály vesztesének lenni? És milyen lehet mást megalázni, aztán némán sunnyogni a padban? Miért bántjuk egymást? Muszáj hatalmi harcok színtereként elfogadnunk az iskolát, vagy tehetünk érte valami? Naná, hogy tehetünk! Sőt, kutya kötelességünk! Különösen, hogy ebbe a világba küldjük be minden nap a gyermekünket.

A napköziben legalább annyira nehéz a diákok élete, mint egy oázis nélküli sivatagban vagy egy középkori csatatéren. Délután egy és négy óra között a legerősebben korog a gyomor, a legmelegebben süt a nap, mindenki fáradt és szeretne már hazamenni. Mégsem lehet. Nem csoda, hogy felbukkannak a konfliktusok és védekezni kell. Van, aki bohóckodik, más hazudik, üt vagy elfut, álmodozik. Ki mit választ? Wéber Anikó Az osztály vesztese című könyvében kiderül.

A Pagony Kiadónál megjelent könyv középpontjában az ötödik a osztály áll. A 24 diáknak ugyanúgy telnek az iskolai mindennapok, mint bármelyik másik tanulónak. Irodalomórán olvassák a János vitézt, történelemből tanulnak az őskorról és az ókori görög istenekről, a napköziben pedig sorban állnak a menzán az ebédért, fociznak és kapnak egy közös házi feladatot: elkészítik Kukorica Jancsi Facebook-oldalát. Versidézetek, rajzokat töltenek fel, míg egy hétfő éjszaka a posztok között különös fotó jelenik meg. Egy megkötözött minion maszkos alak, háta mögött a falon a felirattal: Az osztály vesztese. Vajon ki tette és miért? És ki van a maszk alatt?

Másnap az osztályfőnök és az igazgatóság tombol, a diákok pedig gyanakodva méregetik egymást. Gyanúsítottnak lenni nem valami jó, de áldozatnak lenni még rosszabb. A fejezetek során 10 gyereket ismerünk meg közelebbről, miközben velük izguljuk végig ugyanazt a keddi napot. Mindenki másképp védekezik: verekszik, elbújik, meséket és vicceket talál ki, aszerint, hogy milyen világot épít és képzel maga köré. Szerda reggelre pedig az is kiderül, kinek kell bocsánatot kérnie egy egész hadseregnyi felnőtt és gyerek előtt.

Az iskolai bántalmazás mára – kár áltatni magunkat – teljesen hétköznapi esemény Magyarországon. Ez pedig egy merész és érzékeny bullying könyv pont annak a 11-18 éves korosztálynak, akik előtt a téma gyakran kimondhatatlan, tabusított. Pedig mindannyian ebben a világban élünk, és rajtunk is múlik, hogy lesz-e változás.

„Egy évig egy budapesti általános iskolában dolgoztam, ahol volt egy ötödik osztályos napközis csoportom. Olyan gyereksorsokat ismerhettem meg, melyekről gyakran olvashatunk cikkekben, hallhatunk tévében, és nem is hinnénk, hogy itt vannak egészen közel: mellettünk az iskolapadban. Mit is tehet egy kislány, akit otthon vernek, vagy egy fiú, aki nem kap vacsorát? És az, aki a bátyja árnyékában él? Vagy akit mindig csúfolnak az iskolában? Mi vár arra, aki a legkisebb vagy legkövérebb az osztályban? És arra, akit butának vagy épp strébernek tartanak? Azt szerettem volna megmutatni a könyvvel – gyerekeknek, de szülőknek és pedagógusoknak is – hogy amikor egy-egy diák az iskolában a verekedős, „rossz”, hazudós, komolytalan, nevetséges, stréber, cigány, gyáva vagy buta címkéket viseli, eközben mit él meg, milyen érzések, vágyak motiválják, milyen világot képzel maga köré” – írja a szerző.

„A könyv írása közben három olvasó lebegett a szemem előtt:

A diák, aki – remélhetőleg – élvezettel keresi, ki lehet a tettes és az áldozat az iskolai „bűntényben”, és eközben bepillanthat abba, mit éreznek és gondolnak a társai. Talán neki is könnyebbé válik ezután az iskolai élet és a napközi.

A szülő, aki nem lehet jelen az iskolai mindennapokban, pedig szeretné tudni, mi is zajlik egy osztály életében.

