OFOE | Nyomtatóbarát oldal: Gyarmathy Éva: Maszatolás
2019. július 15.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

Gyarmathy Éva: Maszatolás1

A kormánynak hivatalos eljárása lett a maszatolás, amellyel zavaros helyzetet teremt, hogy uralja a terepet. Láthatóan nem a problémák megoldásában, hanem a gerjesztésében érdekelt. Olyan, a nemzet megmaradása szempontjából létkérdésnek számító területeken, mint az egészség, oktatás, tudomány és művészet, egyre hajmeresztőbb rendeletek és törvények teszik lehetetlenné azok tevékenységét is, akik civilként az állam által meg nem oldott feladatok egy igen nagy részét végzik.

Az oktatás területén különösen elkel a segítség az államnak, mert jelenleg képtelen megoldani az átlagtól jelentősen eltérő fejlődésű és helyzetű gyerekek és fiatalok ellátását, és biztosítani a tanulásukat. Bár a többi diáknak sem tud/akar az állam értelmes oktatást adni, de ők még kibírják a nem rájuk szabott tanulási helyzetet, és rövidtávon nem derül ki, hogy milyen hátrányokat szenvednek ezáltal. A különlegesek azonban attól különlegesek, hogy a fejlődésük érzékenyebb a külső hatásokra. Nem kevés diákról van szó. Nagyjából kilencvenezer gyerek kap sajátos nevelési igény címkét, és ők csupán a legnyilvánvalóbb, súlyos problémákkal küzdők. Fontos tudni, hogy a most ismét megtámadott alapítványi és egyesületi intézmények 25%-kal nagyobb arányban vesznek részt e gyerekek ellátásában, mint az állami és egyházi intézmények.

Ha azokat a gyerekeket vesszük, akiknek a különlegessége nem mindig nyilvánvaló, de nagyon nem illenek a közoktatásba, és bármikor megkaphatnák a tanulási-, figyelem-, hiperaktivitás- és/vagy autizmus zavar diagnózist, illetve átütően, kiemelkedően tehetségesek, máris a tanulóknak legalább harmadánál tartunk, ami már több százezer gyermeket érint. Ennek a csoportnak egy jelentős része szintén elmenekült a közoktatásból a civil intézményekbe, vagy magántanulónak állt, és közülük sokan a népszerűségben és számban gyorsan növekvő tanulócsoportokba járnak. Több család külföldre költözött a magyar oktatás elől.

Ha hirtelen a mai állami iskolákba kerülne az, a nyolcvanezer, az állami oktatáshoz nem illeszkedő gyerek, akit most a közoktatást tehermentesítve a civilek látnak el, az oktatási rendszer azon mód összedőlne. Egy ilyen változásnak az anyagi vonzata is horribilis lenne az állam, pontosabban az adófizetők számára – fejlesztő szakemberek, kislétszámú osztályok, több pedagógus, és mindez már most sem áll rendelkezésre a közoktatásban, – és a fenti problémák megfelelő kezelésének hiányában pillanatok alatt az őskáoszhoz hasonló állapotok uralkodnának mindenhol, pedig a jelenlegi helyzet is alig kezelhető. A kormány viszont éppen most látja elérkezettnek az időt, hogy az összes kis állampolgárát a katasztrofális egyenoktatásába kényszerítse, ezzel egyszerre ellehetetlenítve a civil és állami oktatást, eközben megsértve a tanulás szabadságát.

Magyarországon ugyanis tankötelezettség és nem iskolalátogatási kötelezettség van! Még! – Tudjuk, ez nem igazi akadály, hiszen aktuálisan az Akadémia, de korábban már nagyon sok más törvénysértés esetében is, a jelenlegi kormány megoldása, hogy törvénytelen lépéseit törvényesíti. Nem elegáns eljárás, de erre fussa a rezsim elitjének.

Az eddigi és a mostani törvények és rendeletek is a szellemi szabadság korlátozását, és a régen bevált protekcionizmus szélesítését célozzák. Nem betiltja a kormány a magántanulói létet, hanem egy olyan formává alakítja, ahol engedélyre lehet magántanuló „egyéni munkarendű” a diák. (Mellékszál, de meg kell említenem: a tanulást munkának titulálni a tanulás mibenlétének félreértelmezése, tudatlanság, fogalmi maszatolás.)

Az alapítványi és magániskolákat sem tiltja be a kormány, csak erősebb fojtásra állítja a szabályzókat, és aki neki tetszően viselkedik, az kap annyi levegőt, hogy ellássa a feladatát. Lesznek kivételezettek, akiket ki lehet tűzni a zászlóra, hogy íme, nincs semmi probléma, itt vannak a civilek, látjátok, van választási lehetőség. És a szakmailag nem igazolt, – mert nem igazolható, – felemás elvárások mentén történő minősítés, az engedélyhez kötöttség, a függő viszony növelésére alkalmas. De a gyerekek fejlődését gátolja!

