OFOE | Nyomtatóbarát oldal: OFOE Filmklub – Vademberek hajszája
2018. február 14.
» Hozzászólások (0)
: OFOE

OFOE Filmklub – Vademberek hajszája

Az OFOE és a Budapest Film Zrt által szervezett filmklub február 26-i eseményén a Vademberek hajszája című, 2016-ban készült új-zélandi filmet vetítjük. Ezúttal egy kisfilm is látható lesz: Szemerédy Viktoria Lepkelány című alkotása. (A poszt második részében olvasható ismertető erről a filmről is.)

Mindkét esetben egy-egy állami gondozásba kényszerülő kiskamasz áll a középpontba. A magyar kisfilm borongós hangulatú, az új-zélandi történet viszont vérbeli vígjáték.

A filmeket követő beszélgetés vendége a kisfilm rendezője: Szemerédy Viktória.

Időpont: február 26. 16.00 óra
Helyszín: Kino Café Mozi, Szent István krt. 16.
Jegyár: 800 Ft

Ricky, a dacos városi kölyök új nevelőszülőkhöz kerül, Új-Zéland vadregényes tájaira. A kezelhetetlen srác a kissé furcsa, de szeretetteljes Bella néni és új kutyája, Tupac körében hamar otthonra lel, bár a zsémbes és magának való Hec bácsival nehezen találja a közös hangot. Amikor egy váratlan tragédia miatt Rickyt újra a gyermekvédelem felügyelete fenyegeti, a javítóintézet elől inkább hegyekbe menekül. Hec bácsi persze könnyedén rátalál, ám egy veszekedés és baleset miatt hetekre a dzsungelben ragadnak. Országos körözést adnak ki rájuk, és az újonnan törvényen kívülivé vált párosnak választania kell: vagy a saját fejük után mennek, vagy összefognak és megpróbálják együtt túlélni a nagy kalandot (port.hu).

Részletek a Vademberek hajszája című filmről írt kritikákból

Taika Waititi filmje azon kevesek közé tartozik, ami csodálatos felüdülés a léleknek. Sam Neillnek nagyon jól áll az öregség, és a morcos farmer szerepét mintha neki találták volna ki, de az igazi meglepetés a dagi kissrác, Julian Dennison – minden pillanata egyszerűen zseniális. Ha pocsékul érzed magad, magányos vagy, netán csak rossz napod volt, nézd meg, és menten jó kedved lesz. A Vademberek hajszája hihetetlenül vicces, de ami a leglényegesebb, óriási szíve van.  És ez bizony nagyon ritka ám (Lakatos István).

Ha ugyanis mind a vámpírokat, mind ezeket a vadembereket nézzük, szembeötlő, hogy Waititi egy rettentő kreatív és szellemes fazon (szóval érthető, hogy a Marvel miért csapott le rá), aki stílusában talán leginkább Edgar Wrightra emlékeztet: zenehasználatban, az abszurd helyzetek minél természetesebb kezelésében, valamint figurái minél nagyobb szívvel és lélekkel való felvértezésében. Jelen esetben máris kapunk két zseniális, évek múltán is emlékezetes karaktert: Ricky Bakert, a 13 éves, túlsúlyos, zűrös múltú, mégis életre való árvaházi gondozottat,aki éppen új családhoz kerül, valamint morózus nevelőapját, Hectort, akivel az új-zélandi vadonban kerülnek vadabbnál vadabb (nomen est omen) kalandokba. Hogy a Ricky-t alakító Julian Dennison ennyire tehetséges, vagy csupán ennyire önazonos szerepével az mindegy is, mert valószínűleg más rendező keze alatt könnyen irritálóvá válhatott volna, de a Barry Crump regényét adaptáló Waititi nem kevés bájjal és szerethetőséggel ruházta fel, így hamar a szívünkbe zárjuk ezt a kölköt, akinek átérezzük az otthon, a család utáni vágyódását (Pavlics Tamás, Puliwood).

Rendőrautó áll meg egy kis vityilló előtt valahol a nagy büdös új-zélandi erdővidék közepén. „Csomagot” hozott, egy 13 éves, túlsúlyos bennszülött maori srácot az itt élő idős párnak, és pár mondatból kiderül, hogy ha itt sem tud beilleszkedni, akkor a következő lépés számára a javítóintézet. A fiú még aznap este megszökik, de úgy 200 méterre jut a háztól, mielőtt elnyomja a fáradtság és az álom, megingathatatlan jókedvű és végtelen türelmű új nevelőanyja pedig cseppet sem haragszik rá. A fiú pár nap alatt megszereti új otthonát, minden tökéletes, még egy kutyát is kap a szülinapjára, csak a nevelőapjával, Hector bácsival nem jön ki igazán. Aztán hirtelen minden a feje tetejére áll, és kezdetét veszi az utóbbi évek legcukibb road movie-ja, és a fiúnak a mostohaapjával együtt menekülnie kell a gyámügyesek elől (Vízer Balázs: A dagi srác mindent visz).

Kísérőfilm: Lepkelány

A 12 éves Bori állami gondozásba kerül, ahonnan nővére, Juli veszi magához. A két lányt a nagyanyjuk neveli egy sivár faluban.

Bori elszánja magát, hogy megtalálja édesanyját és visszatérjen hozzá, ám a szociális média egy hamis profilja mögött egy ragadozó várja, hogy a kislány besétáljon a hálójába.

A film alapjául megtörtént események szolgálnak, és ezek a történetek nap, mint nap ismétlődnek a világ bármely táján. Csak a csali változik.  

A film alkotója: Szemerédy Viktória

Szakmai pályafutásomat orvosként kezdtem és pszichológusként folytattam. Hálás vagyok, hogy élethosszig tanulhatok. Most épp a Lepkelány elképesztő stábjától és a Raindance közösség mesterképzésén.

A film szenvedélyem, de rendezőként sem teszek mást, mint az elmúlt évtizedben: figyelek, értelmezek, kérdőjelet teszek a határozott állítások mögé.

A film eszközt is jelent, hogy olyan témákat bontsak ki, amelyekkel az eddigi munkám során találkoztam vagy fontosnak tartom, hogy figyelmet kapjanak. Nincsenek válaszaim, csak kérdések, amelyeket hangsúlyozottan a női perspektívából fogalmazok meg.