OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Ön-tegráció
2019. április 8.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

Ön-tegráció

A fogalom kevéssé mulatságos jelenséget rejt. A törvény ugyan kimondja, hogy az osztályban „integráltan” tanuló gyermek tanítása az ott dolgozó pedagógus feladata, és ehhez segítségként hozzárendel a gyermek korától és állapotától függően habilitációs órákat, ám már a tanácsadás, a konzultációs céllal utazó gyógypedagógusok feladatai, s az azok ellátáshoz szükséges eszközök sem találhatóak meg a törvényben. Így fordulhatott elő, hogy OFI alkalmazott kért tanácsot ahhoz, hogy amikor ő (!) vidékre utazik tanácsadási céllal, mit tegyen.

A felelősség tehát valójában a gyermekre és szüleire hárult. A heti 1-2-3 habilitációs órában csodák nem történnek, mert nem történhetnek. Ha a gyermek heti 4 matematika órán és 8 magyar órán nem kap oktatást, még annyit sem, hogy nyissa ki a könyvét, vagy vegye elő a számára adaptált felszerelést, akkor bizony ön-tegráció zajlik. Mert vagy van annyira rátermett, hogy ezeket megteszi - előveszi, használja, dolgozik velük - vagy nincs. Jellemzően – éppen korából és állapotából fakadóan: nincs.

A kicsi és a súlyosabban sérült gyermek nem veszi elő, nem használja, nem dolgozik a többiekkel. A heti 1-2-3 óra pedig nem pótol 12 órányi elmaradt foglalkozást, oktatást.


A kép forrása

Olaszország, ahol pitty-putty bezárták a speciális iskolákat... Az amerikai polgárjogi mozgalom... A Warnock-jelentés... A kezünk alá dolgozó (sic!) csökkenő gyermeklétszám... – harsogja a gyógypedagógia az integrációról oktatva a leendő gyógypedagógusokat. Mindezek azonban nem jutottak el a magyar pedagógia főáramáig. A magyar pedagógiának, pedagógusoknak nem igénye az integráció. Nem kapnak hozzá gyakorlatias képzést, nem jár hozzá kiszámítható asszisztencia (amelyet aztán kötelező lenne igénybe venni, és nem lehetne vele a tantestület hol itt, hol ott kilyukadt szövetét foltozgatni), és nincs munkaidő-kedvezmény.

Az egy ujjamon megszámlálható pályakezdő ismerős tanító mondta, hogy próbál ő differenciálni, de az rengeteg idő. Még nincs család, még nincs fásultság, még friss a tudás, csakhogy ott a felismerés: a differenciálás, minden integráció módszertani alapja, rengeteg idő.

Ha majd a törvény a teljes feltételrendszert átfogóan rendelkezik az integrációról - pedagógusok képzése, munkaidejének újragondolása, tárgyi feltételek megteremtése, a konzultációs gyógypedagógiai munka keretinek szabályozása, érdemi feltételrendszerének megteremtése -, akkor nem csupán a heti néhány óra habilitáció, valamint a gyermeknek és családjának önereje jelenti az integráció vékonyka esélyét.

Ez így ön-tegráció. Integráció majd akkor lesz, ha azt a magyar társadalom, s benne kiváltképp a magyar pedagógus érteni és igényelni fogja. Akkor majd nem hangzik el olyan mondat a leendő osztályfőnöktől, hogy: „Mit keres itt egy vak gyerek?”, s nem kell szorosra zárni a számat, hogy ki ne csússzon rajta: „Annak az esélyét keresi, hogy talán felnő majd egy nemzedék, amelyikben nem lesz kérdés: Mit keres itt egy vak gyerek?”.

Szabó Anna