OFOE | Nyomtatóbarát oldal: PSZICHOháttér 24. – Élő kapcsolatok
2017. január 21.
» Hozzászólások (0)
: Elmélet

PSZICHOháttér

24. Élő kapcsolatok

Minden, ami él, kívül és belül is változik, fejlődik. A statikus állapot a lefagyás, a halál, az élettelenség, amikor legfeljebb külsődleges változások történnek, amelyek a belső feltételektől már függetlenedtek. A „minden” alatt valóban mindenről szó van, legyen az élőlény, élők tömege, de bármilyen egyéb élő entitás. A fejlődési folyamatok univerzálisak.

A fejlődésünk során az egy-egy szakaszban elért eredményeinket meghaladjuk, és az új értékek, attitűdök, viselkedések segítenek egy következő szint feladatait megoldani. Ha valami vagy valaki megragad a korábbi szinten, súlyos zavarok alakulnak ki, és akár pusztuláshoz is vezethet a változás elfogadásának elmaradása.

Univerzális fejlődésmodell

Erik Erikson az emberi identitás alakulásának leírására használt szakaszai túlmutatnak az ember pszichoszociális fejlődésen, és alkalmasak általában véve a szellemi értékek fejlődési szakaszainak, azok jellemzőinek és feladatainak, valamint a szintek eléréséhez szükséges alapelemeknek a leírására, mert az egyéb rendszerektől eltérően Erikson fejlődési rendszere nem áll meg a felnőtté válás, a huszonéves kor körül, amikor a fizikai növekedés véget ér.

A testi-fizikai növekedés csak egy része a fejlődésnek. A fizikai növekedésnél mélyrehatóbb szellemi növekedés kevésbé érzékelhető, szemmel nem mindig látható, bár jelentősebb változásokat hoz.

A felnőtté válás egy fontos határ, de nem a fejlődés vége, hanem az érés egyik csúcspontja. A folyamat kifejléséhez ekkor áll rendelkezésre a megfelelő belső erőforrás, az identitás, amely a továbbiakban már egységként fejlődik.

A kapcsolat fejlődése

Lehet az szerelmi vagy baráti, terápiás, tanulói, munka vagy egyéb partneri kapcsolat, életen át tartó vagy akár jelentősen rövidebb érintkezés, kontaktus, viszony, a kapcsolat addig élő, amíg fejlődik.

Az emberi kapcsolat fejlődése is elkerülhetetlenül követi a fejlődés univerzális szakaszait, valamint a legfontosabb lelki elemekre épül: 1. bizalom, 2. szabályok, 3. szabadság, 4.feladatok. Ha nem így történik, akkor sikertelen, sőt esetleg ártalmas, fájdalmas vagy akár megszakad.

Ha valakinek nincsen ideje továbbolvasni ezt az írást, ennyit is elég tudnia ahhoz, hogy társas kapcsolatot építsen és fejlesszen, de vannak még olyan finomságok, amelyek segíthetnek.

Minden sikeres emberi kapcsolat a bizalomból indul ki. Ha az indításkor hiányzik a feltétlen elfogadás, akkor a partnerek nem nyílnak meg, nem mernek megmutatkozni egymásnak, és emiatt a kapcsolat kereteinek kialakításakor képzelt, olykor hamis alapokra fognak építkezni.

A tanítványunkkal is akkor van esélyünk megalapozni a kapcsolatot, ha (legalább kezdetben!!!) nem kell tartania a minősítéstől, nem kell rejtegetnie a hibáit, és így engedi, hogy megismerhessük. Ez hasonló ahhoz a helyzethez, mint mikor a beteg bizalommal fordul az orvoshoz , őszintén elmondja a baját, levetkőzik. Ha az orvos ekkor leszidja, megszégyeníti, akkor a paciens legközelebb már nem megy oda, vagy ha mégis, nem mondja el, hogy valójában mi a baja.

A felnőtt-gyerek, tanító-tanítvány, segítő-segített kapcsolatok annyiban különböznek a szimmetrikusabb partneri kapcsolatoktól, hogy az erőt adó lelki elemeket főképpen, vagy akár teljesen, a kapcsolatot építő fél adja. De minél inkább érvényesül a kölcsönösség, annál jobb a viszony.

Ha megvan a kezdeti bizalom, a feltétlen elfogadás mellé hamar fel kell zárkózzon a feltételes elfogadás, vagyis a szabályozás. Ennek sikere segít elkerülni a káoszt, az anarchiát. Egyértelmű kereteket határoz meg, és ezzel biztonságot ad, s ennek révén autonómmá tesz.

