OFOE | Nyomtatóbarát oldal: OFOE Filmklub – Granny Project/Nagyi projekt
2019. március 10.
» Hozzászólások (0)
: OFOE

OFOE Filmklub – Granny Project/Nagyi projekt

Március 19-én egy 2017-ben készült angol-magyar dokumentumfilmet nézünk meg a Kino Café moziban. A vetítés 18 órakor kezdődik, és azt követően a film rendezőjével, Révész Bálinttal beszélget Szabó Anna. A jegy ára 800 Ft.

A film három fiatalember felnőtté válásának és nagymamáik múltjának története – egy tényleges és egy szimbolikus utazás formájában. Ahogyan a fiúk bebarangolják Európát, a nagyik – egy angol kém, egy náci németországi táncosnő és egy magyar kommunista holokauszttúlélő – felelevenítik élményeiket, egy virtuális utazás is kibontakozik a huszadik század történelmébe. Révész Bálint szellemes és friss hangvételű dokumentumfilmje sikerrel szerepelt a nemzetközi filmfesztiválokon, és elnyerte a magyar filmkritikusok legjobb dokumentumfilmnek járó díját (port.hu).

Részletek a filmről készült írásokból

Az eltűnőben lévő generációval csak felszabadultan és korlátok nélkül szabad beszélgetni, másra nincs már idő (Révész Bálint).

Olyan érzésem volt a filmet követően, mintha egy centrifugából jöttem volna ki. Rengeteg kérdés, amit alapvetően nem mernénk feltenni, váratlan reakciók és válaszok, meglepő effektek és képi világ. Számtalan gondolat, kissé rendezetlenül, egy halomban, ami társult egy erős hiányérzettel. Eleinte úgy éreztem, mintha elfelejtették volna lezárni a filmet, majd rájöttem, hogy ez a néző feladata. A következtetés levonása teljes mértékben egyénfüggő.

Számomra a legnagyobb kérdés, ami indirekt módon kerül kifejtésre, lényegében az, hogy a jelen kor generációi készen állnak-e felmenőink hagyatékának méltó módon történő közvetítésére, megőrzésére? A filmmel lényegében, a szülők generációjának kihagyásával, létrejön egy régóta várt híd, de ez mennyire tűnik járhatónak? (Buzogány Jácint. „Nem tudom, hogy ezt át lehet-e adni egy másik generációnak.” – Nagyi projekt kritika)

A három nagymama őszintén beszél életről, halálról, háborúról, szerelemről és kényes családi titkokról, a három filmes unoka és jó barát pedig kitartóan kérdez és figyel. A Nagyi projektet a kíváncsiság szülte, de a kölcsönös szeretet és tisztelet az, amitől működik, na meg a humortól, ami gyakran segít átlendülni a nehéz pillanatokon. A Nagyi projekt a nagyszülők és unokák közti bensőséges viszonyt ötletesen kihasználva fonja össze a három életutat, az eltérő társadalmat, kultúrát és ideológiát. A hét év alatt (ennyi időn át rögzítettek 200 órányi felvételt) az alanyok bátran állták a sarat és bár néhányszor sikerült őket kizökkenteni a komfortzónájukból, az ilyen beszélgetések pótolhatatlanok. (Est.hu).

A Granny Project nagyszerűsége abban rejlik, hogy a szörnyű múltat képes kreatívan és humorral tálalni anélkül, hogy tiszteletlen lenne. Nem beszélő fejeket látunk, akiknek történetei nyomasztó zenével és sokkoló archív felvételekkel vannak aláfestve, hanem nagymamákat, akik imádott unokáiknak mesélnek. Ráadásul ezek az unokák nem akármilyen unokák: okoskodó értelmiségi fiatalok, akik a cigifüstös kocsmák helyett most a nagymamáik körében elmélkednek arról a világról, amit ők már csak a történelemkönyvekből ismerhetnek.

A film egyik pontján Merredith, a brit srác beismerni, hogy mennyire fárasztó az öregekkel beszélni, hiszen olyan lassúak, és mindig az jut eszébe, hogy mennyi mindent csinálhatna az idő alatt, amíg őket hallgatja. Nagyon jó döntés volt ezt a vallomást benne hagyni a filmben, hiszen tegye a szívére a kezét az, aki nem érezte legalább egyszer, hogy bosszantó időpazarlás a nagyszülő soha véget nem érő történeteit udvariasan hallgatni. Mindig megdöbbentő szembesülni első kézből azzal, hogy mégis mi volt ez a második világháború, abba pedig sokszor nem is gondolunk bele, hogy ezer háborús filmnél is hitelesebb forrás lehet az egyik családtagunk.

Révészék dokumentumfilmje egyfajta kedvcsináló is, mivel bemutatja, hogy a generációs szakadékok igenis átívelhetők. Ahelyett, hogy mogorván szidjuk az előttünk/mögöttünk lévő generációt, némi munkával meg tudjuk találni a közös hangot. Persze a kommunikáció sosem lesz ideális, és ezt jól alátámasztja az, hogy Révészéknek hét év kellett, mire egy másfél órás dokumentumfilmre elengedő anyagot el tudtak készíteni. A generációs távolság valóban áthidalható, de a hidat megépíteni időbe telik (Rácz Viktória: Híd a generációs szakadék felett. Filmtett).