OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Egy meg nem írt regény: PEDAIGOSZ
2018. február 14.
» Hozzászólások (0)
: Gyakorlat

Egy meg nem írt regény: PEDAIGOSZ

Na, ez nem igaz! Ez az egyetlen, amit megírtam.

Még R.I.P.-ivel kezdtük el a Thököly Étteremben :( .

Mondom ( mivel nagy verbális bohóc voltam mindig) : Mi lenne, ha írnánk egy iskoladrámát „Traumatikus játék öt felkoncolásban” címmel? És nekiláttunk, vinnyogva írtuk meg az első felkoncolást a nulladik tesióráról, aztán Ripi lebetegedett, én meg egy hétvége alatt befejeztem az Őspedaigoszt az olimposzi istenekről, igazából egy paródiaplágiumot a magukat istennek képzelő tanárokról, Alfonzó görög színháza alapján végig „oszban” beszélve. „Mondosz akkor Thálosz tételosz mikor élt Nagy Laiosz Laiosz-Laiosz, thébai uralkodosz és addig-addig uralkodosz, hogy Laiosz fiosz Oidiposz kiszúrosz mindkét szemosz és nem látosz Mohácsosz káosz dumálosz.”

Na, mindegy, 87-ben ősbemutató, a gyerekek szétverték a Dísztermet, aztán a kollégák bele-beleírtak, lett belőle 30 év alatt hat felkoncolás prológussal, epilógosszal, vak Jós(kával) musical, amit akarsz. Wesselényi igazgató úr kicsit belesápadt a „fallosz” poénba, de azért lement. Cserélődött a szereplőgárda, négy évente bővültek a felkoncolások, vihogtunk…szép idők voltak…játszani is engedd. Se szövegkönyvem, se videófelvételem – talán azért, mert amikor visszaláttam magam a színpadon, elszörnyedtem, hát, ki ne mondjam, hogy nézek ki a deszkákon. Ki is szálltam.

Nézem a fotókat. Pedaigosz. Az olimposzi istenek frusztrált, elgyötört arccal, gyerek-kedvéért-mosollyal járják a folyosót, aztán a teremben már feloldódik a lélek, ott még otthonos, de azon túl…hova csúszol a múltak iszapján? Az nem lehet. Nyugodj meg, lehet. Egy neopróféta a humán és mesterséges intelligencia vegyülését javasolja túlélésképpen…

Maradt öt évem, hogy legalább megértsem a folyamatot… matatok, mi lesz velünk. Na, csak semmi melodráma! Meg ne oldjam már a világ egyenletét! Csak ez a napi önszuggeszció ne lenne, hogy még érdemes, persze, tudom, még értik e hexametert is.

A Pedaigosz poénjait már nem. Zágsón.

Farsang van. Gondoltam, beöltözöm indiánnak, ahhoz van ruhám és tollam. 30 éve egyszer már felléptem benne…csak aztán jött RBori, és tiszteletteljes iróniával rám mosolygott: „És most a tanárnő azt képzeli, hogy indián?” Sem indián, sem varázslat. Derűjüket vesztett olimposzi istenek. Vagy mégsem?

Kezdem ma Kafka-órámat, már merülünk alá a kisember abszurd komorába, amikor vidám füttyszó baktat el a nyitott ajtó előtt, Hawaii-ingben, bohócsipkásan, strandpapucsban…megy angolórát tartani. Felszabadultan vinnyogunk. Pedaigosz. És örömmel nyugtázom a megmaradt feladatot… derűvel átadni a stafétát.

Üdv az Olimposzon.

Vass Judit