A kölcsönösség megakadályozza azt, hogy a partnerek valamelyike túlzottan dominánssá váljon. Ha csak az egyik fél oldalán jelenik meg a feltétlen elfogadás, s kizárólag a másikén a szabályozás, abból , egyenlőtlen uralkodó-alattvaló viszony: uralkodás1, autokratikus kapcsolat alakul ki.

Az autokratikus kapcsolatokat a bizalmatlanság, az kölcsönösség hiánya, a szűk normarendszer és a fejlődés korlátozottsága jellemzi, mivel csupán az egyik fél kereteire épül. Az alulmaradó partner kiszolgáltatott lesz, a „nyertes” pedig bizonytalan, hiszen a magához ragadott hatalom nagy teher. Fél, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás, ezért még erősebben akarja birtokolni a kontrollt, és meghatározni a kapcsolatot. Ehhez pedig folyamatosan bizonyítania kell, hogy képes uralni a helyzetet, és hogy az ő értékei általánosan érvényesek.

A határok közös kijelölésével viszont a kapcsolat és a partnerek is erősödnek, mert a felek érdekeit és igényeit, vagyis több szempontot figyelembe véve valóban biztonságot adó szabályok jönnek létre. Ha a bizalom kölcsönös, illetve a szabályok betartása mindegyik fél számára kötelező, akkor – bár a partnerek helyzete nem egyforma – egyenrangú lesz a viszony. Mindkét féltől elvárható, hogy bizalmat adjon, és jelezze az igényeit, érdekeit, amelyek a kapcsolat szempontjából fontosak. A támogató/tanító hitelessége, nyíltsága, szabályai mintaként szolgálnak a folyamat során.

Minden kölcsönösségen alapuló kapcsolat létrehozása és működtetése kreatív alkotás, mert különböző mértékben össze nem illő elemek összeegyeztetésével jár. Ezért a kölcsönösségen alapuló kapcsolatok rendkívüli kreativitást kívánnak, és egyben fejlesztik is ezt a képességet.

A kezdeti bizalom és a szabályok erős, megalapozó, biztonságot adó kötést alakítanak ki, és a kapcsolatot alkalmassá teszik a bővítésre. Az új kezdeményezések, külső hatások így nem veszélyeztetik, hanem gazdagítják a viszonyt.

A fejlődéshez szabadság és nyitottság kell. Ha zárt marad egy kapcsolat, akkor megreked, és önmagába fordulva felőrli önmagát. A szabad kalandozással lehetőség van sok mindent kipróbálni. A szabad választással erősödik az elköteleződés, mert a saját döntéseinkért felelősséget érzünk. Emellett ha szabadon kereshetünk, láthatunk, és sok mindent kipróbálhatunk, nagyobb esélyünk van a magunk számára optimális kihívásokat találni, A tanítvány kezdeményezéseinek, ötleteinek támogatása, a szabad választás lehetősége csökkenti a szorongást, növeli az érdeklődést. A tanuló új elemeket hozhat be a tanulásba, és az aktív részvétel által jobban megmutatkozhat, így a tanítása is személyre szabottabb lehet.

A pszichoterápia is gyorsabban halad, ha a kliens a saját megoldásait keresheti, mer kezdeményezni, lehetősége nyílik alternatív megoldásokat találni.

A parttalan, korlátlan szabadság azonban nem vezet igazi teljesítményekhez, legfeljebb ötleteket ébreszt. A teljesítmény létrehozásának elengedhetetlen feltétele a módszeres munka, a feladatok felvállalása és végrehajtása. A szabad kezdeményezések nyomán könnyebben kijelölhetők az optimális kihívást jelentő feladatok a tanuló, vagy akár a pszichoterápiában résztvevő kliens számára is. A szabadság önbizalmat ad, és így nagyobb a valószínűsége a sikeres megvalósításnak.

Amennyiben egy kapcsolatban hiányzik a kölcsönös bizalom, nincsenek kijelölve pontosan a keretek, a szabályok, a szabadság akár veszélyessé válhat. Emiatt is tartanak az autokraták a szabadságtól, és egyoldalúan meghatározott feladatokkal akarnak fejlődést elérni. Hasztalan, mivel az ilyen módon megbillent kapcsolatban nem a kompetencia, hanem a kisebbrendűség érzése uralja el mindkét fél lelkét.

