OFOE | Nyomtatóbarát oldal: A világ (ki)oktatása
2019. október 30.
» Hozzászólások (0)
: Háttér

A világ (ki)oktatása

Gyermekközpontúság, új módszerek, integráció/inklúzió – leginkább ezek a fogalmak jutnak az eszünkbe, amikor arról gondolkodunk, mégis hogyan, milyen irányba kellene megváltoztatni a közoktatásunkat.

Ezzel a nézőponttal szakít radikálisan Carol Black „Schooling the World – The White Man’s Last Burden” (A világ (ki)oktatása – a fehér ember utolsó terhe) című gondolatébresztő dokumentumfilmje, nem kevesebbet állítva: a nyugati-típusú oktatás elsődleges célja az, hogy a gyerekek a globális fogyasztói társadalom részévé, a nagyvállalatok kiszolgálóivá váljanak.

A „Schooling the World” a hagyományos, azaz, önellátó és önfenntartó, úgynevezett „harmadik/fejlődő világbeli” közösségek felbomlásán (jobban mondva: felbomlasztásán) keresztül mutatja be, ahogy a nyugati típusú oktatás képviselői a nyugati értelemben vett, (azaz, materiális) jóléttel kecsegtetve bírják rá a családokat a beiskoláztatásra. Majd szembesülhetünk azzal is, mi az, amit ez az oktatás valóban nyújtani tud a számukra.

Ami a tradicionális kultúrákat illeti szó sincs arról, hogy ezek az emberek kudarcot vallottak, csak mert nem váltak olyanná, mint mi. Ők egyszerűen saját választ adnak az alapvető kérdésre: mit jelent emberként létezni? A modern ipari társadalom csupán 300 éves, ennek alapján tehát nehezen kijelenthető, hogy minden kihívásra, amely az elkövetkezendő időszakban a fajunkra vár, tudjuk az összes választ.

Nem voltak tökéletesek ezek a kultúrák, de tudtak valamit a saját éghajlatukról, a saját földjükről, vizeikről, és képesek voltak túlélni úgy, hogy közben független módon a saját életüket irányították. A modern oktatásban a gyerekek semmit nem tanulnak erről. Azaz, nem tudják, hogyan éljenek majd túl a saját környezetükben.

De vajon akarnak-e mást az oktatástól a gyermekközpontú, integráció/inklúzió párti, új módszerekért kiáltó reformisták? – tehetjük fel a kérdést itt, Magyarországon. Ha az érvek mögé nézünk, akkor azt láthatjuk, hogy nem igen. A cél ugyanaz, mint korábban: a gyerekek felkészítése, alkalmassá tétele a munkaerőpiacra, a megélhetésre, az anyagi(as) világra. Érezve a gyerekek növekvő ellenállását az intézményi oktatással szemben, a megoldást nem a cél, hanem az eszközök megváltoztatásában látják.

Érthető módon, hiszen mindannyian egy ilyen szemléletű oktatásban szocializálódtunk, ennek köszönhetjük azt, ahogyan ma a világra tekintünk. Ezt azonban érdemes felidéznünk akkor, amikor a problémáinkról és a rájuk adott válaszokról gondolkodunk. A híreket figyelve a nyugati típusú megoldási javaslatok az ökológiai problémákra többnyire ugyanazok a 21. században, mint amelyek magukhoz a problémához vezettek: (4.) ipari forradalom, (zöldnek, megújulónak nevezett) technológiák, (Green) New Deal, újabb munkahelyek teremtése, s mindezen keresztül a fő cél: a recesszióval szembenéző piacgazdasági rendszer felturbózása a fogyasztási szokások megújítása által.

Ezért is érdemes elgondolkodni a filmben megszólalók tanácsán, s tanulni a természettel relatíve még mindig szimbiózisban élő közösségektől. Már, ha komolyan gondoljuk a világ megmentését, és nem elsősorban a saját materiális jólétünkért aggódunk.

A filmet ezen a linken érhetitek el. A teljes filmajánló az Új Pedagógiai Szemle következő, a klímaválságra fókuszáló számában fog megjelenni.

Lévai Julianna