A néhány lojális díszalternatív nem lesz elegendő az egyre növekvő számú különlegesen fejlődő gyerek ellátására, de a látszatnak megfelelnek. A többiek pedig, állami és civil szférában egyaránt, továbbra is összeszorított foggal küzdenek majd, – most már a lehetetlennel. Sok pedagógus korábban feladta már a harcot, és túlélésre játszik. Számos iskolai osztályban elviselhetetlen helyzet alakult ki. A szülők a pedagógust, a pedagógusok a szülőket hibáztatják. A gyerekek pedig megtanulják, hogy a manipuláció és az alamusziság segít a túlélésben. A magyar iskola a magyar valóságra készít fel. A hatalomhoz való dörgölődzés, mutyi, kiskapuk, összekacsintások, „úgy teszünk mintha” típusú megoldások, hűbéri protekcionizmus, „uram-bátyám” rendszer, korrupciós összefonódások alakulnak ki gyerek és gyerek, pedagógus és gyerek, szülő és pedagógus, pedagógus és oktatásiányítók viszonylatában egyaránt. Üdvözlünk Mikszáth dzsentri világában! Aki nem akar ebbe beállni, páriává válik az osztályban, az iskolában, az országban.

Az olyan nyalánkságok, mint például a NAT körüli maszatolás, csak gumicsont, mint számos más badarság, amit ont ez a kormány, hogy ki se látsszanak a feladatból a szakemberek, akik bizonyítják és próbálják megértetni, hogy miért ártalmas, az aktuális agyrém. Még maga a kormány sem tud választ adni olyan alapvető kérdésekre, hogy a felsőoktatásba jutáshoz kötelezővé tett nyelvvizsga hogyan működik majd a gyakorlatban, miután nem az iskolai nyelvtanítás hatékonyabbá tételével kezdik a változtatást. Számos, idegen nyelvből felmentéssel haladó, kiváló képességű gyerek helyzete nem megoldott az ellentmondásos rendeletek miatt.

A NAT körüli mizéria, valamint az újabb és újabb ostoba rendelkezések nem különböznek, a budapesti, Nyugati téri felüljáró lebontásának orbáni ötletétől, vagy a villamos sínek évenkénti felszedésétől. Csak „folyjon a vér”! Legyen káosz, akkor lehet harácsolni!

A manipuláció ellenszere a tiszta gondolkodás, a tiszta megoldás. Az oktatásban ez azt jelenti, hogy az érintetteknek választaniuk kell. Az egyik út, hogy a szakmaiságot követik, és elvetik az ennek ellentmondó központi elvárásokat. Ez esetben a felelős szülőknek azonnal pert kell indítaniuk az oktatásirányítás ellen, hiszen nem biztosítja a gyerekek megfelelő fejlődéséhez, tanulásához szükséges feltételeket, és persze ki kell menteniük az ártalmas közegből gyermekeiket. A pedagógusoknak szakmailag korrekten kell eljárni, és azonnal ott kell hagyni a közoktatást, ha szakmailag elfogadhatatlan tanításra kényszerítik őket. Egyszerre, azonnal, mindenhol! Rögvest megoldható lenne a helyzet, ha a szakmaiságot nem hiábavaló érveléssel, hanem a gyerekek valódi mentésével követelik ki az érintettek. Egzisztenciális problémák miatt azonban a legtöbb pedagógus nem meri nyíltan felvállalni a konfliktust, ahogyan a szülők is inkább megtanítják a gyereket arra, hogy fogadja el az elfogadhatatlant, húzza meg magát, viselje el az atrocitásokat, mert ilyen az élet. – Persze így ilyen is marad.

A másik út, hogy a szülők és pedagógusok minden, jelenleg érvényben lévő és az oktatást érintő rendeletet és törvényt betartanak, és a szakmaiságot figyelmen kívül hagyják. Legfeljebb egy hónapig tarthat ki ez, amíg úgy tűnik, hogy létezik magyar közoktatás, de a szakmaiságnak és önmagának is ellentmondó rendszer káoszba fullad. A szófogadást lehetne kimaxolni, de ettől az úttól is rettegnek a résztvevők, mert felrúgni a bár hamis, de jól bejáratott össztáncot, rebelliónak minősül.

Marad tehát a harmadik út, amelyet eddig követtünk, és a kormány céljainak megfelel. A jövő nemzedékét megnyomorító rendszert fenntartjuk, és kiszolgáljuk a nemzetpusztítást azáltal, hogy mentjük, aki még menthető, keressük a réseket, ahol az erőszakos, ostoba rendszerben levegőt lehet venni. A gyerekek államosítását célzó törvénnyel most ez az út lett a még kevésbé járható, és fel kell tennünk a kérdést: Ki oldja meg helyesen a problémát? Aki kreatívan kiskapukat talál, hogy megfeleljen a kormány újabb elvárásainak, és ezzel eltűri, és fenntartja az ártalmas oktatási rendszert. Vagy aki nem folytatja a maszatolást, és tiszta szabályokkal, szakszerűen akarja a munkáját végezni?

„Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?”2

1Az írás – kis változtatásokkal – megjelent a HVG, 2019 július 11. számának 64. oldalán.

2Shakespeare: Hamlet, Arany János fordítása