A kapcsolat fejlődésének felnőtt szintjei

Ha a négy lelki elem integrálódik, a kapcsolat önálló identitást nyer. Ez az elköteleződés időszaka. Ekkor ölt formát a kapcsolat, ekkor válik komollyá a helyzet A kezdeti finom egyeztetések után ebben a szakaszban magát a kapcsolatot teszik próbára a partnerek.

Eldől, hogy a kapcsolat a partnerek elvárásainak, vagy a külvilágnak fog-e megfelelni. Sikerül-e egyedi tanár-diák viszonyt kialakítani, vagy az a külső sémához idomul?

Ahogyan a pszichoterápia esetében is nagy veszély, ha a terápiás kapcsolatról a fejekben élő képet követik a partnerek, úgy a tanuló-tanító helyzet is könnyen a sablonnak megfelelő lesz, és így – a személyesség híján – sokkal kevésbé hatékony. A partnerektől függ, milyen súllyal vannak jelen egy kapcsolatban a szerepsémák, illetve mennyire hangsúlyosak benne a résztvevő személyek.

Ha sikeres volt a kapcsolat identitásának kialakítása, bekövetkezik az első „felnőtt” szakasz: az intimitás, amikor a partnerek együtt tudnak rezdülni, értik egymást. Ez csak akkor lehetséges, ha a kapcsolat egyedi, és nem sematikus.

Ha mechanikusan követi a bevett tanár-diák mintát, akkor formálissá válhat. A látszat szintjén működhet ugyan, de a partnerek izolálódnak, nem alakul ki az a nyitottság, átjárhatóság, amely a közös célok és eszközök kijelöléséhez nélkülözhetetlen összhanghoz vezet. A közös munkához számos kompromisszumra lesz szükség, és ezek megkötéséhez csak azok készek és képesek, akik között működik a szoros érzelmi kapcsolat.

A kapcsolat tartalma az alkotás szakaszában jelenik meg. A sikeres kapcsolat mindenki számára fontos értékeket hoz létre. A partnerek fejlődésével maga a kapcsolat is fejlődik, és alkotó kapcsolattá lesz, amely a szélesebb közösség és a jövő szempontjából is előnyös.

Az alkotó szakasz a leghosszabb fejlődési szakasz, amelyen belül többszöri megújulásra van szükség. A kapcsolat minősége, mint minden alkotói fázisé, hullámzó. A kezdeti eredmények után a produktivitás magasabb rendű formái felé haladhatnak a partnerek, ha képesek az új helyzetekre megfelelően reagálni. Ennek elmaradása a kapcsolat stagnálásához és az alkotás elmaradásához vezet.

A tanítvány-tanár viszonylatban elsősorban a diák jelentős fejlődése jelenti az alkotást, de a tanár is állandóan változik a tanítás révén, amennyiben nem rutinból teszi a dolgát, nem a sablonokat követi.

A pszichoterápiának is megvan a szokásos menete, de ez csak keret. Tartalommal, attitűddel és viselkedéssel a résztvevők töltik meg. Minél személyesebb egy kapcsolat, annál mélyebb hatás érhető el.

Minden véget ér egyszer, így a kapcsolatok is. A kapcsolat lezárása az összegzés, az elért eredmények egységben való meglátása, és egy új kapcsolat alapjainak letétele. Az új kapcsolat lehet ugyanazon személyek között, de lehet, hogy a kapcsolat megszűnése egyben elválást is jelent.

Az integritás elérése azt jelenti, hogy az ember képessé válik lemondani a korábbi létezési módról, és ezzel egy új lehetőségnek helyet adni.

Előfordulhat például, hogy a diák-tanár kapcsolatból munkatársi vagy baráti kapcsolat lesz, de ebben az esetben újra kell azt építeni. Az elválás is lehet erőt adó, ha az eredmények összegzése nyomán elégedettek a partnerek. Ha a kapcsolat befejezését veszteségérzés, esetenként kétségbeesés kíséri, akkor az a kapcsolat nem töltötte be a szerepét, valahol elakadt a fejlődésben.

A kapcsolat élő entitás, ugyanúgy gondozást kíván, mint minden, ami élő, és egyszer véget ér, ahogy minden. Az, hogy miképpen tölti be a szerepét, és hogyan záródik, attól függ, mennyire adták meg a partnerek egymásnak és a kapcsolatnak a bizalmat, szabályozást, szabadságot és a feladatokat.

1Oscar Wilde: The devoted friend. (Az odaadó barát) (http://mek.oszk.hu/04900/04941/04941.htm#5)

--