OFOE | Nyomtatóbarát oldal: OFOE Filmklub – Az állampolgár
2017. november 1.
» Hozzászólások (0)
: OFOE

OFOE Filmklub – Az állampolgár

A BudapestFilm Zrt-vel közös filmklubunk műsorán szereplő film rendkívül aktuális problémát feszeget. Egy nézői véleményből idézek: „Azt hiszem ennél hitelesebben nem is lehet bemutatni mit jelent menekültnek lenni, és teszi mindezt úgy, hogy az események egy egészen békés kispolgári környezetben zajlanak. Nincsenek halottak, mezítláb fagyban menetelő emberek, nem éhezik senki, és mégis teljes súlyával ránk nehezedik milyen is a menekült-lét.” (port.hu).

Időpont: november 6., hétfő 16.00 óra
Helyszín: Kino Café Mozi, Szent István krt. 16.
Jegyár: 800 Ft

A vetítés utáni beszélgetés vendége a film rendezője: Vranik Roland

A film főszereplője az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson, aki menekültként él Magyarországon. Évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, legfőbb vágya és célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, de folyamatosan megbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán. A felkészülésben a vele egykorú, magyar-történelem szakos tanárnő, Mari segít neki, de a tanulás közben tanár és tanítvány között mély szerelem szövődik. Mari hatalmas döntést hoz: elhagyva férjét a fekete férfihoz költözik. Wilson élete megoldódni látszik: társra, sőt családra talál, az állampolgársági vizsgája is sikerül, úgy tűnik, hogy hamarosan minden tekintetben magyarnak mondhatja magát. Azonban váratlanul berobban a történetbe Shirin, a fiatal perzsa bevándorló lány, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha névházasságot köt egy magyar állampolgárral. A férfinak mindenképp döntenie kell a menekülttárs iránt érzett felelősség és a szerelem között.

Részletek a filmről írt kritikákból

Az állampolgár nem a menekültválságról szól, már csak azért sem, mert jóval korábban elkészült már a forgatókönyve, mint hogy a probléma Magyarországon is megjelent volna. Hanem arról, hogy mi kell ahhoz, ha az ember magyarrá szeretne válni, és miért nem elég még az sem, ha mindezeket a feltételeket teljesíti. Hogy milyen furcsa egy magyarul teljesen jól beszélő, saját lakással, fix munkahellyel rendelkező magyarországi adófizetőtől elvárni csupa olyan tudást, amivel a legtöbb itt született magyar sem rendelkezik, pláne, ha nem volt minden iskolájában kitűnő, hungarikumokról, reneszánsz magyar művészetről és az állam berendezkedéséről. És arról szól, mit jelent a rendeletek, törvények és szabályozások feltétlen betartása a gyakorlatban, amikor ezek már nemcsak jogi bikkfanyelven megfogalmazott frázisok, hanem mondjuk egy papírok nélkül az országban tartózkodó, a hazájából a kivégzés elől elmenekült, újszülöttjét rejtegető nővel szembeni fellépés eszközei.

De Vranik Roland még ezekben a témákban sem akar nagyot mondani – legfeljebb a film legvégével –, inkább csak megmutat valami olyat a nagyközönségnek, amiről annak nyilván fogalma sincs, és azt mondja:szar ügy, de nem nagyon van mit tenni (Kovács Bálint: Lett egy fontos és jó filmünk a menekültekről, Index).

...egy szemernyit sem hittem benne, hogy meg lehet érteni és pontosan, okosan, őszintén, érdekesen meg lehet fogni azt, ami éppen most és itt történik velünk. Azt éreztem, hogy nem fogom elviselni, ha egy újabb hazugságot, akár egy hazug mondatot vagy gesztust be kell fogadnom a menekültkérdésről. Akármilyen jó szándékkal mondják is azt. Szóval előítéletesen és feszengve ültem be Vranik Roland Az állampolgár című filmjére. Aztán végül úgy támolyogtam ki róla, mint akit nekifutásból, teli rüszttel torkon rúgtak. Se köpni, se nyelni nem tudtam. Tehát most fájós gigával, de minden erővel azon leszek, hogy megpróbáljam önöket meggyőzni, hogy nézzék meg ezt a filmet, mert én nem emlékszem, hogy az életemben készült volna ilyen jó és egyszerre fontos magyar film (Ács Dániel: Egy magyar film, ami nekifutásból, teli rüszttel torkon rúg, 444).

Idősödő fekete férfi fut neki újra és újra az állampolgári vizsgának, és nem csak azért, mert szüksége van a papírra, hanem tényleg magyar szeretne lenni. Ilyet sem hallottunk még!

