OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Irodalom órán 2.
2017. február 3.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

Irodalom órán 2.

„Ki tiltja meg, hogy elmondjam mi bántott hazafelé menet...”

Ez kattogott a fülemben, skandálva, hiába ráztam a fejem mint a kutya ha fülét éri egy eltévedt hógolyó, a gondolat vissza-visszatért.

Mostanában József Attila és Radnóti verseit tanítom. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Tudom, rég volt, amikor Attila a Duna partján ülve figyelte az elúszó dinnyehéjat, és hallgatta hogy locsog a felszín és hallgat a mély. Rég volt, hogy egy fiatal ember sort-sor alá tapogatva írt a pokol bugyrairól, de mégis megdöbbentett az a tudatlanság, közöny, amit tapasztaltam ma. Nem csupán a gyerekek részéről.

Kérdezem: Néznek-e híradót, tudják-e, hogy ma is sok ártatlan ember, gyerek hal meg értelmetlen háborúkban? Nem, nem tudják. A híradók unalmasak.

Az asszisztens megszólal. Ő sem néz híreket, nem érdeki. Neki attól nem lesz több a fizetése, a lelkét is kiteszi, mégis q-va keveset keres a tanárokhoz képest, pedig .... Nem mondja ki, de értem. Hozzá képest én csak kiskondás lehetek.

Velem ellentétben ő örök optimista. Hétköznap is gyertyafényes pörkölt-nokedlis vacsival várja a párját (új szerelem), és mindig, és örökké love, love és love... Egy jó kis vígjáték, párnacsata 50 évesen, szőkén és ducin...

Lelkes bólogatás az osztály részéről. Végül is igaza van. Amiről nem tudsz, az nem bosszant, olyan, mintha nem is lenne.

Hazafelé menet akár örülhettem is volna a frissen esett hónak. Olyan tisztának tűnt. De tudom, hogy ez csak a felszín. Alatta mocsok van, és sár.

Pfeifer Erzsébet


a szerző rajza

--