Végül pedagógusként természetesen a pedagógus-olvasó is, aki a tanórákon és a szünetekben a kötelező tananyag leadása és a tengernyi adminisztráció terhe alatt próbál figyelni a diákok érzéseire, gondolataira – de erre már alig marad ideje, lehetősége. A fejezetek egy-egy történetével az is célom, hogy segítséget nyújtsak a tanároknak ahhoz, ha egy-egy osztályban hasonló problémát, konfliktust szeretnének megbeszélni, feldolgozni. A történetek bevezetői lehetnek a foglalkozásnak és ráhangolhatnak a hasonló problémákról való beszélgetésre, vagy lehetőséget adhatnak arra, hogy köréjük építsünk egy-egy osztályfőnöki órát vagy drámapedagógiai foglalkozást” – fogalmazza meg Wéber Anikó.

Részletek a könyvből:

Borzasztóan nyomasztó lett a csend. Mintha minden egyes ki nem mondott szó azt üzente volna: – Attól tartunk, hogy te vagy a fotón, Feri.

Végül Feri megelégelte, és megrázta a fejét.

– Ugye nem hiszitek, hogy én vagyok az? – kérdezte elcsukló hangon. Utálta magát, amiért nem tud magabiztos és nyugodt lenni, mint a bátyja.

– Múltkor is csak Sára nénitől tudtuk meg, hogy… hogy elkaptak a fiúk, és együtt beledobtak az udvaron a konténerbe – jegyezte meg anya.

– Jaj, az csak játék volt… Még két másik osztálytársammal is megcsinálták. Mindannyian nevettünk…”

– Nem, fiam, ez nem játék – mondta ellentmondást nem tűrő hangon apa.

Feri meg akarta nyugtatni a családját, de képtelen volt rá. Maga sem értette, de a száját teljesen más mondatok hagyták el.

– Fogjátok már fel, hogy nem én voltam! Szálljatok le rólam! – kiabálta, majd kifordult a szobából, és bevágta maga mögött az ajtót.

(4. fejezet)

Már nem sietett. Lassan elkezdte forgatni a csuklóját egészen addig, amíg a cipőfűző meglazult. Pont így látta a filmekben is. Ahogy levette a kezéről, automatikusan kidobta a kukába. Maga sem tudta miért, de minden nyomot eltüntetett, amit lehetett. (...) Tőle nem fogják megtudni, és talán titokban marad mindenki előtt. Csak egyet kell aludni, és új nap lesz. Új esély. Csak legyen szerencséje – könyörgött magában, és észre sem vette, hogy automatikusan kikerüli az utcai lámpákat. Úgy járt a sötétben, mint aki soha többé nem akar kilépni a fényre.

(1. fejezet)

A szerzőről:

Tatabányán születettem 1988-ban, és gyerekkorom óta két nagy szerelmem az írás és a tanítás. Először az öcsémnek találtam ki történeteket, majd az iskolában második osztályban alkottam meg legelső, hibáktól hemzsegő művemet A fogyókúrázó liba címmel. Közben rendületlenül tanítottam az otthon körém ültetett medvéknek és babáknak. Nem is csoda ezek után, hogy magyartanár és filozófiatanár szakon végeztem az ELTE-n 2013-ban. Utána egy évig pedagógusaként dolgoztam egy budapesti általános iskolában, ahol egy 5. osztályos napközis csoportom volt, majd írni kezdtem, és több lapban publikáltam: Kortárs folyóirat, Kortárs Online, Bárka Online, Kultúra.hu, Babafalva kismamaportál, Nők Lapja Psziché. 2015-ben az Aranyvackor gyerekirodalmi- és illusztrációs verseny harmadik helyezettje lettem. Ez az első kötetem.

A témáról és a könyvről szeptember 15-én tartanak beszélgetést a Pagony Kiadó szervezésében:

Beszélgessünk jó és rossz iskoláról! Szeptember 15-én 17:00-kor szakemberektől kaphatsz tanácsokat az iskola terén és ezzel kapcsolatban bemutatjuk Wéber Anikó: Az osztály vesztese című könyvét is, aki mély empátiával mesél a mai gyerekek otthoni és iskolai problémáiról, a beilleszkedés nehézségeiről, elutasításról és elfogadásról. Egyedülálló érzékenységgel mutatja be az iskolások életét, metszetét adva a mai magyar társadalomnak. A problémákról, a segítő és a szorongató iskoláról beszélgetünk a könyv kapcsán a szerzővel, Szél Dávid pszichológussal, az Apapara szerzőjével és Törley Kata pedagógussal, a Tanítanék Mozgalom vezetőjével.

Helyszín:
Pagony a Gellért térnél
1114 Budapest, Bartók Béla út 5.