Amikor annak idején történelemből államvizsgáztam, azzal nyugtattak, ne izguljak, hisz még soha senki nem bukott meg, leszámítva egy itt tanuló afgán srácot, aki pechjére az 48-49-es szabadságharcot húzta. Ez akkor jópofa anekdota volt, de hősünk, a feketebőrű menekült, Wilson életében hasonló akadály tornyosul közte és az általa elképzelt boldogság, vagyis a magyar állampolgárság közé. Az állampolgári vizsgán ugyanis rendre a reformkorról, a hét vezérről és egyebekről kérdezik, ő pedig zavartan hümmög – de nem adja fel, és mindig újra próbálkozik.(…) Pár apró részlettől eltekintve Az állampolgár játszódhatna akár Dániában, Macedóniában vagy Uruguayban is, ezt fontos leszögezni. Nincs köze például a nagy menekültválsághoz és a körülötte generált hisztériához, már csak azért sem, mert már javában készült, amikor az kitört. Vranik Roland egy ember történetét akarta elmesélni, aki idegen abban a közegben, ahol él, és nem érti, miért nem nyeri el a jutalmát, ha minden erejével próbálkozik, hogy változtasson ezen. És nem érti, vagy nem akarja érteni, hogy a bőrszíne mindig megkülönbözteti majd a többségtől (Vízer Balázs: Miért akar valaki minden áron magyar lenni? port.hu).

A történet valósággal kiabál a realista feldolgozásért és azokért a minimalista filmes eszközökért, amiket Vranik Roland választott. Hiszen a rendező ebből a perspektívából képes olykor érzékeny, máskor szomorú és drámai lenni és így fedheti fel azokat az érzelmeket, amik a szereplőiben munkálkodnak egyes helyzetekben. A finálé pedig attól lesz szép, hogy roppant intelligens, találó, elgondolkoztató és hatásos. (…) Dr. Cake-Baly Marcelo Wilson szerepében amatőr színészként is megállja a helyét a profik között. Leginkább azért, mert önmagát adja, mert nincsenek manírjai és mert a kezdeti zavartságát hamar kiegyensúlyozza a szimpatikus és természetes lényével és megjelenésével. Ráadásul Marcelo élettörténete legalább annyira izgalmas, mint azé a Wilsoné, akit alakít. Máhr Ágnes, a Miskolci Nemzeti Színház színésznője Mariként azt bizonyítja, amit azért sejthetünk, hogy vidéken is nagyon sok tehetséges művész van, akiket jóformán nem is ismerünk. Máhr szavaiban, gesztusaiban nyoma sincs manírnak és modorosságnak, azok magától értetődően emberiek. Csak dicsérni lehet Arghavan Shekarit, aki szintén nem szakmabeli, de ez egy percig sem látszódik meg a játékán (frími: Az állampolgár – filmkritika, 30/40 blog).

Részletek egy Vranik Rolanddal készült interjúból

Ez a téma mindig is érdekelt?

Igen, én mindig is szociálisan érzékeny voltam, sokáig éltem külföldön, így én is voltam „menekült” más kultúrában, más nyelvterületen. Aztán amikor elkezdtek lézengeni a fekete srácok a Blahán meg az Almássy tér környékén, és elkezdtek beszivárogni a teljesen más arcok, akkor mindig elgondolkodtam, vajon mi a francot csinálnak, mivel foglalkoznak, hova mennek, mit akarnak. Aztán lett is egy csomó fekete haverom a véletlen folytán. Akkor kezdtem el gondolkodni egy történeten. Persze akkor ez még nem volt egy felkapott téma, a migráció szó a szótárban sem létezett.

Az első szinopszistól a kész filmig mennyit változott a történet?

Az első változat három fiatal fekete srácról szólt, akik anyagot árulnak a Blahán. Ez volt az első gondolat, aztán elkezdtünk a társforgatókönyvíró Szabó Ivánnal komolyra váltani, és kifaroltunk a szatírából. Nyertünk egy ösztöndíjat Berlinben, a Nipkow-ösztöndíjat, és nekiálltunk kutatómunkát végezni, turkálni a valóságban, hogy mit jelenthet menekültnek lenni. Ekkor még mindig nem volt válság, de eljutottunk a Bevándorlási Hivatalba, a Helsinki Bizottsághoz, és mindenhová, ahová csak lehetett, aminek köszönhetően mindig új csavart kapott a történet, ami valóban borzalmasan nagy fejlődésen ment át.

Hogyan találtál rá a főszereplőkre?

A Wilsont alakító Dr. Cake-Baly Marcelóra az utcán találtam rá. Azt hiszem, Szabó Iván küldött át még jóval korábban, még a szinopszisírás környékén egy interjút vele villamosvezetőként. Aztán ez úgy elsiklott, mert még sehol nem tartottunk. Aztán egyszercsak elment mellettem ez az ember a Hunyadi téren. Nagyon messzire elengedtem, majd felpattantam, utánarohantam, és elkaptam. Arghavan Shekarit, aki Shirint, a perzsa lányt játssza, egy iráni menekült srác javasolta, ő adta meg a telefonszámát is.

(„Csak kisrealista módon lehet nekimenni” - Vranik Roland interjú. Vízer Balázs, port.hu)