OFOE | Nyomtatóbarát oldal: OFOE Filmklub – Könnyű leckék (Easy Lessons)
2019. november 29.
» Hozzászólások (0)
: OFOE

OFOE Filmklub – Könnyű leckék (Easy Lessons)

A Budapest Film Zrt-vel és a Magyartanárok Egyesületével közösen szervezett filmklubon legközelebb egy 2018-ban készült magyar dokumentumfilmet nézünk meg, Rendezője Zurbó Dorottya, aki elfogadta meghívásunkat a vetítés utáni beszélgetésre. Moderátor: Hudáky Rita, magyartanár.

A vetítés időpontja: december 3. (kedd), 18 óra
Helyszín: Kino Café Mozi, Szent István krt. 16.
Jegyár: 800 Ft

A dokumentumfilm egy gyönyörű fiatal szomáliai lányról, Kafiya Said Mahdiról szól, aki a felnőtté válás határán elhagyja hazáját, hogy új életet kezdhessen véletlenül éppen Magyarországon. A költői hangvételű film intim mikrohelyzeteken keresztül mutatja meg, hogyan szakít lány a felnőtté válás küszöbén szinte mindennel, amiben otthon felnőtt, ami gyermeki identitásának és mintáinak fontos eleme volt, hogy új életet kezdhessen egy egészen más kultúrában. Édesanyja áll hozzá a legközelebb, ő segítette a szökését is, most mégis egyre nagyobb kulturális szakadék tátong köztük. Hogyan is mondhatná el neki a változásokat, amiken keresztül megy? (port.hu).

Részletek a filmről készült írásokból

A gyönyörű szomáliai lány 15 évesen egyedül érkezett Magyarországra, amiről azelőtt nem is hallott, de megküzdött a nyelvvel, az előítéletekkel és az érettségin a történelem tételekkel. Kafia azóta megtanult magyarul, iskolába járt, munkát vállalt az iskola mellett, majd modellkedni kezdett – ez nincs benne a filmben, de ő szerepel az októberi magyar Marie Claire címlapján. Látszólag könnyen veszi az akadályokat, ám gyönyörű és magabiztos kisugárzása sok titkot rejt.

A film intim mikrohelyzeteken keresztül mutatja meg, hogyan szakít a felnőtté válás küszöbén szinte mindennel, amiben otthon felnőtt, ami gyermeki identitásának és mintáinak fontos eleme volt, azért, hogy új életet kezdhessen Európában. Dogmák, tabuk, szabályok, kötelmek válnak semmivé. Édesanyja bátorságának és áldozatának köszönhetően menekülhetett el Szomáliából – és Kafiát az gyötri a legjobban, hogy nem tudja megosztani vele élményeit, nem tud tanácsokat kérni tőle. Azt sem tudja, mit szólna anyja a modellkedéshez – talán még ki is tagadná érte.

Zurbó Dorottya filmjének a legszebb része pont a lány tanácstalansága, belső monológjai két kultúra között őrlődve – és persze az is izgalmas, hogyan bánik környezete, tanárai, osztálytársai a lánnyal. Mert nem mindenki ugrik a kútba a migráns szó hallatán. (Vízer Balázs: Menekültből modell, port.hu)

Miről szól ez a film? Attól függ, honnét közelítjük. Egy mai fiatal számára talán egy kortárs története, amiből kitűnik, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ember elhagyja a családját és a szülőföldjét és külföldre költözzön. Egy szociálpolitikus számára a gyermekvédelem és az oktatás küszködését és (időnkénti?) kudarcát bemutató munka. Egy világjáró számára a kalandkeresés példája. Egy pszichológusnak a gyermekkori és vándorlás kori trauma hatásának leküzdése. És még sorolhatnánk...

Zurbó Dorottya érző lélekkel és értő szemmel vezet végig bennünket a filmben, hogy láthassuk a főleg kalózokról hírhedt Szomáliát gyermeke, Kafi igaz történetét. A lányt 15 évesen indítja el otthonról édesanyja, hogy a férfiuralmú társadalom moralitása ne kényszeríthesse hozzá egy nála sokkal idősebb férfihoz. Az egyéves vándorlás vége hazánk, időben jóval a menekülthullám előtt. Ennek során találkozás az oktatási rendszerrel, a gyermekvédelemmel, a számára újdonságként ható kultúrával és sok-sok féle emberrel. Szerencsére főleg fiatalokkal, akik - mivel még a gyűlöletkampány előtt vagyunk - nyitottak a kortárs kapcsolódásra.

A film felteszi (és ránk hagyja) a kérdést, hogy Kafi vajon beolvad a mi kultúránkba vagy megőrzi eredeti identitását? Hogyan boldogul egy idegen országban pár év után? Mik az álmai és vágyai? Magyarországban marad vagy továbbmegy?

És végül, képes-e elmondani a benne történt változásokat annak a személynek, akit a legjobban szeret? (nézói vélemény, port.hu)

Számos kérdést felvet ez a film, a kérdések és a vallomás pedig a való élet mindennapjaiba ágyazódnak be. Ugrálunk a helyszínek, a történések és kicsit az időn belül is. Kafiya otthona a gyermekotthon, ahol társai kedvelik, a nevelőjük pedig erőn felül próbál apa, anya és nevelő lenni. A fiatal lány minden este tanul, hiszen készül az érettségire, amely magyarul még keveset tudó beszélőként, nagyon nehéz feladat. Az iskolai jelenetek megmutatják, hogyan sikerült beilleszkedni az osztály közösségbe, miképpen tanulja a többiekkel a szalagavató táncot. Ezek a jelenetek számomra, pedagógusként, az oktatási rendszer rugalmatlanságára is rávilágítanak. Kafiának mindenképpen 18 éves kora előtt le kell érettségiznie, előbb kell megtanulnia az Osztrák-Magyar Monarchia és a Molotov-Ribbentrop paktum szavakat, mint a hétköznapi nyelvben használt kifejezéseket. Mi történt volna, ha két évvel később érettségizik? Nyilván semmi, egy rugalmas rendszerben. A tanárok és iskolai társak kedvesen és segítőkészen állnak az idegen lány mellé, támogatják a nehéz úton.

Az otthon és az iskola mellett megjelenik a munka is. Moziban, húsüzemben dolgozik, takarítóként és jegykezelőként. Szabadidejében a modellek járását gyakorolja és jelentkezik egy ügynökséghez, ahol pózolni tanítják és fotókat készítenek róla, a jövőbeli munka reményében.

Zurbó Dorottya szerencsénkre, hazánkban forgatta ezen témájú filmjét, amely téma a brüsszeli tanulmányai során került a látóterébe, az inkubátor program pedig megadta neki a lehetőséget. Néhány dokumentumfilm társrendezőjeként találkozhattunk vele, a legismertebb a tavaly bemutatott, A monostor gyermekei című film. (Gyurkó Krisztina: Könnyű leckék, nehéz döntések, Tőled hallottam blog)

Ez a doku ugyanis valójában egy identitásváltás és –válság története, elsősorban pedig felnövés-történet. Ami, ugye, örök kedvenc filmes téma, csak éppen ez a sztori nem fikció. A rendező mégis eléri, hogy a filmélmény egy jól megírt játékfilmre emlékeztetően kerek legyen: bár icipici jelenetdarabokat látunk csupán, mégis egyértelműen összeáll az események fonala. Mindezt nagyban segíti a jelenetek szuperközeli intimitása, elsősorban mégis a főszereplő személye teszi feledhetetlenné a filmet. Kafiya szoborszerűen szép, ezt nem lehet nem megemlíteni, de ennél fontosabb, hogy egészen elragadó személyiség a gyerek- és a felnőttlét határán, őrizve a naivitásból, a rácsodálkozásból, a lelkesedésből, miközben olyan megkérdőjelezhetetlen szorgalommal és kitartással, olyan komolyan dolgozik a céljaiért, mint egy felnőtt. A kettő között pedig ott a kamasz, a múlt és a jövő között vívódva, aki megfelelni, elfogadva, szeretve lenni vágyik, aki épp arról dönt, milyen ember akar lenni, hogyan akar élni, miközben folyamatosan attól fél, hogy ha a vágyait követi, azzal megbántja édesanyját, akinek duplán is az életét köszönheti, vagy, ami még ijesztőbb, Isten ellen cselekszik. Így ijedt, de reménykedő ima is a film megbocsátásért és a majdani üdvözülésért, bármennyire is furcsa, hogy egy tini hol istenhez, hol anyjához beszél, könyörög hazája duruzsoló nyelvén pokolról, istenről és szeretetről. (Bodnár Judit Lola: Otthon utáltam minden férfit, de itt már voltam szerelmes, 24.hu)

Egy olyan Magyarországon vagyunk, ahol a történet alanyának mikrokozmosza, a realitás a védett korúak és sorsúak egyfajta fővárosi bentlakása. Itt beleláthatunk a hányatott sorsú lányok, vagy ha tetszik, fiatalkorú nők közösségének mindennapjaiba. Ez nem börtön, inkább kis kolónia, biztonságos kis sziget az elveszettség tengerében. Bár ez a környezet nem különösebben inspirálja a bentlakó lányokat a kitörésre. Az ehhez a kényszerállapothoz képest is hátrányból induló Kafiyát kivéve. A lakók közül senki nem önszántából van itt, hanem mondhatni idesodródott, erre a sorsra kötelezte az állam. A film szerint Kafiya tán az egyetlen, aki – talán mivel nem a környéken szocializálódott – hátrányát előnnyé képezte. Azért igyekszik, azért kapálózik, hogy ha kikerül az akváriumi biztonságból, legalább együtt tudjon úszni az árral.

Kafia tehát szorgosan tanul, a többiekkel ellentétben. Átlagtól elütő külsejét a modellvilágban kamatoztatja. Közben úszni tanul, legalábbis fennmaradni a víz tetején. És a többiekkel egyetemben igyekszik eljárni egy menüettet. Ezzel már a szalagavatóra készülődve, persze. Igen. Kafia az érettségire készülés közben került az objektív figyelmébe. Hol vannak a szülei? Hogy került ilyen fiatalon ebbe a helyzetbe? – jutnak a kíváncsi mondatok a néző eszébe. De erre a még mindig fenyegető, életveszélyes helyzet miatt talán, de nem kapunk kielégítő választ a történet során. Annyi kiderül, hogy Kaifa anyja erős asszony lehet, aki szembeszegülvén a tradíciókkal és a férfiakarattal, más sorsot szánt lánygyermekének, mint a sajátja, vagy amire a lányt neme és vallása predesztinálta volna. Nem adja feleségnek egy idős férfi kezére, hanem megszökteti és esélyt ad neki az életben.

Az, hogy ez milyen esély valójában, a film lényegi mozgatórugója. Mert ez képezi Kaifa kétpólusúvá vált életének vívódásait, gondolatainak zavargását, érzelmeinek hullámtörését is egyben. (Beretevás Gábor: A kétéltűség megtapasztalása, Filmtett)

Részlet a rendezővel készített interjúból

Könnyű leckék inkább a belső útra, a vallomásosságra figyel, hiszen Kafiya esetében már maga a film készítése is egy tabu abban a kinyílási folyamatban, amin végigmegy.

Kafiya leckéi cseppet sem „könnyűek”, miért választottad ezt a címet?

Picit ironikus a cím, arra is reflektálni akartunk, hogy Kafiya rengeteg jelenetben nyelvet tanul. Valójában az élet leckéiről van szó, az ő döntéseiről, a felnőtté válásról. Ami nekünk európai szemmel esetleg könnyűnek is tűnhet, például felmászni egy kötélen, levetkőzni az uszodában, vagy modellkedni, az neki mind-mind lelkiismereti konfliktus. De ő bátor és kíváncsi, és vágyik arra, hogy megmutassa önmagát. Idén ősztől már egyetemre jár, három műszakban dolgozik, hogy támogatni tudja a családját, tovább modellkedik, és egyre több fotózásra hívják.

A témaválasztásnál még te sem gondolhattad, hogy a menekültkérdés milyen fénytörésbe kerül az elkövetkező években. Ebben a filmben, mégis mindenki segíteni akar Kafiyának.

Kafiya maga nagyon ambiciózus, karizmatikus és elbűvölő személyiség, és ha akar valamit, akkor addig küzd, amíg el nem éri. Azt érzem, hogy ő váltotta ki a környezetéből, hogy ilyen sokan segítsenek neki. Annyira intelligens és okos, a gyermekotthoni közegben is unikális volt. Ő volt az, aki tanulni akart, de neki is megvoltak a küzdelmei. Amikor elkezdtük a filmet, már beszélt magyarul, az asszimiláció legelső lépései tehát már megtörténtek. Éppen ezért a felnövés történetének utolsó szakaszát akartam megmutatni, amikor elindul az életbe, ami nem más, mint egy kulturális identitásváltás. Ezért kezdtünk inkább a belső konfliktusra, a belső démonokra fókuszálni.

Kétszer jelenik meg a hidzsáb a filmben, az elején és a végén. Miért tartottad fontosnak visszahozni ezt a motívumot?

Kafiya számára a legnagyobb váltás, hogy családban nőtt föl, a mamája nevelte őt és hét testvérét. A testvérei voltak a barátai, iskola után mindig haza kellett mennie, mindent együtt csináltak, ebből a szoros létezésből kellett hirtelen kiszakadnia és egy alapvetően másmilyen kultúrában megtalálnia önmagát. Egyszer hallottam, amikor édesanyjával beszélgetett, hogy szinte semmit nem mertek elmondani egymásnak az életükről, mert nem akarták nyugtalanítani a másikat. Kafiya elképzelni sem tudta, hogy a mamája onnan megérthetné, hogy mi mindenen megy keresztül, ahhoz, hogy asszimilálódni tudjon. A hidzsáb egy látszat, amit valamennyire meg kell őriznie, ha édesanyjával beszél. (Kreatív hangsúlyok – interjú Zurbó Dorottya filmrendezővel, Fidélio)